mefiblog - főoldal

Az Urániánál van egy nagyon jó hely, ahol minden fagyiba belekevernek egy kis virágot, ahol a barackos fagyin nem a cukrot és a barackaromát, hanem a gyümölcsöt érzed, ahol nem zuhanyoztatják tíz percig két gombóc között a szedőkanalat, hanem egy lapáttal kenik fel a fagyit és ahol legalább négy-öt perces sorbanállásra kell számítani, a nem indokolatlan népszerűsége miatt.

Egy adag fagyi 250 forint, rengeteg különleges ízben kapható és tényleg nagyon finom. Tudom, hogy a kézműves szó mostanában inkább csak egy jelentéktelen jelző, amivel el lehet adni a dolgokat, de erről tényleg elhiszem, hogy odafigyeléssel és megfelelően válogatott alapanyagokból készítik.

Mindenképpen érdemes kipróbálni, pláne ilyen jó időben!

Oké, a marhahús egyrészt a világ legfinomabb húsa, másrészt négy dolog történhet vele, ami komolyabban említésre méltó: hamburger, gulyás, pörkölt vagy steak. A Prime-ban csak az első és az utolsó fogyasztható, azok viszont majdnem a legkiválóbbak városunkban. (Persze, amíg nem voltam majdnem az összes helyen, addig ezt nem is jelenthetném ki.)

Az évfordulós, fejedelmi vacsoránkat költöttük el itt, gyakorlatilag zseniális körülmények között. A hely maga nagyon elegáns, a pincérek nem a zavarba ejtő módon, de nagyon udvariasak és segítőkészek, kedvenc pontom az volt, amikor egy tálcán kihozták az összes desszertet, hogy könnyebb legyen a választás. Én egy 18 deka körüli argentin angus marhát fogyasztottam, cheddar szósszal, hozzá kértem valamilyen házi steak burgonyát, de ezt inkább csak utána ettem meg, annyira finom volt a hús, hogy nem is kívántam hozzá a köretet. Ingrid egy Classic Burger névre keresztelt fogást evett, ami az egyik legfinomabb hamburger volt, amit valaha ettünk, nagyon ízlésesen tálalva. A desszert francia madártej és egy Mango Ball nevű fogás volt, mindkettő zseniálisan finom. Ezek mellé kaptunk még házi sütésű kenyeret és házilag készített kenőmájast előételnek, fogyasztottunk egy-egy koktélt, egy-egy ásványvizet és egy-egy kólát.

A piszkos anyagiak: a számla tartalmazta a szervizdíjat, így volt két főre 18 000 forint a végösszeg, ami szerintem már a magas kategória, de a Prime mindenképpen egy alkalmi helynek számít, és itt nem bisztró jellegű a menü, így egy eléggé laktató vacsorára kell számítani, ami után nehéz a mozgás.

Nagyon jó volt, aki szeretne megkóstolni egy finom steaket, az mindenképpen látogasson el ide.

Hétvégén egy nagyon klassz helyen, a MÁK bistróban vacsoráztunk. Idén tervbe vettük, hogy ha lesz lehetőségünk, kipróbálunk pár nem hétköznapi éttermet. A MÁK nemrég kapta meg a Michelin Guide ajánlását (ez még nem a csillag, de a könyvben kifejezetten ajánlják, hogy kipróbáld a helyet, ha arra jársz). Az a véleményem, hogy az ilyen éttermeket fel lehet fogni úgy, hogy végtelen pénzért falatkákkal verik át az embert, de inkább úgy kellene, hogy egy speciális programon vehetsz részt, aminek során egy jól kitalált és gondosan megtervezett menüsort kóstolhatsz végig. Legutoljára az Almáriumban voltunk, ami hasonló volt, szintén nagyon bejött.

Én előételnek borjú consommét ettem, pagodakellel. A consommé alapváltozata voltaképpen egy levesfajta, amin speciális, zöldségekből, húsból és tojásfehérjéből álló keverék segítségével fedőréteget képeznek az éppen fővő produktumon, teljesen megtisztítva azt. Nagyon erős az ízvilága, három decinél nem több egy adag, de ez pont elég. A pagodakel apró kis zöldség, éppen nem volt puha de már túl ropogós sem, nagyon érdekes íze volt, sosem ettem még ilyesmit.

A főétel sült kacsamáj volt, valamilyen finom, zsíros szószban, hozzá zsenge zöldbabbal és sárgadinnyével, a tetején pirított magvakkal, mellé házi kenyér és vaj. Testes darab volt, nagyon finoman elkészítve, a máj szinte vaj állagú, és olyan ízű, amit még sosem éreztem.

Desszertnek egy krémes-jellegű süteményt, hozzá házi kardamomos vaníliafagyit ettem. Nagyon finom volt, de a kedvencem mégis Móni macaronjához adott kápiapaprika fagyi volt, aminek gyakorlatilag olyan íze volt, mintha fagyit csináltak volna a Piros Aranyból.

Ezeket rendeltük, de a 12,5%-os szervizdíjban a négy pincér minket körbeugrálásán túl még egy karalábéleves és ízelítő előételfalat, valamint kétféle édesség (rózsaszirom pillecukor és zöldteás csokoládé) is jött. A sajttálon a francia és olasz piacról hozott sajt mellé a magyar őstermelői már csak hab volt a tortán.

Az egészért fejenként hét-nyolcezer forintot kell számolni, üdítővel, de ha hétköznap ebédidőben érkezik az ember, akkor 3500 forintért van háromfogásos ebédmenü, bár abban nem ez a választék. Apró érdekesség, hogy ha Foursquare-en valaki mayor lesz, akkor 30% kedvezményt adnak minden fogyasztásából.

Először tavaly nyáron akartunk beülni a Paulanerbe, emlékszem, akkor végül azért nem tettük, mert eleinte vonzó volt, hogy sörház a neve, na, biztosan jó nagy választék van, de az itallapon csak egyetlen csapolt szerepelt, ami nem gáz, mondjuk egy sarki kocsmától, de egy magát sörháznak nevező intézménytől mindenképpen érdekes.

Végül nem is olyan régen tértünk be először, akkor egy üzleti megbeszélés miatt, és szinte azonnal ledöbbentem, mert ahhoz képest, hogy a hely egy plázában van, és kívülről elég egyszerűnek tűnik, bent hatalmas sörfőző gépek, végtelen méternyi pult, mosolygós felszolgálók és rengeteg asztal. Beülsz, este kapásból két sört tesznek le eléd, mert a másik ingyen van, és a nyári dolog valami véletlen lehetett, mert mostanában négy-öt féle csapolt sörük van, világostól a barnáig, keserűtől a gyümölcsösig, ami a szem-száj ingere. Mindezt nagyon finom kolbászokkal vagy egy laza kis bajor pereccel lehet leküldeni.

Mostanában főként edzés után szoktunk beülni, és pár megbeszélést is szerveztünk ide, mindkettőre kiválóan alkalmas, és szintén egy nagyon jó hely a Naphegy környékén.

A Déryné Bisztrót lehetne amiatt ajánlani, hogy nagyon sokáig nyitva tart, még ünnepnapokon is; lehetne amiatt ajánlani, hogy isteni finom a túrógombócuk, amiből már egy árva gömböckével is jól lehet lakni; az sem elhanyagolható, hogy a hely belsőépítészetileg nagyon ízlésesen van kialakítva: kanapé és fotel kandallóval, kétszemélyes asztalkák, óriási bárpult, tükrök, színházi előadások plakátjai, könyvek, borosüvegek és félhomály; nyilván szempont az is, hogy tökéletes helyen van, szinte bárhová könnyen eljutni a közelben található megállókból és sokaknak talán az is bejön, hogy ilyen és ehhez hasonló muzsikák szólnak a háttérben csendesen.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért menjen a Dérynébe, én mégis két teljesen más dolgot hoznék fel neki: a hihetetlenül barátságos kiszolgálást, és a nagyon jó üzletpolitikát.

Előbbit nem kell különösen magyarázni: minden alkalommal körülugráltak minket a felszolgálók, mosolyogtak, beszélgettek, sztorizgattak. (Ennek talán pici hátránya csak az, hogy ha sok a vendég, akkor kicsit lassúcska a kiszolgálás, de nem tűrhetetlenül.)

Az utóbbihoz pedig érdemes megnézni a Facebook oldalukat. Folyamatosan töltik fel a tartalmakat, fotózzák az éppen készülő sonkát vagy a macaront, hívogatják a vendégeket, mosolyognak az ott dolgozó emberek a fotókon, és arra messziről látszik, hogy mennek rá: egyszer nézz be oda, és utána ne is igazán akarj máshová benézni, vagy legalábbis biztosan nézz be máskor is.

Egyszóval: a Déryné egy klassz hely, ha arra jártok, üljetek be!

Oké, azt hiszem, az egyik legjobb hamburgeresről, amelyet egyik kollégám ajánlott, mindenképp kell ide írjak, de előtte kép:

Ezt a szerény negyvendekás húsdarabkákat, finom cheddarsajtot és házi barbecue-szószt tartalmazó, gluténmentes és szénhidrátcsökkentett(!) változatban is kérhető hamburgert 1850 forintért fogyasztottuk a világ végén, a harmadik kerületi Zay utcában, a Dallas nevű étteremben, ahol még egy Dallas epizódot is megtekinthettünk. Amellett, hogy az egész hely irgalmatlanul hangulatos (egy tűzoltóautó a pult, piros bőrkanapés boxok, elektronikus pincérhívó, ilyesmik) és durván nagy a választék, még durván jó fogásokat is csinálnak, az pedig már csak hab a tortán, hogy tucatnyi olyan üdítőt is lehet kapni, amit itthon nem (vaníliás Coke, Schweppes Cream Soda, különféle kólák, mindegyik Coca Cola termék diétás változata és még sorolhatnám).

A Dallas egy nagyon klassz hely, az olcsó benzinkút és a mókás shop mellett még a város egyik legjobb amerikai éttermét is kínálja. Múltkor ott szülinapoztunk négyen, tortával (a pincérek énekeltek!), négy brutális hamburgerrel, amiből kettőt mi állítottunk össze, hagymakarikával, Dallas valamint Budweiser sörökkel, üdítőkkel összesen 13 000 forintot hagytunk ott, borravalóval.

Ha szeretitek az ilyesmit, mindenképpen próbáljátok ki.

Emlékszem, anyukám mindig mesélte, hogy régebben voltak a tejivók, ahol lehetett tejet inni (tényleg!) és sütit-szendvicset fogyasztani. Nekem a tejivó mindig valami olyasmit jelentett látatlanban, mint az amerikaiaknak a lakókocsiban berendezett büfé, ahol egy mosolygós, mindenkit drágámnak szólító pincérnő hozza a kávét és kínálja a pitét.

Valamikor régebben Debrecenben voltam először tejivóban, és rögtön beleszerettem. Remek hangulat, finom falatok és habár nem vagyok reggelis alkat, elképzeltem, hogy milyen jó lehet reggel beülni, akár csak egy bögre tejre vagy kakaóra.

A Cserpes pontosan emiatt azonnal tetszett, és rögtön megértettem, amikor első alkalommal negyed óráig álltam a kígyózó sorban, hogy miért mondogatják szüleim évek óta, hogy tejivót kellene nyitni.

Miért sikeres a Cserpes? Mert a Cserpes Sajtműhely finom tejtermékeit árulják, rendkívül kedvesek a pult mögött állók, maximálisan adnak a dizájnra és a hangulatra, viszont minimálisan hatnak a pénztárcára. Friss pékáru, kis szendvicsek, nagy szendvicsek (a mangalicás dolgokat kötelező kipróbálni), melegszendvicsek és mindenféle hasonló jóság. A Deák téren útba is esik reggel (mostanában 5-8 perc sorban állásra kell számítani), a másik egységük a Corvin-negyedben nyílik. A mangalicasonkás szendvics 680 forint, ez a legdrágább, de garantáltan jól lakik tőle az ember néhány órára. A szendvicsek átlag 180-450 forint között mozognak.

Ügyes marketing, rengeteg odafigyelés, kiváló szolgáltatás. Sok-sok-sok ilyet még!

Muszáj néhány szót szólnom a Sugár moziról. Amikor foglaltam a jegyünket hétvégén, csurgott a nyálam a webes felületre. A jegyre rátolva az egeret fotót mutat arról, hogy hogyan lehet látni a vásznat a konkrét székről, gyönyörű az egész dizájn, a mozi amúgy is áraszt egy otthonos-családias-kisvállalatias légkört, annak ellenére, hogy valami plázának csúfolt förmedvényben van. És ha kisgyereked van, be tudod rakni a gyerekmegőrzőbe. Arról nem is beszélve, hogy olcsóbb, mint a Cinema City, a vetítők pedig újak, gyönyörű (HD?) minőségben vetítenek.

A másik, hogy most például van kuponos akciójuk, ami kb. egész októberre szól, ha vásárolsz egy bármit, kapsz kupont, és olyanok vannak, hogy két mozijegy egy árért, meg dupla menü egy áráért és hasonlók.

Ráadásul a cég elvileg magyar, ami miatt külön lehet szeretni és nagyon sokszor csinálnak kedvezményes napot, kedvezményes filmeket, amikor a diákjegynél is olcsóbban lehet megnézni ezt-azt.

Szóval ha kieső helyen is van, amikor lehet, a Sugárba szeretek menni, mert ott kicsit úgy érzem, hogy egy jó helyre jöttem, nem pedig valami tömeges lehúzás részese vagyok, mint a konkurenciánál.

Ma voltunk koncerten a Budapest Parkban, kellemesen csalódtam.

A nagyszínpad előtt talán lehetne hangosabb a zene, de maga a hangosítás minősége tökéletes volt, szerintem anno a hasonló kaliberű ZP-ben sosem sikerült ilyen jól belőni a dolgokat, de még talán a Szigeten sem. Tényleg, élvezetes volt minden hang, ami a ládákból jött.

Másrészt nagyon jó helyen van, a kettes villamossal pillanatok alatt ott lehet lenni.

A weblapjuk miatt külön dicséret, arról nem is beszélve, hogy onlájn, kártyával lehet megvenni a jegyeket, elkerülve a hatalmas sorban való ácsorgást.

Király, sok ilyet még.

Budapest legjobb esti beszélgetős szabadtéri szórakozóhelye számomra a Könyvtár Klub, amely néhány lépésre található az Astoria metrómegállótól, a Burger King mellett, egészen pontosan. Szigorúan a jó időben üzemelő fenti, nyitott terület.

Néhány napja volt egy twitteres összeröffenés az Ellátó Kert nevezetű helyen; ezzel az volt a problémám, hogy egyrészt tíz percbe telt találni két szabad széket, másrészt olyan rettenetesen nagy volt a zaj, hogy minden beszélgetést meggátolt.

A Könyvtár viszont tényleg nagyon klassz hely; a környék legjobb gírosza 450-ért, rengeteg féle, finom pizzaszelet, koktélok, nagy sörválaszték és miegymás. És még csocsó is van.

Jobban belegondolva, rengeteg király hely van a környéken, de valahogy akkor is a Könyvtár a kedvenc nálam.

Az Eötvös utcában, egyébként a mostanában felújítás alatt álló, és sajnos időközben üzemeltetőt váltott »Dark Mokka« mellett található egy hangulatos kis hely, a Spontán 8 caffé. Igazán finom olasz ételek (piadinák, bruschetták, tészták, gnocchi), kiváló kávé és nagyon kedves, falra festett képek várják a látogatókat. Biztosan marketing-szöveg, hogy olyan helyet szerettek volna készíteni, amelyben szinte otthon érzi magát az ember, de valamilyen szinten sikerült. Általában vidám, spanyol zene szól, mivel a ők – saját állításuk szerint – a spanyol és olasz életérzés kedvelői.

A piadina nagyon finom, az adagok nem brutálisak, viszont a hasonló helyekhez képest jócskán olcsóbb egy adag, így több mindent is meg lehet kóstolni. A padlizsánkrém különösen finom.

Ha arra jártok, próbáljátok ki, érdemes!

Mostanában megjelennek mindenféle nem-magyar dolgokból nagy tervekkel csábító magyar változatok. Ezek közül sok igen gyorsan el is tűnik, de néhányuknak sikerül megmaradni, sőt, még talán valami maradandót is alkotnak. Nos, valami ilyesmi a helyzet Gustóval.

Egy látszólag szokásos műanyag-világ gyorsétteremről van szó, annyi különbséggel, hogy gíroszt is lehet kapni. Ja, és hogy az egész teljesen magyar. A Gusto weboldalán azt olvashatjuk, hogy nem titkolt céljuk a sok amerikai gyorsétteremlánc mellett alternatívát kínálni, magyar termelőktől beszerzett, magyarok által feldolgozott áruk magyaroknak való értékesítésével. Ez pedig egy jó filozófia.

Ami például tök jó, hogy alapjáraton nem sózzák a krumplit, és hogy megkérdezik, kérsz-e jeget az üdítődbe. A hamburgerek finomak, habár azért lehetett a minőségre panaszt tenni, mert az első alkalommal kicsit hideg volt a krumpli, meg a hús sem tűnt túl finomnak, de azóta kétszer is voltunk, és úgy látszik, ez kezdeti probléma volt, és azóta ki is nőtték.

Az egyetlen pont, ahol a Gusto bukhat, az az ár. Ugyanannyi finomságot látszólag sokkal több pénzért cserébe lehet beszerezni, mint pár sarokkal odébb a Mekiben. Tegyük hozzá, hogy nem egy multinacionális, multimilliárdos vállalat, hanem egy kis Kft. üzemelteti.

Ajánlott kipróbálni, én támogatok minden hasonló magyar kezdeményezést, különösen, ha még jó is.

Pénteken nyitott meg Budapest legújabb plázája, a Kőbánya-Kispest metróállomásnál található KÖKI Terminál. A névválasztás egyébként nagyon ügyes (nem úgy, mint az »allee« esetében); a környéket így is mindenki Kökinek becézte, egyszerűen beleépítették ezzel a köztudatba, hogy a Köki péntektől nem más, mint a legújabb szklerózis multiplex a városban, amivel együtt a 3-as metró vonalán már öt (Duna Plaza, WestEnd, Corvin, Europark, KÖKI Terminál) hasonló található.

Sokszor írtam és mondottam már: nekem nincsen bajom a plázákkal. Lehet utálni őket a nyugati szemléletmód bekényszerítése, az egyenszag és tucatnyi más dolog miatt, azonban ha az ember egy forgalmas helyen (mert általában ilyen helyeken vannak) várakozik valakire, találkozni akar valakivel, vásárolni akar vagy egyszerűen nézelődni, netán beülni egy moziba, igenis kapóra jön, ha akad egy olyan központ, ahol ezeket együtt intézheti el. Arról nem is beszélve, hogy általában az összes üzlet kilencig-tízig nyitva tart, így a későig dolgozók sem maradnak ki a jóból. A környéken lakók különösen örülnek, mert megnő ingatlanjaik értéke, meg aztán, van a közelben hová menni. A Köki környékére pedig már nagyon kellett valami hasonló, így kevésbé tűnik világvégének a hely.

A pláza egyébként a szokásos, bár most még nem annyira egyszerű megítélni, mivel sok üzlet nem nyitott még meg, sok üzlethelyiség kiadó, és a hétvégén kismilliárd ember telepedett be a nyitási kedvezményekre ráugorva. (Az Euronics-ben például valami 40% kedvezmény volt minden tévére, azért álltak sorba az emberek, hogy bejussanak.)

Szóval ezek vannak, meg a bárányfelhők.

Hetek (hónapok?) óta szemezgetek a Nyugati Pályaudvartól az Oktogon irányában bal oldalon elindulva néhány perc sétára található vadi új, magát élményfagyizónak tituláló vendéglátóipari egységgel.

Mitől lehet élmény a fagyizás? Azon túl persze, hogy a fagyi nagyon finom, és mindenki szereti, illetve, hogy implikáljuk az éppen nyalt matéria finomságát egy tízes skálán mondjuk nyolcas jelzőszám feletti értékűnek. Nos, a dolog egyszerű. Egy a »Sugarshophoz« hasonló üzletet képzeljünk el, amelynek a fagylalt, a csokoládéfondü (eredeti belga csokoládéból) és a kávézás áll a középpontjában.

És hogy tényleg mitől élmény a fagyizás? Az eredeti olasz alapanyagokból készült, rendkívül ízletes fagylaltot te szedheted magadnak. Tíz dekagrammot négyszáz magyar forintért mérnek, erre azonban kedvünkre tehetünk magvakat (mandulát, diót stb.), gyümölcsöt, szirupot, tejszínhabot, ostyát stb. Az édes tölcsért vagy ehető tálkát is tartalmazza az ár.

Rendkívül finom a fagyi, nagyon hangulatos a helyszín és hatványozottan kedvesek a pincérhölgyek.

Nagy a, nagy b, nagy s. Az apátsági pétermárkuszt a bunkó pincéreikkel inkább ne is említsük, ellenben a Bem rakparton helyezkedik el Budapest kétség kívül egyik legjobb, ha nem a legjobb belga sörözője.

Hogy milyen a belga sör? Lehet, hogy aki a kedveli a sört, annak nem jönne be, én személy szerint nem tudom meginni a sört, a belga sör azonban a gyengém. Hétszáz-ezer forint között mozog egy üveg, űrtartalma két és fél deciliter valamint fél liter között, de inkább a kettőfél-háromhárom a gyakori. Létezik több féle, így érlelt, úgy érlelt, gyümölcsös meg nem gyümölcsös, ellenben egyet kell elmondani: a belga sör művészet. A belga sört nem megissza az ember két kortyra mint valami hűsítő barna sört a krimóban. A belga sört először megnézzük. Elmerengünk a színén és az állagán, megszagoljuk, kicsit kortyolunk belőle, és rögtön megérezzük azt az ízvilágot, ami annyira átjár, hogy nem akarjuk lenyelni, de aztán persze mégis, és brr, az a borzongás.

Oké, lehet kicsit túlzásba vittem, de aki nagy bor vagy belga sör vagy akár sima sör rajongó, az biztosan érti ezt. De ugyanígy leírhatnám ezt a gyengébbik nem legrózsaszínebb testrésze iránti rajongással is, he.

Ma este az alábbi négy sört kóstoltuk meg: Floris Chocolat, Floris Kriek, Chapeau Faro Lambic és Chapeau Banana.

A Floris Kriek talán a legismertebb és legklasszikusabb gyümölcsös sör; nem most kóstoltuk először ezt a 3,6%-os alkohol tartalmú flamand búzasört, amely kicsit mintha radlerre emlékeztetné az embert, azonban jobban érződik a gyümölcsös íz, és ha lehet hinni a címkének, akkor itt nem holmi szirupok hozzáadásával érik el a gyümölcsös ízt, hanem a sör maga érlelődik meggyágyon. Nem túl édes, nem is túl savanykás, kicsit sem keserű, frissítő, átlagosan habos, finom. Talán annyira nem lassan kortyolgatós, inkább az egymás után sokat bedobós.

A belga csokoládét biztosan mindenki ismeri, a belga sör sem éppen értelmetlen, adja magát tehát a Chocolat. Az illata már rögtön sejteti, hogy finomságról van szó. Az alkoholtartalma 4,2% és szintén búzasör, kakaóbabokkal fűszerezve. Én a rendes sört (lehet köpködni) pont a keserűsége miatt nem kedvelem. Ellenben azonban a Chocolat mégis nagyon bejött, mert azt a picit zavaró kesernyés ízt kompenzálja a csoki édessége. Nagyon tuti!

A Chapeau (én csipának ejtem, mert nem értek francia nyelveken, csak egy bizonyoson, de azt most ne emlegessük) banános söre egyáltalán nem habzik, átlátszó sárga színe van, és egészen meglepően banános. Nagyon finom volt, lassan kortyolgattam, frissítő ital.

A Chapeau Faróról nem tudok semmit, pusztán annyit, hogy alapjáraton kakukktojás a korábbiakhoz képest abban a tekintetben, hogy nem gyümölcsös. Az ízét nem tudnám körül írni. Édeskés, selymes, lágy, borzongató és egyben melengető ital. Shamalt barátom a 2,5 deciliteres üveget másfél órán át kortyolgatta. Minden bizonnyal az egyik legfinomabb darab volt ma, engem a poén kedvéért a Harry Potterben mindig emlegetett vajsörre emlékeztetett, persze, olyat sose ittam még.

Mindehez belga hideg tálat ettünk, mindenféle sajt és húsválogatással, ami szintén megkoronázta az egészet.

Innen felvetődik a következő kérdés: mikor megyünk Belgiumba? :)

A .be domén pedig biztosan egy jel volt anno!

Ajánlottam már többször különböző király helyeket, most éppen a NetPincéren elérhető és egyébként étteremmel is rendelkező egységről, a Kaja.hu-ról szeretnék pár sort.

Kajafotóm most nincs releváns (sötét volt, így a telefonos pizzafotó annyira nem látványos), ellenben itt van ez a roppant szexi szórólap, amely már tapintásra is kilóg a sok vízvezeték-szerelő meg gagyi pizzás szórólap felhozatalból:

Isteni finom ételek, nevetségesen alacsony árak, a helyszínen remek kiszolgálás és miegymás. Szokás szerint erről most nem szaporítanám a szót, próbáljátok ki ti és, én és még sokan mások (például netman) ajánljuk.

A fotó lehet nem a legjobb, illetve a tálalást is én követtem el sebtében, és nem, nem ennyi köret volt hozzá, de azért egy átlag tányér méreteit ismerve valljuk be, ez két igen nagy darab rántott sajt. Mindezt a petrezselymes burgonyával és a tartármártással és hozzá egy ajándék tiramisuval összesen 840 forint (plusz borravaló) összegért kicsit pofátlanul jónak találom, pláne, hogy nem kicsit volt finom.

Múltkor az irodában rendeltem tőlük, azóta sikerült még két-három tésztaételt is kipróbálni, valamint néhány desszertjüket. Az étlapon van még csirkemell nagyjából negyvenféle módon elkészítve, körettel átlagosan 1 100 forintért.

A NetPincéren megtaláljátok, nagyon melegen vannak ajánlva. :)

Ma Ingrid névnapját megünnepelendő (neki egyébként a február jó hónap, ötödikén névnap, hatodikán évforduló, 14-én Bálint-nap, amit mondjuk én annyira nem erőltetek, de na, értitek) meglátogattuk az egyesek által Budapest legjobb hamburgerbárjának titulált helyet, a Ring börgerbárt, mely előtt ha naponta kétszer nem sétálok el, akkor egyszer sem, és hazudnék, ha azt mondanám hogy nem terveztem betérni ide, de többek ajánlása utána végre cselekvés-sorozat lett a tervekből. A képanyag (annyira nem lett jó, de a miénk):

Hasonlóan finom hamburgert legutoljára »Londonban ettünk«, Ingridnek az első gondolata az volt, hogy Londonban érzi magát.

A hely kinézete kiváló. Dohányzó-nemdohányzó rész elkülönítve, egyszerű, minimalista de rendkívül igényes dizájn, amelyre kényesen odafigyelnek (a szalvéta színe passzol az étlap színéhez, de még az étkészlet is követi a struktúrát). A kiszolgálást nem lehet tízes skálán mérni, annyira jó, a pincér mosolyog, kedves, érdeklődik, tudja mikor kell jönnie és elmennie az asztaltól. A félkör alakú bőrüléses részen ültünk, élmény.

De ami tényleg felháborítóan barátságos, az az ár. A pajeszom most remeg a dühtől, hogy leírom ezt, de a Ring egyszerűen olcsó. Azért remeg, mert fél, hogy erre felbuzdulva megemelik az árakat, de én sejtem, hogy ez nem fog ésszerűtlenül megtörténni. Elmondom mért: a Ring tudja azt a vendéglátós alapszabályt, amit kis hazánkban elfelejtettek már. Mégpedig azt, hogy ha valami jó, és elérhető áron van, akkor azt az emberek szeretni fogják. És igen, aki volt a Ringben, az eddig csak dicsérte.

Én ettem egy Ring Gourmet Burgert, elég emberes adag, desszertnek csokoládés sajttortát, fehércsoki-öntettel, és közben fél liter, házi, erdei gyümölcsös jeges teát kortyolgattam. A hamburger isteni volt, a hús pont jól sült meg, nem száradt ki, kellemes volt a fűszerezése. A saját készítésú saláta, mártogatós és sült krumpli egyszerűen mennyei. Az édesség kicsit tömény volt (pedig én bírom a tömény édességeket), de nem vészesen.

És mennyibe került mindez, borravaló nélkül? 2 245 magyar forintba. Ami borravalóval is csak 2 500 forint. Az Andrássy út közepén. Minőségi kiszolgálással. Igényes kialakítással. És a legfontosabb: isteni, laktató ételekkel.

Azt nem tudom hogy a Ringben van-e Budapest legjobb hamburgere, de hogy a Ring az egyik legjobb hely a városban, ebben biztos vagyok.

Nem szaporítanám a szót, inkább két szaftos képanyaggal támadnám a kedves olvasót, ételek tekintetében!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Megmondom őszintén, hogy bizonyos mértékig ülepet csináltam a számból, akképpen, hogy nálam az olasz konyháról a viszonylag magas számú olaszországi látogatásoknak köszönhetően egy elég szilárd és viszonylag hű képem alakult ki. Ennélfogva a Vapianóra mindig is úgy gondoltam, mint a McDonald's-ra: nincs bajom vele, de ha az amerikai szó jut eszembe, tisztában vagyok vele, hogy nem azt a hamburgert kapom ott, mint ami az igazi, amerikai módi hambuci. Tehát az én kis világomban a Vapiano valami akár jó, de semmiképpen nem olasz produktumnak bizonyult. Tévedtem.

A Vapiano egy roppant kellemes hely, amire mondjuk következtethetettem volna abból a nemes egyszerű tényből, hogy netman kolléga is rendszeresen oda jár.

Rendkívül szép maga a Fashion Street (ez a Váci utcától nem messze található) egység, továbbá ami miatt azonnal megvett, hogy mindenki mosolyog. Amíg beállsz az ételért (carbonárát ettem), az orrod előtt csinálják, és közben jókedélyűen beszélgethetsz a szakáccsal, aki viccelődik, és emberes adagot pakol a tányérodba. Tök jó, hogy nem ülsz az asztalnál pergetve az ujjadat, hogy mikor eszel már, sokkal gyorsabbnak tűnik így.

Az étel maga rendkívül finom volt, mondom ezt úgy, hogy kint Olaszországban sem ettem volna jobbat, és az extra jóság (kötelező fogalom ez nálam, egyébként), hogy kis bokrok vannak az asztalom, rozmaring és mindenféle hasonlók, amiket lehet szórni az étkünkre.

Egy szó mint száz, megérte elmenni, abszolút pozitív csalódás, és köszönöm Bahndie-nak valamint netmannek a tippet, meg a fantasztikus estét! :)

Siófokon a Petőfi sétány vége felé található egy kedves kis hely, Diner M a neve, és egy igazi amerikai fogadó mintájára nyitották. Tudjátok, az a fajta, ahol a néni kávéval köszönt hogy mit szeretnél, és a hamburger akkora mint a ház, hozzá pedig öt dolláros shake-et illik inni. Nos, ha a kávés néni helyett fiatal lányok és srácok is vannak, minden másban tökéletesen visszakaphatjuk a fálát ámérikát.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Van egy étterem az Andrássy úton, amit sokan csak úgy emlegetnek, hogy Az Olasz Étterem. Nem véletlenül, itt ugyanis mosolyogós buonasera köszönéssel fogadja a pincér a vacsorára betérőket. Sőt, ha virslit kértek a pizzára (Olaszországban cirka hat-hét pizzériában szoktam ilyen pizzát enni), akkor finoman megkérnek, hogy ne akard megsérteni a tulajdonost.

Sokszor kifejtettem már, hogy nálam a pizza az az olasz pizzánál kezdődik. Aminek vékony a tésztája, igazi paradicsomszósz van a tetején, arra pakolnak négy-öt szelet pármai sonkát és öntenek friss mozzarellát. Lehet sznobnak nevezni, de én mikor életem első igazi olasz pizzáját elfogyasztottam, legbelül tudtam hogy a pizza valahol itt kezdődik.

Azóta kerestem már régóta ilyen pizzériát, de mind-mind csalódnom kellett. Voltak persze nagyon jók, szoktam is enni ilyen helyeken, de a gépsonka, a trappista sajt és a vaskosabb tészta inkább a hazai megfelelője a pizzának. Persze ez is a jó az egészben, hiszen ez egy olyan étel, amit mindenhol a saját ízlésükre tudnak igazítani. (Lásd: gíroszos pizza, lecsós pizza stb.)

Aztán múltkor egy kis céges összeröffenés keretein belül lecsüccsentünk az Andrássy úton és én például az alábbit fogyasztottam el: volt rajta pármai sonka és friss bazsalikom (az olaszkolbász sajnos pont elfogyott):

A többiek calzone-t ettek (ez egy osszehajtott pizza, benne az olasz konyha színe-javával), kis tálkában hozzá paradicsomszószt kaptak. Összesen fejenként még egy üveg kóla behajtásával és borravalóval fizettünk hatezer-nyolcszáz forintot, úgyhogy az ára sem olyan húzós (nyilván a trappista és a gépsonka olcsóbb, de például egy Don Pepét mind ízben és mind árban aláznak itt).

Bátran ajánlom mindenkinek, legközelebb nem csak pizzát szeretnék kipróbálni, mert ötös a hely. Ráadásul apróság, de belül a földalatti megállóinak mintájára lett kialakítva az étkező.

Mint arról (egyébként az egész interneteken először) »korábban is írtam« a WestEndben nyílt az első magyarországi Starbucks kávéház. Tegnap VIP-megnyitó, ma a mezei pórnép is bejuthatott megkóstolni az agyonhájpolt túlárazott amerikai kávénedűket hozzá némi édességgel, és elviselve a viháncoló JULY ITTVAUNK A SZTÁRBÁKSZBAN XDXD lányokat. Az áruház előtt az opening team (szép szóösszetétel) ingyen kávét és teát osztogatott.

Szóval az van, hogy mindenki hőbörög milyen drága hely ez. Teljesen jogos, én sem tehetem meg hogy minden reggel beugorjak egy kávéért, azonban. Elvileg a Starbucks fair trade kereskedelmet folytat, vagyis nem az történik, mint itthon sokszor, hogy a gazdától megvesszük az árut fillérekért, és eladjuk tízszer annyiért, hanem papíron jól kifizetik a kávétermelőket is. Az hogy ebben mennyi igazság van, nem tudni. Meg aztán itt olyanféle italokat is lehet kapni, amelyeket máshol nem. Talán ez annyira már nem állja meg a helyét, hiszen rengeteg hasonló kávézó található itthon, de azzal ne vitatkozzon senki, hogy ezekben tényleg valami mást kap az ember, a szokásos kis műanyag pohárba lefőzött zaccos valaminél.

Az első egység kialakítása meglepően jó, pedig a WestEnd miatt nem sok jóra lehetett számítani. A»bécsi« kávéháznál klasszisokkal jobb, és ráadásul olcsóbb is. Anno ott egy fánkért és egy közepes kávéért 1 890 forintot fizettünk, itt egy nagy jegeskávéért és egy kettő és fél kakaóscsiga méretű süteményért lehetett otthagyni 1 500 forintot. Sok pénz, igaz, de ez 4,5 deciliter tejeskávét és egy akkora sütit jelent mint a ház. És ne felejtsük, a Starbucks nem az a kategória, mint a közértben kapható 80 forintos automatás kávé, és a kétszázas kakaós csiga.

Meg aztán. Az egészben van valami szívmelengető, ahogy az embertől mosolyogva megkérdezik mit kér, a kígyózó sorban szakít az eladónő időt arra, hogy megkérdezze milyen a napod, és míg vársz a kávéra, beszélgetnek veled. Mindeközben a vevők mögötted nem akarnak megölni hogy mért nem mész már a faszba. Persze, ezért fizetik az eladókat, de tegyük a szívünkre a kezünket, és számoljuk meg hányszor fordult elő hasonló egy ilyen cégnél. Ugye?

Lehet azt mondani hogy a Starbucks túlságosan felkapott, lehet azt mondani hogy drága, lehet azt mondani hogy túlértékelt, azonban. A Starbucks ugyanúgy a kultúra része. Nem akarom én isteni magaslatokra emelni, mert felesleges, de amikor abban a nem is olyan távoli évben sorban álltak emberek a Régiposta utcában életük első Big Macének elfogyasztásáért, valami hasonló történt. Az, hogy a Starbucks itt van Magyarországon több dolgot jelent. De ez nem kell senkit érdekeljen. A lényeg az, hogy be lehet ülni vásárolni egyet a szerintem kifejezetten finom kávék, teák vagy sütemények közül, úgy, hogy a felszolgálók hatszázvattos reflektáló vigyorral szolgálnak ki minket, és magunkat jól érezve elfogyaszthatjuk azt egyedül vagy társaságban.

A végére még egy gondolat. Valakit vagy valamit azért utálni, mert azt vagy őt valaki más imádja sokkal inkább szánalmas, mint elvakultan imádni azt a bizonyos valakit vagy valamit. És ez ugyanúgy igaz egy kávézóra mint egy számítógép-márkára.

Képzeljetek el egy helyet, amely elsőre egy kisgyerek vagy lány mesebeli álmának tűnik. Ugyan szőke herceg nincs, de olvadó, fagylalt alakú, már-már ehetőnek tűnő asztalok; cukorkának tetsző székek; vakító fehérség és rikító színesség; kreatív, álomszerű berendezés; beöltözött és kedves alkalmazottak; hangulatos halk zene; milliós fogászati költség és vödröket megtölteni képes csurgó nyáltenger már annál inkább. Erre számíthat, aki ellátogat valamelyik SUGAR! kreatív cukrászdába.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Kismilliárd kínai gyorsétterem van Magyarországon, pláne Budapesten.

Mindenki ismer egy jót, valami kis kínai maszek házaspárral, baráti társasággal, családdal vagy akármi, ahol ugye hatszáz forintért jóllakik az ember, és még valami újdonság-szerűt is fogyaszt, ami mondjuk nem a szokásos pörkölt nokedlivel. Sokan félnek tőle (bár mióta gyakorlatilag céh van a kínai étkezdékre, néhány korábbi balhéi után, szinte fölösleges, annyi esély van a romlott vagy gyanús származású étel fogyasztására mint akármelyik másik gyorsétteremben). A kínai egyébként sem a legtisztább nép, más egyszerűen a kultúra, ott az olimpia miatt biztosan mindenki hallotta, hogy rendeletileg kellett megtiltani a köpködést.

Az én kedvenc kínaim (mint sok más) néhány sarokra van csupán a lakhelyemtől, nemrég nyitott, és egyszerűen imádom. Itt szerettem meg a kínai kaját, mint olyat, mert bár látszólag itt is ugyanazokat az ételeket fogyaszthatjuk mint máshol, szecsuáni meg illatos omlós, de egyrészt mindegyiknek finom a fűszerezése, és különböző, nem pedig olyan egység-ízű, töményen erős és szójás, ellentétben a legtöbb hellyel. A hagymás csirke például maga az élvezet, nem csíp ugyan (lehet kérni csípősen is), és ha itt azt mondják hogy nem, akkor tényleg nem. Viszont finom és szinte mindig friss. Ráadásul bármit megcsinálnak maximum tíz perc várakozási idővel.

A képen kukoricás csirkehús látható, kis adag:

De az egyik kedvencem még a sült tej, biztos van máshol is persze. Ha jól értelmeztem amit a tulaj mondott, akkor a tejet gombóc alakú formában lefagyasztják, majd ebbe a bundaszerű panírba forgatva hirtelen megsütik. Krémes a belseje, ropogós a külseje, finom.

Amit sajnálok az összes ilyen helyben, hogy nincs meg a hangulat annyira. Jó volna egy vörösre festett helység, azokkal a díszes lógó lampionokkal meg hasonlók. Viszont amit itt egyszerűen imádok, hogy folyamatosan mosolyognak és kedvesek, és nem azzal a sunyi mosollyal, hanem tényleg, és ha egy falatot ott hagysz, akkor megkérdezik hogy nem ízlett esetleg. Ezt sokszor tegyük hozzá, hogy luxus éttermekben elfelejtik megtenni. Nem is beszélve a rengeteg másik kínairól, mint például a Váci utcában is, a Burger Kingtől néhány lépésre, ahol az embernek nemhogy az étvágya, de még az életkedve is elmegy a bunkó kiszolgálástól. És nem azt mondom én, hogy nyolcszáz forintért nyalja ki a seggem, de azért egy mosoly vagy legalább egy icirpicirit érdeklődő arckifejezés jól esne.

Mikor voltunk »Bécsben« beültünk a Starbucksba. Én nagyon kíváncsi voltam már rá, rengetegen dicsérték, és egyszer ittam is Starbucksos finomságot, de be még sosem ültem. Egy szó, amit Zsukov használt előszeretettel: overrated.

Tisztában vagyok vele, hogy a Starbucks, akárcsak a »Coffee Heaven« vagy mondjuk a Coffeeshop Company nem feltétlenül a romantikus beülünk-egy-kávéra-és-beszélgetünk típusú hely, ettől függetlenül mégis csalódott voltam kissé.

Ez lehet hogy a bécsi üzlet hibája volt, de engem roppantmód feszélyezett, hogy a bögréket árusító polc, a fizető és az átadó pult egy helyen voltak. Mindezzel nem lenne baj, ha öt-hat ember állna a sorban, de itt tíz-húsz ember áll, és akkor még pang a forgalom. Ráadásul mikor megkapod a tűzforró kávét, végig kell bumliznod a tömegen, egyfajta ügyességi akadálypályaként, hogy ne borítsd ki a cuccokat.

A kávé nagyon finom volt, a sütemény is, de a közepes kávé és vaníliás fánkért elkért (akkor 1 890 forintnak megfelelő) 7 eurót kicsit drágállottam és maga a kávézó sem volt az nagyon hangulatos kialakítású hely, ahová szívesen beül az ember. Inkább a vegyél-egyéligyál-húzzál politika érződött, és nyilván ez a Starbucks politikája, de mint ahogy az elején mondtam, más cégeké is ez, mégis jobban csinálják.

2008-ban bejelentették, hogy itthon is nyílik végre egy üzlet. Elvileg idén kellett volna nyitnia (nem hiszem, hogy decemberig ez még megtörténne) és egyelőre semmit nem tudni róla, viszont Tomi barátom pont a minap mesélte, hogy látott egy újságban álláshirdetéseket, ahol a magyarországi új Starbucks egységbe keresnek dolgozókat.

Maga a hely annyira nem jött be, a termékek viszont maximálisan. Meglátjuk itthon milyen lesz.

Voltunk ma az új szklerózis multiplexben, amit viccesen úgy ejtünk hogy állé, mert nem tudjuk hogy kell, viszont úgy írják, hogy allee, kisbetűkkel. Véleményem szerint egyébként nem jó ilyen nevet adni, legyen bármiről is szó, mert az átlagember nem tudja hogy kell helyesen kimondani vagy leírni. Ilyen tekintetben az árkád-vesztend-aréna-dunapláza és társai sokkal jobbak.

Amennyire én tudom egyébként, ez épült volna a »régi SZÁMALK-épület« helyére, ami talán annyiból lett volna jobb, hogy ott van ugye a Kelenföldi Pályaudvar, de azért így, a Fehérvári úton a négyes villamos végállomásával szemben, a fehérvári úti csarnok mellett sincs rossz helyen.

Amit elöljáróban szeretnék leszögezni: én nem vagyok pláza-ellenes. Szerintem 2009-ben igenis van helye a plázáknak még nálunk is, igenis van bennük lehetőség és sok-sok helyzetben jó, hogy vannak. Mondok egy példát: családi nagybevásárlás. Anyunak kéne sok minden a konyhába, apu szeretne valami könyvet, kislány szeretne új ruhát, kisfiú szeretne új cipőt. Van abban igenis ráció, hogy beülnek a családi kisautóba, elgurulnak egy ilyen monstrumba, lerakják az autót a javarészt ingyenes parkolóban, felcsoszognak, anyu megy a bevásárlóközpontba (értsd: hipermárket), apu elsétál a könyvesboltba, kislány az egyik, kisfiú a másik divatboltba, majd adott esetben beülnek egy moziba is, és hazamennek vidáman. Oké, túlerőltetett amerikai álom, de ez még mindig csak egy lehetséges felhasználási mód.

Mondom rögtön a másikat. Sétálgatsz a barátnőddel, van még tíz-tizenöt percetek, beülni nem szeretnétek már sehová, de jó volna nyáron nem meggyulladni, télen nem megfagyni. Bementek, sétálgattok, nézelődtök.

És így tovább.

A plázák többsége mégis, legyünk őszinték: szar. Ha nekem be kell mennem a WestEndbe, szabályszerűen idegbeteg leszek, a kismilliárd ember miatt, akik folyamatosan lökdösődnek, a szűk folyosóktól, attól hogy télen meggyulladok, nyáron megfagyok odabent és még sorolhatnám.

Ott van az »Arena Plaza«, ami szerintem az egyik legjobb. Van benne Teszkó, jó tágas, nekem tetszik az enteriőr, viszont van egy átka: hihetetlen messze van. Nekem ez nem jelent problémát, az üzemeltetők viszont biztos nem örülnek neki, hogy üres. Ugyanis a WestEnd nem véletlenül van tele: míg várnak sokan a vonatra, beszaladnak inkább oda, rengetegen ott találkoznak, ugyanis az egyik legjobb helyen sikerült felépíteni. Azt hiszem, be is voltak kicsit rezelve, mikor el akarták vinni onnan a Nyugati Pályaudvart.

De visszakanyarodva az allee-ra. Természetesen semmi extra, egy újabb pláza, ahol van C&A (ma hallottam egyébként SeRapH-tól, hogy minden üzletüket megátkozzák, vagyis megáldatják pappal), H&M, Burger King, McDonald's és a rengeteg szokásos húzónév. Nyílt még benne Costa Coffee is (régóta ki akarom már próbálni a Deák téren lévőt egyébként), elég tágas, szép, bár ahogy beszéltük Shamalttal kicsit lányos dizájn. Szóval tényleg semmi több, a szokásos pláza-élmény, de egyelőre azért kicsit jobb, nem az a nyomorult érzés uralkodik az emberben, mint a NyugatVége esetében.

Én mondjuk friss dolgokat szeretek venni, friss dolgokat pedig a piacon. Olyanokra viszont Teszkó, mint például a 80 forintos papírtörlőkendő, mert a konyhába takarítani tökéletes, és az a véleményem, hogy ilyen tekintetben teljesen mindegy, hogy melyik multi kezébe megy a pénz. Zöldséget meg húst pedig a piacon.

Álléálláálláéállé.

Siófokon, a víztorony mellett van egy hangulatos kis hely, a neve semmi extra: Roxy, még csak nem is vonzó. Árulkodó, hogy körülötte van még három másik is, amik talán jobban is néznek ki, mégis üresek egész este, míg a Roxy dugig. Kis terasz, ami ugyan a főútra néz, bent gyertyafény estébé.

Leülsz, a pincérhölgy odaugrik mosolyogva, üdvözöl, megkérdezi hogy csak innál vagy ennél is. Mikor kihozza, udvariasan teszi le, finoman felemeli előtted a kistányért, amin az evőeszközök vannak, jó étvágyat kíván. Közben kis idő elteltével udvariasan megkérdezi, hogy ízlik-e, és esetleg hozhat-e még italt.

Gasztronómia, meg minőségi védjegy, hirdeti a cégtábla. Gondoltam majd meglátjuk. Aztán az történt, hogy tényleg gasztronómiát kaptunk, bele az arcunkban. Marhapörkölt elegánsan tálalva, a gulyás természetesen kis bográcsban, hatalmas adagok, kreativitás és miegymás.

Írhatnék még ezer szót, de inkább csak annyit mondok: ha Siófokon jár valaki, és enni akar, a Roxyba menjen. Sőt, ha valaki enni akar, és nem bán egy kis utazást, akkor is. Az árakról annyit, hogy négy főre fizettünk borravalóval, és a szakácsokat egy korsó sörre meghívva 17 000 forintot, amiben volt két leves, egy előétel, két főétel, egy pizza, négy desszert, és fejenként egy liter üdítő.

Gasztronómia.

Mustáros flekkenhús, steakburgonyával, rajta az a növénynek tűnő hosszúkás valami szalonnarudacska, ropogós finom.

Ez féladag mákosguba vaníliasodóval.

Értékelés: 5 pont (Éttermet így kellene csinálni mindenhol.)

A Szimpátia sörözőben még néhány hónappal ezelőtt krys kollégával voltam, de már sokkal régebben kezdtem el szemezgetni a mellette lévő Zamat Étteremmel, ami gyakorlatilag olyan mint az általános iskolai menza, csak annál mégis elegánsabb; kedves idős néni szedi az ételt, kopasz nem túl barátságosnak tűnő de annál ezerszer jobban főző szakács tevékenykedik a háttérben, halk zene szól és szépen vannak megterítve az asztalok. De ami nekem nagyon bejött, hogy a leveseket leszámítva szinte minden friss. A menüvel hihetetlenül jóllaktam, csülkös bablevest ettem, valamint párizsi pulykát, utóbbi tényleg friss volt, még a sültburgonya is gőzölgött, de nem a mikrózástól. A babgulyás valami isteni volt, szerintem majdnem olyan mint amilyet otthon kapok, tele hússal meg mindenféle jóval, és nem spórolva az adaggal.

Ezer-ezerötszáz forintból lehet jól lakni ha valaki nem menüt eszik, a menü pedig 800, előre fizetve 600 forint. Bátran ajánlom mindenkinek a helyet!

Nemrég nyílt a közelben, a Szondi utcában egy rétesház, amelynek helyén korábban egy kifőzde volt (utóbbi elhanyagolható információ). Múltkor beugrottunk enni egy-két rétest, kóstoltunk olyanokat, hogy: vaníliás, túrós-vaníliás, meggyes, mákos, meggyes-mákos és nekem személy szerint a kedvencemet, a káposztásat, ami kicsit fűszeresen a káposztás cvekedlire hasonlított.

Többet nem igazán tudok elmondani, egy rétes 180 forint, igazán finom és van belőle több is (lásd a hivatalos oldalt lentebb). Egyetlen kontra tán az volt, hogy éppen nem friss réteseket kaptunk, egy ideje már ott álltak a lámpa alatt, de ez betudható annak, hogy a hatodik kerületi üzlet csak most nyitott, és amúgy sem a legközpontúbb helyen van.

Értékelés: 4 pont

Nagyon régóta szemezgetek a Móricz Zsigmond körtéren található Pár Perc Krumpli elnevezésű kis büfével. Emlékszem, korábban egy pizzaszelet árusító akármi üzemelt ott, arra rá sem néztem persze, mert a pizzaszelet egyébként is a Sátán aljas találmánya, meg víziló. Ellenben mint okleveles krumplász, szabadidőmben pedig nagy krumplirajongó, erős kíváncsisággal voltam a placc iránt. (Emlékszem, gyerekkoromban volt egy időszak, amikor minden nap sült krumplit ettem vacsorára, fűszersóval és ketchuppal. Még most is összefut a nyál a számban, ha rágondolok.)

Ma pedig úgy hozta a sors, hogy ide szaladtunk ki ebédelni. Bár elsőre elég csúnyának tűntek az árak, mikor a srác kirakott egy mekis tálcányi sültkrumplit a pultra, majd kiszólt az előző vendégnek, hogy közepes adag krumpli, kezdtünk bizakodni.

Retro menüt fogyasztottunk, mely egy Moszkva tér fantázianevű hamburgerből, egy közepes adag krumpliból és egy fél literes Traubiból állt. Mindezt 990 királyi váltóért.

A krumpli tényleg hihetetlenül sok, és hihetetlenül finom. A felénél jártam, mikor gyakorlatilag jól laktam, és utána ettem meg a hamburgert, ami egy igazi, klasszikus óriás, fényestetejű buciba csomagolt, jól megtömött szendvics volt. A hús íze kicsit a fasírozottéra emlékeztetett, viszont a bucit a kelleténél kissé ropogósabbnak találtam, bár hozzáteszem hogy fél óra telt el a fogyasztás és a vásárlás között.

Szóval, a Pár Perc Krumpli egy kiváló hely, más gyorséttermek árkategóriájában sokkal finomabb, és kb. kétszer-háromszor akkora adagokat lehet fogyasztani. Bátran ajánlom tehát, engem meggyőzött!

Találkoztunk ma Mainframe kollégával. A vicces az, hogy gyakorlatilag szomszédok vagyunk, és régóta ismerjük egymást, de csak most találkoztunk először.

Az Instant pedig leginkább a Szimpla Kerthez vagy a Morrison's 2-höz hasonlít, de szerintem azoknál sokkal kulturáltabb és az ott előforduló nép is kevesebb, de legalábbis most nem voltak olyan sokan mint egy átlag Morrison's 2-s estén.

A lényeg hogy egy romkocsmáról van szó, vagyis gondolom az lehetett az alapszituáció, hogy egy nagyon okos beruházó (nem irónia ez) megvett egy ezeréves bérházat, kialakított benne bárokat, megnyitotta az összes lakás között az átjárást, te pedig abba a lakásba ülsz le, amelyikbe jól esik.

Sötétre vágysz? Oké. Ketten vagytok? Oké. Sokan vagytok? Az is oké. Szívnátok? Bátran. Összefirkálnád a falat? Nosza rajta! Vagy akár át is festheted, ha nem tetszik a színe. Persze odahányás-odafosás szintig nem megy el a dolog, de mégis van az egésznek egy kis vadóc fílingje.

Az árak kicsit magasak mondjuk, bár egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen ezt fölösleges sajnos megemlíteni.

Nemrég vásároltam, és épp nem volt kenyér az egyik üzletben, a másikban meg sosem veszek, mert csak a tegnapit adják el, ráadásul nem is igazán finom, szétesik ha vágom és hasonló dolgok. Zsömléről-kifliről nem is beszélve, ugye. Láttam a Rózsa utca sarkánál egy ezeréves táblát, hogy FRISS PÉKÁRU, valami karikatúra-szerű rajzocskával. Igazából annyira kopott volt a tábla, nem igazán hittem, hogy találok ott egy pékséget.

De találtam. László Pékség a neve, a mellette lévő sütöde a hatvanas évek óta üzemel. Maga a pékség belül faburkolatú, régies cégtábla díszíti. Kapható itt az általános pékárutól kezdve mindenféle sütemény, megrendelésre készítenek tortákat, napközben hamburger, hotdog meleg- és hideg szendvicsek, sütemények.

Az egészben a vicc, hogy szüleim szerint az olyat, mint az ott kapható kifli (duplavajas, csavart) gyerekkorukban ettek utoljára. A kenyér még másnap is ropogós, normális szeletek vághatók belőle, a zsömle nem esik össze és tartalmas, a süteményeknek szenzációs ízük van, és egy kiló kenyér kétszázharminc magyar pengőbe kerül.

És komolyan, inkább korábban indulok reggel tíz perccel, hogy megvegyem az uzsonnámat itt, ugyanis még a »pizzás csiga« is annyira jó, nem a szokásos pizzakrémes valami, hanem ízletesen fűszerezett, óriási húsdarabokkal teli finomság.

Szeretném ajánlani mindenkinek a Király utca zord szívében található Blende Club Cafét, kifejezetten olyanoknak, akik érdeklődnek a fotózás iránt, vagy csak szívesen megnéznének egy-két képet, netalán ki is szeretnének állítani néhány sajátot.

Elképesztő, komolyan mondom: minden kávézónak így kéne kinéznie. Mikor beléptünk Gergővel, a tulajdonos azonnal felpattant, bemutatkozott, körbevezetett, majd miután meglepetésszerűen megérkezett Gigi is, bevezetett minket a külön nemdohányzó részbe, beszélgetett velünk, mutogatott nagyon régi és nagyon szép fényképezőgépeket és hasonlók. A fő helyiség kis asztalokkal és székekkel, a dohányzó egy zárható, szellőztethető helyiség, rattan kanapékkal, kényelmes párnákkal és kis asztalkákkal. Ezenfelül van még egy galéria is, nagy kanapékkal, és a lépcsőn dekorációs elemként rengeteg üres whiskysüveggel.

Az árak nem vészesek, a fehér forró csoki (390 forint) zseniálisan finom volt, valamint megkóstoltam a ház specialitását, az itatós kenyeret, amely gyakorlatilag egy finoman fűszerezett, hagymával dúsított májkrémes kenyér, de valami isteni íze van, 190 forintért.

A Blende csak azt adja, amit a neve ígér: egy baráti körre, törzsvendégekre épülő kávézót, melynek vendégei a lelküket adnák egy jó képért, mint például én és Gergő. De ahogy leszűrtem Gigi is jól érezte magát, pedig ha valaki, akkor ő tényleg gyűlöli a fényképezőgépeket (legalábbis ha őt fotózzák vele :]). Rég éreztem magam ennyire jól egy kávézóban, minden vendéglátósnak így kellene csinálnia. Itt a vendég nem egy szám, hanem egy Név. És ezt nagyon kevés helyről mondhatjuk el, pláne Budapesten. Remélem sokáig meglesz még, én bátran ajánlom mindenkinek, azt hiszem újabb törzshelyet találtunk.

Mondjuk én inkább a néhány méterrel mellette lévő Tükörybe mentem volna, de hát ez lett a végén.

Igazából vegyesek az érzelmek, mert bár a kedvenc törzshelyünk biztos nem lesz, annyira rossz azért nem volt (voltak már ennél sokkal rosszabb éttermi-élmények is). A hely hangulatos, bár látszik rajta hogy nem mai, és anyum mondta, hogy bizony harminc éve nagyjából ugyanígy nézett ki, mint most. Annyi különbséggel, hogy harminc éve kiváló konyhája volt, most ezt annyira nem lehet róla elmondani. A fiatal pincér gyorsan jött, felvette az italrendelést, és a következő fordulóban már hozta is. Néha-néha még vicces mondatokat is mondott, udvarias és segítőkész volt, szóval ilyen tekintetben semmi gond nincs. Pláne öröm volt, hogy amiket választottunk mind el tudták készíteni (a legnagyobb gond általában úgy kezdődik, hogy jaj, ebből sajnos épp nem tudunk hozni).

Én tatárbifszteket ettem előételnek, ami finom volt, bár a pirítós szikkadt, a tálalás nem valami nagy odafigyeléssel történt és bélszínt se sokat látott életében, de hát 1 350 forintért mit vár az ember. A lényeg, hogy a fűszerezés viszont kiváló volt. A második fogás könnyű levezetésnek Bacon-szalonnába göngyölt sült jércemell volt krumplipürével (azaz szalonnába beleteker csirke, belekúrva egy adag krumplipürébe). Ezzel semmi gond nem volt, de hát elég nagy baj lenne, ha már ezzel lenne. Anyum fürjtojásos húslevest evett, majd garnélarákot, szerinte ezzel sem volt gond, apummal viszont azon röhögtünk, hogy a szószos-steakburgonyás bélszínérmék úgy néztek ki, hogy volt egy darab bélszín (ami inkább hátszín lehetett), meg néhány krumpli és egy nagy evőkanál szósz. Amivel még valószínűleg én sem laknék jól, és ez 2 350 forintért kicsit talán erős is, így utóételnek a rántott sajt érkezett, és már megszoktam hogy az éttermekben sokszor igaz, hogy tartár = majonéz, na de itt ez úgy nézett ki, hogy tartár = vizezett majonéz.

Szóval így áll a dolog. Az árak jók, a kiszolgálással sincs gond, de az ételen lehetne mit módosítani. Így sem az a kategória, hogy felállsz és otthagyod, csak azért na. A tovább mögött van két (telefonos) kép is.

Értékelés: 3 pont

Még nincs vége, olvasd tovább »

Még múlt héten megejtettük a második gíroszozást is, ekkor már kicsit kevesebben, de változatlan lelkesedéssel és jókedvvel, valamint szpesölgesztként suexID társaságában. Edi ajánlotta a Blaha Lujza téri török gíroszost, ám ő sajnos nem tudott jönni (ezúton is jobbulást neki), és elfelejtettük egyeztetni, hogy konkrétan melyik egységre gondol ő. Meglátogattuk az egyiket (nevét nem tudom), de az tele volt, így átsétáltunk a másikba, mely a Kösk nevet kapta.

Fiatalos, gyors, poénkodó és vicces srác csinálta a gíroszokat, de a háttérben két-három török is volt. A gíroszos előtt lerakott néhány asztalnál ülve fogyasztottuk el a tortillában kapott választhatóan bárány- vagy csirkehúsból készült szendvicset. A hús nagyon finom volt, az öntet úgyszintén, bár szerintem kicsit több lilakáposzta volt benne a kelleténél (ezt Zsukov is megemlítette), de azt vettem észre, hogy ezeknél a tortillás gíroszoknál ez mindig így van. (Tortilla ugye a palacsinta-szerű tészta, nem tudom hogy ez-e a pontos neve a török változatnak is.)

A gíroszon kívül van még rengeteg más étel is, és előbbinek is többféle különleges (például sajtos) változata is kapható. Az ötpontos skálán ez a gírosz egy erős négyest kapott, a hús-zöldség aránya és a tortilla miatt. De aki a tortillát előnyben részesíti a pitával szemben, annak 4,5 pontot is megérhet. A többiek szokás szerint kommentekben fejtik ki véleményüket, ha kifejtik.

Jövő héten a Szahara névre hallgató egységet látogatjuk meg.

Tegnap egy kisebb tömeggel (Gigi, Miss B52, Edi, Lev, Linelord, Maerlyn, Sura, Vale, Zsuki) elmentünk gíroszt enni, és ezt heti rendszerességgel tervezzük is folytatni, össze kívánjuk ugyanis gyűjteni a jó gíroszos helyeket, és feketelistát szeretnénk a rosszakról.

Nos, ha a Wikinger nem is az egyik legjobb gíroszt árusító hely Budapesten, az biztos, hogy az első tízben előkelő helyen szerepel. Amit tudni kell: az alap gírosz hatszáz forintba kerül, kenyérszerű pitába teszik (abba mármint, aminek a tetejét levágják, és belegyömöszölik az anyagot, nem pedig a tortillába, ami olyan mint a palacsinta), néha kicsit odakapott de kiválóan fűszerezett hús, finom zöldségek (érdekes, hogy én mindig egy kis mentolos utóízt érzek, kellemes), jó sok öntet és kellő mennyiség. Extra különlegesség a csak húsból és öntetből álló gírosz, ami mondanom sem kell, hogy nekem az egyik kedvencem.

A hely a Móricz Zsigmond körtéren a McDonald's mellett található, éjjel-nappal nyitva van, és a gíroszon túl hamburgerek, saláták, menza (levesek, rántott hús és társai) valamint alkohol is kapható, egész jó áron. Mondjuk éjszaka gondolom csak hamburger, gírosz és alkohol kapható.

A többiek majd leírják kommentben a véleményüket (lehet belerakom azokat a bejegyzésbe is, majd eldől), de ahogy nagyjából kivettem, mindenkinek bejött. Zsuki szerint az erős szósz nem volt igazán erős, a joghurtos pedig érdekes, Gigi pedig a túl erősen lisztezett pitára panaszkodott, de utóbbi azt hiszem nem feltétlen az ő hibájuk. Szóval a Wikinger egy erős 4,5 pontot kapott a teszt során, a következő hely pedig az Edi által ajánlott Blaha Lujza téren fellelhető egység lesz, mondjuk jövő héten.

Először is: a mai nap jó volt. Ismét a »Hangfoglalás« vendége voltam, csak most EmceeMike, Gigi, Shamalt és Zsuki társaságában. Még dobverőt is loptunk, azaz vettünk kölcsönbe, szó szerint. De ez egy másik sztori.

Igazából a Dark Mokka Lounge névre keresztelt hely előtt rengetegszer elmentünk már, sőt, Gigi régebben volt is ott, de azt mondta, akkor valami késdobáló volt. Most egy hirtelen jött ötlettől vezetve búcsúzkodás helyett inkább beültünk ki-ki a saját itókája elfogyasztására, amiből aztán egy durván három óráig tartó koktélozós-beszélgetés lett.

Már belépéskor feltűnt, hogy ez a hely egyszerűen hangulatos. Olyan tipikus belvárosi kis hely, csak annyi különbséggel, hogy nem drága, és gyakorlatilag üres volt, bár vasárnap este ez nem meglepő annyira. Képregény-mintás festés díszíti az egész falat, kényelmes bőr székek, hangulatos világítás. Az egyik rész étterem, a másik pedig a italozó, sőt, a hátsó teremben csocsóasztalt is láttam, meg gondolom van ott biliárd is, de erről nincs infóm.

A pincér rögtön ugrott, udvariasan köszöntött minket, majd szólt, hogy ha sikerült választani, csak integessünk. Az itóka jól nézett ki, és bár a koktél kinézetére annyira nem adtak, az íze kiváló volt, az ára pedig a szokásosnál is olcsóbb picit; a legdrágább koktél 1 200 és 1 600 között mozog, de inkább a 990 forint az átlagos, ami egy belvárosi helytől remek. Ötezer forintért továbbá négy óráig tartó all-you-can-drink akció is van, azaz négy órán keresztül azt és annyit iszik az ember, amit és amennyit akar (kivéve a nagyon-nagyon drága italok; de az összes üdítő, sör, koktél és szinte az összes rövidital benne van az akcióban. Megrendelésre karaokét is biztosítanak. Hab a tortán: korlátlan Wi-Fi.

Weblapjuk sajnos nincs, úgyhogy a további adatok lentebb. Kiváló volt, és akárcsak a »Café Factoryban«, itt is külön felszámolják a borravaló díját, ám annyi különbséggel, hogy itt egy elegáns bőrtokban hozzák a számlát, és a borravalót teljesen meg is érdemli a pincér, ugyanis kiváló kiszolgálásban volt részünk. Hamarosan ki fogjuk próbálni az étterem részét is, úgy érzem.

Értékelés: 5 pont

Ma össznépi GDF-es italozást tartottunk, ahol többek között EmceeMike is részt vett, aki szerzett egy új barátot, és most nem magamra gondolok. :] (Figyeld, szmájli.)

Igazából a Crazy Caféba mentünk volna karaokés bulit tartani, de mivel ott teltház volt (annak ellenére, hogy előtte direkt odatelefonáltam, kell-e asztalt foglalni, és azt mondták nem) ezért odébb sétáltunk néhány métert, és beültünk Cafe Factoryba. Tömören és röviden: az italok jók, és a belvárosi szórakozóhelyekhez viszonyítva átlagos áron, néhány ital pedig kifejezetten olcsón kapható (ámbár a Virgin Mojito kicsit túl vizes volt, ami nem szép dolog, ellenben a többiektől nem érkezett panasz a Sex on the Beach koktélra). Ráadásul sok kanapé van, hangulatos lámpákkal, mintha egy nappaliban ülnél, és a kanapés helyek nálam mindig pluszpontot kapnak. Tudom-tudom.

Viszont ami gáz, az a kiszolgálás. Belépéskor az udvarias köszönésre annyi volt a válasz, hogy oda a kanapéhoz üljetek le, egy üres tálcával való széles karlendítés után, amit én már gyanúsnak tartottam kicsit, de aztán jött a másik pincércsaj, gondoltam ő lesz a mi esetünk. Hát nem lett. Végig fapofával vette fel a rendelést. De komolyan, figyeltem az arcát, egy árva mosoly nem volt, pedig kedvesek voltunk, mosolyogtunk, udvariasak voltunk meg ami kell. Aztán néha odajött, szó nélkül lekúrt egy tiszta hamutartót, és elvitte a másikat, egyszer sem kérdezve, hogy kérünk-e valamit (úgy kellette odaszólni), vagy ne adj' Isten, hogy ugyan jól érezzük-e magunkat. Cserébe viszont közben jött egy siket aki árulta a plüssállatait ötszáz, majd egy dekoratív hölgyemény, aki rózsákkal bizniszelt hetesszázötven forint értékben. A végén mosolyogva elkértem a számlát, amire egy menetközben odahányt hozomvárjá' volt a válasz. Ezeket még csak-csak lenyelné az ember, de akkor jött a számla, aminek nem is a végösszegével, hanem az alatta látható sorral volt a baj:

Igen, 10% borravaló. Namost, ha ez nem lett volna, biztos nem adok borravalót. Mert ilyen kiszolgálásért nem érdemlik meg. Félreértés ne essék, nem járok el mindennap bárokba és cafékba, de ha a kiszolgálás jó, én borsos borravalót hagyok, amennyit a költőpénzem megenged. És ezután kicsit úgy éreztem, hogy mindegy hogy viselkedünk, úgyis lesz borravaló. És ezt például sehol nem tüntették fel az ital- és étlapon, semelyiken az öt közül.

Kövezzen meg bárki, de én úgy vagyok vele, hogy ha elmegyek szórakozni, akkor elvárom, hogy a pincérek legalább mosolyogjanak és legyenek kedvesek. Mert erről szól a vendéglátó-szakma. Ha ez nem megy, menjen a Teszkóba árufeltöltőnek. Ha pedig még kedves, udvarias is vagyok, akkor kifejezetten bánt, ha bunkón viselkedik velem szemben. Legyen szó egy sarki kávézóról, vagy egy patinás belvárosi sörözőről.

Picit csalódtam, mert egyébként kiváló hely lenne, és biztos vagyok benne, hogy máskor is fogunk menni, de ez ettől függetlenül nem volt extrajó élmény. Kíváncsi vagyok, legközelebb milyen lesz.

Értékelés: 3 pont

Ha az ember Szegeden jár, meg kell néznie kismillió dolgot, felsorolni sem érdemes. Az egész várost szívnia kell magába, mint a friss levegőt. És az egésznapos szívás után bizony megéhezik az emberfia, és ha megéhezik, akkor bemegy enni, mondjuk a Szécsényi téren található Tündér Konyha önkiszolgáló étterembe.

És itt rögtön egy közbevetés. Mit vár egy ember, ha önkiszolgáló, tálcás étterembe megy?

• alacsony árakat;
• nagy adagokat;
• finom ízeket.

Persze mondhatná az ember, hogy máshol is ezt várja, de van különbség munkaebéd és romantikus vacsora között. Ne kérjenek el tőlem egy munkaebédér kétezer forintot, pláne ha még középkategóriás is. Sok-sok tálcás étteremben ettem már Budapesten, ami egyszerűen említésre sem méltó. Odakúrják eléd a kaját, megveszed háromszázér' az ásványvizet, zajos, koszos, és az étel jócskán hagy kívánni valót, pláne ezen az árfekvésen. És e tekintetben a Tündér Konyha (korábban Boszorkány Konyha néven futott) egy teljesen új élmény volt.

A hely maga roppant dizájnos modern kinézettel bír, hangulatos asztalig lelógó lámpákkal, kellemes és étvágygerjesztő képekkel, olyan az egész, mintha valami trendi fotosoppos weboldalon ebédelnénk. A kiszolgálás gyors, és ha épp leállsz tökölni, hogy mit is egyél, nem fogják leharapni a fejed. (Nekünk kétszer legalábbis nem harapták.) Az adagok óriásiak, a lentebb látható rántotthús három szelet volt, és már a másodiknál fogtam a hasam, a köretről nem is beszélve. A pénz meg nevetséges, egyszerűen nem sikerült ezer forintnál többet otthagyni, pedig ettünk levest, főételt és még hideg ásványvizet is ittunk hozzája, négy decilitert. Átlag ezer forintért, afelé nem mentünk. (Persze lehet, ha mondjuk félliteres üdítőt vesz az ember, nem gépit.)

Azt kellene most mondani, hogy aki tálcás éttermet keres, menjen ide. De én úgy mondanám, hogy akit nem zavar a tálcás jelleg, mindenképpen próbálja ki, mert tényleg megéri. Biztosan van rengeteg jó csárda szegeden, sajnos az idén kimaradt (majd jövőre!), és biztosan más-más helyek is kiválóak, de ez egyrészt kategóriájában tökéletes, másrészt érdemes megnézni, hogy azért mert egy hely olcsó, lehet még finom és kulturált. Így kell ezt csinálni, a tulajdonostól egy fillért sem sajnálok, mert az biztos, hogy jól megy neki a bolt.

Egyébként van itt még mindig »ilyen cucc«, ami egyelőre használhatatlan, de fejlődik, viszont ami a lényeg, hogy van ott egy Google Maps befeszítve, és azon folyamatoson jelölöm az általam favorizált helyeket.

Két kép a tovább mögött.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az igazat megvallva, nem vagyok valami nagy kávés. És ez leginkább azért van, mert a kávé szóhoz sokáig két képet tudtam társítani: az egyik a szüleim által favorizált instant kávé, aminek a kávéhoz gyakorlatilag köze sincs; a másik pedig a rengeteg kávézóban, kocsmában és egyéb helyeken kapható kéccázforintos eszpresszó, amit a piaci kilós kávéból főznek, és két percen belül biztos szaladsz utána a vécére, még tej nélkül is. Ezek pedig nekem annyira nem jönnek be, mert idióta sznob finnyás ember lévén én a finom édes, tejes, kakaós, kókuszos ízekért rajongok, nem konkrétan a kávé kesernyés aromájáért.

És akkor egyszer valahol meghallottam a szót, hogy Starbucks, valami filmben vagy sorozatban, és mikor rákerestem, azonnal tudtam, hogy nekem egy ilyen hely kell. Ahová beül az ember reggel meginni egy kávét és olvasni az újságot, vagy délután a barátaival egy beszélgetésre. Ahol finom kávét ihat, nem szólnak rá ha már két órája ott ül de csak két kávét ivott (cserébe jó drágáért ugye) és még sorolhatnám.

Nemrég voltam a »Cafe Freiben«, ami a kávé eddigi fogalmát teljesen átformálta. Finom tejeskávék, ízesebbnél ízesebb eszpresszók, borsosabb áron, de borsosabb (az arab kávé esetében szó szerint) ízért. Nyáron végre eljutottunk a Shamalt által régóta favorizált Coffeeshop Companybe, ami pedig szintén maga az orgia (a fehér csokoládés jegeskávé isteni volt, a klíma is szikrázott tőle).

A Ferenciek terén a Buda felé haladó buszok megállójában régen volt egy Paris Caffé nevű hely, ami jól nézett ki, de annyira nem vonzott. Most viszont megvette-eladta-elcserélte, nem tudom, de a Coffee Heaven (Arénában is van egy üzletük) beköltözött. A helyről azt kell tudni, hogy leginkább a »Jóbarátokban« látható kávézóra emlékeztet, kényelmes fotelekkel, hangulatos berendezéssel, halk és kellemes zenével. És még wifi is van.

A kávék négyszáz és nyolcszáz forint között mozognak, rengeteg ízesítő szirup és különlegesség közül válogathatunk, a cukor és a feltétek pedig (fahéj, kakaó stb.) teljesen ingyen vannak. Olyan amerika fíling; beáll az ember, összerakja milyen kávét kér, fizet, aztán leül és beszélget órákig, miközben vagy fogyaszt tovább, vagy nem. Minden asztalon hamutartó, így a dohányzás sem gáz. Elvitelre is lehet vinni, cuki hőszigetelős papírpohárban, akár gömbölyű tetővel is (nekem a gömbölyű tetővel rendelkező kávéspohár a fétisem).

Kapucsínót ittunk, olyan igazi finom tejes kapucsínót, nem azt a bolti százforintost, tejszínhabbal és fahéjjal a tetején. Isteni volt, három és fél deci került négyszáz forintba, ami ha megnézzük más helyek árát, és hogy mit kapunk cserébe, akkor nevetséges összeg. Persze ez nem Amerika, hogy az ember beül oda dolgozni-tanulni, meg minden reggel megiszik négyszáz forintért egy kávét, és eszik ötszázért egy sütit, majd leöblíti háromszázért ásványvízzel. De majd egyszer! Vannak forró csokoládék és frissen facsart gyümölcslevek, valamint gyümölcsből készült koktélok is. Ajánlom mindenkinek a helyet, kiváló kávéélményben lehet része annak, aki betér.

Még novemberben ajánlották a »Trófea Grill éttermeket«, és azóta szemeztem vele, míg végül ma »Bodies« után elmentünk vala, méghozzá a Visegrádi utcában található egységbe.

Kicsit tartottam tőle, hogy az árért nyújtott rengeteg finomság nem is lesz annyira finom, valamint hogy az egésznek menzahangulata lesz, egyél-igyál-fizessél-menjél. Pedig erről szó sincs. Mikor beléptünk, kosztümös hölgyemény és öltönyös üzletvezető úr udvariasan megkérdezték hogy foglaltunk-e asztalt, majd odavezettek minket, miközben a háttérben Halász Judit születésnapi köszöntőjét énekelte CD-lemezről, valamint három pincér éppen tortát vitt három kisgyermeknek, majd Rod Stewart zenélt rekedtes hangján. Amint leültünk egy fiatal, mosolygós pincér odalépett: kérdezte, hogy voltunk-e már itt, nem voltunk, hát akkor elmesélem hogy mennek itt a dolgok.

Úgy mennek, hogy svédasztal van, az üdítőt a pincér hozza. Mész, szedsz enni, leülsz, ha megetted otthagyod a tányért, mire hozod a másik adagot, a pincér eltünteti az előzőt. És tényleg. A biznisz az egészben ott van, hogy más éttermekben is otthagysz ennyit, talán még kevesebbet is, de nem tudsz érte ennyi mindent megkóstolni. Csak én az alábbi szerény mennyiséget fogyasztottam el:

• hideg előétel: igazi olasz sonka, olasz parmezánnal, és sárgadinnyével(!, tényleg az olaszok eszik így; egyébként olasz hetek voltak), paradicsom, paprika, uborka, tepertő, szalámi, fotó lentebb;
• leves: hideg gyümölcs-, hideg joghurtos eperkrém-, pulykaragu- és tyúkhúsleves, mindezek négyen tettek ki egy tányért, kis csészék vannak kirakva egyébként, mondanom sem kell, hogy isteni finom volt, tényleg nem lehet panasz;
• főétel: sült kacsacomb, zsályás borjúszeletek, csülök pékné módra, köretnek petrezselymes hajában sült burgonya: mámor;
• desszert: aranygaluska vaníliaöntettel, gyümölcskosárkás sütemény, világverő oroszkrémtorta, gyümölcssaláta, fagylalt házi tejszínhabbal(!), továbbá megkóstoltam apum somlói galuskáját is.

Csak erről készült fotó.

Mindezt a hétvégi tarifa (ami a legdrágább) szerint 4 290 forintért, hozzá háromszor 2,5 dl ásványvízzel. Hétköznap délután három óráig ez 3 000, azután 4 000 forint.

Igazából kerestem én a kifogásokat, kerestem valamit, amibe majd úgy istenigazából belekötök mikor írom ezt a bejegyzést, mindhiába. A pincérek udvariasak voltak, a választék és a minőség nem hagyott kívánni valót maga után, egy percet sem kell várni, azonnal lehet enni, és azt beszéltük, hogy rég voltunk már olyan étteremben, ahol tényleg minden finom volt. Az árak persze elsőre soknak tűnhetnek, de belegondolva, hogy az ember sokfélét ehet, és ha az egyik nem ízlik, hoz másikat, valamint korlátlanul fogyaszthat (bort-sört-üdítőt is), egyáltalán nem rossz. Mondanom sem kell, hogy beleszerettünk a helybe, és biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó látogatásunk. Bátran ajánlom mindenki másnak is, és nem csak az ára, hanem a tényleg kiemelkedő minősége miatt.

Voltunk ma Rejjával és Zsukival pizzát enni a Móricz Zsigmond körtéri pizzahátban, és igazság szerint a Pizza Hut-nak sincs köze a pizzához, mint olyan, de azért a finom feltétek, és egyébként finom tészta miatt ez annyira nem zavaró. A magas árakért kapott kevés mennyiség már annál inkább. Erről nem is igazán lehet többet mondani, ilyen a Pizza Hut; erőltetik azt, hogy ők egy elegáns pizzéria, de valójában egy gyorsétterem, elegáns pizzéria árán. Most biztos okoskodtam. De ha eddig nem, most szeretnék. Egy olyan témában, ami a szívemhez közel áll. A pizza témájában, persze.

Pizza. Ejtsd: ppicca, kicsit megtolt p-vel, és ciccenős két c-vel, de semmiképpen nem pidza, ahogy mi magyarok szoktuk csúfolni. Mert ugye ez egy olasz étel. Tészta, rajta mindenféle jó. Ez ugye oké. Nade – és most jön a szokásos – amit a magyarok pizza néven művelnek, az egyszerűen felháborító. Vastag tészta, rá valami trappista-féle sajtkészítmény (leginkább az ipari büdössajt, amit pékségekben is használnak a sajtos stanglira például; jellemzője hogy nyersen ehetetlen és büdös, sülve viszont egész jó), valamilyen ketchup-alapú szósz, kolbász, gomba, ANANÁSZ és egyéb ilyen lehetetlen dolgok. Persze a pizzának a legjobb tulajdonsága, hogy sokoldalúan elkészíthető, minden nemzet a saját szájízére formálhatja.

Félreértés ne essék: a pizza nem azért jó, mert vékony a tésztája. Ez csak egy eleme, de ettem már finom olasz pizzát, aminek volt vagy háromcentis vastag anyaga. Nem kérem, az olasz pizzának három tulajdonsága van, ami nélkül bukik az egész. És ezt szeretném mintegy alapelvként a hátamra tetoválni Comic Sans betűtípussal rögzíteni:

• tészta: nem ezek a kenyérszerű tészták, amiket itthon kapni. A pizza inkább olyan mint valamilyen felfújt tömény tésztaféleség, ami igazából nem tömény, csak annak tűnik. Nem tudom leírni, leginkább olyan az állaga, mint a »krumpliprósza«, csak persze lisztes és nem zsíros;
• paradicsomszósz: nem ilyen Globus márkajelzésű undormány. Nem. A pizzaszósz úgy néz ki, hogy nagyon-nagyon-nagyon sok toszkán paradicsom össze van nyomorogatva egészen pépesre, és finom bazsalikomos fűszerezésű olajban meg van rottyantva, nem pedig péppé főzve;
• mozzarella: újfent fontos. Nem trappista-féle zsíros sajtokat kell rátenni, hanem mozzarellát. Finomra morzsolt mozzarellát, ami sülés közben (az igazi pizzatészta nyolc percig sül kemencében) kiengedi magából a finom tejsavót, ami az egésznek valami hihetetlen zamatot ad.

Ennyi. És meg is kaptuk a pizzát, az igazi finom pizzát, ami nem tudom típusra melyik (merthogy pizzatörténelmileg három vagy négyféle pizza van, és gyakorlatilag már az olaszok előtt csináltak hasonlókat). Ez a margaréta pizza; paradicsomszósz és sajt a vékony tésztán. Nyál a szájban összefut.

Ha Olaszországban vagyok, mindig egyfajta pizzát eszem: az előbb említett alapra kétféle olasz sonka (a nyers és a gépi), olasz kolbász (ez teljesen más mint a magyar, nincs vörös zsírja, és alig van fűszerezve, teljesen csemege ízű) továbbá virsli. A virslit sokan értetlenül nézik itthon, az olaszoknál viszont szeretik. Kipróbáltam már sokféle pizzát, de az articsóka, a gomba és az egyéb finomságok nekem annyira nem jöttek be, és maradtam ennél a saját mixnél. Kint mindig meglátogatunk egy pizzériát, mely most az első tulaj unokájának kezében van. A receptet a nagypapa csinálta, és azóta is aszerint sütik, kemencében. Isteni hely, lesz róla és a tésztáról is képanyag a hamarosan elkészülő videóban.

Szóval ilyen a pizza. Az első ilyen élményem lassan tíz éve volt, és azonnal magával ragadott: ez a pizza, nem pedig amit sok helyen összekuszálva 980-ért utánad dobnak. A Pizza Hutban például az olasz kolbász néven valami egyértelműen magyar, füstölt kolbászt kínálnak. A pizza olyan mint a hamburger: lehet gyorsétteremben enni, de megvan a maga szertartása. Nem szabad mindenféle álpizzákért pénzt kiadni, de legalábbis biztos vagyok benne, hogy aki evett már igazi és finom olasz pizzát, az biztosan jobban kedveli, mint az itthon árult utánzatokat.

Továbbra is keresem-kutatom az olasz pizzát hazánkban, egy helyet már találtam, erről majd írok, illetve van még egy kiszemelt, amit mostanában csekkolunk majd..

Már nagyon régóta szeretnék írni a Bableves Csárdáról, melyet még évekkel ezelőtt fedeztünk fel, mikor Salgótarjánba költöztünk, és az egyik nyári napon Hollókőre látogattunk.

Egy a húszas évek elején épült kis csárdáról van szó, mely a palóc konyhában erős, és mint a nevéből sejthető, az étlapon az egyik legfinomabb fogás a bableves. Maga a hely az Isten háta mögött jobbra található, gyakorlatilag egy út mellett, Alsótoldon, és ott még utcanév sincsen, csak annyi hogy Külterület HRSZ 7/8. A 21-es főúton Budapesttől érkezve, Hollókő felé kell lefordulni, és végigmenni a kacskaringós hegyi úton, amelynek egy éles balkanyarja mellett található a panzió és az étterem. Utóbbin látszik, hogy nem ma épült, de pozitív értelemben: régies berendezések, mindenütt népi motívumok, csipkés asztalterítők és hasonlók.

Bejutni elég nehéz, mi legtöbbször mikor megyünk, teltház van, olyan szinten, hogy a domboldali parkolóban legalább háromnál több autó áll. Nem véletlenül, ez a hely ugyanis nem a reklámban, nem a dizájnban és nem a modern dolgokban erős: klasszikus, és tényleg háziasan elkészített magyaros fogásokat kapunk.

Kedvenc fogásom a tárkonyos palócleves, valamint a Mátyás Király fatányéros, mely négy-öt féle húsból, és tepsiben sült burgonyából áll. Nemrégiben mikor ott ettünk, kétszemélyes bőségtálat ettünk, ami a szokásos natúrszelet, cordon bleu, rántott hús és gomba, valamint vegyes köret kombinációja. Lentebb két kép ezekről.

A kiszolgálásra nem lehet panasz, a pincér azonnal jön, udvarias, rögtön sorolja az aktuális ajánlatokat, és így tovább. Az egyetlen negatívum, hogy az étlapon mindig van két-három étel, amit egyszerűen nem tudnak elkészíteni, mert nincs, ám ezt nem jelölik sehol. Múltkor például a napi ajánlat nem volt kapható, amit a táblákra felírtak, legutoljára pedig kapásból két választásra is nemet mondott, ami adott esetben elég kellemetlen lehet.

Ettől függetlenül mindig jókat szoktunk enni, és bár az étlap rengeteg finomságot kínál, én valahogy sosem tudok elszakadni a megszokott választásomtól.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Voltunk ma a Főzelékfaló nevezetű helyen (konkrétan Móricz Zsigmond körtéren található egységben). Régóta tervezem, hogy kipróbálom, és megmondom őszintén: vegyesek az érzelmeim. Remek ár, remek íz és tűrhető adag – ezt ígérte, ezt vártam, ezt várja az ember egy olyan gyorsétteremtől, ahová munka vagy iskola közben-után tér be, és bár nem szeretne wellingtoni bélszínt fogyasztani, de az a borsófőzelék fasírozottal legalább legyen már finom.

Nyitás után pár perccel értünk oda, rántott sajt menü nevezetű akármit akartam fogyasztani, mire közölték, hogy nincs sem rántott sajt, sem rizs, fél óra még, most készül. Oké, nyitás után nem sokkal értünk oda, de könyörgök, akkor minek nyit ki tízkor? Nyisson délben, de akkor már kész kajával várjon. Végül a sajt pont akkor készült el, és hagymás krumplival(felkiáltójel) sikerült elfogyasztani a rántott sajtot (kemény egy darabot, de azt büszkén; a krumpli meg akkora volt mint három adag). A legelszomorítóbb és egyben legfelháborítóbb dolog, hogy mind a sajt, mind a krumpli jéghideg volt. Ergo nem friss. Ergo nem most készül. Az ízek egyébként nem voltak rosszak, ettől eltekintve, bár egy rántott sajtot elrontani művészet. Az ár sem volt rossz, a hely tiszta volt, és szerencsére csendes. Viszont sajnálom, hogy a kiszolgálás nem az a kedves mit szeretnél enni, hanem a másvalamiezeröt kiszolgálással találkoztunk.

Azt könyveltem el, hogy kap még egy esélyt a hely, mondjuk úgy, hogy nem tízre, hanem délre megyek oda (csak akkor meg ritka tömeg lesz), és ha akkor jó, akkor jó. Ha meg akkor nem, akkor befogom ide írni, hogy A Főzelékfaló Ételbár egy fabatkát sem ér, ne menjetek oda..

Van olyan hogy étteremkritikus kishazánkban? Az szeretnék lenni. Mondjuk itt a blogon. Mondjuk elmegyek holnap a Mátyás Pincébe ebédelni. Mongyuk.

Olyan jól esett volna leírni, hogy i can haz restaurant plz kthxbai, de nem tettem, erős vagyok.

A minap török étteremben ettünk. Én valami rizses-lencsés-hagymás cuccost ettem (savanyú volt mint az ökör, szóval ízlett), olyan öntettel, amit a gíroszra is tesznek, hamburger-szerű húspogácsával, desszertnek pedig baklavát, ami még mindig az egyik legfinomabb és egyben legédesebb sütemény. A török konyha pedig roppantul érdekes, ugyanis azt hinné az ember, hogy semmi új nincs benne (most tényleg: rizs, lencse, hagyma; ezeket a magyar konyha sem nélkülözi), amikor belekósztolsz, mégis akkorát üt az ízvilágának érdekessége, hogy az hihetetlen. Én legalábbis így vagyok a török kajával. A poén az volt, hogy ketten otthagytunk ezeröccáz forintot borravalóval, és akkora adagot kaptunk, hogy majdnem a fele ottmaradt. És még kétszer három deci török feketeteát is kaptunk, mint a ház ajándéka. Ez pedig azért jó, mert a legtöbb török étteremben lehúznak, a kaja szar, az adag kicsi, és az elég illúzióromboló, mikor a teszkós dolgokat darálják az orrod előtt a kajába.

Mondjuk egy jó gíroszt is ennék már, szerintem itt be fogom kóstolni, pontosan a jó ízek és a hatalmas adag miatt.

(A hely egyébként itt található.)

Szeretném minden kedves olvasóm figyelmébe ajánlani a Krisztina Étterem és Sörözőt, mely délelőtt és este tizenegy óra között várja kedves vendégeit. (Hamarosan lesz webszájtjuk is.) Kezdjük ott, hogy én nagyon szeretem a hangulatos éttermeket, jó színekkel, kellemes dizájnelemekkel és kényelmes bútorokkal; kivált, ha nem húznak le, remek a kiszolgálás, jó nagy adagot kapok, és még finomat is. Folytatva azzal, hogy nosztalgiabuzi vagyok. És akkor belépek ebbe a Krisztina étterembe (ahol egyébként a péntek esténket töltöttük, egy nagyon kedves családi ismerőssel), és mi fogad? Szolidan, halkan, ahogyan még épp kellemes, olyan igazi, a 30-as évekből ismert, maffiózós muzsika, »amit ugye szeretek«, nem is kicsit. Megsépkelve régi Orion rádiókkal, képekkel, és finom fényekkel. Itt már tudtam, hogy ezt a helyet szeretni fogom.

És akkor a kaja. Olyan dolgokat ettem (és kóstoltam), hogy bableves; francia hagymakrémleves, cipóban; kétszemélyes bőségtál (ezen volt minden), valamint egy sülthús, finom salátával köretnek; végül desszertnek finom csokoládé-különlegesség és palacsinta. Namost, az érdkes az, hogy a francia hagymakrémlevest nem szerettem, legalábbis eddig. Isteni volt, tényleg. A salátával szintén úgy vagyok, hogy nekem a zöldség, mint köret az rizs meg krumpli, aztán csók; ez mégis bejött. Szóval a kaja ötös.

A vendéglő egyébként négy részből áll; van az éttermi rész, van a bárpult, itt kényelmes kanapék és fotelek; majd ezután jön a kocsma rész, ami egyben rendezvényterem is, hatalmas LCD-tévével. A negyedik rész külön bejáratú; itt szintén kocsma, valamint gyorsétkezde-jellegű berendezések vannak (napi menü is kapható).

Szóval az éttermet ajánlom mindenkinek, több okból:

• rendkívül jó kiszolgálás van, nem érzed azt, hogy egyé', fizessé', húzzá';
• rendkívül ízletesek és guszták a fogások;
• nagyon jó az ár/érték arány (jó ár, sok kaja, sok köret);
• az egész helynek tényleg van valami békebeli hangulata;
• mert egyedülállóan itt a háziállatodat is magaddal viheted (malacokat nem persze, és más jellegű állatokból is csak olyat, aki jólnevelt).

A vendéglő egyébként a Krisztina körút 25-ben található; baráti sörözéseknek, rendezvényeknek, műsoroknak, romantikus vacsoráknak, és minden hasonló szociális megmozdulásnak remek otthont adó hely lehet. BKV-val könnyen megközelíthető a 18-as, vagy 61-es villamossal; autóval szintén könnyen megközelíthető, bár parkolóhely közvetlenül az étterem előtt nem mindig található. Ha esetleg azt is mondod, hogy Mefinél hallottál a helyről, az pedig azért jó, mert kapsz plusz egy mosolyt (jobban tényleg nem fognak kiszolgálni, mert így is rendkívüli a kiszolgálás, mint azt párszor már említettem; én egyébként ezért semmit nem kapok, nem is ez a lényeg).

Úgy tűnhet, hogy elfogult véleményt írok, pedig tényleg nem erről van szó (ha szar lett volna, megmondom azt is), pusztán csak arról, hogy rég éreztem egy étteremben ennyire jól magam. Valamint remek volt, hogy két fogás között ledőltem a fotelbe, aztán csá.

Ésmostalszom.