« Távbosszantó »

Ha valaki egy szaftos véleményre számít a világbajnokságról, akkor annak csalódnia kell; hogy őszinte legyek azt sem tudom, melyik csapat jutott be, vagy, hogy egyáltalán hogy működik ez. Van viszont egy jelenség, amiről írni szeretnék, mert egyre többet találkoztam vele.

Vannak ugye a T-eátrális cégek, akik Németországból jöttek, és mivel ott kerül megrendezésre a bajnokság, ezért promótálják is azt, ahol lehet. Csinálnak témábavágó játékokat, mindenhová kiteszik, hogy bizony ők szponzorálják is őket, és minden terméket azzal vágnak a vevőhöz, hogy höh, hát ezitten a focivébés, ottan van a lógó is!. Ezzel persze nincs baj, mert reklámból élnek, muszáj ezt csinálniuk, de egy szinten túl gusztustalan.

Persze sorolhatnám, hogy melyik focivébés reklámok, reklámfogások a jók, de most csak egyet emelnék ki, mégpedig a Philips univerzális távirányítóját:

Univerzális távirányító, mely egy focipályát ábrázol

Ugye-ugye, mennyire látszik rajta, hogy nem több, mint egy reklámfogás? Tudásában semmi különlegeset nem nyújt más, hagyományosnak mondható univerzális készülékekkel szemben, egy távirányító ala natura, semmi több. Annyi talán mégis, hogy feltünően focidrukkereknek ajánlott. Egyébként okos dolog, a legtöbb TV- és DVD-készüléket támogatja, majdnem hét méteres hatósugarú, (a tokból kiszedve) rendkívül vékony, és még jópofa is.

Tajvannak meg van egy csepp esze.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
az a sörbontó tetszik rajta… :)
Az inkább ilyen tok lenne szerintem, amin áll. De sörnyitónak is használható. :)
Szuper ez a távirányító! Először azt hittem, valami poén, de aztán írtad, hogy tényleg létezik. Azonnal be kell szereznem egy ilyet a vébére ;)
Mefi mik ezek a hibaüzenetek?
Nem tudom, szarakszik az adatbázis-szerver.
nagyon gagyi ez a távirányító. :D
mefi: az egy sörbontó. :)
Sörbontó hát.De ezt mefi nem tudja.Ő mintagyerek:nem néz pornóképeket,nem iszik…. :P
Dorka: mondjuk inni tényleg nem iszom, de nem azért, mert mintagyerek vagyok, hanem mert nincs rá szükségem. :)
chateve:Arról inkább nem beszél :D
mefi:Miért, arra van, hogy sütit egyél vagy fagyizzál? Egy idézet:
Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó

Amikor parkban nyitottuk a sört a pad szélén, akkor ez vicces volt :)
Tiny megkezte pályafutását, és fikáz! :D

Amúgy te marha, az a tartónak a talpa, az tartja egyhelyben, te gyökér. :D
A távírányító poénnak jó. Ja igen, én nagyon utálom a focit …
ilyen távirányítót én is akartam venni :D
E-digital-ban kapható :

Philips PHSRU1060 távirányító

# univerzális távirányító
# funkcionális menügombok
# automatikus márkakeresés

3,500 Ft+ÁFA (4,200 Ft)
Annyiért nem is vészes, annak aki meg focimániás, pláne nem. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

TP-LINK TL-WR642G (2011. január 27., 11:06:48)
Tankönyv (2007. augusztus 28., 10:48:52)
Action Movie FX (2011. december 26., 09:21:40)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2179 napja született, 348 szóból, és 1623 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: