Idegennyelvül

Az van, hogy kéne sokkal többet beszélni angolul. Idén az olasz nyelv gyönyöreinek elsajátítását tervezem (apropó, ha tudtok tanárt, aki vállal privátban vetkőzés nélküli tanítást, szóljatok, most gyűjtöm a kontaktokat), emiatt viszont már előre látom, hogy ki fog esni kicsit az angol. Ezt kétféleképpen tervezem szinten tartani: egyrészt filmeket és sorozatokat ha van rá lehetőségem, csak angolul nézek, mindenféle felirattal. Persze társaságban ez nem mindig megoldható, de kerítek rá alkalmat, hogy ebből ne legyen gond. Másrészt akármilyen vicces, egyetlen angol nyelvű könyvet olvastam el életem során, ami nem szakmai volt és nem angol nyelvkönyv. Ez amúgy A hobbit volt, amit amúgy pitbulltól kaptam kölcsön. (Azóta is ott van a polcomon, nem találkoztunk, hogy visszaadjam, de ezúton is jelzem, hogy épségben van!)

Az idegennyelv egy olyan dolog, ami nagyon jól el tud bújni az ember agyában, de a kellő pillanatban előugrik, és meglepi a felhasználót, hogy hé, én ezt is tudom ám. Ezt Finnországban tapasztaltam, amikor két hétig szinte csak angolul beszéltem, és az első napokban nagyon ügyefogyottan ment, a harmadik és a negyedik napon viszont semmi problémám nem volt, és olyan kifejezések jutottak az eszembe, amiket szerintem nem is hallottam korábban.

Ez az egész most onnan jutott az eszembe, hogy ma segítettem néhány turistának eljutni egyik helyről a másikra, és egy pillanatra megálltam elgondolkodni, hogyan fogalmazzam meg a Ferenciek terén zajló felújítás miatt az alternatív utat.

Most pedig leszek olyan igénytelen, hogy nem olvasom át ezt a bejegyzést, meghagyva a kedves olvasót abban, hogy az írónak először talán magyarul kellene tudnia, aztán jöhetnének a nyelve. (De azért a turista helyesen van leírva, remélem az pluszpont. Meg a plusz is. He!)