Van ez a bejegyzés az Egy nap a városban blogon, ami röviden a következőről szól: egy gépésztechnikus úriember a válság következtében az utcára került, minden méltóságát tartva lett hajléktalan, egy sátorban élt valamelyik parkban, míg azt le nem rombolták. Ritkán kéregetett, ápolt megjelenése volt és így tovább.
Két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy ha már egy gépésztechnikus az utcára kerül, akkor talán tényleg van mitől kicsit aggódni, mert egyáltalán nincs jó világ.
A másik viszont rögtön ezután ugrott be: hogyan kerülhet egy szakmával rendelkező értelmes ember az utcára? Tudom, hogy válság van, de nem hiszem el hogy valaki nem talál egy másik munkát. Teszkóban eladó, árufeltöltő, szórólap-osztogató, utcaseprő, akármi. Igen, elmegyek a fenébe hogy a monitor mögül írom ezt, de azért mert például nekem van egy papírom, ami mondjuk informatikus végzettségről árulkodik, nem fogok utcára kerülni azért, mert csak valami teljesen más, adott esetben degradálónak tűnő munkakörben tudnék elhelyezkedni.
Kudarcként élném meg, hogy utcát kellene söprögetnem, holott anno éltem sokkal jobban is, de foggal-körömmel küzdenék az utcára kerülés ellen. Nem kívánok ilyen helyzetbe kerülni, gondolom senki, sőt, megkockáztatom hogy a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám azt, hogy éjszaka ne legyen hol nyugovóra hajtani a fejét.
De valahogy mégis hihetetlen. Persze a fent említett úr biztosan a ritkább eset, mert ha őszintén a szívünkre tesszük a kezünket, akkor a hajléktalanok többségénél valahogy sejtjük, hogy nem véletlen esemény vagy események sorozata az, hogy oda kerültek, ahol vannak. Távol álljon tőlem mondjuk, hogy ítélkezzek.
Tényleg nehéz kérdés ez a hajléktalan-téma, érdemben nem is igazán lehet szerintem hozzászólni. Én mindenesetre mindig sajnálok olyanokat látni, akik a kapualjakban alszanak, és mindig kicsit rosszul érzem magam, hogy én a fűtött lakásba érkezem, ahol meleg étel vár, míg másnak ezek nem természetes dolgok.
A világ egy szar hely, és az a baj, hogy ha nem haladunk tovább lenyelve ezeket, akkor mi is könnyedén szar helyzetbe kerülhetünk.
levi
2010. november 01. — 21:50:59
Arról, hogy ki mit csinálna, ha nagyon leszegényedne, elvesztené az állását, nem lehet úgy nyilatkozni, hogy pénze van, állása van. Szerintem ezt csak akkor tudja meg igazából az ember, ha tényleg szegény és rájön, hogy olyasmire is képes volna, amire azt mondta, hogy ő sohasem tenné meg. Arról, hogy biztos lehet állást kapni, monitor előttről pedig tényleg nem illik beszélni. Remélem valamennyire összefüggő szövegre sikeredett, késő van:)
FlashGordon
2010. november 01. — 22:26:20
Ha nincs állandó lakhelyed, akkor semmit nem ér a diploma. Nem vesznek fel sehova. Javítson ki valaki ha tévednék.
Dávid
2010. november 01. — 22:58:25
Szerintem ez csak úgy elképzelhető, ha jelzáloghitel, vagy valami más miatt elveszted az otthonodat, és utána nincs senki, aki befogadna. Persze ez nem túl reális, de sajnos egyre több helyen hallani a kilakoltatásokról, szóval egy-két hajléktalanról talán el tudnám képzelni, hogy nem saját hibája, hogy odakerült (bár a legtöbbnek nagyon alkesz kinézete van, ez tény).
Aurus
2010. november 01. — 23:07:49
Munkavállaláshoz nem kell állandó lakcím?
Mefi
2010. november 02. — 00:14:34
Az oké, hogy kell az állandó lakcím, de gondolom nem úgy indul az életed, hogy diplomát kapsz és rögtön hajléktalan leszel. Általában ez egy folyamat, és ez a folyamat azért sejthető. Ha pedig utcára kerülsz, és otthonban élsz, elvileg ugyanúgy tudsz munkát vállalni.
A másik érdekes kérdés, hogy az utcára kerülésnek nem csak a munka-oldala van. Elvégre vegyük az alap példát: ha én most az utcára kerülnék, bízom benne, hogy legalább egy olyan barátom lenne, aki azt mondaná hogy basszus aludj itt, elmész addig oda ahová tudsz dolgozni, míg össze nem szeded magad.
Sőt, továbbmegyek, vannak olyan emberek az életemben, akiket akár hosszú távon (évekig) elviselnék magam mellett, mintsem hogy utcára kerüljenek.
Ennek az embernek akkor se barátai, se családja, se munkája, se félretett pénze nem volt?
szomszedsrac
2010. november 02. — 08:30:02
A hajléktalanok nagy része azért került utcára, mert a válás során a feleség/férj megszerezte magának a közös házat, és a felépített életéből hirtelen az utcán találja magát. Gondolom ma ez már kiegészült a hitelbehajtással is, szóval a félretett pénzt azt kilőhetjük a lehetőségek közül.. Ha szerencséje van, akkor esetleg fordulhat a szüleihez/rokonaihoz/barátaihoz, de valószínűleg olyan szégyent éreznek ezek a hirtelen sokat bukott emberek, hogy inkább az egész világ elől elbújnának.
A nagy gond az, hogy ha az utcára kerülés után azonnal nem kezd bele valamilyen lakás- és munkakeresésbe, akkor az utcán ragad és átlag 1-2 év alatt kialakul benne a hajléktalan-identitás. Meg persze jön a pia (az elengedhetetlen), hisz a hajléktalanok legalább fele alkoholista, de valószínűleg a többi is iszik rendesen. És ennyi, benne ragad, ez lesz az új élete. Előbb-utóbb elveszti a méltóságát, utána már azt is leszarja, hogy volt-e valaha neki.
Van olyan ismerősöm, aki szállón dolgozik, de sajnos egyetlen sikertörténetről sem tudott beszémolni, a szállót csak lakhelynek használták, ugyanúgy kéregettek/gyűjtögettek mint addig, napról-napra éltek.
Melcsi
2010. november 02. — 09:36:15
[re=6062645]Mefi[/re]:
Ugyanezt gondolom. Jelen pillanatban sem tudok nagy lábon élni, mert hát egyetem ugye és egyszerű dolgozó szülők. De ott vannak szülők, rokonok, barátok – valahol csak meghúzhatnám magam, ha kilátástalan helyzetbe kerülnék, van öcsém, unokatesóim – és mind olyan emberek, hogy nem hogy lenéznének ha félresiklana az életem, hanem igyekeznének talpra állítani, mint ahogy én is megtenném ezt értük. Úgy gondolom, hogy aki igazán akar, az túlél – és nem hajléktalanként.
Adott esetben nem átallanék napszámért kapálni, almát szedni – falun nőttem fel, tehát kezemre esik, ráadásul jól fizet. Senki nem hal bele. (én se haltam bele, amikor 13 évesen harminc fokos júliusi melegben másfél hektár napraforgóból kellett ketten apuval kikapálnunk a parlagfüvet és a cigánymogyorót)
Egyébként Debrecenben amilyen hajléktalanok vannak, mind nem idén barnult alkoholista egyedek, akik cigicsikket szednek ki a kukából, egész nap a tablettás bort nyomatják és némelyikük obszcén módon ordibál az előtte elhaladó nők után. Ezeket az embereket sajnos semmibe nem tudom nézni, mert az égvilágon semmit nem tesznek azért, hogy kicsit is jobb legyen nekik, beletörődtek ebbe az életformába.
szomszedsrac:
Házasság esetén – főleg hogyha az egyik fél már befutott, sikeres ember – a szerződés a megoldás, ez van, ezt a világot éljük. Bármennyire szeretem a páromat, erre szükség van, mert nem tudni, mi történik és adott esetben sajnos ez az egyetlen, ami megvédi a feleket a kifosztástól.
Vale
2010. november 03. — 11:55:19
a világ egy jó hely.
Robi
2010. november 04. — 21:52:41
Sajnos a Tesco-s diákmunkám során (üvegvisszaváltó) jócskán megtapasztaltam a szegedi hajléktalanok viselkedését, stb. 3 hónapig dolgoztam az említett helyen. Volt egy srác, akiből az elején ki nem néztem volna hogy hajléktalan. A 2. hónap végén derült ki, hogy az.
Tényleg napról-napra tengődnek. Nagyon boldogok voltak, mikor kiállítottam nekik a párszáz forintjukról szóló kis blokkot, amit kiválthattak.
Az is eszembe jutott, hogy milyen elcseszett világ ez, mikor ezeknek a felnőtteknek nem hogy munkájuk, de semmilyük sincs, Én meg ilyen fiatalon dolgoztam. A legnagyobb problémám meg az volt, hogy melyik cipőt vegyem meg. :/ Felnyitotta a szemem az a pár havi munka.