Itt az összes egó témájú bejegyzést olvashatod; jó szórakozást!


Nem ülök a pénzemen

Az a helyzet, hogy világéletemben a farzsebemben hordtam a pénztárcámat. Ez részint a rutin miatt is volt: minden zsebnek meg volt a maga szerepe, így sosem hagytam otthon vagy máshol sem a telefonom, sem az okmányaimat, sem pedig a pénztárcám vagy a kulcscsomóm.

Mostanában viszont rászoktam arra, hogy mivel egyrészt gyakran van nálam táska (pedig még mindig nem gondolom magam táskás embernek), másrészt amúgy is kabátban közlekedős időszak van, ezért a pénztárca a kabát belső zsebében lakik.

Ez egy pénztárca. A farzsebben. Pfejj.

Persze, ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni, szükség volt még arra is, hogy a kis leveles okmánytartóba költözött a PayPass-bankkártya is, amit legtöbbször használok, így gyakorlatilag tizede annyit veszem elő a pénztárcát.

Na de, tényleg, ez miért is jó? Kérdezhetné a nyájas bejegyzés-olvasó, de nem voltam rest készülni a válaszokkal:

  • kíméli a kártyákat: majdnem az összes bankkártyám idő előtt ment tönkre, főként azért, mert nem tesz neki jót, ha sokat ülnek rajta;
  • kíméli a popót: nem mintha félnék tőle, de olvastam már a piriformis szindrómáról, köszönöm, nem kérek belőle;
  • kíméli a tárcát: kétévente szoktam cserélni, általában valamilyen Levi’s-t veszek, bár mostanában kacsintgatok egy Bellroy-jal, de a lényeg, hogy valszeg sokkal tovább bírná, ha kevesebb ülőterhelésnek lenne kitéve;
  • kíméli a gerincet: informatikus vagyok, elég sokat ülök így is, az ergonómia fontos és jobb a békesség;
  • biztonságosabb: hozzáteszem, sosem raboltak még ki, de tényleg megnyugtató érzés nem hátul tartani;
  • +1: rendkívül szexin lehet elővenni kabát belső zsebéből.

Nagyjából ezek a dolgok. A zsebeim viszonya azóta úgy rendeződött, hogy elöl tartom a telefont, az okmányokat és a bicskát, a hátsó zsebek üresek, minden más pedig a táskában vagy a kabátban. És mivel már a harmadik nadrágom zsebe szakadt ki, a lakáskulcs is szépen elköltözött, de ezt talán olyan szintre fogom fejleszteni, hogy egyetlen kulcsot tartok majd magamnál, minden karika nélkül, az pedig egy erre alkalmas pénztárcában lakik majd. Pénztárcából pedig az egyre vékonyabb vonalban hiszek, minél kompaktabb, annál jobb.

A másik, amiről leszoktam, az a nyakba akasztós irodai belépő. Szépen kicsomagoltam a műanyagból és beköltöztettem az okmányok mellé. Kicsit vastagabb lett, de így már azt sem hagyom otthon és még kényelmesebb is.

Apró imprúvmentek rovatunkat olvashatták.


2014-ről nagyjából röviden

Ha a »2013-as évről« azt írtam, hogy életem egyik legmozgalmasabb éve volt, akkor 2014-ben megugrottam a tavalyi mutatókat, szerencsére jó értelemben. Összességében úgy gondolom, hogy pozitív évet zárok, sikerült a tavaly év elején betervezett dolgokkal jól haladnom és magánéletileg, szakmailag és emberileg is sok dolgot történt, ami jó, hogy megtörtént.

Zene

Zeneileg idén a sok másik kedvenc mellett két albumot hallgattam rongyossá. Az egyik egy régi kedvenc zenekarom, az Arctic Monkeys AM című albuma (ami ugyan »fesztiválon« kicsit csalódás volt, a vinyl azért ott figyel a polcon, megalapozva a jövő évi új hobbit, nevezetesen a lemezek gyűjtögetését), a másik pedig a nekem év elején még újdonságnak számító AWOLNATION zenekar munkássága volt.

Ott voltunk nagyon sok »fesztiválon« is, amelyik szokásunkat igyekszünk fenntartani.

Film

Nem kezdek mélyelemzésekbe, 2014 sokkal-sokkal jobb év volt moziügyileg az előzőnél, ezek voltak a kedvenceim:

Színház

Szörnyű ez, de habár sokszor voltunk idén színházban, pár bejegyzéssel még el vagyok maradva. Kedvence darabom idén a Vígszínházban A Mester és Margarita volt, minden másodpercét élveztem.

Utazás

Idén voltunk Bécsben, Londonban, Csehország különböző pontjain és életem egyik legmenőbb utazásán, az egyhetes »lakóautós Erdély-túrán«. Amit sajnálok kicsit, hogy idén kimaradt Olaszország, főként azért, mert ahová mindig megyünk, oda most nem igazán lehet eljutni repülővel, a 16 órás buszút pedig elég volt hatszor-hétszer, többet nem igazán vágyom rá (ráadásul drágább a jegy, mint egy fapados járatra).

Magánélet

Sok dolog történt, Kázmér megünnepelte a hetedik születésnapját; elkezdtem szakállat növeszteni; kicsit komolyabban foglalkozom a basszusgitárral, olyannyira, hogy jövőre tanárhoz is tervezek járni; sok emberrel megismerkedtem, akiknek nagyon örülök, még több ember társaságát sikerült megtartani, aminek szintén és vannak olyan emberek is, akikkel sokáig nem beszéltem, de újra jóban vagyunk; talán ennek örülök a legjobban.

Munka

Idén ünnepeltem a harmadik születésnapomat az Arkonnál, ahol változatlanul nagyon szeretek dolgozni. Kellő szakmai kihívást, nagyon jó csapatot, emberileg és szakmailag is kiváló kollégákat és egy nagyon menő terméket kapok mindennap, amikor megérkezem a Mészáros utcába.

Fotózás

Idén úgy döntöttem, ismét 365-ös projektet csinálok, megérte, nagyon élveztem és sikerült jópár nekem nagyon tetsző fotót csinálni, amit valószínűleg nem csináltam volna meg, ha nem viszem magammal a gépet minden áldott nap. A kétévente 365-özés egyébként bejön annyira, hogy lehet rendszert csinálok belőle.

Az idei azért is nagyon jó év volt, mert a VOLT-on én nyertem az Index fotóversenyét így ezzel, valamint az M4-es metró elindulásakor készült képeimmel kétszer is szerepeltek a fotóim az Indexen, sőt, az egyik képemet még »Péterfy Boriék is megosztották«, aminek szintén nagyon örültem.

Bónusz: CELEBEK!

Voltunk Játék határok nélkül forgatáson, és imádott minket a kamera:

Játék határok nélkül

A jövő évi tervek már készen vannak, remélem, hasonlóan eseménydús év lesz!


Játék határok nélkül

Most írok harmadszorra a blogon a népszerű európai televíziós vetélkedőről, »egyszer itt«, majd »később itt« tettem meg korábban.

A dolog apropója most két gondolat: az egyik, hogy az itthoni televíziózásban az elmúlt évek legjobb eseményeként elindult pár hónapja az M3 retrócsatorna, ahol olyan műsorokat vetítenek, amelyeket eredetileg a kilencvenes évek végéig bezárólag tettek. Ezen a csatornán pedig egy ideje adják a régi részeket, amikből szüleimmel kicsit nosztalgiázva nekem is sikerült elkapni pár részt.

A másik indíttatás pedig nyilván a 90-es évek. Kis tökmag voltam még, de talán 1998 volt a kedvenc évem. Betöltöttem az első X-et, minden szép volt, éppen akkor költöztünk el, Csillagok háborúját néztünk a nappali közepén, habár még a bútorok sem érkeztek meg és nyáron Szigetcsépen nyaraltunk. Sosem felejtem el, hogy nassolni akartam, de nem volt a nyaralóban semmi, szüleim meg leültek nézni a Játék határok nélkült, és mondták, hogy majd utána megyünk. Én leleményes srácként megelőzve ezt egyedül kimentem a folyóparti büfébe (az a klasszikus sörös-boros-halas-lángosos), és kértem magamnak egy zacskó csipszet. A pultos persze furcsán nézett, hogy én most miért is vagyok egyedül, de mondtam, hogy írja csak a többihez.

Különösebb csattanó vagy izgalom nincsen a történetben, szüleim nevettek, hogy feltaláltam magam, aztán néztük a műsort, utána meg már nem is igazán emlékszem, mi volt.

Néha azért hiányoznak a 90-es évek, hogy együtt volt a család, hogy volt VHS-szalag, a magnókazetta, a videótéka, a panellakás, a nyári esték és úgy általában a miliő. Örülök, hogy élhettem akkor.


Művészmozik

Olvastam valamelyik nap, hogy bezár a Tabán mozi, amiről elsőre a New Beverly Cinema jutott eszembe. 2007-ben meghalt a tulajdonosa és a helyet be akarták zárni. Nem sokkal később Tarantino megvette az épületet és megállapodott az elhunyt tulajdonos családjával, hogy folytathatják a mozi üzemeltetését, csak néha szeretne beleszólni a filmválasztásba, a filmeket úgy vetítik, hogy egy áráért kettőt nézhetsz meg (bár ez most egy ideig szünetelt, mert nagyon sokáig a »Django elszabadul« ment a műsoron) és a mozi mai napig mellőzi a digitális vetítést. Azóta is sikeresen üzemel, sőt, szerintem még nyereséges is.

És ne legyen félreértés, két dolgot szeretnék tisztázni: nem vagyok egy digitális-ellenes ember, hülyén is venné ki magát a fényképezőmmel és egyéb kütyüimmel, illetve tiszteletben tartom a multiplexek létjogosultságát és szerepét a nagyvilágban.

Ettől függetlenül, a legutóbbi mozizásnál valahogy ismét a Nagykörúton lévő Művész mozira esett a választás, és megint meglepődtem, hogy itt:

  • kényelmesek az ülések és nincsenek teletömve emberrel a termek;
  • filmkedvelő arcokkal lehet találkozni, esetleg beszélgetni;
  • nem csörren meg mobiltelefon, nem hangoskodnak és nem lövik le a film poénjait, miközben néznéd;
  • kedvesek a büfében és a jegypénztárnál;
  • olyan érzésed lesz, hogy menő dolog filmet nézni és moziba járni, nem pedig egy futószalagon felszolgált vegyél-nézd-menjél valaminek vagy a része.

Ja, illetve picivel olcsóbb is a jegy, mint máshol. Meg olyat is hallottam már, hogy tapsoltak a film végén. (A vászonnak? Hát hülyék ezek?)

És rendben, nevezzen bárki sznobnak, de én inkább egy ilyen helyen nézek filmeket, ha már mozi. (Abba bele sem kezdve, hogy kinek a zsebébe teszed a pénzt, ha egy multiba mész, meg kiébe, ha ide.)

Ennek nyomán amúgy idén két dolgot próbálok követni, ha moziról esik szó. Rendkívüli eseteket leszámítva lehetőleg csak eredeti nyelvű (szükség szerint feliratos) filmek, és lehetőleg valamelyik kisebb moziban, kerülve a multiplexeket.


Viszlát, 2013

Alapjában véve úgy szeretem megtölteni a mindennapjaimat, hogy leírhassam: ez a nap jobb volt az előzőnél. Vagy: ez a hónap jobb volt az előzőnél. Vagy: ez az év jobb volt az előzőnél. Idén azért ezt nem írnám le, egy viszont biztos: 2013 volt életem legmozgalmasabb éve.

Na de, mi is történt velem?

Filmek tekintetében a január tarolt, ekkor megénztük Tarantino legújabb alkotását, a »Django elszabadult«, illetve a »Pi életét«, mindkettő kedvenc. Idén sajnos nem volt olyan erős a szezon, mint »tavaly«, de azért még az ellenérzéseim ellenére is kiemelném »A nagy Gatsby-t« és a másik kedvencemet, a francia »Populaire-t «. Ebben az évben ugyan jóval kevesebb filmet néztem meg, de azért így is sikerült 72 alkalommal elbújni a mozgóképek világában (jó sokról nem írtam még, folyamatosan pótlom).

Szintén januárban befejeztem a »GTA IV-et« és »elkezdtem videózni« is, idén négy kis videót sikerült megcsinálni, ebből az egyik csak jövőre lesz publikus.

Februárban egy király szakmai konferencián, az »az mloc-js-en« időztünk, valamint »elutaztunk Belgiumba«, ahol finom söröket ittunk és jókat ettünk.

Jóval többször szerettem volna, de ebben az évben kilenc alkalommal voltam »színházban«, sikerült még elkapnom pár Alföldi-darabot, amiket azóta is nagyon kedvelek. Jövőre: több színházat!

Márciusban »Raspberry Pi« tulajdonos lettem, megvettem életem első »fúrógépét« (azóta egyébként 46 lukat fúrtam be, és már elég gyakorlottnak érzem magam a témában!). Ugyanebben a hónapban megnéztük a még építés alatt álló »4-es metrót «, ami hatalmas élmény volt.

Áprilisban elkezdtem mellőzni a lifthasználatot, ami elég sokáig jól ment, és kevesebbet is káromkodtam – ezutóbbi kevésbé. »Visszatért a Kaukázus« és még »Scalaban« is programoztam.

Május óta egyedül vagyok. Erről a témáról (egyedül- vagy nem egyedüllét) sosem szerettem itt írni, mert kellenek nekem is dolgok, amiket nem osztok meg, így különösebben most sem fogom részletezni. Mondjuk úgy, hogy ennek néha örülök, néha kevésbé, de egy biztos: ez a változás rengeteg más változást is eredményezett az életemben. Hogy ezek milyen irányba visznek, vagy mivé fejlődnek, most még nem tudnám megmondani.

Júniusban fesztiváloztam, vitorláztam, »golfoztam « és még túráztam is.

Júliusban töltöttem a második évemet »az Arkonnál«, ahol azóta is jól érzem magam. Ezenkívül még fesztiváloztam, nagyon sokszor láttam »napfelkeltét« és a naplementét is. A szüleim, a barátaim és a kollégáim megleptek életem legmeghatóbb »születésnapi bulijával«, amit a Városligeti Műjégpályán tartottunk, nagyjából meglepetésszerűen.

Augusztus a barátok és a család hatalmas segítő erejéről, a festésről, a fúrásról, a faragásról, a közjegyzőről, a káromkodásról, a dobozolásról és a mozgolódásról szólt. Nem vettem lakást, de »elköltöztem«, ami talán az idei év egyik legnagyobb eseménye volt.

Szeptemberben »kiszabadultunk«, viszont ez a hónap a »GTA V« megjelenése miatt kicsit homályos. Ellenben két év után ismét »telefont cseréltem«, amit azóta sem bántam meg.

Októberre két nagyon jó moziélmény is jutott, egyrészt a »Gravitáció« másrészt pedig a »Vissza a jövőbe vetítés a Corvin moziban«, amiért még most is nagyon hálás vagyok.

Novemberben »élesítettük az ingatlan.com térképes nézetét«, amiben rengeteg munkánk van és amire nagyon büszkék vagyunk. Ezen kívül még büszke voltam az unokaöcsémre, akit »láthattam egy színdarabban« a Szolnoki Szigligeti Színházban.

Decemberben sokat agyaltam, sokat beszélgettem és sokat pihentem, a karácsonyi szokásos evéseket gondolom nem kell mesélni. Az év utolsó napján e sorokat írva káromkodok a szomszéd házban petárdázók miatt, az estét és az éjszakát pedig baráti társaságban, egy apró házibuliban töltöm, itthon.

Szervusz, kedves 2013, sokat tanultam tőled, ezt a bejegyzést majd később jó lesz visszaolvasni. (Vagy nem.)