A nyitvatartásról

Múltkor el kellett volna szaladnom elintézni néhány pénzügyi bürokráciát (nem a saját bankomban mindezt), megnéztem a nyitvatartást: nyolctól háromig. Az mi? A legtöbb ember nyolctól háromig dolgozik, vagy oké, ha szerencsés, mint én, és informatikus, akkor viszont tíztől hatig. A legkorábban végző ismerősöm is háromkor szabadul a munka láncaitól. Ezt így annyira nem tudom hová tenni.

A másik kedvencem, a mindenféle leolvasók. Egyrészt 2013-ban olyat szeretnék, hogy az órák mindenféle digitális úton-módon maguktól beküldik az adatokat, amikor a szolgáltatónak arra szüksége van, és nem kell minden alkalommal »vért izzadnom« három űrlapelem kitöltéséért. De oké, rendben, gyertek ki évente, nézzetek be a kecómba, vakuzzatok bele a’ órába, de akkor legalább legyetek már olyan jók, hogy nem 12 és 16 óra között jönnétek (komolyan, dél és négy között azért tényleg szinte senki nincs otthon a nyugdíjasokat leszámítva). Persze lehet időpontot egyeztetni, ahhoz is telefonálgatni kell, hallgatni a bimbammolást, néha még morognak is, hogy jaj. Ha meg kéred, hogy jöjjön ide nyolcra, mielőtt mennél a gyárba, akkor ne is beszéljünk róla, hogy mi vár rád.

Azóta járok a BioHair szalonokba, mióta felfedeztem, hogy kilencig vannak nyitva, mert így nem kell időpontot egyeztetnem, hanem amikor kilencig odaérek (és ha sokszor hét körül végez az ember, akkor ez azért előnyös), leülök, és megcsinálnak.

Nevetünk az olaszokon, pedig a nyolctól délig, majd háromtól hétig-nyolcig való nyitvatartás egy nagyon okos találmány.