Még mindig szeretek sütni-főzni

Időközben rájöttem a dolog titkára is, amit végső soron eddig is tudtam, csak sosem gondoltam végig: főzni másokra jó. Szeretek magamnak is összeütni valamit, de azt már sokszor kifejtettem, hogy egy főre nem éri meg minden nap órákat molyolni a konyhában, mert azt az időt lehet hasznosabban is tölteni, illetve a főzés önmagában egy nagyon jó közösségi élmény tud lenni.

Tegnap például túráztunk, és még a tervezés alatt felmerült a kérdés, hogy ki vállalja a főzést, én meg jelentkeztem, bár hozzáteszem, kicsit aggódtam a dolog miatt, mert lecsót már csináltam, nem nagy ördöngösség, azonban 17 emberre főzni egy bográcsban egészen más világ, mint csinálni egy két-három fős adagot.

Szerencsére mindenkinek ízlett, bár ez inkább a neveltetésemet dicséri, ízre olyan volt a lecsó, mintha otthon ettem volna, és még nagyobb szerencsére mindenki tojásosan szerette, így örömmel borítottam bele a húsz felvert házi majdnemcsirkét, mielőtt lekaptuk volna az állványról. A legnagyobb bók azért mégis az volt, hogy a gyerekek is ettek belőle, az egyikük meg is jegyezte, hogy ő nem igazán szereti a lecsót, de ebből még repetázni is fog.

A végső matéria ekképpen festett:

Egy másik nagyon jó élményem mostanában egy igazán jól sikerült hamburgerrel volt, ami szintén mindenkinek nagyon ízlett, itt is volt egy kis bónuszpontom: nagymamám még sosem evett hamburgert, de ezt megkóstolta, és nagyon ízlett neki. A szószt egyébként apám készítette, a hússal viszont én izzadtam félmeztelen testemmel a tűz körül.

A végső matéria ekképpen festett:

Végül pedig, az Arkonnál van egy jó tradíció, amit egy volt kollégám kezdett el, én pedig továbbvittem, miszerint minden új belépőnek, szülinaposnak, stb. süteményt kell hoznia a kollégáinak. Márciusban névnapom volt, így furcsán vette volna ki magát, ha a hagyomány legnagyobb számon kérője nem visz semmi finomságot, és amúgy is régen sütöttem. Az alapkoncepció annyi volt, hogy imádom a meggyet, a túrót és a mákot, így csináltam egy piskóta alapot, összekutyultam hozzá az otthon ellesett mákos bejgli krémjét, ugyanez történt a túrós palacsinta túrójával, a tetejére meggyet dobáltam, és bedobtam a sütőbe.

A végső matéria ekképpen festett:

Hogy legyen valami tanulságféle is az ebéd előtt, számomra két dolog került a helyére. Az egyik, hogy nagyjából már kezdem érezni az arányokat, ami azt jelenti, hogy tudok úgy ételt készíteni, hogy csak egy-két adag marad meg, és mindenki jól lakik. Illetve – és ez a legfontosabb –, hogy főzni-sütni másoknak a legjobb, és habár rendkívül izgalmas és érdekes maga az előkészítés és a készítés folyamata is, de azért a legnagyobb endorfin-hullámot mégis az okozza, amikor más élvezettel fogyasztja azt, amit csináltál.