« MyEpisodes.com »

MyEpisodes.com

Régóta gondoltam már rá, hogy jó volna összeírni összesen mennyi idő ment el »sorozatnézéssel«, de ezt egyesével sorozatonként nem sok kedvem volt kiszámolni. Még korábban ajánlotta valaki a MyEpisodes.com oldalt, de akkor nem foglalkoztam vele valami miatt, ma viszont Edem mutatott egy képet onnan, én meg hirtelen felindulásból regisztráltam.

Első nekifutásra nagyjából az összes, mondjuk úgy igényesebb sorozatot beleszámolva (tehát azokat amik tetszettek, és mondjuk a Dallasból látott pár rész még fiatalabbik és szégyenletesebb koromból nem, ellenben a Knight Rider originállal) és ebből jön, hogy jelenleg a sorozatnézéssel töltött idő mutatója így áll:

3 hónap, 2 hét, 5 nap, 6 óra, 10 perc

Szóval ennél talán több is kicsivel. Ami hát egyrészt kemény, másrészt ha belegondolunk hogy ez elosztva húsz évre, és nagyrészt (mondjuk az óra-percet csípjük le) szórakozás, azaz kellemesen eltöltött idő, kikapcsolódás, akkor nem is olyan wasted az a time. Akik az amerikai sugárzás szerint nézik a sorozatokat, azoknak a naptár miatt (is) jól jöhet, akik pedig tévében figyelik, azoknak az időszámítás miatt lehet érdekes.

Nagyjából Plörkön kiveséztük már a dolgot, de jelenleg még senkinek nincs végeredmény, ha jól láttam, mindenki viszi fel a saját sorozatait, szóval akár lehet itt mutogatni egymásnak, hogy mekkora az akkora. ;]

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
SIZE DOES NOT MATTER!!1
Ja, ez jóság, használom már régóta. Amúgy kicsit csalóka, mert a sitcomokat és társait fél órának számolja, amik ugye 20-22percesek, a 40-42 perces normál sorozatrészeket meg órára kerekíti (ugye reklámok miatt stb). Amúgy 1 hónap és 4 nap körül járok.
Ha nem is a Time I've wasted funkció miatt, de nagyon tetszik, köszi! :)
Tudom… jól megragadom a bejegyzés lényegét, de Plörk? Hogyhogy nem Twitter? :)
én papírlapon vezetem az aktuális állást, jobb azt nem tudni mennyi idő ment el sorozatokra ;)
nekem 3 months, 3 weeks, 1 days, 23 hours : )

elég régóta használom már, bár amiket szinkronnal nézek, ált. elfelejtem belerakni…
hogykellhogykellhogykell én is akarok!
ndavid42: jah, azt mi is néztük, de lévén hogy úgysem adagolta be senki az összes sorozatot (anno például pár évig néztem Barátok köztöt :D), ezért nagyjából még így is csak kevesebbet mutat, szerintem.

Babarum: szívesen! :)

taltos: hát, a Twitter sosem jött be igazán, szerintem korlátozza picit két vagy több ember között a kommunikációt. A Plurk ilyen szempontból nekem »sokkal jobban bejött«, mert ott inkább az egymás közötti kommunikációra van kihegyezve az egész, mintsem a rövid üzenetek írására. Nem tudom érted-e mire gondolok. :)

sylverdevil: én ott a Sorozatmániás oldalon, meg általában tudom fejből is hogy mi volt az utolsó rész, eddig kétszer néztem rosszat csak. :D

thingol: jaja, nekem is kimaradt vagy öt-hat sorozat még.

balinto: ;]
Az a bajom, hogy egy csomó sorozattal nem tudom hol akadtam el, vagy mennyit láttam. Így folytatni sem tudom és beírni se. :)
Mefi: azért hiányzol twitterről : P
Nekem idén áprilsban volt erről egy posztom:

http://dewla.blog.hu/2008/04/16/th[…]

Az odal szerint ekkor jártam 4 hónap körül. Azóta eltelt mondjuk fél év, és most hogy itt olvastam róla updateltem :)
most 5 hónap körül (4 hónap 3 hét 6 nap) járok :) Mondjuk azóta ledarálódott 7.5 évad Smallville, közel 5 évad Stargate Atlantis.

Egyébként azt nem írtad, hogy 1 órának vesz egy sorozatot, mert abból indul ki az oldal, hogy a tv-ben nézed reklámmal együtt.

Mindeneseter jópofa oldal…83 sorozatba néztem több-kevesebb rendszerességgel bele…druva.
ahus: én nagyjából azért tudom, lévén a sorozatnaplónak. :)

thingol: oh, köszi. Csak az a baj, hogy kettő ilyen rendszerben fölösleges bent lenni, a Plurk meg szimpibb.

Dewla: jaja, tudom, valaki kommentben említette fentebb. :)
Hm, csak nekem nem jön be az oldal?
Stefanie: hm, nálad vagy neked? :] Mert nálam be is jön, és nekem is bejön. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

NetJaxer (2006. február 26., 02:00:29)
GTA IV PC-re: december 2-án, videóval (2008. november 25., 03:31:29)
Spotify (2011. december 29., 05:29:49)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1279 napja született, 340 szóból, és 1706 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: