Cloverfield

Elöljáróban az egész történetet egy névvel lehet jellemezni: JJ Abrams. Aki néz sorozatokat, az a »Lost« és a »Fringe« után már-már ismerősként üdvözölheti a Cloverfieldet, leginkább azért, mert erre is jellemző a senki nem tud semmit fílng, és ez a film végére sem változik sokat.

Egy fiatal társaság meglepetés búcsúbuliján vagyunk, amit a csapat legjófejebb jófejének rendeztek, amikor valami földrengésnek vélt esemény történik a sokemeletes gyönyörűen berendezett lakáson kívül. Elmegy az áram, a társaság lerohan a házból, sikítozás, pánik, és megkezdődik az izgalom, a szabadságszobor fejével, ami csak úgy mellékesen odazuhan az arcuk elé. Idáig nagyjából húsz teljesen unalmas perc telik el, ami durván a film egynegyede. Mint később kiderül nem földrengés, hanem valami szörnyeteg játszik városrendezőst, pusztítja egész Manhattant, és persze jön a csodálatos amérikái hadsereg és persze a változatosság kedvéért a létező összes fegyvert rászabadítják – mindhiába.

Ez így rendben is van, bár mutathatna valami újat, nem mutat, oké, erre számít az ember. Amiben viszont mégis újat mutat, hogy mi végig egy kézikamera felvételeit látjuk, szóval semmi többkamerás operatőr meló, meg képstabilizálás, nem. Az egyik srác ugyanis videókamerával rögzíti a búcsúüzeneteket, mikor az egész történik. Ez amiatt roppant jó, mert kicsit valósághűbb az egész, néha látunk egy-két televízióműsort, de azt leszámítva mi is csak ugyanannyit tudunk és tapasztalunk mint ők. Ebből következik viszont hogy – bár csak másfél órás, mégis – rendkívül fárasztó az egész, ugyanis a srác igyekszik úgy rángatni a kamerát mintha valamelyik testrésze lenne, és nem olyan finom »á lá 24« módon, hanem amolyan fogadjunk hogy elhányod magad a végére stílusban.

Ezeket és néhány látványosabb jelenetet leszámítva viszont semmi extra, egy átlagos szörnyeteges jajmeghalunk film, nem több. Lehúzni annyira mégsem tudom, mert valahogy mégis megfogja az embert, talán azért, mert igyekszik valósághű maradni, és ez nagyon is jól megy neki. Mondjuk azért jobb hogy itthon néztem, mert moziban valószínűleg mélyebb nyomot hagyott volna mind bennem, mind abban aki előttem ül, és nyakonhányom.