« Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény »

Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

Van egy címe, az egyszer biztos. Szóval gondoltam, hogy ha a második rész, a »Caspian herceg« megvolt, és még tetszett is, akkor legyen már meg az első is, úgyhogy kikölcsönöztem a DVD-t, és megnéztem ami rajta vagyon.

A filmnek van egy titka: jól kell hozzáállni. A jelszó még mindig ugyanaz: családi film. Ha húszévesen gáz családi és/vagy mesefilmeket nézni, akkor Mefi gáz, és ezt büszkén vállalja. Már nem azért, de van ezekben a filmekben valami bájos, amit nagyon szeretek. Leginkább az elpusztíthatatlan gyermeki ártatlanság, amit néha egyáltalán nem haszontalan felidézni. Ez persze így nyálasan hangzik, de tényleg így van, aki szerint nem, azzal nem értek egyet.

Engem leginkább azért vett meg ez, mert imádom az ilyen misztikus dolgokat, amikor nagyon-nagyon régen történt valami, és most tudjuk meg szép lassan a következményeit. A Narnia valami ilyesmi, megfűszerezve mindenféle varázslénnyel (ezekért mondjuk annyira nem vagyok oda).

Két dolog nincs meg, ami a folytatásban megvolt, és kiemelten tetszett: látványos grafikai megoldások és sok kacagás. Előbbiből volt azért, de amikor álltak a srácok, és szinte látszódott mögöttük a greenscreen technológia ékes bizonyítéka, a zöld vászon, valamint hogy ventilátorokkal fújják a hajukat, na akkor már majdnem könyörögtem, hogy ezt ne. De szerencsére csak egy-két ilyen volt, az állatokra igyekeztek figyelni. Poénból meg szimplán kevesebb volt; a folytatásban még azon is hangosan röhögtem a teremben, amikor hozták szegény egeret hordágyon, bár mentségemre szóljon, hogy nem vettem észre, csak azt hallottam, hogy jönnek skótdudát fújva.

Ami sokkal jobban tetszett a következő részhez képest, hogy kevesebb volt a logikai hiba, kevesebbszer mosolyogtam el, hogy peeersze, és kevesebbszer gondoltam arra, hogy ez mennyire erőltetett. Ami kevésbé, az a kicsit suta befejezés, bár ez amiatt van, mert érezhetően a nézőre bízzák kicsit, hadd gondolkodjék. És a folytatás egyébként is várható volt, így utólag azt mondom, mindkét részre. (Szerintem lesz harmadik is.)

Összefoglalva: egész estét betöltő, beszélő állatos, gonoszkirálynős és jóságoskirályos családi film. A könyvet tényleg el fogom olvasni.

Eredeti cím:The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe
Műfaj:kaland
Időtartam:143 perc
Megjelenés éve:2005
Főszereplők:Georgie Henley, Skandar Keynes, William Moseley, Anna Popplewell

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én elaludtam rajta.
tiny: én a Gyűrük urán aludtam el, azóta is tartom, hogy számomra az egyik legszarabb film.
én picit több vagyok húsznál, de szoktam nézni mesefilmeket, rajzfilmeket… sőt mesét is olvasok! (kell a gyereknek! :D )
tutora: mesét olvasni ritkán szoktam viszont. Könyvekben a krimi a bejövős. :]
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hutyutyu (2006. június 25., 08:36:36)
Forrest Gump (2006. június 25., 08:27:46)
Igazából apa (2010. április 26., 11:59:34)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1446 napja született, 615 szóból, és 3176 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: