Vasárnap (vagyis inkább már hétfőn) hajnali fél háromkor kezdetét vette a 86. Akadémiai díjátadó, az Oscar-gála, amelynek idén Ellen DeGeneres volt a házigazdája. Jennifer Lawrence idén sem tudott esés nélkül végigtipegni, a házigazdáról meg elég annyit tudni, hogy a Samsung és Bradley Cooper által fűszerezve övé jelenleg a legtöbbet RT-elt tweet az interneteken, most éppen 2,5 millió újraküldéssel:

A ceremóniát csak ma fogom megnézni, a filmek közül majdnem az összeset láttam, a 12 év rabszolgaság, A nő és a Phillips kapitány nem volt még meg.

Sajnálom, hogy DiCaprio nem nyert, voltaképpen nem is a »A Wall Street farkasa« miatti alakításáért, inkább az elmúlt évek kitartó munkájáért. Persze, ő azt mondta egy interjúban, hogy nem az arany szoborért dolgozik, ettől függetlenül az is látszódott az átadón (ha nem lett volna meg a vonatkozó animgif), hogy kicsit csalódott. Kicsit amúgy én is, volt egy olyan megérzésem, hogy idén végre összejön neki. Mindig kell egy aktuális George Clooney, és végül ő is nyert.

A 12 év rabszolgaság díjazása borítékolható volt, ebbe mondjuk sok mindent bele lehetne magyarázni, de talán inkább nem is kell, majd ha megnéztem a filmet, nyilatkozom.

A »Gravitáció« sikereinek nagyon örülök, az utóbbi idők egyik legjobb filmélménye volt, Cuarón amúgy is szimpatikus rendező. A »Gatsby« eredményeivel szintén egyetértek, még ha a film nem is feltétlen volt a kedvencem, azért egyszer mindenképpen jó volt.

Jared Lato meg inkább legyen színész, mint zenész, előbbiben jobb.

Az egész hajcihőt amúgy igazán átrakhatnák a kedves amerikaiak szombatra, és akkor a tengerentúliak is megnézhetnék élőben, de ehhez az is kéne, hogy a hivatalos oldalon ne kapjak geoban_permit üzenetet. Talán egyszer.