A bejegyzésben nem egy hölgyről fogok írni, sőt még csak nem is egy úrról. Sokkal inkább erről az árva betűről, hogy ő
. Hányszor halljuk azt egy mindennapi beszélgetés során, hogy ő? Persze, ha egy hétköznapi beszélgetésben hallja az ember, akkor föl sem tűnik, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy nem jut eszébe az a szó, amit éppen mondani szeretne.
De vegyük például a rendőrség szóvivőjét. Ő (lenne) az, aki a médián keresztül sugallja a lakosságnak, hogy biztonságban vannak, mert a rendőrség végzi munkáját. Őt egy magabiztos, karakán embernek képzelem el, aki kiáll a kamerák, fényképezők, újságírók és riporterek elé, és pár szóban elmondja a lényeget, valamint válaszol a kérdésekre. Ehelyett mit hallok egyfolytában? A rendőrség ő kiszállt a helyszínre és ellenőrizte, hogy az esetnek ő vannak-e komolyabb áldozatai, ő…
Persze ez csak egy fiktív mondat, de a kedves olvasó valószínűleg sejti, hogy milyen jelenségre gondolok.
A tévé- és rádióbemondók is érdekes emberek, egyik-másik annyira nem tud szépen beszélni, hogy néha nem értem, mit keres ott, ahol van. Tisztelet a kivételeknek, természetesen.
