A 2012. június havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Keverés

Tegnap Tomival kitaláltuk, hogy beülünk valahová, elfogyasztunk egy korty hideg alkoholos nedűt, és megbeszéljük az élet nagy dolgait, miközben ő fél szemmel a meccset is nézi.

A Nyugati Pályaudvar mellett lévő nagyon találó Eiffel-téren voltunk, egy nagyon elegáns helyen, aminek a nevét most nem említem. A kilátás isteni, a kivilágított pályaudvar, a néha elzúgó kombinó, a szép rendezett parkos rész, a gyönyörű nagy kivetítő és még sorolhatnám. Istenien kényelmes székek, kellemes illatok. Gondoltuk tuti jó lesz.

Cirka tizenkét perc alatt meg is kaptuk az ét- és itallapot. Utóbbiról azt kell tudni, hogy habár például a sörök tekintetében szegényes a választék, cserébe 650 forint egy korsó. Ezt mondjuk kompenzálja, hogy valami bitang csípős nachost hoznak hozzá, amitől nagyon gyorsan legurul az egy üveg, követelve a következőt.

Újabb tíz perc elteltével már a rendelésünket is le tudtuk adni, és mit vagy mit nem, tizenöt percbe telt, mire megjött a két korsó söröcske, meg a korcsolya.

Miután megittuk, kértünk még egy kört, majd néhány perccel később nem a sör, hanem a számla jött. Jeleztük, hogy oké, de mi még kértünk, amire bólogatott a srác, hogy igen, rajta is van a blokkon. Mondom én, oké, de most zártok, vagy mi? Azt mondja nem, csak hozta a számlát. Nem tudtam hová tenni, amolyan mi a faszt nézek fejem volt. Amikor kb. húsz perce nem jött a következő kör, gondoltam megkérdezem a pincércsajt, aki azonnal feltette a két kezét, hogy uram, nagyon sajnálom, nem rajtam múlt. Nem? Tényleg, hát kin? Biztos a Ronaldinhón vagy ki rugdosta a bőrt a kivetítőn, esetleg magán Ronald McDonald-en.

Aztán jött a blokkos srác, megnézte a blokkot, majd kihozta az új kört hogy elnézést kér.

És akkor már tényleg mi a faszt néztem fejjel ültem ott.

Mit gondoltak? Hogy lelépünk fizetés nélkül? Mert ott ül két fiatal, az asztalon két, egyenként száznegyvenezer forintos telefonnal, egy legalább ekkora értékű digitális géppel, jól öltözötten, jól fésülten (oké, nem borotválkoztam egy hete, lehet itt volt a baj), és szóval nem egészen úgy néztünk ki, mint akik le akarnak lépni. Vagy csak ennyire tré a hely, hogy a hatötvenes sör mellé (még a Szigeten is olcsóbb basszus) ez fér bele?

Ma inkább a Nyugati mellett lévő Vogue Pub-ba ültünk be, ahol csak egy 42″-os FullHD tévén nézhettük a meccset, cserébe azonban egy nagyon csinos pincérlány mosolyogva három perc alatt hozta ki a sörünket, majdnem feleannyi pénzért. (De kétszer annyi jattot kapott.)

Szóval akkor ennyit a menő helyekről.


Prometheus

Túlságosan hatásvadász, gyönyörű fényképekkel, gyenge sztorival és olyan semmilyen befejezéssel. Tömören és röviden ez a Prometheus.

Prometheus

Azt elöljáróban fontosnak tartom leszögezni, hogy nekem az ALIEN-széria egyáltalán nem jött be. Tervezem újranézni, és egyáltalán nem mint minőségi problémám volt vele, csupán nem szeretem annyira az olyan filmeket, amelyekben teljes kilátástalanságban valami undorító lény (ami persze földönkívüli) akarja elpusztítani az embereket. Sejtettem, hogy lesz valami átfedés (elvégre Ridley Scott, ugye), és talán egy előzménytörténetnek ez még jó is lehetne. Talán.

Viszont pontosan azt éreztem, amit az előzetesek alatt: egészen addig, ameddig keresik azt, hogy miként lettünk, nagyon jó a történet, onnantól kezdve viszont, hogy átmegy az egész az értelmetlen gyilkolászásba, egy olyan horror érzését kelti, amelyre sok pénzt dobtak ki az ablakon, mégis gagyi lett.

Olvassátok el human és angelday írását a filmről, minden egyes karakterükkel egyetértek.

Beülünk és megnézzük alapon nem volt rossz, de egyáltalán nem váltott világot (pedig tudott volna).

Eredeti cím: Prometheus
Műfaj: sci-fi, horror
Időtartam: 124 perc
Megjelenés éve: 2012
Főszereplők: Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Theron, Idris Elba, Guy Pearce

Szomszéd néni

Valamelyik reggel arra keltem, hogy az egyik szomszéd néni torka szakadtából üvölt a közös képviselő díjbeszedőjével: ő bizony az ötvenes évek óta itt lakik és akkor sem kellett közös költséget fizetnie, és alig van nyugdíja, nem tud még erre is költeni és egyébként is, ő sepri az ajtaja előtti lépcsőt, szóval tűnjenek a lakásából és hagyják békén.

Egyrészről értem a közös képviseletet, hogy (persze nem sajnálom őket, de) egy rakatnyi költségük van: szemétszállítás, különféle adók, lakáskassza, liftüzemeltetés, takarítás, felújítások stb; másrészről azonban nem szabad elfelejteni, hogy az a néni nem poénból nem fizeti be a havi nyolc-tízezer forintot, hanem mert abból két hétig eszik inkább.

Nem jó, hogy ez így van. Sem a közös képviselőnek, sem a néninek, sem pedig a szomszédoknak. De a legszomorúbb szerintem az, hogy nem lehet tenni ezek ellen semmit.


Hidak városa

Egy nagyon ritka és igazán izgalmas kiránduláson vettünk ma részt. Nem utaztunk messzire, csak körbesétáltunk Budapesten, a Margit hídtól egészen az Erzsébet hídig. Somogyi Levente az egyik legkiválóbb idegenvezető, és szerintem keresve sem találnál Budapestet jobban ismerő és szerető embert. Rengeteg érdekességet mesélt el a hidak történetéről, és bevitt minket a Lánchíd hídmesteréhez is, aki egy rendkívül érdekes ember (és egy ritka szakma mestere is). Ilyet láttunk többek között:

Hidak városa - Lánchíd hídmesteri iroda

És nem is beszélek azokról a dolgokról, amikről nem lehet (titkos bunkerek és hegyekbe rejtett bázisok a környéken, hogyan lehet bejutni a hídpillérbe stb. Nagyon jó volt belegondolni, hogy mennyi érdekes történetet, életutat rejtenek azok a helyek, ahol minden nap megfordulunk. A Lánchíd eddig is a kedvenceim közé tartozott, de a mai kalandtúra után méginkább megszerettem.

Klassz városban lakunk, az a helyzet.


Várandósok – Az a bizonyos kilenc hónap

Minden évben van egy olyan film, ami habár jó, de valahogy teljesen mást vársz tőle, mást képzelsz el, másféle élményért ülsz be a moziba. És olyan is van minden évben, amelyben röhögsz mondjuk tíz poénon, amelyből hetet láttál az előzetesen. Na, a Várandósok egy olyan film, ami mindkettőt egyszerre tudja.

Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap

Legelőször: engem meglepett, de ez a film nem leendő apukákról szól, sőt, nem is arról, hogy van valami apuka klub. Lehet, csak nekem volt ez a koncepcióm az előzetesek alapján. Én sokkal inkább ajánlgatnám ezt olyan pároknak, akik a nagy dolog előtt állnak és persze akiket nem zavar, hogy itthon a fekete-fehér csempés kórházban kicsit másmilyen egy szülés, mint az ámérikái négycsillagosban.

Azzal alapjáraton nem lenne gond, hogy a film rengeteg helyen klisétenger, ami nekem jobban szúrta a szememet az az, hogy a tíz perc híján kétórás játékidőt abszolút nem jól használták ki. Az elején nyújtották mint a rétestésztát, aztán egyszer csak bumm, ott sír egy kis ráncos gyerkőc az anyja kezében. Plusz azért nem szabad elfelejteni, hogy itt egy vígjátékot árulnak, azonban a 110 percre jutó tíz vicces jelenet nem annyira jó arány (pláne, hogy ezekből hetet tényleg láttál az előzetesben).

Nem nagyon tudnám hová sorolni. Nem volt rossz, de másra számítottam, és mást is akarnak eladni ezzel a filmmel, mit amit kapsz.

Eredeti cím: What to Expect When You’re Expecting
Műfaj: vígjáték, dráma, romantikus
Időtartam: 110 perc
Megjelenés éve: 2012
Főszereplők: Cameron Diaz, Jennifer Lopez, Elizabeth Banks, Chace Crawford, Ben Falcone, Matthew Morrison