Borbély Szilárd: Az olaszliszkai

Próbálom nagyon átgondoltan összeírni a véleményemet a Katona József Színház egyik legújabb darabjáról. Azért, mert ez a darab egyáltalán nem kikapcsolódás, sokkal inkább bekapcsolódás. Az egyik kritikában azt írták, hogy az évad legfontosabb darabja: egyetértek. Szerintem mindenkinek legalább egyszer meg kellene néznie, és nem azért mondom ezt, mert tetszett, hanem azért, mert már rég láttam ennyire jól sikerült alkotást, ami egy nagyon is aktuális, a társadalom egészét érintő problémára próbálja felhívni a figyelmet. Teszi mindezt közhelyektől és demagóg gondolatoktól mentesen.

„Hazugságok vesznek körül bennünket,
a lényeget eltakarja a sok beszéd,
s nekünk kisembereknek csak a cirkuszt
szánták a hatalmasok. Egymásra
uszítanak mindenkit: a gyűlölet
korunk vezére.”

A darab alapjául szolgáló drámát Borbély Szilárd írta, akinek a szülei rablótámadás áldozatai lettek: édesanyját brutálisan meggyilkolták, édesapját megnyomorították. A nyomozás természetesen eredménytelenül zárult, voltaképpen azt is mondhatnánk: nem is volt nyomozás. Borbély ezután évekig depresszióval küzdött, tavaly lett öngyilkos. Élete fő munkájának tartotta Az olaszliszkait, amely a fent említetteken túl hibátlan megemlékezés, tiszteletnyújtás munkásságának.

A történet alapjául három esemény szolgál: az egyik az író szüleit ért tragédia; a másik az olaszliszkai zsidóság eltűnése és az ottani zsinagóga téglánként való elhordása, valamint a zsidó temető meggyalázása; a harmadik és fő pont pedig természetesen az olaszliszkai lincselés eseményei. Ahogy az előadásban is elhangzik: Olaszliszka neve összeforrt az október 15-én kilenc éve történt brutális gyilkossággal. Az esetnek hatalmas visszhangja volt, változás azóta viszont egyáltalán nem történt.

Az előadás kiválóan használt minden dramaturgiai eszközt. Egyszer nem éreztem magam feszengve a székemben, de közben végig éreztem, hogy itt most fontos, komoly dolgokról van szó. Fekete Ernő és Tasnádi Bence alakításáért külön díjat osztanék; az egyik monológ után majdnem felálltam és hangosan tapsoltam. Jól érthető, a fontos kérdéseket jó helyen és jó időben (ténylegesen) feltevő, a problémákra kiválóan rámutató előadás volt, nagyon tetszett, és tényleg nagyon fontosnak tartom mindenkinek elmondani: nézzétek meg és ami még fontosabb: beszéljetek, beszélgessetek róla.