Igazából önéletrajzot, mint olyat írni necces dolog, mert az ember vagy fényezi magát, vagy szerénykedik, és ebből az szokott kisülni, hogy az életrajz mindenkiről szól, csak arról nem, aki írta. Ellenben én egy blogger vagyok, így illenék egy normális curriculum vitae-t összerakni. Ennek fényében szeretném megkezdeni ezt itt.
Lényegre törő verzió
Avagy ismerjük meg önmagunkat három mondatban.
Én vagyok a Mefi, a munkásbajuszos GDF-es, aki főz, süt, programozik, kerékpározik, filmet és sorozatot néz, olvas, blogol, fotózik és néha még videókat is készít, amit felraknak emberek a Napiszarra, pedig Mefi nem is oda való, de van egy Kázmér nevű macskája. 1987-ban lettem inicializálva és az első példányosított változatomat 1988-ban hívták meg, mely azóta is működésben van.
Jelenleg Budapesten éli mindennapjait, nemrégiben kezdett bele a céges élet gyönyöreibe és miután elvégzi a főiskolát indulni szeretne az amerikai elnökválasztásokon, mint az első pajeszos amerikai-magyar elnök.
A sárgarépa pedig nagyon egészséges.
Hosszabb verzió, unatkozóknak
Az 1988. év július havának huszonkettedik napján, Budapestnek az gyönyörű városában láttam meg a kórházi szülőszoba vakító fényeit, majd miután kirángattak kényelmes világomból (ahol már anno 56k-s modemes internetkapcsolattal rendelkeztem), az orvos rögtön a hátsó felemre csapott, hadd üvöltsek. Édesanyám állítása szerint erről a szokásomról (mármint az üvöltésről) nagyjából hatéves koromig leszoktam. Kovács Béla néven ismernek azok, akik meg akarnak ölni és akiknek tartozom; Nádai Gábor néven azok, akik szeretnek, meg hivatalosak; és Mefi néven azok, akik onlájnok, meg akik jófejek, és tudják, hogy szeretem ha Mefinek hívnak. Hatéves koromtól pedig olyan voltam, mint egy állat. Igazi lázadozó voltam; ezt tapasztalataim szerint mai napig nem sikerült kinőni, de azért elég jól titkolni megtanultam. Híres vagyok nagy számról, arról, hogy mindig belekötök valamibe, és ezért nagy rá az esély, hogy orrba fognak egyszer verni. A technika jelenlegi állása szerint (ezen írás 2007. december 19-én kezdődik el, tehát) 19 éves vagyok; egészen pontosan 19 éves 4 hónapos 27 napos, ami még pontosabban 7089 nap, vagy 612 489 600 másodperc, ezen értékek – szerencsére – folyamatosan növekednek. Ha esetleg vizualizálni óhajtaná valaki, hogyan is néz ki egy oridzsinál (avagy jelen esetben több) Mefi, akkor íme egy kép, de Mefi csak egy van, szóval tessék rajta megtalálni az igazit:
Mefi, itt éppen sokan van, és fotózik is.
Iskolai tanulmányaimat az Irányi Dániel Általános Iskolában kezdtem, majd az alsó évfolyam harmadik évét már az Újlaki Általános Iskolában folytattam, végül a negyedik osztálytól fogva az Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában koszoltam a padokat, egészen a nyolcadik osztály befejezéséig, mikoris a salgótarjáni metropoliszban található Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban (később: Borbély Lajos Szakközépiskola és Szakiskola) rendkívül patináns magániskolában jutottam el a mindent eldöntő megmérettetésig, amit sokan úgy is neveznek, hogy érettségi (az esemény összegzéséről »videófelvétel is készült«), melyet többé-kevésbé tökéletesre sikerült megoldani. (Ebben persze nagy része van az iskolának, és a tanároknak is, hiszen nélkülük nem jutottam volna el oda, ahova.) Jelenleg a Gábor Dénes Főiskola mérnök informatikus szakának büszke hallgatója vagyok; éppen az első vizsgaidőszak közepén, egy félig már sikeres félévvel a hátam mögött.
Érdeklődési köröm – hála az égnek – eléggé vegyes, rengeteg dolog tetszik, érdekel, felkelti a figyelmemet, még akkor is, ha két dolog sokszor ellentétben áll egymással (gondolok itt zenékre, vagy akármi másra). Amit mégis nagyon szeretek az:
- zenehallgatás (rokk, rokk, rokk, meg ilyen elvetemült indie-számok, esetlag alteres dolgok is bejönnek);
- fotózás;
- jó »sorozatok« nézése (hadd ne soroljam);
- kerékpározás;
- internetezés;
- programozás, vagy valami hasonló;
- pókerezés;
- nagyritkán komputeres játszás;
- olvasás (leginkább krimi, de mindenevő vagyok);
- utazás (belföld, külföld);
- kávézók, teaházak, cukrászdák, éttermek látogatása;
- kulináris élvezetek, főzés, sütés;
- kötöttpályás járművek (leginkább metró, földalatti);
- a történelem is érdekel, nem mondom, hogy mindent tudok, de érdekel;
- és néha nem (vizsgaidőszak pölö), de általában: a takarítás, a rendszeretet, a harmónia jellemez.
Zenében leginkább a Guns N' Roses, Aerosmith, Queen, Judas Priest, Depeche Mode, Alphaville, Metallica, Iron Maiden, AC/DC és hasonszőrűek, de nem vetek meg olyanokat sem, hogy Ákos, 30Y, Kaukázus, Heaven Street Seven, Chris Rea, Gary Jules, Johnathan Rice, Alexi Murdoch, sőt olyan igénytelenségek
is jól esnek néha, hogy Depresszió, Tankcsapda meg Road.
Filmeket nem nagyon nézek, mert rengeteg sorozat van, amit viszont igen, így az egész estét betöltő műremekekre nem marad idő, de azért vannak nagy kedvencek, leginkább trilógiák: Csillagok Háborúja, Keresztapa, Mátrix, Superman, Terminátor, Vissza a jövőbe; Pillangó-hatás; de nem vetem meg a James Bond-féle filmeket sem. Rengeteg sorozatot néztem-nézek, ezekről »van részletes lista«.
Könyvekben leginkább az olyanok tetszenek, mint Robin Cook, Sidney Sheldon, Ken Folett, Isaac Asimov, George Orwell, Jules Verne, J. K. Rowling és nem utolsó sorban Agatha Christie.
Kajában kedvenceimet teljesen fölösleges felsorolni, mert rengeteg van, legyen elég annyi, hogy a magyar, olasz, amerikai, indiai, török és görög konyha ételei egyaránt bejövősek; egyébiránt húsevő vagyok, a zöldség fogalma a paprika, paradicsom, uborka, burgonya és hasonlóknál kimerül, viszont nem vetem meg a jó salátákat. Alkoholt nem fogyasztok, kedvenc italom a házilag készített forró fehércsokoládé, vagy kakaó, mindenféle szörpök, leginkább a bodza; illetve a tonik. Kólát ritkán.
Jelenleg hol Budapesten, hol Salgótarjánban élek, előbbi helyen egyedül, utóbbiban szüleimmel. Magamon kívül öt állat van a háznál; három kutya (névszerint: Mephisto, valamint az ő kölykei: Gina és Junior), illetve Egon és Ellen a két szuperteknős. Volt egy imádnivaló, egyetlen, szeretett, hőn szeretett macskám is, az én »pici Julcsám«, aki mai napig hiányzik. Biztosan lesz még macskám, de olyan mint ő, soha. Azóta tényleg lett: »Kázmér« a neve, sziámi, és imádom.
Rendelkezem jogosítvánnyal, ám nem igazán használom, mivel nincsen saját gépjárművem, és egyébként sincsen bajom a tömegközlekedéssel (földalatti rulez!), kivéve amikor kismillió ember úgy utazik, hogy nincsenek tisztában az utazás alapvető illemszabályaival.
Ha legjobban össze akarnám foglalni, hogy milyen vagyok, egy mondatban, akkor azt tudnám mondani, hogy Miért ne?
. Mindenki azt kérdezi, hogy miért, én azt kérdezem, miért ne. Ebből következik, hogy nem tudom elviselni azokat az embereket, akik nem veszik figyelembe, hogy más embernek lehet másmilyen ízlése, érdekelheti más, és lehetséges, hogy olyan dologra rábólint, amelyre más biztosan nem bólintana.
Nagyjából ennyit gondoltam. Mielőtt bárki is megkérdezné: írhattam volna akár öt mondatot is, arról hogy ki vagyok, de azt bárki elolvasná, és nem lenne benne semmi izgalmas, semmi érdekes, semmi szép. Egy hosszabb önéletrajzot csak az fog elolvasni, akit igazán érdekel, hogy milyen is vagyok.
