Elhagyatott szovjet helyeken jártunk

Persze nem Oroszországban, hanem a Középső-Hajagon és Szentkirályszabadján. A dolog valószínűleg nem teljesen szabályos, de a tiltás oka főként az, hogy egy-két hely elég veszélyes, így mindenki csak a saját felelősségére jöhet-mehet.

Két dolgot néztünk meg. Először a Középső-Hajagon (Herend) található BARS 504-es kommunikációs állomást, amelyet az oroszok távozása óta nem igazán őriznek (a fémtolvajok nagy örömére, érdeklődők nagy bánatára). A bejáratot betemették, de a vészkijáraton egy közepesen masszív létrán le lehet ereszkedni a föld alatt két szinten elnyúló épületrendszerbe, megnézni a korábbi gépek helyeit, a falakon az orosz feliratokat, és megtalálni az üvegcsét, amibe egy üzenetet rejtettünk az egyik kábelrendező dobozban. Lent koromsötét volt, így lámpával közlekedtünk. Nagyon király volt, különösen, hogy imádom az elhagyatott épületeket, voltaképpen csak egyetlen dolgot nem értek: anno miért nem jutott eszébe a Honvédségnek, vagy bárkinek, hogy az indokolatlan őrzés és bezárás helyett ezer forintos fejpénzért levigyék az embereket nyálat csorgatni. Velünk együtt ma olyan 25 ember volt ott, még egy kis bevétel is jött volna belőle, és hasznosabb, biztonságosabb megoldás lett volna.

Második állomásunk a szentkirályszabadjai elhagyatott szovjet laktanya volt, amivel kapcsolatban megint ez a kérdés gyötört szinte végig: miért hagyták ezeket lerohadni? Ott áll olyan tíz épület, főként ötemeletes panelházak, szerkezetkészen, az ajtók és az ablakok meg minden egyéb eltüntetve, mellette a repülőtér, és ezt a kilencvenes évek elején úgy hagyták ott, hogy minden bútor és egyéb alkatrész mozdítatlanul maradt. Nem jutott eszébe senkinek odaadni valami lakásra váró fiatal párnak, vagy hajléktalanoknak, vagy akármi? Gugliztam, de nem nagyon találtam semmit, hogy miért alakult így. Mindenesetre menő egy ötemeletes panelház tetejéről lenézni, úgy, hogy szinte látod fénykorában, ahogy az orosz katonáné csinálta a levest a konyhában, ahol még a csempén egy-két helyen a kajafoltok is ott figyelgettek.

Aktív pihenés volt, sok mozgással, a kedvenc jelenetem az volt, amikor majdnem megkergetett egy roti-németjuhász keverék, de amikor nagyjából két méterre volt tőlem, és már majdnem összecsináltam magam, erélyesen rászóltam, hogy nananana, nem kéne, maradsz, majd hörögve visszafordult, lehugyozta a behajtani tilos táblát, és visszakullogott a helyére. Én meg nyugodtan, de kiemelkedő pulzussal továbbsétáltam.