Még mindig szeretek sütni-főzni

Időközben rájöttem a dolog titkára is, amit végső soron eddig is tudtam, csak sosem gondoltam végig: főzni másokra jó. Szeretek magamnak is összeütni valamit, de azt már sokszor kifejtettem, hogy egy főre nem éri meg minden nap órákat molyolni a konyhában, mert azt az időt lehet hasznosabban is tölteni, illetve a főzés önmagában egy nagyon jó közösségi élmény tud lenni.

Tegnap például túráztunk, és még a tervezés alatt felmerült a kérdés, hogy ki vállalja a főzést, én meg jelentkeztem, bár hozzáteszem, kicsit aggódtam a dolog miatt, mert lecsót már csináltam, nem nagy ördöngösség, azonban 17 emberre főzni egy bográcsban egészen más világ, mint csinálni egy két-három fős adagot.

Szerencsére mindenkinek ízlett, bár ez inkább a neveltetésemet dicséri, ízre olyan volt a lecsó, mintha otthon ettem volna, és még nagyobb szerencsére mindenki tojásosan szerette, így örömmel borítottam bele a húsz felvert házi majdnemcsirkét, mielőtt lekaptuk volna az állványról. A legnagyobb bók azért mégis az volt, hogy a gyerekek is ettek belőle, az egyikük meg is jegyezte, hogy ő nem igazán szereti a lecsót, de ebből még repetázni is fog.

A végső matéria ekképpen festett:

Lecsót főzött a Mefi, bográcsban benne

Egy másik nagyon jó élményem mostanában egy igazán jól sikerült hamburgerrel volt, ami szintén mindenkinek nagyon ízlett, itt is volt egy kis bónuszpontom: nagymamám még sosem evett hamburgert, de ezt megkóstolta, és nagyon ízlett neki. A szószt egyébként apám készítette, a hússal viszont én izzadtam félmeztelen testemmel a tűz körül.

A végső matéria ekképpen festett:

Ilyen hamburgert sütött a Mefi

Végül pedig, az Arkonnál van egy jó tradíció, amit egy volt kollégám kezdett el, én pedig továbbvittem, miszerint minden új belépőnek, szülinaposnak, stb. süteményt kell hoznia a kollégáinak. Márciusban névnapom volt, így furcsán vette volna ki magát, ha a hagyomány legnagyobb számon kérője nem visz semmi finomságot, és amúgy is régen sütöttem. Az alapkoncepció annyi volt, hogy imádom a meggyet, a túrót és a mákot, így csináltam egy piskóta alapot, összekutyultam hozzá az otthon ellesett mákos bejgli krémjét, ugyanez történt a túrós palacsinta túrójával, a tetejére meggyet dobáltam, és bedobtam a sütőbe.

A végső matéria ekképpen festett:

Túrós-mákos-meggyes sütemény, Mefi módra

Hogy legyen valami tanulságféle is az ebéd előtt, számomra két dolog került a helyére. Az egyik, hogy nagyjából már kezdem érezni az arányokat, ami azt jelenti, hogy tudok úgy ételt készíteni, hogy csak egy-két adag marad meg, és mindenki jól lakik. Illetve – és ez a legfontosabb –, hogy főzni-sütni másoknak a legjobb, és habár rendkívül izgalmas és érdekes maga az előkészítés és a készítés folyamata is, de azért a legnagyobb endorfin-hullámot mégis az okozza, amikor más élvezettel fogyasztja azt, amit csináltál.



4 hozzászólás

  • Ademaro

    2014. június 22. napján, 18:21-kor

    Hát, ezek elég jól néznek ki... szólj, ha lehet rendelést leadni! :)
  • Mefi

    2014. június 23. napján, 19:54-kor

    Ademaro: bármikor benne vagyok egy bográcsozásban, csak a helyszínt kell valakinek biztosítania. :D
  • gyuri

    2014. június 23. napján, 22:59-kor

    buci honnan van? akarom!
  • Mefi

    2014. június 27. napján, 17:53-kor

    gyuri: Teszkóból, ott sütik, 50 forint darabja!

Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.