Bréking: befejeztem a Smallville-t!

Oké-oké, ez talán az egyik legrégebbi sorozat adósságom. Szerintem háromszázezerszer megkaptam, hogy miért nem engedem el a fenébe, de nem szeretem a lezáratlan dolgokat, és azért a Smallville-t mégis 9 évadon át követtem, így úgy éreztem, tartozom annyival magamnak és a sorozatnak is, hogy befejezem a tizedik, utolsó évadot. A talán huszonegy részt úgy nagyjából négy évig húztam, főként azért, mert rettenetesen unalmas és idegesítő volt. (Igen, itt már tényleg el kellett volna engednem, de inkább végignéztem.)

Smallville finálé

A Smallville Superman fiatalkori kalandjait mutatja be: hogyan lesz a tanyasi legényből a világot megmentő szuperhős, milyen megmérettetéseken megy keresztül, hogy illeszkedik be az emberek közé, hogyan kezdi el használni földöntúli erejét, amelyet a sárga Nap fényétől kap és hogyan küzd meg bolygója gyilkos maradékával, a zöld kriptonittal.

A sorozat alapjaiban egy tini szerelmi dráma volt, és ez akármilyen rosszul is hangzik, nem volt olyan vészes az évadok során.

Nem fogok kertelni, a végére kifejezetten megutáltam, amilyen irányt vett a történet. És nem azért, mert jaj emiatt vagy amiatt eltért az eredeti történettől. Amit nem tudok eldönteni, hogy az érdektelenség vajon abból ered, hogy időközben megváltoztak a sorozatokkal és filmekkel szemben támasztott elvárásaim vagy egyszerűen csak tényleg szar lett a vége.

A szerelmi dráma átment idióta, erőltetett menetbe. Az ellenségek ijesztő helyett inkább komikusak lettek. A konfliktusok borzasztóan gyengék, a megoldásaik pedig még annál is nevetségesebbek és logikátlanabbak. Hogy jobbat ne mondjak, a sorozatfináléban a gyűrűs jelenetnél konkrétan felröhögtem. Az utolsó évad egyetlen izgalmas, fordulatos és pörgős része az volt, amikor Tess múltjára és motivációira fény derül. A halott(nak hitt) ellenségek random megjelenése pedig tovább rontotta az egészet.

Talán inkább az is a helyzet, hogy a szórakoztató, néha izgalmas, laza, elnyújtott tini limonádéként funkcionáló sorozat nem igazán tudta megugrani ezt a szintet, de közben a nézők nyilván idősödtek, komolyodtak és sok mindenben szintet léptek. Próbáltak kiugrani a tingilingi korszakból, de túl hirtelen, ehhez képest túl későn és túl kapkodva tették ezt, ráadásul nem is feltétlenül a szerintem legjobb irányba. Kicsit sajnálom, mert azért az utolsó egy vagy talán két évadot leszámítva tényleg szerettem nézni, az évadok eleje és vége mindig nagyon izgalmas, a közepe pedig kellőképpen cukros volt.

A befejezés ezzel szemben kicsit inkább egy jóféle, de már szénsavját vesztett sörre emlékeztetett, és ezen már a citromkarikaként bedobott, ikonikus ruhájában látott, eredeti zenéjére elrepülő Superman sem igazán segített (pedig mi másért, ha nem ezért szenvedtem végig az utolsó évadot).

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2020

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.