A 2015. május havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Bréking: befejeztem a Smallville-t!

Oké-oké, ez talán az egyik legrégebbi sorozat adósságom. Szerintem háromszázezerszer megkaptam, hogy miért nem engedem el a fenébe, de nem szeretem a lezáratlan dolgokat, és azért a Smallville-t mégis 9 évadon át követtem, így úgy éreztem, tartozom annyival magamnak és a sorozatnak is, hogy befejezem a tizedik, utolsó évadot. A talán huszonegy részt úgy nagyjából négy évig húztam, főként azért, mert rettenetesen unalmas és idegesítő volt. (Igen, itt már tényleg el kellett volna engednem, de inkább végignéztem.)

Smallville finálé

A Smallville Superman fiatalkori kalandjait mutatja be: hogyan lesz a tanyasi legényből a világot megmentő szuperhős, milyen megmérettetéseken megy keresztül, hogy illeszkedik be az emberek közé, hogyan kezdi el használni földöntúli erejét, amelyet a sárga Nap fényétől kap és hogyan küzd meg bolygója gyilkos maradékával, a zöld kriptonittal.

A sorozat alapjaiban egy tini szerelmi dráma volt, és ez akármilyen rosszul is hangzik, nem volt olyan vészes az évadok során.

Nem fogok kertelni, a végére kifejezetten megutáltam, amilyen irányt vett a történet. És nem azért, mert jaj emiatt vagy amiatt eltért az eredeti történettől. Amit nem tudok eldönteni, hogy az érdektelenség vajon abból ered, hogy időközben megváltoztak a sorozatokkal és filmekkel szemben támasztott elvárásaim vagy egyszerűen csak tényleg szar lett a vége.

A szerelmi dráma átment idióta, erőltetett menetbe. Az ellenségek ijesztő helyett inkább komikusak lettek. A konfliktusok borzasztóan gyengék, a megoldásaik pedig még annál is nevetségesebbek és logikátlanabbak. Hogy jobbat ne mondjak, a sorozatfináléban a gyűrűs jelenetnél konkrétan felröhögtem. Az utolsó évad egyetlen izgalmas, fordulatos és pörgős része az volt, amikor Tess múltjára és motivációira fény derül. A halott(nak hitt) ellenségek random megjelenése pedig tovább rontotta az egészet.

Talán inkább az is a helyzet, hogy a szórakoztató, néha izgalmas, laza, elnyújtott tini limonádéként funkcionáló sorozat nem igazán tudta megugrani ezt a szintet, de közben a nézők nyilván idősödtek, komolyodtak és sok mindenben szintet léptek. Próbáltak kiugrani a tingilingi korszakból, de túl hirtelen, ehhez képest túl későn és túl kapkodva tették ezt, ráadásul nem is feltétlenül a szerintem legjobb irányba. Kicsit sajnálom, mert azért az utolsó egy vagy talán két évadot leszámítva tényleg szerettem nézni, az évadok eleje és vége mindig nagyon izgalmas, a közepe pedig kellőképpen cukros volt.

A befejezés ezzel szemben kicsit inkább egy jóféle, de már szénsavját vesztett sörre emlékeztetett, és ezen már a citromkarikaként bedobott, ikonikus ruhájában látott, eredeti zenéjére elrepülő Superman sem igazán segített (pedig mi másért, ha nem ezért szenvedtem végig az utolsó évadot).


Apró sikerem a Rendszerrel űzött háborúban

A hosszú sztori röviden: »külföldön« tartózkodtam, és egy bankkártyával kapcsolatos dolgot kellett elintéznem. Mit sem félve felhívtam a nemzetközileg díjmentesen hívható zöld számot, lezavartam tíz perc alatt a beszélgetést, élveztem a négy nap pihenést, majd megjött a telefonszámla egy 11 000 forintos tétellel.

Felhívtam a Teleom ügyfélszolgálatát, ahol egy negyvenperces beszélgetés után kiderült, hogy az ingyenes számot a legdrágább tarifával, 1100 forintos percdíjjal(!) számlázták. Jeleztem, hogy ez annyira nem tuti, a Telekomnál mondták, hogy oké, kiemelik a számlát, aztán lesz valami. Eltelt másfél hónap, jött a levél: a külföldi nemzetközi zöld számért nem ők felelnek, hanem a külföldi roaming társaság, jelen esetben a Telekom UK, akik pedig éppen úgy érzik, hogy az afganisztáni hívások díjával feleltetik meg a roamingos zöldszám hívást. Sokat utánaolvastam, sehol, még a szerződésben sem szerepel a roaming vs. zöldszám kitétel. Azt mondták, menjek a bankhoz, mondván ők vertek át, mert ez a szám nem ingyenes.

Második körben az OTP-hez mentem, ott sokkal hamarabb, egy hét alatt kaptam választ: nekik nincs közük a számlázáshoz, ezt a telkó intézi, nekik szerződésük van a Világegyetemmel, hogy az bizony ingyenes legyen.

Mit tehet a keményen dolgozó kisember: ír egy levelet a Fogyasztóvédelemnek és az NMHH-nak, cc-zve a telkó és a bank ügyfélszolgálatát.

A fogyasztókat védő szerv egy, míg az NMHH másfél hónap múlva válaszolt: mindketten közölték, hogy bizony a bank vert át, de sajnos ők ebben (nyilván) nem tudnak segíteni, mert a csúnya nagy bankok működését a Pénzintézetek Felügyeleti Szerve ellenőrzi (én csak PFASZ-nak rövidítem), panasszal náluk, jogorvoslattal ők élhetnek.

Már kezdtem elengedni a rongyos tizenegy ropimat, amikor váratlanul két nappal később az OTP jóváírta az összeget, és másnap még egy kézzel írt(!) elnézést kérő levelet is küldtek, mondván, hogy a kártyakibocsátó társasággal közösen utána fognak járni, és valahogy jelezni fogják, hogy ez lehet, mégsem ingyenes.

Megörültem, majd másnap hívtak a Telekomtól, egy igazi ember, az egyik ügyfélérdekeket védő osztály kollégája, a saját hangján (sok felkiáltójel) kért tőlem elnézést, és mondta, hogy amint megadom a bankszámlaszámomat, már jóvá is írják az összeget. Végül mondtam, hogy a bank gyorsabb volt, és mondták, hogy ők is kiegészítik a szerződést meg a tájékoztatókat meg a mindent a roaming vs. zöldellő szám témakörben. A hívásban elhangzottakat még egy szintén kézzel írt levélben is leírták, sőt, megköszönték, hogy nem kértem el ismét a pénzt

Tanulság #1: megéri megírnod akár négy levelet is. Az életemből összesen másfél órányi morgolódást és levelezést-telefonálást vett el az eset, de legalább nyertem, baszki, visszaadták a pénzt, és még azt is megígérték, hogy legközelebb más talán nem szalad bele ebbe a szituációba. És igen, szó szerint, minden demagógiától mentesen, kisemberként a nagy vállalattal szemben ezt igenis jó megélni, én legalábbis ezt próbálom pozitívan belelátni a történetbe.

Tanulság #2: a Fogyasztóvédelem és az NMHH megemlítése még akkor is segít, ha azok valójában fülük botját nem mozdítják (a fogyvédős néni még ki is oktatott és bemásolt egy hosszú törvény-szabály-akármi idézetet is). Valószínűleg nem is a semmittevő szervek, inkább az ijesztette meg a nagyvállalatokat, hogy ez az ember hangos, beszél, sír s panaszát nem nyeli le legyintve. (Az s karakter és cserélendőjeként nagyon ritkán hagyja el a klaviatúrámat, becsüljük.)

A pénzből egyébként elmentünk hamburgerezni, és teátrálisan elégettük a levelezést. A bank és a telkó bocsánatkérő levele pedig bekeretezve lóg a falon.

Hogy is mondta régen angelday? Ja, igen: függöny!


Better Call Saul

A Better Call Saul (legújabb sorozat-kedvencem) két dolog miatt is tökéletes: egyrészt kiválóan pótolja a »Breaking Bad« után maradt űrt, de mindezt úgy teszi, hogy ha valaki még csak hallomásból sem ismeri a Totál szívást, ugyanúgy élvezheti Saul Goodman kalandjait.

Better Call Saul plakátja

Az első évad tíz részes, végig is néztük. A befejezés szerintem annyira nem erőteljes, de ezzel szemben az egész évad nagyon ütős, gyakorlatilag minden része odatapasztott a képernyő elé, nem igazán néztem még sok spin-offot, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen sorozat lehet annyira jó, mint az, amelyikből kinőtte magát.

A történet Saul Goodmanről szól, aki mindenféle svindlis trükkökből tengődik egyik napról a másikra. Bátyja egy menő ügyvédi iroda társalapítója, így időközben főként miatta is végzi el távoktatásban az Amerikai Szamoa Egyetem jogi képzését. A papírt megszerzi, de a jogi karriere nem indul be olyan egyszerűen, ahogyan azt képzelte. Az első évad témája voltaképpen az, hogy hogyan tud zugügyvédként boldogulni, illetve az is, hogy miért (és részben hogyan) lesz majd a bűnözők népszerű ügyvédje, akit megismertünk korábban.

Breaking Bad rajongóknak szerintem kötelező, akik azt nem nézték, viszont szeretik a sötét humorral kevert drámát, azoknak szintén.


Bilincsben

Tegnap reggel úton az irodába megpillantottam egy rendőrautót. Két készenléti őrmester beszélgetett az autó mellett, a hátsó ajtó nyitva, bent egy rövid hajú férfi ült megbilincselve.

Miért érdekes ez az egész? Voltaképpen semmiért, megbilincselt emberek gondolom mindennap ücsörögnek rendőrautók hátsó ülésein, még talán olyannyira is természetes ez, hogy az őrmesterek eközben a hétvégi majálisról vagy az aznapi vacsoráról beszélgetnek, talán még rá is gyújtanak.

Nekem viszont azért volt mégis érdekes, mert kb. emiatt az ember miatt kezdtem el szoftverfejlesztéssel foglalkozni. Oké, talán ez így kicsit túlzás, mindig érdekelt a dolog, de ő volt az, aki írt egy játékot még a kilencvenes években, amit én jónéhány évvel később megtaláltam, és mivel akkor már nagyon érdekelt, hogyan lehet ilyen számítógépben működő izéket írni (ekkor nagyjából tíz- vagy tizenegy éves lehettem, korábban láttam már a QBasic nevű csodát, de nem hagyott mély nyomokat), a program végén lévő hatjegyű telefonszám alapján lenyomoztam a szerzőt. Nem volt egyszerű, de végül eljutottam a szüleihez, akik meg tudták adni az elérhetőségét.

Ez az ember egyrészt nagyon örült, hogy valaki ennyi év után megtalálja a munkáját (ezt nagyon át tudom érezni, még most is találnak meg emberek úgy, hogy jaj én olvasom a blogodat). És készséggel válaszolt minden kérdésemre a programozás csodálatos világáról, sőt, még egy tanulási célra ingyen felhasználó Delphi 5 CD-t is kaptam tőle, rajta egy tucatnyi tutorial leírással. De nem okozott neki gondot az sem, hogy még e-mailben is segítsen, ha elakadtam. Mindezt persze 1998 körül, amikor az internet még kimerült a Vianovo, a chat.hu és az internetto világával, meg a Matáv hat óra utáni kedvezményével.

Borland Delphi 5

Az embert, aki odaadta nekem azt a CD-t, Tomcatnek hívják, de erről a névről sajnos talán csak nekem jut eszembe az, hogy egy értelmes, jó fej srác, akinek a segítőkészsége miatt rengeteget tanultam egy témáról, ami érdekel, és amivel azóta is foglalkozom. A legtöbb embernek esetleg a pólóboltja, de inkább a Tolvajkergetők sorozat és az jut csak az eszébe, hogy megint előzetesben van garázdaság, önbíráskodás és még ki tudja mi miatt.

Tovább baktattam a rendőrautó mellett, ő valószínűleg fel sem ismert, én meg azon agyaltam, hogy valaki, aki máskülönben értelmes és alapvetően jó dolgokért akar küzdeni, hogyan kerülhet ebbe a helyzetbe, mitől mehet ilyen irányba. Akárhogyan is, én azért sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok Tomcatnél, az elején szerintem nem ide akart eljutni, mondhatnám: nem ezt kérte.