A Borbély

Hogy teljesen őszinte legyek, nem szeretek fodrászhoz járni. (Igen, tudom, látszik.) Biztos csak én vagyok így ezzel, de egyszerűen az egész ceremóniát egy tortúrának élem meg. Múltkor hajmosásnál a fél adag (egyébként jéghideg) víz befolyt a pólóm alá. Meg aztán ott vannak a hülye kérdések: valahogy mindig olyan dolgokat tudnak kérdezni, amire nem tudok válaszolni. Pl.: van-e választékom. Mi az a választék? Vagy hogy szögletes legyen-e hátul. Milyen lehet még? Meg a kedvencem: tegyünk-e rá valamit? Egy papírzacskót, esetleg? Vagy nyírhatja-e a rétegesen? Nem, köszönöm, csak úgy egyben nyírjuk le, nem vagyok fodrász, vizezd be az ollót aztán csapassuk. Oké, a számomra régebben ismeretlen és rendkívül bonyolult szakzsargont már megtanultam, ezt a történetet pedig természetesen szándékosan legalább a tizenötszörösére nagyítottam, de valahogy mégis mindig ilyen érzésekkel távozok.

Aztán ott van az a probléma, hogy milyen hajat szeretnék. Eleinte azt próbáltam, hogy rád bízom, te értesz hozzá, álljon jól. Na, egyet megtanultam: ezt nem mondjuk egy fodrásznak. Nem vagyok hiú gyerek, de volt olyan, hogy a szalonból kilépve már azonnal borzoltam össze a hajam, annyira rosszul éreztem magam. Miért nem szólsz közben, kérdeznéd jogosan, de erre nem tudok válaszolni, valahogy mindig akkor kérdezik, hogy erre gondoltam-e, amikor már késő. Egy ideje azt játszom, hogy mindig ugyanazt a képet mutatom meg mintául. Eddig egyszer sikerült majdnem pontosan eltalálni, amúgy vicces, hogy mindig mi sül ki belőle.

Na de, a Nyugatitól nem messze nyílt egy szimpatikusnak tűnő hely, a Borbély, amivel már szemeztem egy ideje. Nincs bejelentkezés, csak férfiaknak vállalnak hajvágást, borotválást, szakáll- és bajuszigazítást. (Tudom, van a Király utcában is egy hasonló hely, de az elsőre valahogy nem fogott meg.)

Ma munka után beugrottam, két dolog miatt: egyrészt hajat vágni, másrészt mert ki akartam próbálni, milyen a nemrégiben növesztett szakállhoz a pedert bajusz. A dolog egyszerűnek tűnik, de egyáltalán nem az: sokáig kellett hozzá növeszteni, amitől rettenetesen idegesítő lett, főként evés-ivás közben és a pödréshez waxra (avagy mint ma megtanultam: bajuszpedrőre) van szükség, amit sokkal nehezebb beszerezni, mint gondolnád. A folyamat még a borbélynál sem volt egyszerű: hajszárítóval elég durva hőfokon kezelték, aztán jött csak az igazítás és maga a waxozás.

A vágás és a bajusz is pontosan olyan lett, amilyet szerettem volna (a vágáshoz ugyanazt a fotót mutattam), a borbélyokkal igazából az eddigiekhez képest de amúgy is nagyon jót dumáltam, a végén még egy kávéval is megkínáltak és őszintén szólva sosem éreztem magam ilyen jól hajvágás közben, így azt hiszem, új törzshelyre bukkantam.