Tízéves a mefiblog – le grande upgrade

Illetve, nem csak a dizájn változott, hanem az egész blog átesett egy nagyobbnak mondható megújuláson.

Ezt az anno csak céltalan bolondériának szánt dolgot még 2005-ben kezdtem. Itt azért meg is álltam egy hétre, mire befejeztem, mit akarok írni, mert basszus, tíz éve írom erre az oldalra a hülyeségeimet. Akkor 17 éves voltam, ehhez mérten kellően sok sületlenséget szedtem össze (teszem ezt még most is), ettől függetlenül hiába közhely, tényleg rengeteget köszönhetek ennek a projektnek.

Na de, majd érzelgünk máskor, most nézzük meg, mi a dörgés az új oldalon. Előre mondom: hagytam bugot a kedves olvasóknak is felfedezés céljából, az észrevételeket bármilyen csatornán szeretettel fogadom. És most jöjjön a TL;DR változat.

Mi változott?

Voltaképpen minden.

Új blogmotor

Régóta (túl régóta) terveztem, hogy újraírom a blogmotort. A régi blogon egy saját magam által, 2005-ben írt jószág futott, ami egyébként hibátlanul szolgált tíz évig, voltaképpen ez a legrégebb óta működésben és használatban lévő program, amit írtam. Persze, ahogy az lenni szokott, a fejlesztése nehézkessé vált, ráadásul szakmailag sem igazán tudtam már kiállni mellette. Ezzel alapvetően nincs is baj, sokat tanultam közben, és nagy galiba tényleg nem volt vele.

Arra viszont rá kellett jöjjek, hogy annyira nem vonz egy blogmotor nulláról megírása, mint amennyire vonzott anno, és mint amennyire szeretném használni az új feature-öket. (A régi blogon nem lehetett időzíteni és vázlatot menteni; Facebook vagy bármilyen más megosztáshoz paramétereket állítani; megfelelően szöveget szerkeszteni, formázni stb.) Régen azért volt vonzó blogmotort írni, mert közben tanultam a szakmát, és most is volt egy symfony 2-es próbálkozás, amiben eleinte hittem, de még ennél a kis ezeréves kódnál is annyi plusz funkció volt, amit meg kellett volna csinálni, hogy egyszerűen sem türelmem, sem időm nem volt rá.

Különösen, hogy egy tucatnyi szolgáltatás pontosan ezeket tudja, és ha blogmotor, ami nem saját, akkor a választás egyértelműen a WordPress. A WP-ről bátran lehet mondani, hogy a piacvezető termék, pontosan azt és pontosan úgy tudja, amit szeretnék, és ami nem hátrány, hogy PHP-ben írták. Kipróbáltam elég sok platformot is (WordPress.com, Blogger stb.), de mindegyikben hiányzott valami vagy mindegyikkel volt valami nehézkes körülmény, ami miatt nem volt jó. Például:

  • szerettem volna, hogy legalább a bejegyzések URL struktúrája ne változzon,
  • a fejléckép random választódik ki a címoldalon,
  • a címsor egy része is véletlenszerűen váltakozik és
  • van nagyjából 2000 kép az előző blogon, aminek az elérését sem szerettem volna megváltoztatni.

A WordPress-szel utoljára kb. hat-hét éve foglalkoztam komolyabban, most viszont nagyon kellemes csalódás volt: remek a doksija, gyorsan beállítható, végtelen júzer használja, így hamar megtalálni bármilyen felmerülő probléma megoldását.

Az importálással kicsit szívtam; 5416 bejegyzést és 70 000 kommentet kellett áthoznom; az összes importálásra használt plugin bicskája beletört, így végül fogtam és az adatbázist migráltam, ami nagyjából fél óra alatt megvolt, és remélhetőleg semmit nem tört össze.

Új dizájn

Azt hiszem, úgy illik, ha itt hagyom a régit az utókornak, meg azért magamnak is, 2006 óta volt ez a dizájn:

Így nézett ki a mefiblog 2006 és 2015 között

Ez pedig az új megjelenés:

mefiblog v3 dizájn

Amit tud:

  • reszponzív, így mobilon összeugrik egy olvashatóbb formába,
  • a fejléc képe véletlenszerűen változik a saját fotóim közül, de a bejegyzésnél annak témájához illeszkedik, ha a szerző beállítja,
  • szintén a fejléc: elég magas, de ahogy lejjebb görgetsz, szépen összezáródik kisebb méretűre, és fenn marad,
  • az egész megjelenés sokkal letisztultabb, semmi sallang, csak a bejegyzés látszódik és
  • a lábléc megfelelő magasságnál fix, ha viszont pl. kisebb felbontású laptop képernyőjén nézed, akkor lemegy alulra, hogy kevésbé legyen zavaró.

Persze még egyáltalán nem végleges, a visszajelzések meg a saját tapasztalataim alapján lesznek reszelések a következő időszakban.

Tartalom

Habár egy-két bejegyzést szörnyű élmény visszaolvasni (rettenetesen tanulságos a tíz évvel fiatalabb éneddel szembesülni, bár inkább a vicces a megfelelő szó), minden bejegyzés ugyanúgy elérhető a régi URL-en.

A megújulástól azt is várom, hogy kicsit több bejegyzést írok majd. Persze, sokszor azért sem marad erre időm, mert más, fontosabb dolgok vannak, de nagyon sokszor az is visszatartó erő volt, hogy “á, ez sokkal jobb lenne az új blog alatt”. Meglátjuk.

Ezek vannak, meg a bárányfelhők. A visszajelzések (pro és kontra egyaránt) hozzászólásokban vagy bárhol jöhetnek, minden véleményért rendkívül hálás a szerkesztőség (én). Az esetleges hibákért előre is bocsi vagyok, a domén átállással és úgy általában az élesítés körül lehetnek még kisebb-nagyobb galibák.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.