« Habár »

Habár ez nem az én blogom, azért mégis írogatok, mivel az én olvasóim nagyon aranyosak, és hiába mondtam nekik, hogy megváltozott a blogom url-e (egy időre), nem voltak képesek az rss olvasókban, és egyéb helyeken módosítani, így hírtelen tizedére csappant az olvasótáborom. Sebaj, itt van nekem a mefi -é! :)

Amúgy nem irigylem drága mefi barátunkat, hiszen rengeteg spam csúszik be nála is, és van egy olyan érzésem, hogy a regisztrációs rendszer lesz itt is a megoldás hiszen, mint tudjuk, minden spamszűrő kijátszható. Sajnos még a regisztrációs kommentelés is, viszont ha valaki képes egy olyan spambotot írni, ami felismeri, hogy hol, és hogyan kell regisztrálni, az ügyes ember. Azt is mondhatnám, hogy az olyan embernek meg van bocsájtva, hogy teleszpemeli a blogomat, ez azonban nem igaz, hiszen az ilyennek inkább azt kívánom: a legfájdalmasabb kínzások közepedte tépjék ki a beleit.

Mellesleg tudja valaki, hogy mikor is ér haza mefi? (Nekem akkor is kis m-el marad, ha belegebed)

smv
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Lezárt bejegyzés.
„Augusztus 24-éig nem lesz blog”
Nemrégiben felkerült egy oldal, amit megrendelésre csináltam, ahol is van vendégkönyv. A form-ot úgy csináltam meg, hogy ellenőrzi php-vel, hogy a megadott mail cím megfelelő-e. Namost. gondoltam én naív, hogy ez magy megszivatja a spambotokat, de ezért sejtettem, hogy be fognak találni. Valamint 1 percenként lehet csak üzenetet küldeni (igen Mefi-től vettem az ötletet). Namost kb. 1 hónap után megtalálták az oldalt a spambot-ok és érdekes texas hold em és hasonló szövegeket hagytak egy vagy több linkkel a szövegben. Shalmalt-tól vettem a publikált spamszűrőt és üzembe helyeztem. Hozzátettem annyit, hogy a linket is kiszűrje (Mefi thx a regex-ért – ehhez még nem értek). A poén az volt, hogy én ha beírtam egy linket, akkor azt mondta, hogy bocsi de spam, de a bot még így is beküldte. Bejött a szűrő után kb. 20 spam, amikor az e-mail mezőt, aminek neve mail_addr volt átírtam lev_cím-re és azóta egy darab nem jött (logolom, hogy hány spamkísérlet volt).
Csak próbaképpen megnéztem sHaMaLt, eF' k3 és Mefi formját és mindenki email néven illette az e-mail cím mezőt. Az én példámból kiindulva lehet, hogy egy lev-cim miatt a bot nemtudja, hogy hova írja a mail címet és regex-el ki lehetne küszöbölni a sok spam-et. Lehet, hogy naív gondolat, de nekem eddig bevált … (1 hete nem 1db spam se, előtte meg 2 nap alatt kb. 40)
Landee: oh, a szokásos komment-blogolás, köszönjük ^^

smv: mennyi is? mármnt mennyi csúszik át 2 nap, úgy átlagosan?
Jackson:Így legyen 5-ösöm a lottón :-D
Landee: a nevemet meg mindig eF`k3_ -nek irom, vagy efke, nem szeretem ha ' jelet tesznek bele. amugy kiprobalom, bar igy se jon be spam nalam, eddig.
Landee: nalam is az en spamszurom megy, csak kicsit regexpesitve, es nagyjabol 200 megfelelo kifejezessel elerheto, hogy hozzavetolegesen havonta erkezzen 1-2 spam, amit persze megint hozzaadok :) gyakorlatilag hivhatnam az email mezot all_spambots_come_here-nek is, akkor sem lenne tobb :P
ja meg annyit, hogy ez az 1-2 5-6ezer probalkozasbol (~napi 160)
eF`k3_: Ok. Bocs, csak hirtelen nemtudtam, hogy hol van a bill.-en ` jel.

Shamalt: Egyik nap bejött kb. 7-10 spam. Azok alapján megadtam a szűrőnek kb. 15-20 szót, amire szűr. Szűrt is szépen, de egy-kettő még így is bejött. Azoknak a cuccait is felvettem a listára. Ekkor gondoltam egyet és átállítottam a form-ban a < b>mail_addr</b> nevet lev_cim-re. Azóta nem volt spamkisérlet, mert nem tudja a bot, hogy hova írjon mail címet. Viszont ha a mail cím nem helyes formában van megadva, akkor egy fv kidob egy hibát, hogy nem helyes mail cím. De most erre hibajelzőre teszek egy számlálót és kiderül, hogy próbálkoznak-e még a botok.
Sziasztok Fiatalok!

smv-nek: Mefi 27.-én délelőtt érkezik haza kb. 1o óra körül.
Addig is kitartást és jó kommentelést kívánok nektek.
Anya: Próbálunk kitartani. :)
Shamalt:Tettem egy számlálót és csináltam egy másolatot a vendégkönyv táblájáról, amibe a számláló növelésével együtt beteszem a hibás üzenetet. Az eredmény pedig az, hogy a botok próbálkoznak, de mivel nem tudják, hogy hova tegyék a mail címet ezért csak egy hibaüzenetet kapnak. A mail címet egy fv ellenőrzi, amit haver írt regex-el megoldva. A dolog lényege, hogy a bot nem írt semmit a mail mezőbe, ami ugye nem valós cím, tehát kap egy hibaüzit. (Megj.: ez elött volt már 4 kísérlet, de ott még nem logoltam a hibás üziket, tehát nemtom, hogy ott volt-e mail cím vagy mi volt a helyén …)
Na igen, nekem is ilyen spam-ek jöttek. „online texas hold em” ez volt az elsők között, amikor megtaláltak a botok. Mint írtam egy magyarított name tulajdonság tökéletes (eddig legalábbis) védelmet jelent, mert a bot nem tud magyarul és nem ír semmit a nem felismert mezőbe. Ezt kihasználva egy e-mail ellenőrzés (valós formában megadott mailcím) segít a bajon …
huh, ezek szépen átcsúsztak a szűrőn!
Dani: Hát igen. A legjobb az általam javasolt megoldásban, hogy gyakorlatilag nem kell csinálni semmi (nem kell spamszűrő fv), csak egy ellenőrzést nyomni a form elemeire (ha van, akkor elég az e-mail mezőt nézni, hogy valami@valami.tld formában van-e a mail cím). Amióta magyarítottam a form mail és név mezőjét azóta a botok nem írnak oda semmit és ezáltal a post-old adatok el sem jutnak a spamszűrő fv-ig, mert hibát kap vissza a bot, hogy kéne egy helyes formában megadott mailcím.
Ajjaj van itt spam :S:S
Hidd el, hogy nem szólhatsz hozzá.
Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Jé, már hétfő van? (2005. november 01., 03:00:00)
Dakar (2007. január 21., 08:47:38)
Nagyravágyó menü (2008. május 06., 01:51:55)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2105 napja született, 218 szóból, és 1094 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: