mefiblog - főoldal

Mostanában megfigyelhető, hogy egyre több olyan film kerül elénk, melynek a célközönségét a gyerekek képezik, aztán ahogy nézzük a filmet azt vesszük észre, hogy persze a gyerekek is élvezik, de mi idősebbek komolyan elgondolkodunk. A Where the Wild Things Are is pontosan ilyen.

Dave Eggers azonos című könyvéből jött a film maga, melyhez kötőik egy-két néva regényt nem olvastam, ezt azért fontos megjegyezni, bár tervezem, ami sejteti hogy nem volt ez olyan rossz.

Max, a főszereplő kissrác teljesen átlagos, annál talán egy picit izgágább srác; apa nem tudni merre, anyu késő este ér haza és akkor se nagyon van ideje és energiája rá figyelni, továbbá sokat elmond róla, hogy nem zavarja az, hogy a lányát (aki Max nővére) négyen akarják meg. És akkor ehhez jön a kissé hiperaktív Max, aki egyik este miután összeveszik anyjával elfut otthonról, és egy csónakkal valami varázslatos szigetre érkezik, ahol tucatnyi leírhatatlanul aranyos állat várja, akik persze tudnak beszélni is.

Annyira kedves ez a film, hogy az szavakkal leírhatatlan. Kiválóan bemutatja hogy mit érez a kisfiú, egy az övénél sokkal hatalmasabb problémára átvezetve, van benne dráma és nevetés, abban pedig mindenki biztos lehet, hogy a kisgyerekek egyszerűen imádni fogják, a szülők pedig talán elgondolkodnak kicsit.

Nagyszerű élmény volt, beszerzem a könyvet is minden bizonnyal.

Amúgy nem tudom, csak én nem láttam moziban? Ki volt plakátolva mindenhol, most meg már szinkronosan lehet megvenni a DVD-t meg a BlueRay-t.

Értékelés: 5 pont

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik a legjobb magyar film, azt mondanám, hogy ezt nem az én felelősségem eldöntei. Ellenben ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik a kedvenc magyar filmem, biztosan a Kalózokat válaszolnám.

1999-ben pontosan tizenegy éves voltam, a nővérem akkor rengeteget utazott, de mivel mi mint testvérek mindig jóban voltunk, szinte majdnem minden héten volt egy nap, amikor találkoztunk. Ilyenkor csavarogtunk, moziba mentünk, sült gesztenyét ettünk és hasonló dolgok. Akkor persze egy évtizeddel a hátam mögött ez valami hatalmas dolognak tűnt (kicsit még most is annak tűnik), és nem tudok nem kellemes emlékként visszagondolni azokra a napokra.

Ekkor néztük meg a Kalózok című filmet is, melyben szerepel pár azóta is sokat látható színész (például Ónodi Eszter) de többségükkel én filmben nem annyira találkoztam, inkább szinkronhangként. Ez egyébként egy rendkívül fontos dolog, később kitérek még rá.

Ami még tényleg nagyban hozzájárul az élményhez, az Geszti Péter és Dés László gondozásában a zene, de egyébként a történet is részben az ő ötletük volt. Talán páran emlékeznek még a Jazz+Az nevű bandára, melynek népszerűbb számait (Csepp a tengerben, Ma jól vagyok, Megint hétfő) ma is játsza a rádió. Egyetlen albumuk volt, Kalózok címmel, rajta tíz nagyszerű dallal, aztán szépen feloszlottak, pontosan a csúcson abbahagyva. Valahol anno olvastam hogy milyen linknek tartotta valmai cikkíro Gesztit, mondván hogy egyik bandát követte a másik, de szerintem pontosan ő csinálta jól, mert látta mikor kell azt mondani hogy elég.

A sztori fiatalokról szól, főként két srácról, Pípíről és Maxról, akiknek mindenük a rádiózás. Már egészen általános iskolás koruk óta, mikor az iskolarádióba törnek be, egészen huszonéves korukig, mikor egy szakad furgonból sugározzák a hihetetlenül népszerű adást. Persze nem kalózkodnának, ha megkapnák a frekvencia-engedélyt. Később elmennek egy rádiócsatorna műsorvezetői meghallgatására, ahol Pípít választják ki. Mindeközben megjelenik Márta, a fuvolás szomszédlány és rögtön elcsavarja a két srác fejét. Ezek persze a barátságuk és a rádió megromlásának kezdete is lehet akár.

Budapest, fiatalság, szerelem, zene. Ezekről szól a Kalózok című, szerintem egyik legjobb magyar film. Bátran ajánlom mindenkinek, ismétlem, gyerekkorom egyik meghatározó élménye.

Most szólt közben suexID, hogy nem is egy, hanem kettő lemeze van a Jazz+Az-nak. Furcsa, pedig az Egynek jó című albumról még ismerek is két számot.

Amikor kiírtam nemrég »az én oszkár listám«, akkor még nem láttam az Up in the Air című remeket, ebbéli elmaradásomat ma pótoltam.

Át kellene írni valahogy azt a listát, mert valami elismerés mégiscsak illeti az Egek urát, bár azt nem tudom, hogy melyik, mert a »Becstelen Brigantyk« az esélyes ellenfél, a két filmet viszont még viccből is badarság lenne egymáshoz hasonlítani.

A főszerepben a George Minden-Nő-Kedvence Clooney, akit én utoljára a »Michael Clayton« című filmben láttam. A történet pedig mogyoróhéjban annyi, hogy Ryan Bingham (ő klúni) a charme-os (sic!), drága öltönyt és gondosan válogatott nyakkendőt viselő főgonosz, aki azért kap súlyos összegeket, hogy elvégezze a piszkos munkát: kirúgjon embereket. Az egyetlen klisé, hogy a cégek azért bérlik fel a kirúgóscéget, mert ugye nyirbálni akarnak a költségvetésen, ezért elbocsátanak valakit, de simán kerül annyiba a kirúgatás, mint amennyibe az ember féléves fizetése.

Bingham otthona az utazás. A beszállókártyák, a szállodai ne zavarjanak feliratú táblácskák, az autókölcsönzés, az arany tagsági kártyák. Ebben az elsőre mézes-mázasnak tűnő cukorkában úszkál vígan, míg az egész persze el nem kezd leolvadni. Innentől pedig szpojler nélkül nem igazán lehet nyilatkozni, tehát marad a filmnézés.

Kiváló darab volt, minden másodpercét élveztem, és külön pluszpont azért, ahogy végig röhögcséltem meg mosolyogtam, aztán az utolsó percben, mikor ment a végefőcím, nem igazán tud mit kezdeni magammal.

Értékelés: 5 pont (Simán alap darab.)

Megmondom őszintén, az első harminc-negyven percben nem igazán értettem merre megy a vonat. Sokan ajánlották már a filmet, és ugyan konkrét dolgokat senki nem mondott, de bárki aki jellemezte, a megrázó és az elgondolkodtató szavakat használta.

Ez a film egyszerűen kiváló, minden apró logikai hibájától eltekintve. Mesterien építik fel apró információkat adagolva a kész történetet, miközben az ember egy órán és negyven percen át gyakorlatilag szenved, aztán az utolsó húszban is, annyi különbséggel hogy teljesen más miatt.

Áldozat. Szeretet. Erről a két dologról szól a Hét élet, és nem igazán láttam az utóbbi időben olyan filmet, ami ennyire jól mutatja be mindkét, egymástól nem is annyira távoli fogalmat.

Értékelés: 5 pont

A Chanel név egyet jelent a divattal. Az egyik legrégebbi márka, minden bizonnyal még azok is tudják hová tenni akiket cseppet sem érdekel a téma. Nekem mellesleg mai napig a N°5 a kedvenc női illatom.

Gabrielle Bonheur Chanel neve azonban már valószínűleg nem mond ilyen sokat a legtöbb embernek. Az árvaházban felnőtt, sokat megélt hölgy forradalmasította a női divatot, megteremtve a modern női öltözködést és a mai napig sikeres és úttörő márkát. Az ő életéről szól ez a helyenként kicsit az életrajzi darabokhoz képest is vontatott film, az »Amélie csodálatos életéből« megismert kedves Audrey Tautou főszereplésével.

Túl sokat nem szeretnék róla írni. Tetszett, továbbá ismét feltűnt, hogy van a francia kultúrának így a francia filmeknek egy olyan megfoghatatlan világa, amire szerintem még a legmélyebb érzelmű mélyérzelmű nagymagyar is azt mondaná, hogy varázslatos.

Értékelés: 4 pont

Legelőször ugye fontos megjegyezni, hogy ez egy futószalagos film, nagyon látszik rajta, hogy csillog-villog minden, Hugh Grant magyar hangja Stohl András ismét előveszi bájmosolyát valamint a színészi tehetség, ami ugye annyira nem nagy, viszont még mindig jobb a feleségét játszó Sarah Jessica Parkerénél, akitől viszont kapartam néha a szék oldalát. Aztán még az sem elhanyagolható, hogy az ötlet sem túl eredeti, mert volt az a másik hasonló alsóbb kategóriába sorolható film, hogy Szegény embert az Amish húzza, aminek a főbb vonalai gyakorlatilag egyeznek.

És akkor el is mondtunk mindent: n plusz egyedik futószalagos romantikus film. Viszont ami elmondható, hogy az úgymond romantikus kategóriában, ahol a hasonszőrű filmek vannak, szóval itt azért annyira nem rossz. Ha elrángat rá a barátnőd, akkor nem fogsz szenvedni, és talán még röhögsz is párat, így az IMDb-n kapott 3,3 pontos értékelés kicsit keveslő, pláne hogy az előbb említett filmen negyede ennyit nem röhögtem, mégis kettő egész ponttal többet kapott. Nem mintha számítana persze.

Szóval így ennyi, nem volt ez rossz, de azért sokat sem szabad tőle várni.

Értékelés: 3 pont

Sikerült már végre megnézni Holmes legújabb feldolgozását, és az első gondolatom az volt, hogy bár azonnal érzi az ember, hogy Guy Ritchie-nek valami köze van hozzá, de néha mégis elbizonytalanodik. Persze ezeket abszolút jó értelemben. Röviden egy mondatban úgy tudnám összefoglalni és ajánlani az új Sherlockot, hogy akinek bejön a középlájt Guy Ritchie-életérzés Robert Downie Jr.-ral valamint Jude Law-val, annak a moziban a helye.

Nekem gyakorlatilag azonnal kedvenc az összes olyan film, ami hasonló zenei és képi világgal rendelkezik, a színészgárda felét imádom, Holmesért pedig szintén rajongok, tehát nem volt nehéz élveznem a mozit, ellenben azért volt pár dolog ami zavart, például hogy a történet közel sem volt annyira kiszámíthatatlan. Jó lett volna valami triplacsavar a végére, amitől leesik kicsit az ember álla, mert így olyan kicsit mint a »Vasember«.

Könnyed kétórás szórakozást nyújt, beül az ember a moziba kikapcsolódni és lazulni, de aztán sokat nem fog agyalni filmen. Viszont mivel elvileg lesz több rész is, majd meglátjuk.

Értékelés: 4 pont

Amikor először láttam a Harcosok klubját, azt hiszem tizenkét éves lehettem. Akkor annyira nem mozgatta meg a fantáziámat; tetszett persze, de akkortájt egyáltalán nem rajongtam Brad Prittért meg ez a film közel nem az, amelyiket az ember tizenkét évesen tud megfelelően kezelni. Inkább az, amit meg kell néznie tizenkét, tizennyolc, húsz, huszonkettő, huszonöt stb. éves korában, minden alkalommal újraértékelve.

Több dolgot is imádtam egyébként most, mikor újranéztem, az egyik ilyen például a karakterek. Zseniális, ahogyan bevezetik, kibontják majd lezárják a szereplők történetét. Valamint ami már tetszett régebben is, hogy végre egy film, aminek normális befejezése van. Egyrészt bátran meg mertek lépni olyan lezárást, amit máskor gyáván kihagynak, másrészt pedig pont kellőképpen hagyja gondolkodni az embert, de nem esik át a ló túloldalára azzal, hogy legszívesebben letépnéd a vásznat, lerúgnád a tévét és így tovább.

Aztán még ott van az IKEA-jelenet, ami ugye másfél-két percben gyakorlatilag porrá-rommá alázza az egész modern világképet, mely egyébként az egész filmre elmondható, kicsit több időben.

Kiváló darab a Harcosok klubja, az a film, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell, de mint fentebb írtam, inkább minél többször. Pláne manapság.

Értékelés: 5 pont

Megmondom miért néztem meg ezt, és miért vetődött fel bennem az a kósza gondolat, hogy bár romantikusnak címkézték, mégis jó lehet. Alec Baldwin, Meryl Streep és Steve Martin. Ezek a nevek voltak azok, akik miatt arra mertem gondolni – tévesen – hogy jó lesz. A kétórás film gyakorlatilag négyórásnak tűnik, kétszer aludtunk el rajta, és összesen egyetlen alkalommal röhögtünk. A szinkron egyszerűen osztályozhatatlan volt, Alec Baldwin szinkronja az eredeti hangját és stílusát még csak meg sem közelítette, Meryl Streep arcáról a bőrt letéptem volna, olyan idegesítő lett a hangja miatt, pedig az egyik kedvenc színésznőm (ha nem a legkedvencebb), Steve Martin meg mintha ott sem lett volna, bár ez nem emiatt. A végét ráadásul olyan nyomorultul fejezték be, hogy öröm volt végre kikapcsolni a DVD-t.

Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok kíváncsi az ötven-hatvanévesek szexuális életére, két órán belül több mint ötször. Lehet hogy nem én vagyok a célkorosztály és ez volt a probléma.

Ez a film értékelhetetlen számomra sajnos.

Értékelés: 1 pont

Rövid leszek és tömör: ez a film egy fos.

Megintcsak az van, hogy az alapötlet elég jó volna: elvileg egy valódi videokamerás felvételt láttunk egy párocska egyébként katasztrofálisan berendezett és kialakított házában (értsd: úsznak a pénzben, mégis úgy néz ki a lakásuk mintha nem lenne pénzük néhány bútorra vagy akármi más hasonló dologra), és egyszercsak megjelenik valami démonszerű izé, ami kísérti a csajt. Elhívnak egy médiumot is, aki közli hogy hiába mennének máshová, a jelenség ugyanis a lányt követi.

Oké, eddig tök jól hangzik. Összesen hat szereplő, akiknek a valóságban is ugyanaz a nevük, eleinte azt hisszük hogy ez tényleg megtörtént, mert bemondják hogy a producerek köszönik a rendőrségnek a felvételeket és minden. Az egészet mégis ott kúrják el, hogy a csávó folyamatosan kamerázik, de persze mindig csak akkor, ha valami történik. Vagy például az éjszakai jelenetek, amik az egész filmet életben tartják, és elvileg minden páros éjszaka készülnek. Namost, életük nagyrészét levideózzák, mégis egy árva csók- vagy röpke pornójelenet sincsen. Arról nem is beszélve, hogy teljesen logikátlanul vannak összeválogatva a jelenetek és még ha ijesztő és hátborzongató is lenne egy-két felvétel, az egészet elrontja a komolytalanság. Ami pedig felrakja a FOS-koronát az egészre, hogy az utolsó tíz percben történik valami, és az utolsó tíz percet is rettenetesen elrontották, elkapkodták.

Én megpróbáltam megint megnézni valamit, amit ijesztőnek bélyegeztek mások, de végig röhögtem az egészet, és a másfél óra alatt egy jelenet volt, amikor kicsit kirázott a hideg. Nem mondom, ha a jelenetek közül egy is megtörténne velem, össze-vissza csinálnám magam, de valahogy a film alatt mégsem rettegtem.

Lehet, hogy megint én leszek megszólva, hogy egyáltalán nem értek a filmekhez, és ez az évtized alkotása, de egyszerűen nem értem, hogy épeszű ember hogyan képes rettegni meg nem aludni egy ilyen komédia megnézése után. Nekem valahogy kicsit több érzelem vagy nem is tudom mit kellene átadni ahhoz, hogy a jézusom, ez akár velem is megtörténhetne érzést.

Értékelés: 1 pont (Gyenge.)

Ami az igazat illeti, szeretem a magyar filmeket, talán jobban is, mint az átlagember, Mucsi Zoltánért, Scherer Péterért meg a többiekért pedig egyenesen rajongok, így ez a film elvileg a számomra tökéletes választás, azonban a végefelé annyira ezt mégsem éreztem.

Sok minden kifejezetten jó, például az, hogy a szokásos bankrablós filmeknek egyrészt tökéletes görbe tükröt állít, másrészt ha hazánkban történne bankrablás, az biztosan ilyen körülmények között zajlana.

A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogyan az ember elképzeli.

Ami viszont nem tetszett, hogy teljesen átgondolatlannak tűnik a történet, és nem arra gondolok, hogy a szereplők is átgondolatlanok, hanem arra, hogy nem igazán érezni azt, hogy egyben van a film. Néha bevágják Badárt meg Szőkét akiken lehet sírni a röhögéstől, Mucsi szokás szerint káromkodik és a legjobbkor szólal meg de valahogy hiányzott valami, amit nem igazán tudnék megfogalmazni. Röhögni ettől függetlenül lehetett rajta sokat, meg volt benne fordulat is, ami jó volt, csak az a pici plusz, az hiányzott.

Értékelés: 3 pont

Az ilyen filmekkel meg az van, hogy egyszerűen jól esik néha a kilencven percnyi limonádé a nyár slágereivel, ami azért burkoltan persze ad valamilyen üzenetet, de mégsem az elgondolkodtató, világrengető műfaj gyermeke. Idézgetni fogja ugyan az ember, meg röhög még rajta párszor, lehet újra megnézi majd, de egy-két év múlva biztosan nem fog rá túlzottan emlékezni, és ez így van rendjén. Nem igazán szeretem mikor leszólják az ilyen filmeket, mert kismilliárd szituációt tudnék mondani, ami után pontosan az ilyen jellegű kikapcsolódásra vágyik az ember.

Arról nem is beszélve, hogy végre egy film, amire a pasik rángatják be a nőket, akiknek ugyan nem lesz a kedvencük, de mégsem fognak unatkozni köben, és talán egy-két mondaton el is gondolkodnak picit.

Tetszett, leginkább a fent említett dolgok miatt, illetve ne felejtsük el megemlíteni Gerard Butlert, akit ugye a »Spílerből« vagy leginkább a »300-ból« ismerhetünk és valószínűleg nem ez volt az utolsó film, amiben láthattuk.

Értékelés: 4 pont

Első körben két dolog. Salgótarjánban van egy mozi, úgy hívják hogy Apolló. Régebben írtam a »friss kínálatukról«, majd nem sokkal később arról is, hogy a felújítás után milyen »botrány volt körülötte«. Ellenben ma beültünk a címben említett filmre, hatszáz forintot fizettünk az akciós jegyért, egy durván ötvenfős teremben ültünk tizenketten, jó volt a kép, jó a hang, nem fájt a nyakam, olvasható volt a felirat és nem kellett az undorítóan félbevágott trehány Palace logót bámulni. Komolyan, a »Frei Café« után ez második legjobb dolog, amiért megéri ide jönni.

És a film. Tudom, hogy talán inkább a hölgyek közönségének szól a film, hiszen javarészt főzésről van benne szó, de ha létezik nő a filmvásznon, akkor az Meryl Streep, és szeretnén maximális politikai korrektséggel leírni, hogy amelyik férfi nem blokkolná, az meleg, sajnálom.

Megtörtént esetet dolgoz fel a történet, mely két szálon fut: egyrészt kezdve a negyvenes években, Párizsban, Julia Child életét bemutatva, valamint 2002-ben Queensben, Julie Powell életét bemutatva, az egész persze összefut a végén (vagy nem, ezt mindenki maga dönti el), de végig párhuzamosan halad, és ez a párhuzam máskülönben rendkívül jól van kidolgozva, és mikor az egyik elkezd kissé unalmasabbnak tűnni, rögtön vágnak a másikhoz.

Amit javaslok mindenkinek, hogy ne éhessen üljön be a moziba, ugyanis nem tudom láttam-e egyáltalán olyan filmet, amiben ennyire jól voltak fotózva az ételek és még hozzá ilyen jóízűen, tényleg valódiból esznek, kíváncsi lennék hogy a szinkronban ez mennyire jön át.

A két főszereplőnő viszi a prímet, ha pedig Streep is szerepel egy jelenetben, akkor szinte bekebelezi a képernyőt, és nem a méretbeli adottságainak köszönhetően.

Itt-ott voltak bajok a filmmel, ételekkel például, meg azzal, hogy kicsit összecsapott volt a vége, de ettől függetlenül nem tudok rá nem úgy gondolni, mint egy kiváló filmre, ami kétóra szórakozást nyújt a mesés negyvenes évek Párizsának képeivel, a finom ételekkel, a mosolygós és kedves hangú főszereplő hölggyel, a bloggal (merthogy blogokról is szó esik) meg minden egyébbel.

Örültem, hogy megnéztük ezt a filmet, na.

Értékelés: 5 pont

Múltkor hosszú tervezgetés után végül Tarantino-estét tartottunk, megnéztük a Ponyvaregényt és azt a kettőt is, amiben valami kisgyermek-vécére hasonlító nevű emberkét kellene megölni.

Emlékszem, hogy amikor a Ponyvaregény megjelent, én nem voltam több hatévesnél, és akkoriban nem igazán engedték hogy megnézzem, de végül csak belógtam a nappaliba, és hatévesen annyira nem értettem. Ami viszont érdekes volt, hogy később, azt hiszem tizenkét-tizenhárom éves koromban ismét megnéztem, és akkor úgy álltam fel, mintha értettem volna. Mégis mikor most huszonegy évesen újra megnéztem, teljesen más volt a kép ami kialakult. Persze valahol ez így van rendjén, mégis furcsa volt. Kíváncsi vagyok öt-hat év múlva hogy fogok vélekedni róla.

Nem tudom akkoriban milyen volt a visszhangja a filmnek, de van egy olyan érzésem hogy a korszakalkotó lenne rá a legjobb szó. Tény hogy a film annyira nincs egyben, mint például a »Becstelen Brigantyk«, nem véletlen, hogy annak a végén volt egy ilyen mondat, miszerint ez az én mesterművem. Ettől függetlenül a Ponyvaregény kultfilm, ha bármelyik embertől kérdezünk tíz nagyon jó film címét, biztos vagyok benne hogy mindegyiknél ott lesz.

Tarantino pedig egy ilyen személy: nem találtam még olyan embert, aki semleges lenne a filmjei iránt. Vagy eszetlen barbár idiótának, vagy zseninek tartják – én inkább az utóbbi felé húzok, mert aki ilyen történeteket megír, majd vászonra helyez, az inkább zseni, mint őrült, mégha a kettő között csak nagyon vékony is a határvonal.

A filmről mondjuk nem sokat írtam, bár ez annyira nem véletlen, ugyanis nem igazán lehet szavakban összefoglalni. Tényleg, ez egy olyan darab, amit látni kell, aki pedig látott, az biztosan idézni fog belőle és beszélni fog róla. Olyan játék ez, ami magával ragadja az embert, és bár az nem igazán tudja merre van arccal, a végén pár percig még ül, miután már az utolsó felirat is elkúszott a képernyőről.

Értékelés: 5 pont (Alapmű, azt hiszem.)

A nyár ötszáz napja, vagy mi lett ennek a magyar címe, ha lett egyáltalán, halp meh, a port.hu cserben hagyott.

A történet fiúról és lányról, az ő ötszáz közös napjukról szól, de mint ahogyan azt a narrátor az elején hangsúlyozza, nem szerelmes történet. Ja igen, mert hogy van narrátor is, és ez, valamint a főszereplő karaktere miatt kicsit, de tényleg csak egy kicsit az »Amélie csodálatos életére« hasonlít. Abban mindenesetre biztosan, hogy mindkét film kimagaslóan jó. A sztori egyébként látszólag össze-vissza megy, de ha kicsit jobban megnézzük, pont nem erről van szó. Hozzá még jön rengeteg imádnivaló zene, hangulatos képi világ, ami miatt az ember végig azt hiszi, hogy a hatvanas-hetvenes években zajlanak az események, míg meg nem látunk egy Nintendo Wii-t.

Ha Tom bármit is megtanult, az az, hogy nem tulajdoníthatunk kozmikus jelentőséget egy szimpla földi eseménynek. Véletlen. Ennyi az egész. Csak véletlen, semmi több.

Egyszerűen annyira életteli, vidám és mesés ez a film, hogy nem lehet nem szeretni.

Értékelés: 5 pont

Egy gyors mondat a képről: annyira sok szereplő van, annyi történettel, hogy igazából nem tudtam volna kiragadni egyetlen képet, az összesnek meg nincs hely, így maradt a DVD-borító.

The ultimate christmas comedy – ez a mondat áll a DVD-borítón, és igazából van benne valami. Egymondatban: jó látni, hogy vannak igazából jó romantikus vígjátékok.

A sztori tényleg rendkívül szerteágazó: van vagy hat-hét-nyolc főszereplő, mindegyik külön szálat alkot és az egész film arról szól, hogy ezek a szálak végül hogy érnek majd össze – vagy nem. Meg arról, hogy a karácsony igazából a szerelemről szól. Az egészen még dob egy kicsit, hogy elég nagy nevek játszanak benne, mint például Alan Rickman. És még két apró vicces jelenet erejéig Rowan Atkinsont is láthatjuk

A romantikus filmeknek manapság két kategóriájuk van: az egyik, amit azért nézel meg, mert a barátnőd elcibál rá, majd szenvedsz alatta; a másik pedig amelyiket azért nézed meg, mert a barátnőd elcibál rá, majd végig vigyorogsz. Egyértelműen az utóbbiról van itt szó, még akkor is, ha Hugh Grant mindennek kinéz, csak miniszterelnöknek nem.

Tetszett, ajánlom bárkinek, pláne így karácsony előtt, mert tényleg igazán kedves és vicces filmről van szó.

Értékelés: 4 pont

Leszögezném az elején, hogy nem vagyok Star Trek-rajongó. Nem utálom, vagy ilyesmi, egyszerűen kimaradt az életemből. Annyit tudok, hogy Spocknak neveznek egy gondozatlan szemöldökű, hegyes fülekkel rendelkező úriembert, aki nem manó, de furcsán állnak az ujjai ha integet. Meg rémlik még valami Enterprise is, aztán itt ki is merült az ebbéli tudásom. Ezt a filmet is inkább két név, Zachary Quinto (aka Sylar a »Heroesból«) és J.J. Abrams miatt néztem meg.

Az elején kicsit zavaros volt, de annak ellenére, hogy tényleg semmit nem értek a témához, a végére összeállt és kialakult egy végeredményben elég jó kép. Nem mondom, volt zavaró tényező, például ez a bociszemű juhász kategóriába eső tipikus amerikai szépség, a szilikonozott ajkaival, ráadásul férfi is, aki nélkül nem is lehetett volna ez egy vérbeli amerikai film, de ezt már megszokhattuk. Szóval ő kicsit tenyérbe mászó volt például, de ezt leszámítva nem igazán volt más. Abrams meg tud rendezni, nem lep meg hogy sokan már most ráakasztották az új Spielberg jelzőt, bár ettől még nyilván messze van.

Ami tetszett, hogy az egész olyan valódinak tűnt. Persze tudja az ember, hogy tizenkét kilónyi tömény számítógépes grafika az egész, és még a hárommal odébb lévő párhuzamos galaxisban sem fordulhat elő ilyesmi, de mégis, néha olyan természetesen, könnyen hihető volt. Például mikor az elején indulnának el azzal a batár nagy hajóval, és lefullad, akkor ahogyan azt az ezüst színű kis kart visszahúzza az emberke, abban van valami természetes, mint amikor egy átlagos sofőr üresbe teszi az autóját. Ilyen apróságokból rengeteg volt egyébként.

Az öreg Spock pedig biztos jó marketinghúzás volt, hiszen a régi rajongók biztosan szívesen látták.

Összességében tetszett. Nem leszek ezek után sem a Star Trek rajongói klub tagja, de sikerült egy olyan filmet összehozni, ami a témában teljesen hülyéknek és talán a rajongóknak is egyaránt tetszik, talán ez a legnagyobb erőssége.

Értékelés: 4 pont

Matt Damon remek színész, ezt még az elején fontos leírni. Bár a »Bourne-rejtély« nagyon nem jött be (lehet meg kellene próbálni ismét), ezen végig vigyorogtam a moziban.

Az egyébként valós történet Kurt Eichenwald novellájának alapján született és egy szó szerint szerencsétlen flótást mutat be, aki egy véletlen során kénytelen lesz egyféle kettős ügynökként dolgozni a munkahelyeként szolgáló vállalatóriás és az FBI között. Magnóra kell vegyen minden megbeszélést, bepoloskázzák, kap egy különleges csipogót és minden ilyesmi. A bonyodalmak mind-mind ezek köré épülnek.

Ami a különösen jó sztori és a kiváló színészi munkák mellett élvezetes az a zene és a fényképezés. A zene rendkívül vicces, még jobban belevarázsolja az embert ebbe a mókás történetbe, és vegyük még hozzá, hogy az egész film úgy néz ki, mintha a kilencvenes években forgatták volna. Ekkor játszódik, de nem intézték el annyival, hogy beraktak két akkortájt ismert számot, hanem az egész képi világ, a díszletek, a maszkok, a környezet – egyszóval tényleg minden olyan, mintha 1992-ben valahol elveszették a filmet, és csak most került volna elő.

Absolutely!

Meg aztán el ne felejtsem a belső monológokat. Szerintem több volt ezekből, mint a párbeszédekből, rendkívül sokszor kalandozik el a főhősünk, és csak azt hallani hogy a háttérben duruzsol a párbeszéd, de mi csak az ő gondolatait halljuk.

Továbbá apróság, de rendkívül sok sorozatból ismert színészt lehetett látni.

Tetszett, csak ajánlani tudom.

Értékelés: 4 pont

Nem volt különösebben betervezve hogy megnézem az »Alkonyat« sága új darabját, az Újhold címűt, de aztán ma Ingriddel mégis beültünk a filmszínház egyik nívós termébe. Kevesebb volt ez, mint az előző rész, és nem csak azért, mert mögöttünk a szexuális kiéhezettségben fokozottan szenvedő tizenéves, részben külföldi és biztosan bölcsész-beállítottságú fiatal leányzók megtapsoltak majdnem minden színészt, és sírtak egy-két jelenet alatt, a többit, ami esetleg meg érdekes lett volna, azt ugye végigbeszélték.

Kezdem rögtön a lényeggel. A második rész azért rossz, mert jobb mint az első. Ezt rögtön meg is magyaráznám: az Alkonyat nem volt rossz film. Sokan leszólták és úgy mutatták be, mint valami rettenetesen igénytelen munkát, amit lehetetlen ép ésszel végignézni, pedig nem erről volt szó. Az első rész tökéletesen kielégítette a célközönséget, akik nem titkoltan a tizenhét és húsz év közötti hölgy nézők. Ennyi a trükk. Értelemszerűen nem a filmművészet csúcsát kellett keresni benne, egyszerűen így kellett hozzáállni, és rögtön láthattuk, hogy a film majdnem tökéletes: könnyed, fiatalos, jó zenék, színes és hangulatos fotózás, szerelem, szép lánykák és szép fiúk jobbról is, balról is. Nem adott keveset, de nem is adta meg azt a kicsivel többet, amitől azt mondaná az ember, hogy váó. Nem akart komoly lenni egy komolytalan világban, vagy mi. Ennyit ígért, ennyit adott, aki másra vágyik, ne ebben keresse.

Aztán jöttek az Újholddal, és beleraktak egy adag drámát és komolyságot, ami sokkal igényesebbé tette az egészet, a The Twilight Saga világába viszont kevésbé fér már bele. Ráadásul hülyén vette ki magát, hogy egy komolynak tűnő filmben muszáj kigyúrt meztelen indiángyerekeket mutogatni, hogy a fent azonosított célközönség úúúúmeg áááá kiáltások közepette nedvesedjék a nézőtéren. El kellett volna dönteni, hogy most akkor maradunk a kvázi popcorn hangulatnál, vagy komolyabbra vesszük a dolgokat. Ez például kifejezetten jól sikerült Rowlingnak a Harry Potter-sorozattal, minden egyes kötet egy évvel idősebbnek mutatta be a szereplőket, egy fokkal komolyabban és egy fokkal drámaibban; az olvasó gyakorlatilag együtt növekedett és komolyodott a hősökkel.

Voltak azért jó megoldások is, például ahogyan a két rész, a két szerelem közti különbségeket mutatták be (a vér, a hideg-meleg ellentét és így tovább).

Őszinte leszek: nézhetőbb volt mint az első rész. Biztos vagyok benne, hogy aki az első alatt szenvedett, ezalatt annyira nem fog. Zeneileg kicsit gyengébb volt a felhozatal, de így is kellemes, jól volt elosztva időben, egyáltalán nem lehetett érezni az időhúzást, ráadásul az utolsó jelenetben Michael Sheen színészi játéka (mert azért ismerjük el, hogy abból az első részben sem volt túl sok jó, mármint a színészi játékból) szóval mondjuk úgy megkoronázta az egészet.

Ettől függetlenül nem tudom azt mondani, hogy tetszett, mert egyszerűen nem tudok szabadulni attól a kettős érzéstől, ami végigkövette az egész filmet. Olyan volt, mintha még több nézőt akartak volna megnyerni és becsábítani (pedig így is majdnem tele volt a terem, és akkora sor volt, hogy azt nem részletezném). Mintha egyszerre akarna nagyon laza és nagyon komoly lenni, de a végén inkább csak vicces lesz az egész.

Értékelés: 3 pont

Kicsit félve nyomtam meg a play feliratú gombot miután beraktam ezt a gyanús borítóval rendelkező lemezt a szerkezetbe, és az első néhány perc alatt elég magasra szaladt a szemöldököm, hogy most akkor miről is van szó, néhány perccel később viszont azt vettem észre, hogy teljesen belemerültem a filmbe, és vigyorgok mint egy ötéves. Ilyen pedig elég ritkán fordul elő, utoljára a »Becstelen Brigantyk« volt az, ami elérte ezt a hatást.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ugyan a helyes sorrend nem az volt, mint a bejegyzések megjelenési sorrendje, ugyanis a »Bridget Jones naplóját« ezután láttam. Viszont talán így helyes a sorrend, én mindenképpen ezt javaslom, többek között azért is, mert ez a film egyértelműen a magyar Bridget Jones akar lenni.

Ezzel nem is lenne baj (az ugyan nem kellemes, hogy egy-az-egyben koppintja a stílust, de belefér), ami engem a szokásos kikövetkeztethetőségen túl zavart, az sokkal inkább a logikátlansága. Ezzel viszont az a baj, hogy javarészt Ingrid elmesélése alapján tudom, hogy a könyvből rengeteg lényeges infó kimaradt, illetve van nagyon sok kivágott jelenet, amiknek fontos szerepe van, helyettük mégis gyengébbek és kevésbé jelentősek kerültek a végleges változatba, és ráadásul szerintem kicsit hosszabb is lett a kelleténél.

Tetszett is meg nem is, leginkább ezt tudnám róla elmondani.

Értékelés: 3 pont

Igazából magamtól nem néztem volna meg ezt a filmet. Nincs bennem előítélet vagy hasonló; egyszerűen csak nem tudok azonosulni a témával, mint ahogyan a fiú nézők kilencven százaléka sem – szerintem. (Illetve TDK óta tudom, hogy nem szabad leírni ilyen százalékos dolgokat, szóval maradjunk abban, hogy a fiú nézők nagy része nem tud azonosulni a témával.) Ebből kifolyólag sok jelenet, ami egyébként viccesnek lett szánva, még csak mosolyt sem csalt az arcomra.

Ettől függetlenül azért nem volt rossz az összkép. Persze számomra tényleg nem a numero-uno, de voltak vicces jelenetek, és a barátnővel nézős kategóriában közel nem a legrosszabb darab a kétségbeesett kemény világban helyét nem találó Bridget Jones kalandja.

Az ilyen női filmekkel a legnagyobb bajom mégis az, hogy túl kikövetkeztethetőek, így semmi izgalmas nincs bennük. Nem mintha az egész erről szólna persze, én is tudom.

Értékelés: 3 pont

2009 animációs filmje a Disney-Pixar produkciója, a FEL!

Komolyan, én egyenesen imádtam, sztároltam és isteni magaslatokba emeltem kedvenc kis lánctalpasunkat, »Wall-E-t«, viszont amit ott nagyon elrontottak, nevezetesen hogy gyenge volt a sztori, és a poénok nagy részét lelőtték csúnyán a rengeteg előzetesben, azt a FEL!-ben sikerült nagyon jól megoldani, a kevés előzetessel és a nagyon-nagyon óvatos csöpögtetéssel. Az eredmény mindenképpen csillagos ötös lett. A dolog már jól indult máskülönben, mert volt egy szokásos néhány perces kisfilm a Pixartól, amiben aranyos felhők voltak meg gólyák. :]

A sztori a következő: egy mogorva bácsika a régi időkből a modern világban a takaros kis házikójának kandallójában kiköt több száz léggömböt, és elrepül egy mesés Dél-Amerikában található csodavilágba. Ám teljesen véletlenül magával visz egy lelkes kiscserkészt is. Ennyi derül ki nagyjából az előzetesekből, a filmben közben rengeteg dolog van még, hihetetlenül profin kidolgozva és végigvezetve.

Ez a történet egyszerre kedves, szomorú, vidám, kemény és élethű. Nem tudom, láttam-e valaha mesét, ami tudott ennyire nem mese lenni, miközben mégis annyira az. Hihetetlen élmény volt, és tényleg nem a csillogó-villogó animáció miatt.

Értékelés: 5 pont (Egyértelműen.)

Október ötödike, 2009 – Mefi majdnem bekapcsolja a fűtést, de erős és nem teszi.

Ezt a filmet is még Olaszországban láttam, de csak most jutottam el odáig, hogy összeszedjem a gondolataimat. Valójában tetszett, de olyan mély nyomokat mégsem hagyott. Arról van szó, hogy Bill rajtakapja a feleségét (elrejt egy kamerát a hálószobában) amint megcsalja és megalázza őt. Ezzel indul meg élete a lejtőn. Közben otthagyja a bankot, amely gyakorlatilag a felesége családjáé és megpróbálja kitalálni, mi is lesz az ő igazi foglalkozása. Eközben valamilyen mentori programban felkarol egy srácot, és együtt szórakoztatnak minket másfél órán át. Érdekes, ahogy a kapuzárási pánikot és a hozzácsapódó krízist bemutatják.

Tényleg tetszett, egynek mindenképpen jó és ezalatt kellően sokat röhögtem rajta, ráadásul a végére azért elég komolyan osztja is az életigazságokat, de nem a szokásos elnyűtt-lerágott stílusban.

Értékelés: 4 pont

Ebben a filmben viszont nagyon-nagyon kellemesen csalódtam. Nem tudom miért, de úgy álltam hozzá, hogy nagy nevek ide vagy oda, nem lesz jó, közben pedig mégis jó volt és többek között pontosan a nagy nevek miatt. Nem lesz a világ legjobb akciófilmje, sőt, valószínűleg sokak leszólják majd, mivel ez egy ízig-vérig amerikai akciófilm, mégis: egy próbát szerintem mindenképpen megér.

Érdekes, hogy a zenéje a film alatt hihetetlenül jól-eltalált volt, itthon meg belehallgattunk a CD-be és kb. élvezhetetlen a számok nagy része.

Az elsőre elég gáznak tűnő alaptörténetből (elrabolnak egy metrót, húú) végül kőkemény jelenetek lesznek, Travolta beszólásain fetrengeni lehet a röhögéstől, míg Washingtonén azt mondja az ember, hogy hm. Gandolfini nem kapott akkora szerepet, meg kicsit furcsa is volt maffiafőnök helyett polgármesterként látni, de ettől függetlenül teljesen hihető volt a karaktere. Ráadásul néhány sorozatból ismert arc is feltűnt. A fő-fő poén persze kb. húsz perc után sejthető volt, de azért a vége mégsem lett olyan általános. Mindemellett sikerült jól időzíteni, sikerült megtalálni a megfelelő akció-nemakció arányt, sikerült elérni hogy az ember izgulni és röhögni is tudott, majd végeredményben nagyjából mindenki elégedetten távozott a moziból.

Nem láttam az eredetit, nem olvastam a könyvet, lehet ezért is tetszik. Tény, hogy a sztoriban voltak eléggé meggondolatlan és logikátlan dolgok, de ennek ellenére élvezhető agykikapcsoló volt.

Plusz egy amcsi akciófilm? Oké, legyen, abban viszont kiemelkedően magas. Gondolkodom rajta, hogy a nagyjából harminc évvel ezelőtti darabot is megnézem, de a könyvet mindenesetre el szeretném olvasni.

Értékelés: 4 pont (Kellemes csalódás.)

Vegyesek az érzelmeim és tényleg nehéz egyszerűen megítélni az új Potter-filmet. Nem lehet rá egyértelműen azt mondani, hogy rossz, mert a második rész óta ez volt talán a legjobb, amit készítettek, de eközben olyan súlyos hibákba estek bele, mint például a könyv nagyon fontos jeleneteinek kihagyása; az aránytalan fontos-jelentéktelen témák; a cím teljes figyelmen kívül hagyása (arra gondolok, hogy nem jött át az, ami a »könyv« olvasása közben nagyon is: a rejtély a herceg igazi kiléte felől); az olyan logikai hibák, hogy a képek egyszer mozognak, máskor nem; az, hogy az utolsó és egyben legfontosabb jelenet olyan jelentéktelenre sikeredett, mint hogy Harry kezet mos ebéd után és végül de nem utolsó sorban a személyesen számomra leginkább elszomorító: a főnix dalának kihagyása.

Nem akarok most külön szpojleres magyarázkodásokba kezdeni, de aki a könyvet olvasta, az bizonyára tudja, hogy J. K. Rowling ezek után forog a sírjában, pedig meg sem halt. Könyvet ennyire rosszul szerintem nem dolgoztak még fel, nem is értem mért nem Rowling írta a forgatókönyvet. Még ha nem is ért hozzá, akkor is jobban sikerült volna. Olyanok, akik nem olvasták a könyvet, talán még értékelhetik is ezt a filmet, mert minden másban (fényképezés, zene ésatöbbi) nagyon-nagyon rendben volt, látszott hogy odafigyeltek legalább ezekre. De hát van itt ugye pénz, csak a tehetség kevés.

Tisztában vagyok vele, hogy egy könyvet nem szóról-szóra kell filmként feldolgozni. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy könyvadaptációja filmként mindig a rendező, a forgatókönyvíró és az operatőr saját elképzelése, véleménye és világa az adott könyvről. Azt is tudom, hogy nem lehet egy filmbe tökéletesen összesűríteni mindazt, amit Rowling több száz oldalon leírt, de azért 153 percben ennél csak jobban lehetett volna megcsinálni.

Rowling egy közel zseniális regényt írt. Ezzel fölösleges vitatkozni, mert ha nem is feltétlenül mint irodalmi művet nézzük, a Harry Potter már csak az üzleti modell miatt is egy zseniális alkotás. Fogta a létező összes mendemondát, hozzáadott egy kis latint és görögöt majd egy aprólékosan kidolgozott világot beleépített a mi hétköznapi világunkba. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy hány száz vagy ezer gyerek kezdett el ezek miatt a regények miatt olvasni. Ennél pedig mindenképpen jobbat érdemelne filmben, legalább olyat, amilyet az első két részben Chris Columbus készített.

A szinkronról már végképp nem mondok semmit.

Értékelés: 3 pont

Az van, hogy hiába a nagy nevek, hiába a klassz sztori, hiába a gyönyörű képi világ valamint az eltalált zene, ha egyszerűen túl hosszú a film. Mert a Public Enemies egyébként egy kiváló darab lenne, ha éppen nem vesztené el az ember az érdeklődést a századik perc körül.

A mese egyébként több szálat is feldolgoz, ezidáig nagyon rendben van. Például hogy egy nyomozóhivatalból hogy lesz később a Szövetségi Nyomozóhivatal, az FBI. Vagy hogy John Dillinger, a hírhedt bankrabló hogy szökik meg a börtönből és hogy pakolja ki a nagy és biztonságos bankokat egy perc és negyven másodperc alatt. De például azt is, hogy hogyan szeret bele első pillantásra a háromdolláros ruhát viselő hölgyeménybe. Vagy például a híres-nevezetes Szindikátus. Ezek mind-mind nagyon jók egyébként, a baj tényleg ott van, hogy ez a film kemény két óra és húsz perc. És ezalatt nem az a probléma, mint a »Benjamin Button különös életével«, hogy bár még nézted volna négy órán át, de már kockásra ülted a fenekedet, hanem konkrétan minden viccet mellőzve, a századik perc környékén elkezdtem valami teljesen más dologról agyalni, annyira unalmas lett a film (pedig valójában azt a jelenetet szánták izgalmasnak).

Johnny Depp ide vagy oda, végeredményben sajnos unalmas lett. Ha belerakják 90, esetleg 100-110 percbe, akkor talán, de ezt a 140 percet egyszerűen nem bírja el a sztori. Azért sajnálom, jobbat vártam.

Értékelés: 3 pont

Úristen. Nem merem azért leírni, hogy ez a legjobb akciófilm, amit valaha láttam, de az első ötben biztosan benne van. Ennyire feszült, izgalmas, eseménydús és színes akciófilmet régen láttam már. Ha az »MR-73« nem krimi lenne, azt mondanám hasonlít, de az volt a film, ami ekkora hatással volt rám utoljára. Lehet, hogy Párizs teszi. Utáljuk a franciákat, mert a utálni való kis csigazabálók és mert magyarok vagyunk, vagyis a vérünkbe van kódolva a francia-ellenesség, de a nyelvüket hallgatni mindig is szerettem, valamint Párizs ettől függetlenül az egyik legszebb európai város.

A sztori úgy indul, hogy az ex nagyontitkos-nagyonerős-nagyonspeciális kormányőr lányát elrabolják, neki pedig 96 órája van arra, hogy élve előkerítse. Többet a történetről nem mondok, legyen elég annyi, hogy nem viszik túlzásba a bonyolítást (talán ez az egyetlen igazi hátránya), ráadásul van egy-két hihetetlen hülyeség is, például az, hogy valaki ötszázezer dollárt akar fizetni egy lányért, holott akinek egy alkalomra van ennyi pénze, biztosan meg tudná oldani sokkal olcsóbban is.

Most lehetne írni, hogy mennyire jól fényképezett, mennyire jól zenélt és mennyire jól alakított, de fölösleges. Én annyit mondok csak, hogy míg végignéztem, szabályszerűen leizzadtam és még az üdítőmhöz sem nyúltam hozzá, annyira magával ragadott a tempó. Ahogyan azt egy jó akciófilmnek tennie kellene általában. Roppantmód finoman elkészített darab, mégha a végeredmény brutális és pörgős is. És amiért különösképpen tetszett, hogy sikerült a szokásos akciófilm-kliséket belecsempészni, de közben mégsem mondogatod hogy persze-persze, leugrasz arról a hídról és semmi bajod nincsen.

Ajánlott, nagy piros betűkkel.

Értékelés: 5 pont (Voltak benne kivetni valók, de egyszerűen nem lehet alápontozni.)

Őszintén megmondom, nem igazán vagyok rajongója a földönkívülieknek, ha filmről van szó. A nagy kedvenc a Csillagok háborúja, értelemszerűen (az első trilógia, értelemszerűen); a lazább E.T. még belefér; ha jönnek a tripodok, röhögök; az alieneket megvetem; a predátorok felőlem kattoghatnak; ha pedig egymásra talál »halál és a ragadozó«, én alszom egy jót, míg kikelnek egymás gyomrából.

A 9-es körzetet mégis bizakodva néztem meg, nem tudom miért. Talán mert annyira sokat beszélnek róla, és az IMDb TOP 250 44. helyezése is elég csábító. Nem véletlenül.

Tény: a film tudna jobb lenni, mert így is rengeteg lehetőséget kihagytak, mégis, valahogy az egész nem megy át az eszetlen lövöldözésbe és robbantgatásba, meg a fröcsögő zöld földönkívüli vérturmixban való fürdőzésbe. Van bőven ezekből is, letagadhatatlanul, de mindemellett ott a mögöttes tartalom.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Olaszországban a SKY még mindig uralja a digitális televíziózás élményét, tizede annyiért mint itt, de ez annyira nem is lényeges, ellenben azzal, hogy a filmcsatornán angol nyelven akár angol felirattal is lehet nézni a programokat, így sikerült teljesen véletlenül belefutnom a Charlie Bartlett című darabba.

A történet arról szól, hogy van egy nem éppen szegény családból származó, túlzottan hiperaktív srác, akit a legnevesebb magániskolákból olyan apróságok miatt küldenek el, mint például a kis összegért való jogosítvány hamisítás. Ezek után persze magániskolák szóba sem jöhetnek, marad tehát a helyi középsuli, ahová becsoszog a kis egyenzakójában a saját limuzinjából kiszállva és persze rögtön az első nap megverik.

De ami ennél is lényegesebb, hogy Charlie pszichológus szeretne lenni. Minden vágya, hogy meghallgassa és segítse az embereket, így néhány nap alatt a középsuli egyik fiúvécéjét átalakítja rendelővé és egészen addig amíg az egyik srác majdnem meg nem hal drogtúladagolásban, jól is mennek a dolgok.

Szerintem az egyik legjobb diákfilm, amit valaha láttam és ez talán amiatt lehet, mert közel nem értelmetlen idiótaság a története, ráadásul a színészek sem éppen utolsók. Gyakorlatilag a film 97 percéből 80 alatt vigyorogtam és egyáltalán nem az eszetlen nyers humor miatt, ami egy ilyen filmnél különösen sokat számít.

Ízelítőnek egy kis jelenet:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Értékelés: 5 pont

A harmadik olyan film, ami idén igazán tetszett, és a második olyan, amiben szintén »Brad Pritt játszik«. Régebben annyira nem szerettem őt, magam sem tudom miért, de az utóbbi időkben az egyik kedvenc színészem lett. És most ismét csak nagyot nőtt a szememben. (Egyébként tíz óra körül IMDb TOP 250-ben a film 110. helyezett volt, most a 44.)

Ez pedig nem véletlenül van így: a film kiváló darab. Tarantino egy állat, legszívesebben leírnék ide egy mondatot, de túl szpojleres lenne.

A történet arról szól, hogy egy javarészt zsidókból álló amerikai színekben játszó kis katonai különítmény leugrik a franciákhoz, hogy kinyírjon minél több nácit, és ha már úgy adódik, megpróbálják eltenni láb alól Hitleréket is.

Kiváló fényképezés, hihetetlenül jól megírt történet, ennél még ezerszer jobb színészi alkotások (amikor Christopher Waltz a negyedik nyelven szólal meg folyékonyan, hiba nélkül, akkor azt hittem lefordulok a székről a röhögéstől) és mindez megfűszerezve egy kis brutalizmussal, azzal hogy a kamera nem fordul el amikor valakinek elvágják a torkát, sőt, még valami pörgős elektronikus gitáraláfestés is dörög hozzá. Arról nem is beszélve, hogy bár 153 perces, egyáltalán nem tűnik soknak, végig annyira tökéletesen halad a történet. Tényleg kiváló alkotás.

Én ritkán mondok ilyet, de ezt a filmet videokazettán, DVD-n, Blue Ray-en vagy akármi máson muszáj beszerezni.

Értékelés: 5 pont (Ajánlott.)

Még anno amikor az »Őfelsége pincére voltamot« néztem, ami ugye nem kicsit tetszett, többen ajánlották Menzel többi filmjét is, különösen a Sörgyári capricciót. Ma néztem meg, és az a véleményem, hogy a Hrabal-Menzel-Šofr hármas egyszerűen zseniális. Hrabalt muszáj lesz olvasni, a regényt, melynek adaptációja ez a film már meg is szereztem. Furcsa egyébként nálam nyolc évvel idősebb filmet nézni, amely ráadásul egy olyan korszak darabkáját próbálja bemutatni, melyről legföljebb a történelemkönyvekből olvashattam.

A történet egy kisvárosi sörfőzde életét mutatja be, a sztahanovista gondnokkal, az ő szeszélyesnél is szeszélyesebb, kedves, kislányos feleségével valamint testvérével, aki egyfolytában üvölt, mint akit nyúznak. Utóbbi kettő mindig kitalál valami programot, amivel a mi drága, nyugodt gondnokunkat az őrületbe kergetné, mint például az igazgatótanács látogatásakor való disznóvágás, amiben a slusszpoén, hogy a gondnok vegetáriánus.

Kiváló alkotás ez a film, olyannyira, hogy még lassan harminc év után, egy homlokegyenest más világból is maximálisan lekötött.

Értékelés: 5 pont

Ismét sok-néhányéves lemaradásomat pótoltam tegnap este a címben szereplő darab megtekintésével.

Két dolog van szerintem, ami miatt a film az átlagos helyett a király jelzőt kapja: Johnny Depp és a jelmezek. Biztos gáz ilyet mondani, de a történetben túl sok bámulatos fordulat nincs, inkább tényleg átlagos kalandfilmes, viszont Depp beszólásai és úgy általában az egész karaktere. A jelmezekre meg nem mondhatom, hogy valósághűek-e, mert nem láttam még korabeli kalózt, de elég meggyőző.

A következő két rész is tervbe van véve, kíváncsi vagyok rájuk.

Értékelés: 4 pont

Megnéztük az »A nemzet aranya« második részét is. Gyakorlatilag egy-az-egyben elmondható róla minden, ami az első részről is, annyi a különbség, hogy a nekem kicsit kevésbé bejövős túlontúl tökéletes történetből talán visszavettek kicsit, itt már egy fokkal hihetőbben voltak tálalva az esemény. Bár azért itt is előfordult olyan, hogy a félmegapixeles telefonnal jobb felbontású képet csináltak mint én tökéletes körülmények között a 40D-vel, de ez meg már annyira technikai dolog, hogy nem állunk meg kukacoskodni rajta. Ami viszont szembeötlő volt, hogy elég sok jelenet majdnem ugyanolyan volt, mint a korábbi epizódban.

Arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz a harmadik részben, már ha egyáltalán lesz, amire lehet következtetni a befejezés miatt.

Értékelés: 4 pont

Flekkenpartiztunk ma: elfogyasztottam nagyjából öt szelet marhahúst, három darab oldalast és két szelet tarját, majonézes krumpli-, meg olívás, paprikás-paradicsomos salátával, a desszert pedig görögdinnyében tálalt rumos gyümisali volt, vacsorára az egészet steakburgonyával tálalt brassói aprópecsenyével öblítettem le. Nem kommentálnám a telítettségi állapotomat.

Szóval, 2004-es darabról van szó, de tegnapig még nem láttam. Amivel egy mondatban jellemezni lehet: kincskeresős Disney-film, Nicolas Cage-dzsel. Ez igazából se nem pró, se nem kontra tulajdonsága, illetve mindenki el tudja dönteni, hogy melyik.

A Disney-világ egyértelműen látszódik például a zenén, meg úgy általában a történetvezetésen. Talán az egyetlen dolog ami nekem nem tetszett, az a túlontúl tökéletes sztori. Tehát egy többlépcsős kalandot mutatnak be, ami ha egyetlen icirpiciri dolog nem úgy jön össze (például valaki egy másodperccel korábban lép ki az ajtón) akkor bukik az egész, itt mégis minden tökéletesen passzol, ami pedig nem, az teljes mértékben kikövetkeztethető. És ugye itt jön elő a Disney-vonal, hogy bár nem egy művészi alkotás, de simán beül rá a család kisgyerekkel együtt, és mindenki tudja élvezni.

Jó dolog viszont, ahogyan a sok történelmi-mitológiai utalás ahogyan találkozik a hétköznapi dolgokkal. Sokszor húzták már le ezt a történetet, de ettől függetlenül még így is tudott izgalmas maradni.

Tetszett; nem az évezred filmje, de tökéletes kétórás kikapcsolódás az egész családnak.

A második részét ma nézzük valószínűleg, és ha jól tudom készül a harmadik.

Értékelés: 4 pont

Legelsősorban egy tanácsot tudok adni ehhez a filmhez: senki ne nézz meg szinkronosan. Tényleg nem a sznob beszél belőlem, de leültem az évszázad vígjátéka elé, és szinkronosan kb. háromszor nevettem, majd kíváncsiságból megnéztem angolul, felirattal, és végigröhögtem az egész filmet.

A történet röviden annyi, hogy négy férfiú legénybúcsúra indul Las Vegasba, két nappal az esküvő előtt, és hatalmasat akarnak bulizni. Ez olyannyira sikeres, hogy másnap semmire nem emlékeznek, és próbálják kideríteni hogy egyiküknek mért hiányzik egy foga, vagy például mit keres egy tigris a bérelt luxuslakosztály mosdójában.

Valójában szerintem nem olyan vígjáték amin fulladozva röhögi végig az ember a műsoridőt, a kilencven percet mégis végig lehet röhögni, és a végén tényleg vigyorogva áll fel az ember. Kivéve a szinkronnal, vagy legalábbis nekem azzal nem igazán sikerült a röhögős rész, csak a nem beszédes poénoknál.

Értékelés: 4 pont

Tegnap megnéztük a Jégkorszak harmadik részét, ilyenolyan 3D-s kivitelben. Mindenekelőtt azért annyit, hogy ez a digitális modernkorni 3D sokkal-sokkal élvezhetőbb a korábbi technikánál, és köze nincs a piros-kék papírszemüveges élményhez, ugyanis itt tényleg olyan, mintha egy ablakon keresztül nézné az ember a dolgokat. Szerintem az új Pottert is IMAX 3D-ben nézzük majd, just for fun.

Az új Jégkorszak pedig szerintem jó lett. Közel nem röhögtem rajta annyit mint az első két részen, de azért itt is voltak sírvaröhögős pillanatok, csak nagyobb részben azért azt lehetett érezni, hogy az új rész már kicsit muszájból készül, ráadásul már csinálják a negyediket is.

A történet most annyi, hogy kedvenc lajhárunk talál három tojást, és gondolja hogy ő lesz az anyukájuk. Aztán mikor a három tojásból kikel három dinó, akik nem mellesleg húsevők, megjelenik dinómama is, aki elviszi négyüket egy föld alatti világba, ahol minden van, csak jégkorszak nem. Aztán a többiek persze mennek megmenteni őt, közben új barátokra lelnek és így tovább.

Aranyos volt, gyerekeknek biztosan nagyon tetszeni fog, és nekem sem volt bajom vele, azt leszámítva hogy kicsit kevesebbre vették-sikerült a vicces jelenet.

Értékelés: 4 pont

Vannak emberek, akik idővel felnőnek, dolgozni kezdenek, belekerülnek a mókuskerékbe, és elfelejtik, milyen is volt húszévesnek lenni és úgy istenigazából élni. Meg vannak olyan emberek, akiktől végig azt kérdezgetik: mikor nősz már fel? Az A meztelen dobos főszereplője, Fish is ilyen figura. Ráadásul rocker, mint olyan.

Aranyos kis limonádé volt a film, ami könnyen magával ragad gyakorlatilag bárkit, viszont ami miatt mégsem lehet túlzóan dicsérni, az a »Spílerrel« ellentétben a rákenroll hiánya. És ha valaminek, akkor ennek a filmnek kéne istenigazából sugallni a rokk hangulatát, olyan módon, hogy aki megnézi, és kicsit is tudja milyen a rokk érzés, azonnal késztetést érezzen hogy felrohanjon a színpadra és elénekeljen-gitározzon-doboljon valamit, amit még ezidáig talán nem is ismert. Szóval ez fíling elmaradt, pedig nagyon sokszor éppen csak pár miliméterrel.

Ami még lehetett volna jobb, az a zene. Klasszikus rokkzenéből kellett volna sokkal többet belevágni, mert bár volt egy-két nagyon jól időzített szám, de sajnos kevés. És nem azért mondom ezt, mert én a klasszikus rokkért rajongok, hanem mert Fish ezt az úgymond eszmét akarja hirdetni, akkor támogassák már meg kicsit.

A sztoriról meg a többi szokásos dologról annyira nem érdemes beszélni, mert tipikus tinilimoncselló, aki ezt megnézi, valószínűleg ezzel tisztában is van. Az üzenet, hogy valójában mindenki gyerek, és mindenkinek vannak álmai, és az, ha valaki nem fojtja el őket, hanem megpróbálja megvalósítani, az közel nem rossz dolog – szóval ez teljes mértékben át is jön, csak éppen kicsit jobb is lehetett volna a hordozó közeg.

Nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Így viszont csak az n+1-ik aranyos kis filmecske, amire valószínűleg tíz év múlva nem sokan fognak emlékezni.

Értékelés: 3 pont (Kicsit azért lefelé kerekítve.)

Szex, drog, pia, rákenroll – ezt a hangulatot sugallja Morrison nélkül a Spíler előzeteseivel, plakátjaival de még a címével is. És az életérzést maximálisan vissza is adja: egy pörgős, sokszor vicces, néha zúzós akciófilm, gyakran jó szövegekkel és még jobb zenével, cserébe viszont kicsit kiszámítható történettel. Ez dióhéjban Guy Ritchie új filmje: a Spíler.

A történet az új ingatlanoktól és punkoktól virágzó városban, Londonban játszódik, az ottani világot mutatja be, annak is inkább a maffiához hasonló területét, ami természetesen mindenhez szorosan kapcsolódik. Itt kapásból egy jó pont, hogy az alvilág minden részét bemutatja, egészen a legaljától, a legkisebb senkitől kezdve; a lebujokat üzemeltető már-már valakin keresztül eljutva a főgengszterig, akinek mindenhol ott van a keze. Mert ugye egy ilyen karakter kell, van is, úgy hívják hogy Lenny Cole, és gyakorlatilag egész London a kezeiben van – ő legalábbis ebben a biztos tudatban él, és ezt igyekszik sokszor megjegyezni, persze nem ilyen szofisztikáltan két viszkikóla között. Aztán jön egy orosz milliárdos (de mindenesetre egy orosz, aki tömve van pénzzel) és szüksége lenne Lenny barátunk kapcsolataira. Lenny mivel egy rakat pénzzel gombolná le a ruszkit, megfogta az Isten lábát. Vagy nem.

Minek nézel, gengszternek? Nem az én stílusom. És most szedd a lábad, ha nem akarsz megfürödni a Temzében!

Nem mondom azt hogy Guy Ritchie a világ legjobb írója, sőt, a történet és a párbeszédek egyáltalán nem tökéletesek, de távolról sem rosszak. A történet levezetésére amúgy tényleg nem lehet panasz, persze aki egy kicsit figyel, rögtön ki tudja következtetni, hogy mi lesz a végkifejlet, de ettől függetlenül jó, ahogy folyamatosan mutatják be a szereplőket és a szerepüket a történetben, ezzel előrébb tolva azt a végkifejlet felé, így ráadásul egyáltalán nem unalmas a film, ami azért jó dolog, figyelembe véve, hogy majdnem két órán át forog.

A színészekkel szerintem egyáltalán nem volt gond; nekem az egyetlen gyenge láncszem csak Thandie Newton volt: egyszerűen nem jönnek be a hozzá hasonló jégcsap stílusú nők.

A pörgős történeten túl ami még felfelé tolja az élményt, az a zene, természetesen. Ennek a filmnek a végső megítélése egyébként többszörösen áll vagy bukik a zenéjén, hiszen gáz lenne egy RocknRolla című filmet gyenge aláfestéssel kiadni, de szerencsére ilyen téren nincs probléma, akiben ott a rákenroll-érzés, az végig hedbengelni fog, feltehetően.

Valószínűleg nem a legjobb akciófilm, amit valaha láttam, de kétórányi könnyed kikapcsolódásnak tökéletes.

Értékelés: 4 pont

Ami azt illeti, a Låt den rätte komma in egy remek katasztrófafilm. Ez abban mutatkozik meg, hogy te, mint a néző, végig késztetést érzel arra, hogy lassú, kimért mozdulatokkal felvágd a saját ereidet, és ráfolyasd véredet a mozivászonra vagy csak szimplán a szőnyegre, hogy véget érjen a szenvedés.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Nem is az a baj, hogy nem okultak a »Da Vinci-kód« hibáiból, és megint egy csúnya nőt raktak a Langdonnak amúgy sem túlzottan elképzelhető de egyébként kiváló színész Tom Hanks mellé. Még azt sem mondanám, hogy a könyv és a film közötti különbségeknél rontották el. A hiba abban gyökerezik, hogy a film unalmas. És ezzel önmagában még mindig nem lenne gond, ha nem egy olyan »könyvről« lenne szó, ami gyakorlatilag letehetetlen, és néhány óra alatt olvassa ki az ember, annyira izgalmas, eseménnyel és információval teli.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az van tömören és röviden, hogy Clint Eastwood egy isten, és bárki aki máshogy vélekedik, az görögdinnye. Így kellene filmet csinálni, azt kell hogy mondjam.

Tegnap este néztem meg, az igazat megvallva semmit nem tudtam róla, csak azt hogy Clint Eastwood játszik benne, de nem vadnyugati, így egyáltalán nem voltak elvárásaim vagy elképzeléseim. A film Walt Kowalskiról, aki egy igazi amerikai: sört, viszkit meg kólát iszik, marhaszeletet eszik, Ford autója van és hasonlók. Kicsit antiszociális, tehát egyértelmű hogy szimpatikus karakter. Éppen feleségét gyászolja, akinek a temetésével a jelenet kezdődik. Harcolt a koreaiak ellen, gyűlöl mindent ami keleti és egyáltalában nem amerikai.

Szegénnyel mégis kitol az élet, mert a környék ahol lakik szép lassan átalakul kínai negyeddé, gyakorlatilag már ő az egyedüli, aki nem az. Új szomszédait is megveti, folyton köpköd rájuk, míg aztán végül bele nem csöppen egy bandaháborúba, aminek következtében összehaverkodik a szomszéd sráccal, és szép lassan elfogadja a távol-keleti kultúrát.

Relax, zipperhead!

Gyönyörű film, viccen kívül, utoljára ennyire talán a »Vérző olaj« érintett meg, ennek a végén még egynéhány könnycseppet is elmorzsoltam. Gyönyörű aláfestő zenék, pont megfelelő időtartam, lassan kibontakozó de mégsem unalmas történet és remek színészi munka jellemzi a Gran Torinót. Egy film életről és halálról, bár talán inkább kicsit jobban az utóbbiról, de ezt mindenki maga dönti el. Nagyszerű darab, mindenképpen érdemes megnézni. Dráma, de közel nem a lehangoló fajta, viszont gyakorlatilag tegnap este óta a film jelenetein jár az eszem, és meg-megborzongok akárhányszor eszembe jut valamelyik.

Érdekes egyébként, hogy mikor elindult a film és megjelent a WB-logó, már akkor megfogott, pedig csak valami hangulatos zene ment, semmi extra. A végén meg gyakorlatilag nem tudtam felállni, megnéztem míg végigmennek a feliratok, majd elsötétül a kép. Zseniális alkotás ez, na.

Értékelés: 5 pont (Kedvenc.)

Rég volt már Jim Carrey-film, ami igazán jó volt. Talán utoljára a Minden6ó, azon elég sokat lehetett kacagni. Carrey humora egyébként kicsit olyan mint az angoloké: vagy nagyon imádja az ember, vagy a hideg rázza tőle. Én azok közé tartozom, akik imádják és ebből kifolyólag vártam a filmet, viszont kicsit csalódás lett végül.

A történet röviden annyi, hogy Carl Allen egy hétköznapi ember, hitelügyintézőként dolgozik, szinte minden kérést elutasít, és mióta szakított a barátnőjével nem igazán találja a helyét. Általában otthon filmezik esténként, ahelyett hogy például a barátaival lenne, akik folyamatosan hívják. Ám egy napon találkozik egy régi ismerősével, aki elhívja valamilyen bemutatóra, ahová el is megy, és megismerkedik az igennel. Megfogadja hogy igenember lesz, aki semmire nem mond nemet. És itt indul is a móka.

Röhögtem párszor, mosolyogtam párszor és ennyi. Aranyos film, van mondanivalója is, jók a szereplők, de valami mégis hiányzik. Az a fajta plusz, amit a Dumb és Dumberben vagy az Ace Venturában lehetett érezni. És bár egyszer-kétszer tényleg hangosan felröhögtem, valamint nem úgy álltam fel utána, hogy bár ne néztem volna, de azért kicsit többet reméltem.

Van nem-annyira-vicces oldala is Carrey-nek, jól is adja elő, viszont akkor nem értem mért egy idióta vígjátéknak harangozták be a filmet, amikor laza kis vígjáték lett a végeredmény, amivel nem lenne baj. Bőven megnézhető azért, talán annyiból jobb is, hogy a kevésbé rajongóknak jobban bejöhet, csak ez nem sírva-röhögős kategória, hanem inkább a picit elgondolkodtató. Ebben viszont jó volt.

Értékelés: 3 pont (Kicsit lefelé kerekítve, mert nem volt ezzel baj, csak másra hangoltak.)

Nos igen, amíg mindenki más már kétszer látta a mozikban éppen vetített második részt, addig én cirka két éves lemaradásomat pótoltam valamelyik éjszaka, mikor végignéztem a 2007-es Michael Bay-féle Transformerst.

Szóval, vannak ezek a transzformátorok, akik szervetlen földönkívüli lények, képesek bármilyen tárgy alakját felvenni (a filmben leginkább autókét), és majdnem olyanok mint a földönkívüliek többsége: vannak jók, akik megvédenék az embereket, mint Kal-El, meg vannak rosszak, akik eltipornának minket, hogy átvehessék a világgalaxisuniverzumindenség uralmát. Eleinte volt egy kocka, amiről csak annyit tudni, hogy hihetetlen ereje van, és képes új létformák megteremtésére. Ez a kocka azonban a trafók bolygóján dúlt háború során elveszett, és találjátok ki, melyik bolygón került elő? Hát persze, hogy a Földön.

Ami igazából jó a Transformersben, hogy nem vált világot, de annyira nem is törekszik erre. Kellemes nyári akciófilm, amit lazán megnézel kétszer-háromszor, de mégsem kell és nem is fogsz rajta sokat agyalni. Pörgős zene, zúzás, csillogó látvány, földönkívüliek, világmegmentés. Erről van szó.

Shia LaBeoufnek (hoppá, nem kopiztam!) mondjuk nehéz gyermekkora lehetett ilyen névvel, meg igazán a színészi pályafutását sem könnyíti meg, az viszont biztos, hogy abszolút jól játszik, már az »Indiana Jones-ban« is bejött. Ráadásul rengeteg sorozatból ismert színész kapott szerepet, ami pláne pluszpont volt.

Tetszett a film, kíváncsi vagyok a második részére is. (Bár azt sajnálom hogy a »Terminátor - Megváltásban« legalább három jelenetet egy-az-egyben lenyúltak a Transformersből.)

Értékelés: 4 pont

Kicsit tartottam a Junótól, pedig felesleges volt, teljesen kellemes másfél óra, aranyos kis mesefilm az életről, a szerelemről, a szexről és a gyerekvállalásról, ami végre úgy próbálja meg előadni a történetet, hogy az adott esetben célközönség tizenéves réteg nem érzi halál bűntudatosan magát minden második mondat után, mert nem árad belőle a nemi élet bűn, aki nemi életet él az pedig bűnös maszlag. De eközben mégis végig ott van az üzenet, hogy ami történik, nem jó.

Mert a történet arról szól, hogy a szokatlan nevű tizenhat éves lányka, Juno egyik nap tévézés helyett lefekszik a barátjával, természetesen mindenféle védelem néklül, az egyszeri unaloműző kaland eredményeként pedig a lány terhes lesz. Persze semmi baj, be is jelentkezik szépen abortuszra, de amikor elmegy, egyszerűen nem tudja megtenni, így elhatározza: megszüli a gyereket, és örökbe adja valakinek.

Több dolog miatt rendkívül élvezetes amúgy a film. Egyrészt hogy az egyébként rendkívül komoly alapszituációt teljesen nyugodtan, sokszor viccesen, sokszor pedig nagyon abszurd módon kezelik. Közben az ember végig látja, hogy Juno milyen családból származik, folyamatosan tudjuk meg az apró részleteket róla és így tovább. Aztán ott van még a rendkívül aranyos képi világa; és itt az aranyost nem mint a nyomorék rokonértelmű szavaként kell érteni, hanem hogy tényleg aranyos, beleillik a tizenévesek világába. Ami még koronát tesz az egészre, az a csillagos ötös zene. Az összes számot azonnal be akarja szerezni az ember a film megtekintése után, és a zenei válogatás egyébként nagyban hozzájárul a film élvezhetőségének fokozásához.

Ráadásul ott van Jennifer Garner, aki hát ugye Jennifer Garner, valamint a Junót alakító lány, aki hihetetlen nyugalommal fogadja és kezeli az egész eseményáradatot, érett, de mindeközben megmarad tizenhat évesnek.

Szóval ennyi. Nem váltja meg a világot, de az biztos, hogy a korai gyermekszülés és szexuális aktivitás témáját ennyire jól még nem vették elő.

Értékelés: 4 pont

Szeretném megkérni a mélyen tisztelt író-rendező-gyártásvezető urakat, főként az ipart Hollywoodban végzőknek, hogy a kelifornikéjsön kellős közepén, egy méregdrága koktél és egy hasonló árfekvésű luxuskurva elfogyasztása között gondolkodjanak már el kicsit, hogy mit akarnak kihozni egy filmből.Mert ha mi most világmegváltó katasztrófafilmet csinálunk, akkor legyen világmegváltó katasztrófafilm. A Képlet ugyanis nem az, inkább egy a sok közül, mondhatnám hogy tucatfilm, de annál talán iciripicirit több. Az egészet javarészt Cage szereplése és a látványvilág dobja fel kicsit.

És tudom, hogy ez egy ausztrál darab, de egyszerűen az utóbbi idők hihetetlenül sok katasztrófafilm volt, ami tényleg katasztrófát okozott.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Gigor Attila első, 2008-as magyar nagyjátékfilmjéről van szó, melyet többszörösen díjaztak a 39. Magyar Filmszemlén és az általános kritika a magyar filmipar megváltójaként emlegeti.

A történet az érdekes és egyben rendkívül egyszerű ember, Malkáv Tibort életét mutatja be, aki kellően kimeríti az antiszociális szó definícióját. Kórboncnokként dolgozik; családja, barátai nincsenek. Találkozgat egy nővel, de a kapcsolatuk ki is merül az esti mozizásban. Apját sosem ismerte, egyetlen hozzátartozója az éppen gerincvelőráktól haldokló édesanyja, akinek az életmentő műtétjét itthon nem vállalják, a külföldi beavatkozásra pedig nincsen pénz. Egy napon felkeresi egy különös, félszemű, magát Küklopsznak nevező idegen, munkát ajánlva neki: tízmillió forintért meg kell ölnie egy számára ismeretlen férfit. Ez az összeg bőven fedezné anyja műtétjét, így elvállalja a munkát.

A bonyodalom ott kezdődik, amikor kiderül, hogy a valaki, akit eltesz láb alól, távolról sem egy idegen ember, akihez semmi köze nincsen. Ennél többet nem akarok írni, mert durván szpojleres lenne, ennyit viszont az előzetesekből is meg lehetett tudni.

– Este berúgunk?
– Ja. És utána molesztálhatnánk nőket is.

Szóval a főhősünk Malkáv, aki kopasz. Nagyjából ennyit tudunk meg róla, minden egyéb információt nekünk kell összeraknunk apró képekből és mondatfoszlányokból. Ez nálam abszolút pluszpont volt. Ráadásul másodszorra megnézve hihetetlen, hogy az egész képet össze lehet rakni, csak apró dolgok fel sem tűnnek mikor először nézi az ember. Eleinte viszont zavart Malkáv erőltetett beszédstílusa, melyen annyira látszott, hogy betanult szöveget mond. Betudtam ezt őt alakító Anger Zsolt hibájának, aztán később ahogy kibontakoztak a szálak, volt egy fordulópont, amikor a nyugodt és egyébként csendes Malkávból egy szigorú, határozott és hátborzongatóan sokat tudó, precíz és kimért nyomozó lesz, aki mindig a jó időben a jó kérdéseket teszi fel. Meg aztán egy magányos, antiszociális kórboncnoktól nem is várhatja az ember, hogy könnyedén beszéljen.

Az egyébként krimi kategóriába sorolható filmnek a végső löketet, a drámai hangulatot a zene és Malkáv látomásai adják. Ahogy bemutatnak például egy-egy áldozatot, akit másnap boncolni fog; vagy amikor levelet kap, és próbálják bemutatni mi játszódik le az agyában. Ezek miatt talán többen ráakasztanák az elvont vagy művészfilm jelzőt, pedig közel nem az, inkább csak bátor próbálkozás Gigor részéről, de úgy látszik a közönség nagyobbik része vevő volt erre. Én mindenesetre igen.

– Maga idegbeteg?
– Néha… rángatózik az arcom.
– Á, értem. Nekem egy időben kézremegésem volt. Attól van, mert elfojtja a dolgokat. Fessen! Vagy írjon blogot!

Meg aztán a remek történet ami végleg felteszi a pontot az i-re, és olyan hátborzongató összhatást kelt, hogy azt tényleg öröm nézni.

Mint mondtam, az elején nem annyira volt szimpatikus Anger Zsolt, a végére viszont ha moziban ülök, biztosan megtapsolom, mert nagyszerűen alakított. Tóth Ildikó pedig az egyik kedvenc magyar színészem, ebben ismét megbizonyosodtam.

Ami viszont nekem kicsit nem tetszett, az hogy elvileg Malkávnak nincsen túl sok pénze, mégis rendkívül drága zakóban rohangál, egyébként nem olcsónak tűnő és elég szépen berendezett lakásban lakik. Persze tudom hogy nem ezek alapján lehet valakire azt mondani hogy gazdag vagy sem, de mégis, egy lepukkant körfolyosós szoba-konyhát valahogy jobban el tudtam volna képzelni hozzá. Meg aztán, ha már magyar film, ne egy kamu TV18-at lássunk már, hanem minimum egy m1-et. Bár ez a film nem azért különleges, mert magyar, hanem mert film, abból is a jobbik fajta.

Mindenképpen érdemes félretenni (már ha van) a magyar filmekkel kapcsolatos sztereotípiákat, és megnézni ezt a darabot, mert tényleg jó lett. Azt nem mondom, hogy a magyar filmipar megváltója, de abban biztos vagyok, hogy ezentúl mind Gigor Attila, mind pedig Anger Zsolt nevét figyelni fogom. És el tudnék még viselni néhány hasonló filmet. Persze aki röhögésre és akcióra vágyik, annak nem ajánlott, de akit nem zavar ha kicsit idegfeszítő egy film, annak ez mindenképpen tetszeni fog.

Értékelés: 4 pont (IMDb-n egyébként 8,2 pontot kapott a tízből.)

Ma éjfél után néhány perccel, a Duna Plazában található Palace Cinemas egyes termében szép fokozatosan kihunytak a fények, bezárták az ajtókat és néhány gagyi reklám, meg a félig-levágott Palace Cinemas logó megtekintése után felhúzták a két-két fekete takarót, 16:9-es arányúvá varázsolva így a vásznat. Néhány másodperces csönd után megindult a főcím, hatalmas betűkkel, laza 3D-animációval, programozási nyelv-szerű szövegekkel mígnem egy kis hatásszünet után végül berobbant az ismerős türüm-tüm-tütüm, megjelent a cím, majd a filmekből már oly régóta ismert Tóth G. Zoltán bemondta: Terminátor: Megváltás – és megkezdődött a zúzás.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az van, hogy bár nagyon sokan leszólták a Kaméleont, szerintem mégsem igazán mondható rá, hogy rossz film. Bár lehet az én szavamra magyar filmek tekintetében nem lehet adni, mert míg mindenki úgy áll hozzá, hogy rossz, én úgy állok hozzá, hogy de jó, végre egy magyar film.

És ami az igazat illeti, az első képsorokat ahogy nézi az ember, nem feltétlenül egy magyar film jut az eszébe. Ráadásul ez nem egy »régi darab feldolgozása«; nem egy »vígjáték« és nem is egy önéletrajzi »zenés darab« mint ahogy azt megszoktuk, hanem mondjuk krimi. Persze nem kell olyan autórobbantós, fél Budapestet megsemmisítős akciófilmre számítani, amit én olyan szívesen látnék egyszer, de tény, hogy ritka a magyar krimi vagy akciófilm. Ez pedig inkább az, mint vígjáték. De persze lehet röhögni is rajta.

Amiben a magyarok észrevételeim szerint nagyon jók, azok a szövegek, a beszólások és a poénok. Szinte akármelyik magyar filmet nézem, a szöveg az, amire biztosan nincs panasz. Itt még ehhez társul egy elég jó zenei háttér is, valamint a látványos fényképezés. Ez utóbbi miatt mondaná rá az ember inkább hogy egy hollywoodi darabról van szó, viszont hihetetlenül kellemes látni egy ismerős budapesti utcát ilyen minőségű tálalásban. Az megint más kérdés, hogy míg a Valami Amerika 2-ben nem volt olyan steril minden, itt az utcákon enni lehetne a földről.

A színészekkel már volt egy-két probléma. Kulka tökéletes volt; a főhőst játszó Nagy Ervin is teljesen bejövős volt nekem (kicsit ismeretlen arc volt számomra, de ez végül előnyére vált); László Zsolt nálam a Tűzvonalban óta a non plus ultra; Trill Zsolt ennél jobban nem is hozhatta volna a karakterét. Viszont sajnáltam hogy Csányi kissé jelentéktelen szerepet kapott. Bár jól csinálta, de mégis, azt hittem ő valahogy jobban ki lesz hangsúlyozva. Hámori Gabriella pedig gyönyörű, de nekem valahogy túl színpadias. Nem szeretem, ha valaki a kamera előtt úgy viselkedik, mintha színpadon lenne. Egyszerűen zavaró.

Ami még gyengesége volt a filmnek, az a Made in Hungáriához hasonlóan a kicsit összecsapott sztori. Goda Krisztina szerintem teljesen jó rendező, amennyire én meg tudom ítélni (amit eddig rendezett és láttam, az nekem bejött), viszont voltak a történetben olyan apró kis hiányosságok, amik végül lerontották az összélményt. Arra gondolok például, hogy a kaméleon-karaktert nem igazán élezték ki. Volt néhány perc amiben bemutatták miről van szó, aztán végig egy melón futott a dolog. Nem volt rossz, de azért ebben több fantáziát láttam. Viszont a végét nagyjából jól oldották meg.

Összességében tetszett a film, én bátran ajánlanám bárkinek, aki egy kellemes kétórás kikapcsolódást keres, már csak azért is, mert magyar termékről van szó, és ha már egy ismerős utcát látunk, megérte. Ez így persze hülyeség, de na.

Értékelés: 4 pont

Az igazat megvallva én vártam és kíváncsi voltam a Made in Hungáriára. Nem feltétlen a Fenyő Miklósért tanúsított hatalmas rajongásom (ilyen nem is igazán van), hanem inkább a hatvanas évek, a rákendroll és persze amiatt, hogy magyar film, ami az én szememben mostanában inkább pró, mintsem kontra. Moziban is meg akartam nézni, de az rajtam kívülálló okok miatt nem jött össze.

A hatvanas években járunk szerény kis országunkban, ahol nincsen Coca Cola, de van Bambi és ahol bár annyira nem színes a világ mint a napfényes Amerikában, az emberek nagyjából mégis boldogok. És kezd elterjedni a rákendroll, az akkor még ismeretlen műfaj, amire az igazi elvtársak vírusként tekintenek. Ebbe a világba csöppen bele Fenyő Miki, aki négy év után hazatér az Államokból, rágógumival, belőtt hajjal és hawaii-mintás inggel. De már a reptéren megtapasztalja, hogy ez bizony nem Kansas. Itt nincs szabadság, nem öltözhet úgy ahogy akar, nem mondhatja azt amit akar és legfőképpen nem csinálhatja azt, amit szeretne és amihez igazán ért: a zenélést.

Miért jöttek haza?
A Honvéd miatt! Jobb a foci!

Mióta elment, barátai bandát alapítottak egy Röné nevű sráccal, aki értelemszerűen nem örül hazatértének, és próbálja mindenben szabotálni. Ráadásul zavarja hogy Mikinek ezerszer jobb az angoltudása, menő a sérója, elvises öngyújtója és eredeti Jack Daniel's whiskey-je van, ami azért akkoriban aranynak minősült.

Ez nagyjából az alapszitu, és igazából a történeten sokat nem variáltak, talán ez az egyetlen gyenge pontja a filmnek. Zenés darab, így annyira mégsem zavaró, ráadásul a kiváló díszletek, jelmezek, képi világ és a koreográfia bőven feledteti az emberrel, hogy gyakorlatilag egy összecsapott sztorit tárnak elé. Mármint lehet hogy Fenyő Miklós szerint nem összecsapott, de azért lehetett volna ezt a részét jobban is.

Szóval ez van. A Made in Hungária egy kiváló limonádé, majdnem kétóra szórakozás. Bejöhet azoknak, akik szeretik a Hungária zenekart és Fenyő Miklóst; bejöhet azoknak, akik abban a korban éltek, és nosztalgiázni szeretnének; de bejöhet azoknak is, akik szeretnének egy nagyon pici darabkát abból a korból, amiről az én korosztályom szülei sokat beszélhetnek.

Értékelés: 4 pont

Oké-oké, tudom. Vegyünk egy nagy levegőt miután ötször elolvastuk a címet, és feltettük magunkban, hogy ki volt az a brutális marha, nem is aki lefordította, hanem aki engedte ezt poszterekre és minden máshova felírni. Spancserek. Az eredeti címe az hogy I Love You, Man, vagyis Szeretlek, haver, de oké, ez annyira nem találó cím. Én konkrétan kezdtem volna ásni a sírgödrömet, mikor megláttam, hogy a »How I Met Your Mother« Marshallja az egyik főszereplő.

A sztori röviden: főhősünk megkéri barátnője kezét, ám rádöbben, hogy bár a nőkkel mindig jó kapcsolatot ápolt nincsenek igazi fiúbarátai akikkel eljárna sörözni meg hasonló férfias tevékenységeket folytatni. És ekkor megindul a hajsza a barátért, több sikertelen próbálkozás után végül belefut Marshallba (nekem ő már csak Marshall marad :]), aki egy befektető. És innen indul az igazi móka.

Ez nem tévé, ez HBO!

Elég jó vígjáték, sokkal jobb mint a »Lepattintva« volt anno. Ráadásul a nagyon-nagyon fárasztó szóviccek miatt pláne megéri, bár emiatt nem árt angolul nézni. Hozzáteszem hogy látásra elég jó volt a fordítás, az olvasható poénokat (plakátok és hasonlók) sikerült viccesre fordítani, és a beszólások is mind-mind viccesek voltak. Szóval kikapcsolódásnak tökéletes volt.

A cím viszont gáz. Elképzelem amint valaki beírta ezt, lementette, és még talán egy önelégült mosolya is volt hozzá. Pedig gáz.

Értékelés: 4 pont

Hát nem igazán tudom. Kicsit az egésznek már megtekintés előtt volt egy na, lehúzzuk még egyszer a bőrt a autókkal és nőkkel tömött versenyzős filmünkről szaga. Pedig már szegény amúgy is csontos volt. Emlékszem, az első részre azt mondtam, hogy hát szódával elmegy; nem volt rossz, de nem az én világom. A másodikról már csak olyan emlékeim vannak, hogy sokat röhögtem rajta, de nem a poénokon, hanem a hihetetlen hülyeségeken. Volt valami harmadik is ahol Tokióban tököltek, de az nekem (sajnos-szerencsére) kimaradt, erre meg a többiek vittek be, pedig azt hittem békés negyven-ötven évem lesz anélkül is, ha megnézem. Jól gondoltam.

Igazából három dolog nem tetszett. Elég gyenge a sztori. Az alapötlet persze jó, de magának a fő eseménynek, a konfliktusnak a megtörténte szerintem teljesen összecsapott volt, lehetett volna ezt másként is csinálni, akkor talán jobban átérzi az ember. A végére már jobb volt, de a történet kimenetele és befejezése nem klisés volt, hanem maga a klisé. Félek lesz ötödik rész is.

Aztán volt még egy olyan bajom, hogy nagyon-nagyon a célközönségnek szólt. Úgy értem mármint, hogy ez persze konkrétan a célközönségnek biztosan jó, de engem valahogy nem hoz lázba ha elmegy a kamera öt szépen megcsinált autó meg harminc szépen megcsinált mexikói luxusluvnya mellett, akik persze bikiniben ugrabugrálnak a kipufogógázban. Tudom, hogy én vagyok a hülye, de nekem alapjáraton ez kevés ahhoz, hogy azt mondjam váó.

Végül pedig ami legjobban szúrta a szememet, hogy túlságosan hihetetlen volt. Persze, ha beül az ember egy olyan filmre mint az »Alkonyat«, akkor tudja hogy mire számít, viszont ez elvileg egy akciófilm: autókkal, nőkkel, lövöldözéssel meg eksönnel. Ez mind-mind meg is volt, de olyan dolgok szúrták két szemgolyómat erősen, hogy:

• mindenkinek sikerül a leglehetetlenebb helyzetekben is centire pontosan kifarolni legalább százhúsz kilométeres óránkénti sebességből, de tényleg centire pontosan;
• szintén ekkora sebességből hirtelen rükvercbe átkapcsolva az autó nem hezitál, sőt, még gyorsabb is mint előremenetben;
• fél órája mennek a poros-koszos környezetben, de ahogy rávetődik valami fény az autó szélvédőjére, még egy porszem sem csillan meg rajta;
• amikor Vin Diesel az egyik kigyúrt csávónak lekever kettőt, eltörik kapásból négy bordája, pedig csak az arcát ütöttem, de amikor főhősünkkel rendezi át a befőttespolcot, az ő arcán nézi meg hogy törésálló-e a befőttesüveg (nem az), ötször-hatszor orrba veri, és ugye Vin Dieselnek azért van egy bizonyos ökölmérete, de hogy ez sem legyen elég, még kábé kitöri a gerincét is a mi főhősünknek, akkor annak csak egy vérpötty jelenik meg az orrán, amit egy laza kézmozdulattal persze nyomtalanul eltüntet.

Ezek csak a látványosabb dolgok. És tudom hogy régebben az összes akciófilmre ez volt a jellemző, de hülyeség azt állítani hogy ez manapság is így van, mert azért sokkal inkább van vér most, mint korábban. Úgy tudnám fogalmazni, hogy ha egytől tízig mérjük a hihetetlenség fokozatát, és mondjuk tizenkettőig még megemészti az ember, akkor ez egy erős tizenötös volt. Vagyis nekem túl hihetetlen, már-már mese habbal.

Nem leszólni meg leszarozni akarom ezzel, mert annak akit a film világa vonz, és tud mellőzni olyan olgokat mint amiket fentebb írtam, még akár tetszhetett is. És azért voltak jó jelenetek valamint jó zenék, de mondanom sem kell hogy az egész számomra Vin Diesel miatt ért egyáltalán valamit.

Értékelés: 3 pont

Megvolt az idei mozizós éjszaka is. A tavalyihoz képest sokkal jobb, bár a bömbölő zenét torz minőségben két lemezről ismételgetve de profi Pioneer cuccról tolva kicsit most is sokallottam. Ellenben kevesebben voltak, és a filmek közti időrések is jobban alakultak, nem volt akkora tumultus mint múltkor. Végül három filmet tudtunk megnézni.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 2009-es mozifanatikusok éjszakájának általam legjobban várt filmje volt az Alkonyat. Többen akasztották már rá a jelzőt, miszerint túl lányos, túl vontatott és egészében véve túl nyálas az egész film, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen romantikus darabként volt beharangozva. Valójában én ezt leszámítva, meg hogy valaki tart egy almát, de mégsem »Death Note«, semmit sem tudtam a filmről; nem is fogok róla mondani semmit, mert ha ismeri az ember egy kicsit is a történetet, valóban unalmas lehet. Szóval romantikus film, kis legendával. (Tényleg nem írom le, mert már lelőnék vele néhány poént.)

Amit még fontos róla tudni, hogy inkább a lassú kibontakozás, mintsem a tömény akció jellemzi, de mégis megtalálható benne az utóbbi is, és arra a néhány jelenetre tényleg nem lehet panasz, olyan apróságokat leszámítva, hogy egy nem automata-váltós autóval mennek, és miközben a srác két kezével fogja a kormányt, hallani lehet hogy éppen háromszor vált sebességet a gép.

A két összetevő, aminek köszönhetően mégis tetszett a film: a nagyon hangulatos képi világa és a kiváló zene. Egy-két kameraállás kifejezetten felborzolta a szemem kedélyeit, a zenére pedig végig bólogattam, hogy remek.

Az egyetlen kontra, hogy időben kicsit túlméretezett darab. És nem úgy, mint a »Benjamin Button«, hogy bár a fenekedet már kockásra ülted, de a történetet még hallgatnád, hanem sokkal inkább úgy, hogy sok az a két óra. Lehetne másfél, egy hangyányit akkor feszesebb lenne, de még mindig nem esne ki a csöpögős érzésből. Mert a film leginkább mégiscsak romantikus darab, szerelem, összetartás és miegymás.

Értékelés: 4 pont

Korábban azt mondtam, hogy 2009 filmje nálam a »Benjamin Button különös élete«. Persze hülyeség ilyet februárban vagy márciusban kijelenteni, és bár azt nem mondom hogy a Gettómilliomos elfoglalta a helyét, de mindenesetre fej-fej mellett állnak.

Dev Patel neve az átlag filmnéző számára valószínűleg ismeretlen, ám valószínűleg az átlag »Skins-néző« sincs ezzel másként. Ellenben ha azt mondom Anwar, bizonyára többek kezdenek hevesen bólogatni.

Pénz és nők. A félreértések legfőbb forrásai. Úgy látszik, te keverted a kettőt.

Szóval Dev Patel, vagyis Jamal Malik, az indiai nyomornegyedből érkező tanulatlan segéd, a chaiwalah, aki bekerül a Legyen Ön is Milliomos! egyik játékába, és eljut az utolsó kérdésig. Eközben a rendőrök elviszik, mert azt hiszik csalt, hiszen hogy lehet, hogy nála ezerszer műveltebb és tanultabb emberek fele ennyire sikeresek, mint ő. Egy adag kínzás után a rendőrök beültetik egy tévé elé, és végignézetik vele a játékban elhangzott kérdéseket egytől-egyik. Jamal pedig mesél. Minden kérdéshez egy apró történetet a jelentéktelen életéből, egészen kisgyermekkorától.

Mindezt megfűszerezve India lenyűgöző és egyben zord képi világával, a döntögetett kameraállásokkal, a kiváló zenei válogatással és a lendületes vágásokkal. Vagyis a remek történet találkozik a szintén remek technikai kivitelezéssel, akárcsak Gomb Benjámin esetében.

Hogy milyen film a Gettómilliomos? Leginkább romantikus, de mégsem lehetne így beskatulyázni, mert ugyanúgy megállná a helyét akár a drámában, sőt, még a krimiben is. Gyönyörű mese a kőkemény valóságból, mondjuk. Nekem nagyon tetszett, abszolút jogos az a rengeteg »szobor«, amit kapott nemrég, sok-sok ilyen filmet még!

Értékelés: 5 pont

A mefiblog véleménye: 13 Oszkár-díj? Hell, yes!

Szóval azért sejthető, hogy tetszett. Sőt, én bátorkodom valami olyasmit is leírni, hogy filmet így kéne csinálni. Pláne drámát. Pláne ilyen jellegű drámát. Az egész hihetetlenül jó volt, azonnal megvett. Arról van szó, hogy Benjamin Button különös körülmények között született, így az idő múlásával nem öregszik, hanem fiatalodik. Nem igazán értettem hogy fogják megoldani, de teljesen korrekt lett ennek a kivitelezése. Nálam csak pluszpontot ért, hogy a sztori 1900-tól napjainkig játszódik, és amennyire nekem átjött, nagyon jól eleveníti meg az adott korszakokat. Ráadásul amit miatt pláne elnyerte a tetszésemet, hogy tele volt apró trükkökkel, stíluselemekkel, amiket például egy sorozatban több részben sütnek el, itt viszont volt rá idő, mert a film elég hosszú, talán ez is az egyetlen negatívuma, hogy picit sok az majdnem három óra. Viszont tényleg így jön ki a sztori, és nem érezni azt hogy elkapkodják sem azt hogy túlzásba viszik. Csak egyszerre azért a moziban ez fárasztó, nekem legalábbis. Viszont furcsállom az IMDb 8,4 pontját, nálam ez simán 9,5 lenne.

Most más nagyjából nem jut eszembe, tényleg nagyon jó volt, mindenkinek ajánlom. Ilyen darabokat jó meg- és újranézni.

Értékelés: 5 pont

Nem tudom, lehet az én humorérzékemmel van a baj, de ez durván két óra nekem minden volt, csak vicces nem. Az alapfelvetés érdekes, talán még vicces is lehetne, de valahogy a végeredmény mégsem volt az. Leginkább talán amiatt, mert próbálják az egészet egy fiatalos és humoros filmként eladni, közben meg egyáltalán nem az. Mindemellett még hosszú is volt, vagyis 116 perc nem hosszú, ha sokat lehet röhögni, így viszont eléggé. Egyszer belefért, néha-néha még röhögtem is, javarészt el sem mosolyodtam azonban. Többet biztos nem.

Steve Carellről meg nem tudom mit gondoljak már, három filmben láttam, abból kettő nagyon nem jött be.

Egyebet sajnos nem tudok elmondani.

Értékelés: 3 pont

IMDb-n eléggé konkrét a tízből kapott szerény hat pont (meg is nézem majd hányan szavaztak az Államokban) és ahogy néztem itthon sem igazán kapott túl jó kritikát a film, pedig megéri vele foglalkozni, több okból is. Egyrészt – apróság ugyan, de – az eredeti War, Inc. címet sikerült kivételesen nagyon jól fordítani, marketing szempontból is jó, fordításként is tökéletes ráadásul az egész filmet tökéletesen jellemzi. Másrészt sikerült olyan oldalról megközelíteni a főtémát, amilyenről eddig nem igazán.

A téma ugyanis mint az sejthető a háború, Közel-Kelet és az Egyesült Államok. Eddig persze semmi extra, de ennyire gúnyos filmet nagyon rég láttam, konkrétan ha műfaját kéne meghatározni, azonnal rávágnám hogy szatíra. Elővesznek itt mindent: üres fejű popénekest, kegyetlen bérgyilkost, hataloméhes diktátort és pénzéhes katonai vezetőket. Nagyszerű, tényleg.

Mondjuk kicsit nehéz felvenni a ritmusát, az eleinte idegesítő kameraállásokat, a furcsa helyzeteket és hasonlók, de végeredményben egyáltalán nem rossz, én kicsit keveslem is az IMDb-s pontszámot.

Értékelés: 4 pont

Nem is olyan régen olvastam »a regényt«, így ettől a filmtől kicsit féltem, hiszen nagyon ritka az olyan adaptáció, amely tényleg jó filmként és adaptációként is, de a Goldfingerre ez többszörösen igaz, a könyv történetét ugyanis végig követi, itt-ott tér csak el attól és elég kevés dolgot hagy ki. A legjobban Oddjob karakterét sikerült eltalálni, gyakorlatilag pont olyan, mint ahogyan az ember a leírtak alapján elképzeli.

A történet úgy áll, hogy Goldfinger, az aranymániás gonosztevő megrövidíti egy kisebb vagyonnal az Angol Bankot, így Bondot küldik utána, hogy nyomozza ki, hogyan szállítja az országok között a rengeteg aranyat és szerezze is vissza azt.

Eddig ez volt talán a legjobb Bond-film azok közül, melyekben Connery játssza a főszerepet.

Értékelés: 5 pont

Úgy volt, hogy megnézzük ma a magyar hüllős átverős filmet, de végül a Duna Plazában már nem játszották este (viszont LÁTTUK HANDRÁST, OMG!!4), így maradt ez. Az első rész nagyjából tetszett, mondjuk így most egy négyest nyomnék rá, röhögtem rajta párszor, és nem volt annyira gagyi, a főcímdal pedig kifejezetten bejött. A mostaniéval ellentétben, aztán úgy gondoltam, hogy a film is valami hasonló lesz, de szerencsére nem.

A magyar filmek azért jók (függetlenül attól, hogy maga a film egyébként jó-e), mert a miénk. Mert látunk benne olyan helyet, ahol már elsétáltunk, ahol már bicikliztünk, ahol már csókolóztunk vagy akármi hasonló. És nekem például jól esik viszontlátni egy filmben az otthonomat. A Valami Amerika 2 ilyen téren nagyon jó, magyar film, és ezt nem titkolja. Értem ezalatt az olyan dolgokat, hogy a maffiózó kocsijában a lakodalmas zene szól, nem a komoly; a HÉV-megállóban a graffitik nincsenek lefestve-kitakarva-retusálva, mert jaj mit gondol a külföldi; az utcák nem sterilek mint egy műtő és nem kitalált helyeken játszódik. Ezek miatt nálam alapból jól indult. A kedvenc jelzőt ott kapta meg, amikor megjelent a Tankcsapda, egy kis koncertjelenettel és Lukács pár mondattal. Magyarok vagyunk, magyar filmben nem hálivúdot, hanem Magyarországot, magyar dolgokat akarunk látni. Így kell ezt.

Ami még nagyon tetszett, hogy az elején bemelegítőnek egy kis képregényben kommentárral megtudjuk mi is történt az előző filmben. Jó dolog ez, régen volt már, régen is láttam utoljára, így kicsit képben volt az ember, hogy ki-mi-hol-mikor.

Amennyire én láttam, a színészi meló teljesen oké. Picit azért érezni az itthon jellemző színpadon-vagyunk-effektust, de annyira nem erős. Oroszlán Szonja eleinte nagyon erőltetettnek tűnt, aztán kicsit belerázódott, vagy nem tudom, és nagyon jól játszotta a buta szőke libát. Ónódi Eszter meg egyszerűen meseszép, bár két jelenetben annyira idiótán volt sminkelve, hogy az már fájdalmat okozott.

Technikai tekintetben is nagyon jó volt, szép képek, jó koreográfia a színpadi jeleneteknél és minden ilyesmi.

Az van még, hogy a magyar illetékesek nagyon tudnak beszólásokat írni, mert akárcsak a Tűzvonalban esetében, olyan oltások és odaszólások voltak, hogy egy-két jelenetnél tényleg potyogtak a könnyeim. Meg aztán a végén a támogatóink részt viccesen, a cégek (T-Home, Nokia, Szerencsejáték Zrt. stb) reklámjainak kifigurázásával oldották meg.

Az egyetlen rossz pontot a nekem annyira nem tetsző, ám annál többször hallható betétdal miatt kaphatja, de ez belefért.

Nagyon-nagyon jó volt. Nem is kell mint magyar filmként beskatulyázni, ez szerintem lazán megállná a helyét más országban is, talán csak az elég sok magyar berkekben vicces poén miatt nem. Korrekt, technikás, vállalható vígjáték, magyaroktól, magyaroknak. Zseniális volt, komolyan, le a kalappal!

Értékelés: 5 pont (Egyik legjobb magyar film?)

Szégyen vagy nem szégyen, kimaradt nekem az Eurotúra, talán éppen azért, mert mindenki az Amerikai Pitéhez hasonlította, az meg nekem annyira nem volt nagy favorit. Gergő osztálytársam adta kölcsön még tavaly, aztán egyik este gondoltam miért ne, sokat nem veszthetek.

Kellemesen csalódtam, mivel valami bugyuta filmet vártam, nulla poénnal és bár bugyutának bugyuta, de a jobbik fajtából, hiszen gyakorlatilag végig lehet rajta röhögni, és azért tényleg már megint egy dilis amcsi film íze van, valahogy mégis mosolyra húzza az ember száját, az enyémet legalábbis igen.

A történet is elég általános; az érettségiző srácot a bomba barátnője (ó, Kristen Kreuk, ó jaj!) a ballagás napján dobja, teljes lelki válság, de halvány reménysugárként csillan meg egy lány Németországból, aki mindenképpen szeretné főhősünket látni, és ezért akár Amerikába is utazna. A lány természetesen dögös, tán még az előzőnél is dögösebb, ám barátocskánk mámoros fejjel elküldi e-mailben a fenébe, mert azt hiszi valami átverés az egész, másnap pedig mikor kiderül hogy nem az, fogja a fejét. Végül elindul Berlinbe megkeresni a lányt, az egészből persze egy kellemes kis európai kaland lesz. Ami miatt talán megfogott, az pont Európa, mert bár nem mindig a legjobb helyként mutatják be, mégis egyszerűen jó dolog Londont, Párizst és hasonló helyeket látni. Móka, barátok, nyár, bulik, kaland – erről szól az egész.

Lehet velem van a baj, mert IMDb-n például csak 6,4 pontot kapott a tízből, de persze minden ember ízlése más. Én alapjáraton nem vagyok oda a hasonló filmekért, volt egy-kettő ami tetszett, de ennyire szerintem egyik sem. Rég volt már egy vígjáték ennyire önfeledt és laza, kötelesség nélküli. Nem voltak elvárásaim, mégis jól éreztem magam, így kell ezt.

Értékelés: 5 pont (Bűn vagy nem, nekem nagyon bejött, csak ajánlani tudom.)

Nem éppen mai, kicsit több mint kétéves fim ez, én leginkább a főszereplők (Morgan Freeman és Bruce Willis) miatt vetettem belé reményeket, és igazából a szintet hozta is, bár a magyar cím után valami teljesen másra számítottam.

Rögtön az elején Bruce Willis nagyöreg mesél nekünk egy régi történetet, majd váltás után láthatjuk, hogy Slevinnek nincs szerencsés napja: a haverjához menne látogatóba, de a reptéren kirabolják, a papírjait elviszik, a srác lakását üresen találja, és miután összefut a csini szomszédnővel (ekkor már sejthető, hogy lesz ott még ez meg az), két néger csávó viszi a Főnökhöz, mert azt hiszik, hogy ő az, aki a lakásban lakik és ugye papírok hiányában nem tudja igazolni ennek az ellenkezőjét. Mint kiderül, a haverja felülteti, és ha életben akar maradni, meg kell ölnie a Rabbi fiát, a Főnök legnagyobb ellenségét, aki korábban barátja volt.

A film első fele elsőre vonatottnak tűnik, látszólag semmi nem történik, viszont pontosan a felénél beindulnak és magával ragadnak az események, az az utolsó percekre pedig garantált az állzuhanás, szerintem nagyon kevesen éreznek rá, hogy mi is történik, szemben a sok-sok kikövetkeztethetős sztorival. Nem is tudom mikor lepett meg ilyen mértékben egy végkifejlet.

Szóval csak ajánlani tudom, nekem nagyon bejött, leszámítva hogy az eleje tényleg kicsit nyögvenyelős.

Értékelés: 4 pont

Elöljáróban az egész történetet egy névvel lehet jellemezni: JJ Abrams. Aki néz sorozatokat, az a »Lost« és a »Fringe« után már-már ismerősként üdvözölheti a Cloverfieldet, leginkább azért, mert erre is jellemző a senki nem tud semmit fílng, és ez a film végére sem változik sokat.

Egy fiatal társaság meglepetés búcsúbuliján vagyunk, amit a csapat legjófejebb jófejének rendeztek, amikor valami földrengésnek vélt esemény történik a sokemeletes gyönyörűen berendezett lakáson kívül. Elmegy az áram, a társaság lerohan a házból, sikítozás, pánik, és megkezdődik az izgalom, a szabadságszobor fejével, ami csak úgy mellékesen odazuhan az arcuk elé. Idáig nagyjából húsz teljesen unalmas perc telik el, ami durván a film egynegyede. Mint később kiderül nem földrengés, hanem valami szörnyeteg játszik városrendezőst, pusztítja egész Manhattant, és persze jön a csodálatos amérikái hadsereg és persze a változatosság kedvéért a létező összes fegyvert rászabadítják – mindhiába.

Ez így rendben is van, bár mutathatna valami újat, nem mutat, oké, erre számít az ember. Amiben viszont mégis újat mutat, hogy mi végig egy kézikamera felvételeit látjuk, szóval semmi többkamerás operatőr meló, meg képstabilizálás, nem. Az egyik srác ugyanis videókamerával rögzíti a búcsúüzeneteket, mikor az egész történik. Ez amiatt roppant jó, mert kicsit valósághűbb az egész, néha látunk egy-két televízióműsort, de azt leszámítva mi is csak ugyanannyit tudunk és tapasztalunk mint ők. Ebből következik viszont hogy – bár csak másfél órás, mégis – rendkívül fárasztó az egész, ugyanis a srác igyekszik úgy rángatni a kamerát mintha valamelyik testrésze lenne, és nem olyan finom »á lá 24« módon, hanem amolyan fogadjunk hogy elhányod magad a végére stílusban.

Ezeket és néhány látványosabb jelenetet leszámítva viszont semmi extra, egy átlagos szörnyeteges jajmeghalunk film, nem több. Lehúzni annyira mégsem tudom, mert valahogy mégis megfogja az embert, talán azért, mert igyekszik valósághű maradni, és ez nagyon is jól megy neki. Mondjuk azért jobb hogy itthon néztem, mert moziban valószínűleg mélyebb nyomot hagyott volna mind bennem, mind abban aki előttem ül, és nyakonhányom.

Értékelés: 4 pont (Egyszer jó.)

Nehéz dolog ezt a filmet beskatulyázni vagy értékelni, mert bár horrornak tűnik, és műfaj szerint is horror, de inkább nevetős és bár nevetős is, de inkább kicsit elgondolkodtató. Viszont: látott már valaki olyan horrorfilmet, amit nem röhögött végig? Persze nem úgy, hogy tízévesen suttyomban nézve, majd két hétig nem tudott aludni, vagy teszem azt olyat, hogy tíz percig síri csend, majd a létező összes hangfalból valami ordenáré hangra szívinfarktust kap az ember. Nem, én olyan tényleg horrorfilmre gondolok, amit végigretteg az ember, égnek áll a szőre, hatása alatt van és így tovább. Mert jobban belegondolva az összes horrorfilm inkább vicces. Erre legutóbb a »Hívatlanok« megnézésekor jöttem rá. Ami mégsem, az meg inkább a pszicho kategória.

És akkor itt van a Mély harapás, nincsen rózsa tövis nélkül, vagina dentata meg ami kell. Ezekből nulla latintudással is kikövetkeztethető, hogy fogazós punciról van szó. És azért valljuk be, hogy horrorfilm alapnak ez egészen jól hangzik: végy egy lányt, aki más, akinek legféltettebb kincse mondjuk úgy: harapós kedvében van.

A készítők nem tudom mit akartak ebből a történetből kihozni, de a horror helyett inkább egy ifjúsági feminista felvilágosítófilm lett, megfűszerezve vallási elemekkel. Gondolok itt például arra, hogy 2007-ben és manapság szerintem ezerből egy lány akar a nászéjszakáig szűz maradni. Ráadásul mindvégig úgy tálalják, hogy a szex a legnagyobb bűn, amit ember elkövethet, és már-már én is szégyellni kezdtem magam, hogy milyen undorítóak is vagyunk mi férfiak.

A másik oldalról viszont érdekesen közelíti meg a nemi erőszak témát, és ha nem lett volna kicsit olyan minden férfi egy állat általánosítós utóíze, valamint ha egy-két komoly jelenet nem sikerült volna annyira komikusra, hogy potyognak az ember könnyei a nevetéstől, akkor talán azt mondanám, hogy egész jó dráma. Így viszont egy valami, ami úszik a horror, a dráma és a vígjáték között. Pedig az alapötletben rengeteg lehetőség lett volna.

Pontszám tekintetében tanácstalan vagyok. Ha mint valami szatirikus dolgot kéne értékelni, akkor mindenképpen megérdemelne egy hármast. Mint horror, kettes. Viszont vannak benne olyan elemek, amik miatt valahogy a hármas felé húz a szívem, pedig biztosan nem nézném meg ismét. Érdekes egy film, mindenesetre.

Értékelés: 2 pont (Nem érdemli meg a hármat, lehetett volna jobb is ez.)

Gyakorlatilag mikor a legelső előzetest megláttam, már nagyon érdekelt a Lepattintva, leginkább azért, mert Kristen Bell (többek között »Heroes«), Jason Segel (»How I Met Your Mother«) és Jack McBrayer (»30 Rock«) a jelzett sorozatokban mind-mind szimpatikus volt, és a Hősöket leszámítva ráadásul nevetős darabokról van szó, gondoltam így ez sem lehet olyan rossz, mármint nevetés tekintetében.

Rosszul gondoltam. Talán túl sokat, vagy teljesen mást vártam, de a nagyjából két órában ötször ha összesen röhögtem, és akkor is inkább a nagyon buta szóviccek, sem mint a tényleg vicces dolgon. Bár ez talán kicsit a szinkron hibája is lehet, mert például az egy-két éneklős rész (nem kell megijedni, nem az egész az) hol le volt fordítva, hol meghagyták eredeti hangokkal. Szóval nálam egyáltalán nem volt röhögős, ami egyrészt egy vígjátéktól, másrészt az előzetesek alapján azért meglepő újdonságnak számított.

Igazán az érdeklődést talán ott vesztettem el, mikor az első öt percben háromszor mutatták meg Segel farkát, és nem ám olyan udvarias képzeld oda stílusban, mint anno az AXE-reklámban, hanem telibe a kamerába, majdhogynem premierplánban integetett Lompos Lajos, egymás után háromszor. Amit talán ki is hevert volna az átlagos férfi néző, ha kap cserébe mondjuk Bell-féle puncit, háromszor, de nem hogy puncit, hanem magát Kristen Bellt is alig látni, és amikor látni, akkor sem igazán villogtatja szép testrészeit színészi tehetségét, pedig akadna neki bőven. Cserébe legalább ott volt Mila Kunis, aki szerintem jól néz ki, és még egy részeges bimbómutogató képet is láthattunk róla, bár ez sovány vigasz Lajos után.

Ennyi volt nagyjából a kontra része. Ami tetszett, az a CSI-paródia, meg burkoltan az egész filmvilág finom fikázása (így jött ki az alliteráció, na). Továbbá jó dolog volt, hogy bár az alaptörténetből kiindulva számíthat az ember romantikára, mégsem lett az egész egy nyáltól és rózsaszín gennytől csöpögő tucatsztori, meg a romantikus jelenetek többségét is inkább viccesen mutatták be, mert azért tényleg volt egy-két vicces jelenet, de sajnos kevés.

Viszont így azért vagyok bajban, mert a film nem romantikus, de nem is egészen vígjáték. Valahol a kettő között áll, a tetején reszelt citrommal. Annyira katasztrofális nem volt, én kicsit többet vártam tőle, de ez leginkább azért volt, mert másként álltam hozzá. Nem mondom azt, hogy kerülje bárki, mert azért barátnővel megnézős filmnek, vagy csak a szokásos könnyed esti kikapcsolódásnak azért nem rossz. Tényleg csak annyi, hogy én másra számítottam, de ezt nem írom le megint mert megköveznek.

Értékelés: 3 pont (Egyszer nézhető.)

Tavaly novemberi film, nem is igazán hallottam még róla, teljesen véletlen akadtam rá most, és mivel a leírás szimpatikus volt, gondoltam miért ne.

Az egész úgy kezdődik, hogy az egyetemi tanárokból álló baráti társaság egyik tagja éppen költözik, és búcsúzkodás közben bevallja: ő egy tizennégyezer éves ősember, aki harmincöt éves kora óta látszólag egyáltalán nem öregedik. És elkezdi mesélni miket és hogyan látott, élt meg a tizennégyezer év során. Ráadásul kapóra jön, hogy pont az érintett tudományágak képviselői vannak jelen: egy antropológus, egy pszichológus, egy biológus és így tovább.

Bizarrul hangzik, ráadásul kicsit megtévesztő is lehet, és ugyan műfaját tekintve sci-fi, de egyáltalán nem kell nagy költségvetésű látványos aláfestést meg színes tálalást várni, gyakorlatilag elejétől a végéig ülnek a kanapén és beszélgetnek. Bár eleinte kicsit vontatottnak és hosszúnak tűnik, (másfél órás, de elég tömény, pont mert csak mesélnek) de ettől függetlenül hamar magával ragad, ami leginkább annak tudható be, hogy sikerül hihetően tálalni az egész történetet.

Többet nem is akarok róla elmondani, tényleg érdemes megnézni, nem a látvány, nem a rendezés sőt még nem is csak a színészek miatt. Igazán dicséretet Jerome Bixby érdemli, aki megírta a történetet, amin a film megtekintése után is nagyon sokat töpreng az ember.

Értékelés: 5 pont (Eleinte négy pontot akartam adni, de ez simán megér ötöt.)

Végül csak megnéztem, pedig a plakátok alapján valahogy úgy éreztem, nem ez lesz az idei kedvenc röhögős, főleg hogy Steve Carellről a katasztrofális »Evan a minden6ó« jutott az eszembe, abból pedig még egy alkalom is sok volt.

Éppen ezért is lepődtem meg, ugyanis a film kellemes csalódás. Persze nem ez lesz 2008 vígjátéka, és nem potyogtak a könnyeim két órán keresztül, de az egyszer megnézhető és sokszor kacagós kategória követelményeinek tökéletesen megfelel.

Az egész nem titkoltan a kémkedős-ügynökös akciófilmeket figurázza ki, meglepően jól, egyébiránt. Egy-két jelenetnél másodpercek alatt annyira nevetségessé tették az egész Bond-kultuszt – zenében, szövegben és képekben egyaránt – hogy amiatt külön pirospont jár. A néha-néha megjelenő Trabantokról, Wartburgokról és Ladákról nem is beszélve.

Ráadásul nekem bejön Anne Hathaway, aki azon túl hogy jól alakította a magabiztos és ki-ha-én-nem ügynöknő szerepét, még jól is néz ki. És maga Steve Carell is kellemes csalódás volt, valahogy ez a bogaras, rend- és szabálymániás, mindig pontos már-már Monk-szerű figura jobban állt neki, mint Noé a bárkával.

Voltak persze egyáltalán nem vicces, meg nagyon vállalhatatlan poénok, de többségében azért inkább nevetős film, egyszeri megnézésre ajánlható.

Értékelés: 4 pont

Azt hiszem, bajban vagyok. Nehéz egy olyan filmről írni, ami nagyjából egyéves már, és szinte csak pozitív kritikával illették, rosszat nagyon kevesen mondtak róla. Ha egy ilyen filmet ül le megnézni az ember, akkor vannak bizonyos elvárásai, és tudat alatt elkönyveli, hogy ez jó lesz.

A Nem vénnek való vidék viszont egy olyan mű, amit nem lehet jónak vagy rossznak nevezni, mert igazából az általános értékelési rendszerből hogy úgy mondjam teljes mértékben kilóg. Ez ugyanis más, és az efféle másság nem biztos hogy mindenkinek bejön.

Bevallom derekasan, első megnézésre nem igazán tudtam hová tenni. Aztán éjszaka-hajnalban végignéztem másodszor is, és arra jutottam, hogy ez egy hihetetlen darab. Tényleg. Pörgős akcióra számítottam (semmit nem olvasok filmekről mielőtt megnézném őket, általában csak a jó-rossz szintű véleményeket tudom), ehelyett egy eleinte vontatottnak tűnő, közben pedig hátborzongatóan izgalmas, elgondolkodtató művet kaptam az arcomba. Persze csak finoman, mondhatni olyan nem vénnek való vidékiesen.

– Ha nem jövök haza, mondd meg anyámnak hogy szeretem!
– De hát anyád meghalt!
– Igaz. Akkor majd megmondom neki én.

Kicsit tényleg hasonló a helyzet, mint a »Vérző olaj« esetében. Ugyanis maga a film elég fárasztó, ráadásul nagyon-nagyon sok részletet hagy rád, a nézőre, ahelyett hogy mindent elmondana és megmutatna, inkább csak apró részleteket, gondolatokat mutat, ezekből neked kell meghatározni az összképet, amire meg idő van bőven, minden értelemben. És az ilyesmi ritka, nagyon ritka. Ami ezen kívül nagyon bejött, hogy bár a két óra alatt összesen tízpercnyi (pár)beszéd lehet, de ezek többségéből árad a tömény szarkazmus.

A pontot az i-re pedig egyértelműen Javier Bardem zseniális alakítása tette fel, akiről az igazat megvallva semmit nem hallottam még. Végig olyan fapofával és jeges higgadtsággal játssza a szerepét, hogy még az én hátamon is felállt a szőr.

Szóval igen, a Nem vénnek való vidék egyáltalán nem mindennapi film. Megérdemelte az aranyszobrocskát, és mikor másodszorra néztem, még a felénél sem jártam, mikor tudtam hogy ötpontos lesz.

Értékelés: 5 pont

Családi DVD-zés volt, bár megmondom őszintén hogy a film kicsit amúgy is érdekelt, mert egyrészt vagyok olyan elvetemült hogy bejön nekem az ABBA, másrészt Meryl Streep meg Pierce Brosnan neve együtt elég csábítóan hangzott.

És gyakorlatilag a filmben nem lehet csalódni, már ha a megfelelő oldalról közelítve nézzük. Langyos, egynyári limonádé, néha egy-két vicces beszólással, meg visítozós csajokkal. Semmi világmegváltás, semmi elgondolkodtatás, semmi, csak napsütés, ABBA számok éneklése a főszereplők által. Az a fajta, amit inkább a barátnőddel nézel meg, és neki valószínűleg jobban fog tetszeni. De e tekintetben nem fog csalódást okozni.

Viszont ezt teljesen komolyan: csak eredeti nyelven nézzétek, felirattal. Aki ugyanis nem tud angolul, az feltehetőleg a dalszövegeket sem fogja érteni, így a nagyrészét amúgy is feliratozza, a magyar szinkron pedig rendkívül elcseszett lett, Kautzky Armand mint Brosnan szinkronhang persze tökéletes, de a főszereplő kiscsaj eredeti hangja valami hihetetlenül kellemes, a szinkronhang pedig egy tizenéves, picsogó-visítozó nyafka lánykáé, ami egy idő után tudat alatt arra készteti az embert, hogy a távirányítót ékelje a televízió közepébe bele.

Ellenben ha már eredeti hangok: csalódtam picit Streep és Brosnan énektudásában, egy-két jelenetnél annyira nevetséges hangokat adtak ki, hogy kezdtem azt hinni, koncepcióból énekelnek szarul. Pedig nem, egyszerűen ennyi a tudás. Ezt leszámítva teljesen rendben volt. [Igen, én még ennyire sem tudok énekelni, a különbség csak annyi hogy nem is szerepelek filmvásznon (egyelőre ;]).]

Értékelés: 4 pont

Nem kellett volna megnéznem ezt a filmet, azt hiszem. Igazából az a legnagyobb bajom, hogy mostanában egyre gyakrabban kerül elő a Mentsük meg a Földet! téma és amíg ez finom utalás szintjén mozog, addig persze teljesen rendben van, de amikor minden második film részben vagy teljes egészében erről szól, ráadásul átlátszó módon akkor kezd kínos lenni. Értem én hogy azért érezni lehetett miről fog szólni a film, és azt is, hogy tényleg sürgető a helyzet, de nem a kikapcsolódásra vágyó filmnézőt kéne folyamatos jelleggel cseszegetni, hogy hallod »mossál már 30°C-on«.

De oké, tekintsünk el attól, hogy buta módon és nagyon átlátszóan próbálják nevelni a népet. Ettől függetlenül is csak annyit lehet elmondani, hogy a film roppantmód gyenge, jobban belegondolva semmi kiemelkedő nem volt benne, sőt talán még a középszerű kategóriába sem igazán csúszott bele. Az idegesítő kisgyereket én már WoW-ozás közben tarkóncsaptam volna (e vágyamat szinkronhangja csak fokozta), a főhősnő szikrázóan tűéles és könnybelábadó szemein valamint hátborzongató sipákolásán túl semmi extrát nem tud felmutatni, amikor pedig megláttam a Robotzsaru-fazont, konkrétan felröhögtem. Reeves az, aki az egészet felhúzza kicsit, mert ugye a hallgatag világmegváltó szerep jól szokott neki állni, jól állt a Mátrixban és jól állt a »Street Kingsben« is.

Két dolog viszont tetszett. Az egyik, hogy sok jelenetnél apró részletekből kellett összehozni dolgokat, nem feltétlen toltak mindent az ember arcába (bár kevés ilyen jelenet volt sajnos), a másik pedig, hogy a tévés bejátszásokkal folyamatosan mutatták, milyenek is az emberek ha baj van. Ez a két dolog volt, amit nagyon eltaláltak.

És körülbelül így ennyi is a film. Gyakran használom azt a szót hogy közhelyes, ez viszont egymagában egy kilencvenperces közhely, kár még leülni is elé. Lehet, hogy az eredetit kellene megnézni, mert arról bevallom derekasan semmit nem tudok, de hogy ez nem lesz kedvenc, az száz százalék.

Értékelés: 2 pont

Ha már »Doktor No« megvolt múltkor, akkor legyen meg az összes többi is, sorrendben méghozzá. Így lett hogy valamelyik este megnéztem az 1963-as Oroszországból szeretettel című második 007-es filmet.

A film története kapcsolódik az előző részhez. Bondnak Isztambulba kell utaznia, hogy megszerezzen egy Lektor nevű szerkezetet, mely ha rossz kezekbe kerülne, bajt hozhatna a világra. Csak a szokásos. A gépre viszont nem csak ő pályázik, hanem egy terrorista csoport is, akik Bonddal két legyet ütnek egy csapásra: kihasználják, hogy megszerezze számukra a gépet, valamint bosszút állnak Dr. Nó miatt is.

A Rosa Klebb nevű orosz hölgyeményen kívül leginkább a csúcstechnológiás táskán mosolyogtam, amit Bondnak adtak, benne könnygázgránáttal meg egy rejtett késsel. Hiába, na.

Értékelés: 4 pont

Eddig is tudtam, és most megnézve a pontszámokat szinte biztos vagyok benne, hogy teljesen egyedül vagyok a dologgal, de nekem nagyon tetszett az új Hyppolit. Persze kicsit bizarr azt mondani, hogy új, hiszen majdnem tíz éve már, hogy beültünk a moziba megnézni, de 1999 mégiscsak közelebb van hozzánk, mint 1931.

Az rendben van, hogy lecseréled törpéimet egy kétlyukú nőre. Az is rendben van, hogy kidobálod anyám régi bútorait. Még azzal is megbarátkozom, hogy dinének nevezed a vacsorát. Rendben. De hogy én, a saját marhapörköltem tiszteletére, öltönyt és nyakkendőt húzzak: soha. Soha!

Arról van szó, hogy Schneider úr szippantós-autójával majd logisztikai cégével megszedi magát, és bár ő megmaradt olyannak, akinek a bajszán ott van még a kolbászdarabka, és aki a régi szippantós-autójával közlekedik, de újgazdaghoz híven felesége úri módon akar élni, úri házban, az úri háznál pedig lakáj is van! Itt jön a képbe Hyppolit, a lakáj.

Eperjes Károly (bár emberileg voltak vele ugye érdekes dolgok) zseniálisan alakítja a precíz, rendmániás és megszállott lakájt. Nekem mindig a »Csengetett, Mylord?-ból« Twelvetrees jut róla eszembe. Egyszerűen zseniális, ahogy intézi a lakás átrendezését, ahogyan a programokról gondoskodik, ahogy Schneiderné fogyókúráját tervezi és amint keveri mindenfelé a keverni valókat. (Nem a levesre gondolok.)

Amikor anno néztem Huszárik Kata egyáltalán nem jött be, gyakorlatilag nulla színészi tehetséggel áldotta meg a sors, de miután megnéztem az eredetit, rájöttem, hogy ennél jobb színészt nem találhattak volna Telka szerepére.

Szóval bár kevés jó új magyar film van (sajnos), a Hyppolit 1999-es változatát nagyon szeretem, és akárhányszor nézem, tudok rajta röhögni. Egyrészt az újgazdagok remek paródiája ez, másrészt az egészen érezni, hogy a film magyar. Ahogy kétpofára eszik a csülköt pékné módra, zsíros arccal, amint az Erzsébet hídon át utaznak hazafelé és így tovább. Az egy-két színésznél látható enyhe túljátszás az egyetlen negatívum, amit leginkább magyar filmeknél érezni. Néha olyan, mintha nem tudnák: színházban vagy filmstúdióban vannak.

Viszont ha már magyar film: a Nyomozót többen dicsérték, valamint decemberben lesz a premierje a Kaméleonnak, amire nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. Akciófilm ez »hazánkban« ugyanis, ami pedig régi nagy vágyam.

Értékelés: 4 pont

Egy ideje vezetek egy hosszú listát, régi filmekkel, amiket már láttam, de jó volna újra megnézni. Köztük szerepel az összes duplanullás is, így aztán tegnap hirtelen felindulásból megnéztem a Dr. Nót, a legelső Bond-filmet, Sean Connery főszereplésével.

Szóval mindenekelőtt, mai szemmel nézve kicsit furcsa volt. Furcsa volt látni az 1962-ben használt technikákat, a vetített hátteret, a díszleteket, a fényeket és a teljesen más színészi játékokat. Máshogy kell hozzáállni egy ilyen darabhoz. Rengeteget változott az évek során a filmipar, és ez bizony érezhető. Semmi újat nem mondtam ezzel.

A történet dióhéjban arról szól, hogy az MI-6-nak megszakad a kapcsolata Jamaicával, így Bondnak, az intelligens és jóképű titkosügynöknek kell odautazni felmérni a terepet és rendet rakni. A szálak végül a nem egészen normális Dr. Nóhoz vezetnek. Közben persze szép nők veszik körül, akiket ellenállhatatlan charme-jával szed fel, hogy különböző testrészeik közösen gabalyodjanak össze, majd miután kiélvezkedte magát, megmenti a világot és ismét testrészeket gabalyít össze. Szóval egy teljesen átlagos Bond-film. Talán Connery hozza a legjobban Bond karakterét, mert bár a maga módján mindegyik szereplő jó volt, de a könyvben leírtakhoz mindenképpen ő állt a legközelebb.

Az egész filmnek van egy varázsa. Talán ez lehet az oka annak, hogy a 007-es filmeket vagy rajongva szereti az ember, vagy egyáltalán nem, és a kettő közötti elmegy vélemény nagyon-nagyon ritka. Sőt, ahogy az utóbbi időben észrevettem, nem valami sok ember rajong a felrázott és nem kevert vodka-martiniért.

Valamint egy aprócska bakit is kiszúrtam, az első néhány percben, mikor elhajt a nagy fekete autó, az ablakban visszatükröződik a reflektor és egy munkatárs (talán egy kamerás):

Értékelés: 4 pont

Nem én vagyok a legelső ember, aki szerint az új Bond-filmet elkúrták, picit, és nem is én leszek az utolsó. Én személy szerint csalódtam, nagyot. Többet és sokkal jobbat vártam. Nem Q és a rengeteg kütyü vagy Miss Moneypenny hiánya volt a probléma, mert a »Casino Royale-ban« bebizonyították, hogy ezek nélkül is lehet kiváló duplanullás filmet csinálni. Sőt, én még Daniel Craigért is odavagyok, a kék szemeivel és a hideg tekintetével megkockáztatom, hogy még a nagykedvenc Pierce Brosnannél vagy Sean Connerynél is jobb, de mindenesetre van olyan jó. Nem, a probléma ott kezdődött, amikor valaki az asztalnál felállt, és azt mondta: drága barátaim, koppintsuk le a Bourne-filmeket! És ez nem azért rossz, mert nekem a »Bourne-rejtély« nem jött be, hanem mert Bourne nem Bond. Még ha hangzásilag hasonlít is.

Mielőtt belebonyolódnék viszont: nekem tetszett a főcím. Nem volt olyan jó, mint a Casino Royalé, de a végén ahogy elkezdődött a film, és ahogy bevágták, olyan á lá gizda módon, egyszerűen megfogott. Egy Bond-filmnél pedig mondanom sem kell, hogy a főcím lényeges dolog.

Egy dolog miatt jó volt a koppintás: a másfélórás film rengeteg gyönyörű helyen játszódik, bár a 007-es filmekre nem jellemző, hogy csak Los Angeles lenne a helyszín, de ebben a stílusban ez bizony a Bourne-rejtélyben volt érezhető. Persze ez még csak az előnyére vált volna, az első olaszországi jeleneteknél az izgalmam kezdett fokozódni, hogy ez a film bizony isteni lesz. Aztán sajnos hamarosan elmúlt az érzés.

Szpojlermentesen igyekszem leírni a lényeget. Én nagyjából a huszadik-huszonötödik percnél vesztettem el az érdeklődést és a reményt, hogy ebből még valami jó kisülhet. Gyakorlatilag nincsen történet. Persze pörögnek az események, hullanak az emberek, a kamera egy másodpercre nem áll meg, robban ami robbanhat, törik ami összetörhet (legyen az tárgy vagy emberi csont) és így tovább, de emögött valahogy mégsem láttam összefüggő sztorit. Igazából semmit nem tudunk meg, semmit nem lehet kihámozni, és fölösleges ragozni: zéró tartalom, ennyi.

Ami viszont tetszett, hogy megtartották a Casino Royale néhány jellemzőjét; az elején például van egy hasonló pörgős verekedős-üldözős jelenet, és az előző részből ismert Vesper-dallam fel-fel csendül itt is, ami jó. Sőt, még néhány szereplőt is áthoztak, de persze ezt afféle folytatásnak is harangozták be, szóval nem újdonság.

Megintcsak személyes, de Eva Green mint Bond-lány nálam megmozgatott bizonyos testrészeket, a mostani hölgyeményektől viszont nem ájultam el.

Összességében tehát csalódtam, nem igazán tetszett a film. Volt itt is néhány kiváló jelenet, de én a Casino Royale szinte minden másodpercét, minden beszólását, minden kameraállását, minden részletét élveztem, itt meg úgy voltam vele kicsivel több mint negyedóra után, hogy legyen már vége inkább.

Több dolgot nem is lehet elmondani, mint akciófilm sem valami nagy durranás, Bond-filmnek egyenesen gyenge, sőt, talán megkockáztatom hogy a leggyengébb. Bár van egy 007-es film, amit nem láttam még, szóval nem nyilatkozom. Nem mondom hogy nézhetetlen, azt sem, hogy nem ajánlom a megnézését, pusztán annyi, hogy én nem ezt vártam. És szerintem sok rajongó van ugyanezen a véleményen. Morcos lettem volna, ha »éjféli vetítésre« megyek, az fix.

Értékelés: 3 pont (Először négy ponton gondolkodtam, de ez sajnos csak három.)

Megnéztük este a világ talán egyik legjobb számítógépes játékának, a Max Payne-nek filmadaptációját. Kicsit féltem tőle, hogy gyakorlatilag leírhatatlanul katasztrofális lesz, de az előzetes után picikét kezdtem bizakodni, hogy talán mégsem lesz akkora fail bukta. Valahogy így ültem le elé, és aztán teljesen kellemes meglepetés volt, mert a film jó.

Bár a jó elég relatív, mert mint adaptáció kiváló, ám szerintem akciófilmként nem igazán a legjobb (gondolom emiatt is van a 6/10-es IMDb-értékelés). Ez leginkább amiatt van, mert az egész picit vontatott, de annak aki legalább egyszer játszott a játékkal, teljesen más lesz a véleménye, ebben biztos vagyok.

A fényképezés rendkívül látványos, teljes mértékben visszaadja az eredeti hangulatot és képi világot, sőt, még néhány (összesen talán három) bullet time jelenet is volt, amiért külön pirospont, mert sikerült hátborzongatóan, és végre a Mátrixban látható trükköket túllépve megcsinálni (a legtöbb film általában azt másolta, bár az utóbbi időben már kevésbé). Ha jól emlékszem a Max Payne volt az első játék, amiben volt bullet time.

Bár annyira részletesen nem emlékszem már, de azt láttam hogy a sztori más sorrendben halad mint a játékban, és ez annyira nem volt jó húzás, mivel gondolom azok miatt intézték így, akik előtt ismeretlen a dolog. A szinkron viszont teljesen rendben volt (bár az orosz akcentust nem kellett volna ennyire erőltetni szerintem).

Az apróbb bakikat leszámítva két dolog nem tetszett. Az egyik, hogy kihagyták a páncéltermes jelenetet, amit én nagyon vártam (arra gondolok, amikor ha kilövöd a szirénát, Max megköszöni). Valamint hogy az előzetes alatt annyira pörgős vad zene volt, bíztam benne hogy a film alatt is ez lesz, de tévedtem. Ráadásul a theme song sem hangzott el úgy, mint a játékban. Ezek persze apróságok, de plusz élvezet lett volna.

Azt kell mondjam, hogy tényleg kellemes csalódás a film. Nem a legjobb alkotás, nem lesz korszakalkotó, valószínűleg nem fog kiemelkedő kritikát kapni, de ahogy én látom, sikerült egy – semmi túlzás – mesterműhöz úgy hozzányúlni, hogy ne meneküljön ki az ember a teremből tíz perc után, sikítva. Szóval szép munka volt, rajongóknak kötelező.

Értékelés: 4 pont

Az az igazság, hogy többet vártam ettől a filmtől. Egyrészt ugye Kiefer Sutherland, akit egyébként is, de a »24« óta különösen szeretek, másrészt pedig tetszetős volt a felállás, miszerint ugye tükrökkel megy majd mindenféle ijesztő dolog. Hát körülbelül kétszer sikerült megijednem (tegyük hozzá, hogy ekkor légfrissítő használata vált szükségessé, miután ugyanis majdnem összecsináltam magam, konkrétan). Arra jöttem rá, hogy nekem ezek a horrorfilmek inkább nevetősek, mint félősek.

Az történik nagyjából, hogy Sutherland, a zsaru (ez a szerep egyébként nagyon jól áll neki, gondolom magát adja), lelki-családi-alkohol és minden létező válságban szenved, és mivel a rendőrséget otthagyja, éjjeli őrnek áll egy korábban leégett házban, ami tele van különös tükrökkel. Ennyit lehet úgy elmondani, hogy semmi poént ne lőjek le. A történet nem valami nagy durranás, sőt, kifejezetten közhelyes, sejthető és már-már unalmas volt az egész, végig.

A tárgyak a tükörben mindig közelebb vannak, mint az látszik.

Rögtön a legnagyobb kontra: irgalmatlanul gyenge animációk. A tűz-jelenetnél például arcomat marták a zokogás fájdalmas és nehéz könnyei, melyeket egyrészt a lehetetlennél-lehetetlenebb kezdő Photoshop-mesteri és tíz kockából álló animációval kivitelezett grafika okozta szánalom, valamint az ezeket jóváhagyó egyén humorérzékéből fakadó jókedv okoztak. És az egyetlen igazán hátborzongató (fürdőkádas) jelenet emiatt gyakorlatilag élvezhetetlen. Szóval ejnye-bejnye, gondolom kevés volt a pénzmag.

Két dolog viszont nagyon tetszett. Egyrészt a kameraállások és úgy általánosságban a fényképezés remek volt, valamint a tükrök. (Ugye az angol címe azt jelenti, hogy tükrök, és a tükrökről is szól az egész film.) A tükrök ugyanis végig jelen vannak, és ez persze nem meglepő a sztori miatt, de szinte végig tükörből látjuk a filmet. Egy ablakon visszatükröződve, egy autó visszapillantójában, a fürdőszobában és így tovább. Egyszerűen tetszett ez.

Nagyjából ennyi. Nem volt rossz, és nem bántam, hogy megnéztem, de kicsit többre számítottam. Ja, és még annyi, hogy a végén nagyon jó volt a felvezetés a következő részre, vagy ha nem az volt, akkor szimplán tetszetős lezárás volt. Az utolsó öt perc kifejezetten feldobta, ha az nem lett volna, akkor két pont, így viszont három. Csak nem biztos, hogy a következő részt is megnézem.

Értékelés: 3 pont (Többet vártam.)

Az lehet a baj, hogy túl nagy volt az elvárás. Annyian mondták, hogy ez egy nagyon jó film, hogy nem igazán gondoltam rá: attól függetlenül lehet, hogy nekem nem fog tetszeni. Így tehát nekem csalódás volt a Trópusi vihar. Ellenben mielőtt bárki meg szándékozna emiatt lincselni: nem igazán rajongok Ben Stillerért, és szinkronosan néztem. Ez lehetett a két legnagyobb probléma, ugyanis egy Ben Stiller által rendezett filmről van szó, amelyben maga Ben Stiller az egyik főszereplő.

Azért hozzáteszem, hogy annyira nem volt rossz a film, mert amit azonnal észre lehet venni, az nem más, mint hogy a háborús filmek elé állít ferde tükröt, és ez a része nagyon jól sikerül. Aztán ott van az, hogy vígjáték volna, nem ártana kacagni rajta. Itt jön be az, hogy sajnos szinkronnal néztük, mert bár sok volt a nagyon jó poén, de annál is több a nagyon gyenge. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elkezdik néhány nagyon vicces dologgal, aztán tízpercig egymás után jönnek olyan mondatok, hogy elhangzott mellettem a kétségbeesett, és annál is őszintébb Menjünk ki innen! szűkölés. Ez zavart leginkább, és ha ez nem lett volna, akkor biztosan nekem is sokkal jobban tetszene.

A sztori úgy néz ki, hogy a katonákat játszó színészek belecsöppennek egy olyan szituációba, amikor a forgatókönyvben leírt dolgok tényleg megtörténnek, csak annyi különbséggel, hogy a fegyverekben nem vaktöltény van. És itt ismét a paródia az, ami kiemelkedik, mert rengeteg sablonos jelenetet kifiguráztak.

Ami miatt még szintén nem volt annyira rossz, az Robert Downey Jr., akit a »Vasember« óta különösen kedvelek. Lehet, hogy ő miatta meg is nézem ezt még egyszer, eredeti nyelven. Viszont érdekes; kíváncsi vagyok az elején hányan nem értették meg a paródia-filmelőzeteseket. Mondjuk mikor megjelent Ben Stiller, akkor már egyértelmű volt, hogy arról van szó, de előtte is lehetett sejteni.

Összességében tehát csalódtam benne, de azt nem mondanám, hogy katasztrofális volt, sőt, teljesen meg tudom érteni, ha akár korosztályomban van olyan ember, aki tetszik. Ennek fejében nem is akarom azt mondani, hogy ne nézze meg senki, de a szinkron mellőzése ismét javallott. Persze ha valaki nem tud angolul, nem akarom én bántani, de aki egy kicsit is konyít hozzá, az már jobban jár. Nekem nem igazán ez a stílusom, így nem volt olyan nagyon nagy durranás, viszont a sok-sok pozitív vélemény miatt kicsit csalódtam.

Értékelés: 3 pont (IMDb 7,7 szerintem korrekt.)

Nos, a mostanában látott gyengébb filmek utáni kiváló kárpótlás az MR 73, ugyanis egy remek filmről van szó. Először kicsit megdöbbentünk, hogy hát franciául beszélnek, de engem teljesen elvarázsolt a hangulata, és azt leszámítva, hogy a fehér feliratot háttér nélkül vetítették, nem volt probléma. (Arra gondolok, hogy a fehér ingen például lehetetlen volt elolvasni, a filmben pedig sok fehér ing van.)

Ahogyan néztem, az »Őfelsége pincére voltam« ugrott be. Ugyanis itt is azonnal lerí, hogy nem amerikai filmet nézünk. Lehet, hogy az európai filmekből kevesebbet kapnak fel, de egy biztos: teljesen máshogy állnak a filmkészítéshez, mint az amcsik, és ez a másfajta hozzáállás szinte mindig a film előnyére válik. Gondolok itt a zenére, a hanghatásokra, a színészi játékra és különösképpen a teljes képi világra. Továbbá számomra a francia nyelv is sokat emelt az élményen.

A történet középpontjában egy olyan rendőr áll, aki többet iszik alkoholt mint vizet, pedig kiváló zsaru lenne; egy fiatal lány, akinek a szüleit kegyetlenül meggyilkolták; az ő szüleinek gyilkosa, és egy az ő módszeréhez hasonló módon gyilkoló ismeretlen áll. E három szál természetesen összekapcsolódik, de ami nagyon tetszett, hogy szinte minden részletet neked kell összeraknod, semmit nem mondanak el konkrétan, csak apró utalásokból kell következtetned.

Lehet hogy perverz, de muszáj megemlítenem a szüléses jelenetet. Nem igazán emlékszem olyan filmre, ahol láthattuk magát a szülést, és nem csak az anya valamint a doktor fejét, hanem konkrétan a kibújó gyermeket, a köldökzsinór elvágását, a gyerek mosdatását stb. Kicsit hátborzongató volt, akár az egész film, melyet ez a megmutatunk mindent hozzáállás végig kísér. És ami még tetszett, hogy sokszor jelennek meg a háziállatok a történetben. Nem tudom miért, de egyszerűen jó volt látni ahogyan a macska vagy a kutya ugyanúgy ott van az emberek mellett, mint a valóságban.

Kiváló élmény volt, egyetlen dolog zavart csak, hogy talán a kelleténél picit hosszabb volt így moziban. Ha itthon nézem, nem gond, de ott valahogy ebből kicsit sok volt a 120 perc. Ettől eltekintve bátran ajánlom mindenkinek!

Értékelés: 4 pont (Hátborzongató, kicsit hosszabb volt a kelleténél, de így is remek.)

Nos, egy dolog biztos: többet röhögtem ezen a filmen, mint a kevésbé vicces »Az üresfejűn«. A probléma csak az, hogy ezt úgy árulják, mint egy horrorfilmet, nem pedig úgy, mint egy vígjátékot. És a teli moziteremben többen is ezen a véleményen voltak, kifelé menet nem egy és nem két ember mondta: még jó, hogy nem teljes áron néztük. Még jó. Mondjuk annyira nem lehet rossz, mert Gigi például remegett alatta. Igazából egyetlenegyszer sikerült megijednem, a film végén, akkor is csak azért, mert épp az üdítővel babráltam.

Mostanában mindig konstatálnom kell, hogy sajnos nem tudnak jó horrorfilmeket gyártani. Ott volt anno az egészen elfogadható »A Fűrész«, ahol persze ugyanúgy ment a vérengzés (horrorfilm erről szólna elvileg), de nem értelmetlenül. Az események okkal történtek. Itt viszont nincsenek okok, vagy ha vannak is, akkor azt a következő részre tartogatják, szinte biztos, hogy lesz, mert erre több utalás is van a végefelé. Viszont kevésbé valószínű, hogy azt megnézem. Egyébként megtörtént események alapján történt, de azt hiszem a valóságban ez nem ilyen vicces volt. Tehát rosszul nyúltak hozzá.

A történet annyi, hogy a csaj nemet mond a csávónak, de azért leutaznak a házba vidékre, ahol várja a csajt a rózsaszirom, a pezsgő és miegymás. Csak most szomorkodás van, a boldogító nem után. És ekkor jönnek a bábus emberkék, akik először jól legyalulják az idegeket, aztán megölik őket. És itt van vége a filmnek.

A másik ami zavart, hogy az ember nem fél hanem megijed. Nem azért rettegsz, mert nem tudod mi fog történni, mert nem tudod mi vár rájuk, mert nem tudod miért csinálják velük azt, amit. Egyszerűen azért félsz, mert síri csend van, aztán egyszercsak belekúrják a konyhakést a kamerába, és ezt egy maximális hangerejű basszus és falvakarós hanggal együtt teszik.

Nem mondom, hogy rossz volt, mert tényleg sokat röhögtem rajta (meg a fél terem is), csak az a baj vele, hogy a mostanában szokásos horrorfilmek vonalát követi. Pedig egy jó horror nem ilyen.

Az pedig, hogy a The Strangers címből miért Hívatlanok lett - rejtély. Feliratosan néztük, bár sokat nem beszélnek benne, és akkor is leginkább a shit, a fuck, a shit the fuck és a what the fuck szavak fordulnak elő leggyakrabban. Ami még furcsa, hogy IMDb-n 6,5 pontot kapott, és több kommentben is kiemelik, hogy mennyire félelmetes egy film. Hát nem tudom, lehet velem van a baj.

Értékelés: 2 pont (Inkább vicces, mint ijesztő.)

Az van, hogy a fantasztikus »Az esemény« után sikerült egy másik remek filmet is megnézni, mégpedig ezt. Mondjuk ha ott lettem volna jegyvételnél, lehet integetek hogy inkább menjünk vidámparkba. Megmondom őszintén, gondoltam rá: le se írom, hogy én ezért kiadtam négyszáz-akárhány forintot, de hát ez van. Elvileg a Trópusi vihart néztük volna, de semmire (értsd, semmire) nem volt jegy, csak erre, mert hát moziünnep, gyere Gazsi olcsó a jegy.

Szóval, ez a film gáz. Nem azért, mert kilencven percből nyolcvannyolcat rezzenéstelen arccal ültem végig; nem azért, mert olyan szövegek vannak benne, amik egyszerűen gázok, és megkérdeztem, hogy most ez tényleg vicces-e, pedig ha valaki, akkor én tudok bármin röhögni és azért sem, mert minden fordulat az első öt percben sejthető volt. Egyszerűen azért, mert Eddy Murphy sokkal jobbat is tudna. Valami olyasmit hallottam, hogy most azért ilyen filmeket csinál, mert ezek bejönnek a gyerekeinek. Hát ha ez igaz, akkor egyrészt gnóm gyerekei vannak, másrészt meg elpazarolja a tehetségét. Mert az van neki, elég csak annyit mondani hogy Beverly Hills-i zsaru. Persze voltak gáz filmjei is. Oké, a gáz talán erős, mert ha tízéves lennék, biztosan röhögtem volna többet. Viszont nem tíz vagyok, így csak ötször sikerült röhögnöm, akkor sem a poénon, hanem az idióta arcokon mondjuk.

Annyit lehet még elmondani, hogy sztori az nincsen. Logikai bakik hegyén-hátán, egyik dolog üti a másikat és minden ilyesmi, ami egyszerűen arra utal, hogy igénytelen. Pedig azért mert röhögős (szerintem inkább családi) filmet csinálunk, nem feltétlen kell azt jelentse, hogy fos filmet csinálunk.

Jóindulattal kap rá két pontot, mert néha-néha tényleg röhögtem, meg mert ezen legalább nem aludtam el. Eddy Murphy meg remélem nem fogja ezekkel az alkotásokkal bombázni a mélyen tisztelt nézőközönséget a továbbiakban.

Értékelés: 2 pont (Azért néha röhögtem.)

Nem kerülgetem a forró kását: ez a film rossz. És most nem arról van szó, hogy nekem nem tetszik, és emiatt rögtön rossz, hanem egyszerűen rossz, mert ezt egyébként is ellenzem, hanem arról, hogy több szempontból is vállalhatatlan. Pedig már megint az van, hogy lehetett volna sokkal-sokkal jobb is. Emlékszem, hány meg hány ember várta a The Happening-et, mondván hogy végre valami új, végre valami más, végre valami igazán jó film lesz! Mind tévedtek, de legalábbis sokan csalódtak.

Az van, hogy hirtelen az emberek elkezdik magukat megölni – nem tudni miért. Persze mivel Amerikában vagyunk, mindenki rögtön a terrortámadásra gondol, de aztán később rájönnek, hogy erről szó sem lehet. Az első tíz-tizenöt perc érdekes, a legpozitívabb értelemben. Úgy néz ki, valami izgalmas fog kisülni belőle. De nem így történik. Én a harmincadik percnél konkrétan elaludtam. Nem túlzok, szabályosan arra keltem másfél órával később, hogy a nyálam elcseppent a szájam szélén, valamint hogy mindenem elzsibbadt, a macska meg az ölemben dorombol. Aztán nekiveselkedtem a maradék hatvan percnek, de komolyan mondom: csak szenvedés volt.

Mi zavart benne legjobban? A kidolgozatlansága. Hogy egy ennyire jó alapötletet ennyire összecsapnak. Hasonló volt mint a »Világok harca« filmváltozata, ahol történnek az események, aztán hopp vége, és nem tudod igazából hogy mi történik. Itt mondjuk megtudod, de hozzáteszem, hogy a befejezés nevetségesen gyönge lett Mintha nem lett volna idejük befejezni. Továbbá rég láttam már filmet, ami ennyire átlátszóan, ennyire gagyi módon közelíti meg a környezetvédelem egyébként is puskaporos témáját.

Ami miatt végignéztem, az leginkább Zooey Deschanel, aki szimplán szép, továbbá az, hogy minden percben elkezdtem bízni benne, hátha jobb lesz, aztán rájöttem hogy nem, ilyenről szó sincs, ez a film el lett cseszve, a legfinomabb kifejezéssel is. Mondjuk érdekes, az IMDb-n 5,4 pontot kapott, lehet csak nekem más az ízlésem, de én háromnál több pontot nem adnék neki tízes skálán. Itt az ötpontos osztályzásban az egy és a kettő között vacilláltam, de jobban belegondolva végig néztem, és Deschanel miatt annyira nem bántam meg. Mint film viszont fertelmes volt, többet sose.

Értékelés: 1 pont

Régebben (talán tíz éve is lehet) már láttam ezt a filmet, de egyrészt nem is annyira emlékszem rá, másrészt egy ilyen filmet máshogy értékel az ember még kettő, nem hogy tíz év múltán. Sok ilyen film van egyébként, amit mostanában szeretnék újra megnézni, van is egy kisebb lista, majd meglátom hogy sikerül.

Szóval, »Stephen King - A halálsoron« című regényének megfilmesített változatáról van szó, amitől kicsit óvakodtam, egyrészt mert bevállalták hogy három kerek óráig tart, másrészt a King-regények filmekben nem igazán jöttek be sosem, bár lehet, hogy a könyv elolvasása után máshogy áll hozzá az ember. A Lángolierek régebben nagyon bejött (pont most olvasom), a »Cujo« viszont kifejezetten rossz volt, bár azt nem olvastam.

Ennek ellenére ez a film zseniális, és annak ellenére, hogy hosszú, nem igazán vannak unalmas másodpercek. Ráadásul végig követi a könyv fonalát, csak néha-néha tér el kicsit, amikor muszáj, és ez nálam extra jó pont, és ráadásul sikerült úgy megoldani, hogy semmi lényegeset ne hagyjanak ki. Mondjuk volt egy-két technikai baki, ami egy lassan tízéves filmnek teljesen elnézhető (például van az a jelenet, amikor rázkódik a ház, Tom Hanks meg áll stabilan, a háttérben meg ugrál a mennyezet).

Apropó, a szereplőválogatás kicsit meglepett. Tom Hankst valahogy nem tudtam elképzelni Paul Edgecombe-nak, kicsit idősebbnek képzeltem el, de végül kellemes csalódás volt, a többieket pedig kiválóan választották ki, Brutal, Coffey, Dean, Percy és Bill alakítása is egyaránt kimagasló volt.

Egyetlen negatívumot említenék meg, ami csak a magyar változat hiábja, hogy a szinkron egyáltalán nem követi a könyvet. És most nem arra gondolok, hogy a Harry Pottert például egy-az-egyben a könyv alapján szinkronizálták, hanem hogy a könyvben Öreg Füstös, a filmben Vén Szikrás; a könyvben Mr. Jingles a filmben Csengettyű úr; és egyéb ilyen apróságok.

Eleinte négy pontot akartam rá adni, aztán lefekvés után és még reggel is sokat gondoltam rá. Mert ez a film bizony nagyon jól sikerólt, mindenképpen van olyan jó, mint a könyv volt, ami valjuk be, hogy tényleg ritka.

Értékelés: 5 pont

Ő Joker, nem a sötét lovag. Ha esetleg…

Szerettem volna megnézni már augusztus elején, de a nyaralás miatt erről szó sem lehetett. Ma végre beültünk rá, és próbáltam az első másodpercekig olyan hűvös maradni, mint aki tudja, hogy igazából egy rossz filmre megy, mint aki vesz egy rossz autót, de azért azt mondja mindenkinek, hogy el kell ájulni. Ezt a hűvösséget nagyjából az első másfél percig bírtam tartani, mikor is megjelent William Fichtner (akit a »Prison Breakben« Mahonként ismerhettünk meg) és egy sörétessel ünnepélyesen megindította a tömény akció és dramaturgia mesterművét, mert az A sötét lovag című alkotás ez, nem más.

Be kell állnom a sorba, és le kell írnom amit már annyian írtak és mondtak, hogy meglepő módon, a film háromnegyedét a Joker teszi zseniálissá. Ha minden más gyászosan elviselhetetlen lett volna, akkor is csúcsközelbe tornázta volna Heath Ledger – aki időközben sajnos elhunyt – alakítása. De minden más rendben volt, így nem hogy csúcsközeli filmről van szó, hanem már-már le kell írnom azt, hogy A Filmről.

A remek színészi alakítások után legjobban a dramaturgia és a technika, továbbá ezek találkozása fogott meg. Nem hatalmas és látványos animációkra, robbanásokra gondolok (bár ezekből sincs hiány), hanem olyan apró pici dolgokra, mint az érem, mint a kártya, mint a két arc, mint a sötét lovag, mint a mosoly és ezek jelentése, ezek fergeteges kameraállásban való megjelenítése, a hozzávágó hátborzongató zene, és a hihetetlenül jól időzített vágások. De fontos megjegyezni, hogy nem megy el annyira parasztvakító irányba, mint az »A Vasember« esetében. Ezekkel mind azt érték el, hogy a hosszú – tényleg hosszú, több mint két és fél órás – film minden másodperce magával ragad, és egyszer sem gondolsz arra, hogy de jó lenne már felállni és menni haza. Pedig ha valaki, akkor én szoktam ilyet érezni, már sokszor egy kilencven perces filmnél is.

És Heath Ledger. Ahogy nyammog, ahogy nyalja a száját, ahogy beszél, ahogy röhög, ahogy a hajába túr, ahogy forgatja a kézikamerát, ahogy dühöng, ahogy vág a késsel és ahogy mindent csinál, az egyszerűen zseniális, már emiatt az alkotás miatt nem hiába élt. Persze a többiek is nagyon jók voltak, de mellette elbújtak. Illetve nem is elbújtak, hanem. Fogalmazzunk úgy, hogy Ledger színészkedik. Illetve sajnos csak színészkedett. Beleélte magát a szerepbe, átadta magát, hagyta, hogy vigye előre Joket, az elmebeteg gyilkos. A többiek pedig elvállaltak egy munkát, csinálták amit megtanultak (kiválóan csinálták), és kész.

Nagyon örülök neki, hogy bár egy újabb képregény-adaptációról van szó, megint azt kell leírjam, hogy ne egy bugyuta Fantasztikus Négyesre gondoljunk, hanem egy filmre, amiért megéri beülni a moziba, amit megéri betenni otthon a DVD-lejátszóba és megnézni – akár többször is. Egy olyan film, amiről beszélünk, amiről olvasunk, amire még sokáig emlékezni fogunk. Ez az új Batman-film. Ez, és nem több. Mikor olvastam róla, hogy leelőzte IMDb-n a »Keresztapát«, kicsit hitetlenkedtem. Elvégre a The Godfather a film, és emlékszem, hogy mániákussal beszéltünk is róla, hogy ez csak valami vicc lehet. De nem az, ez a film tényleg zseniális. Sajnálom kicsit, hogy tervezték a folytatást, de így, hogy Ledger elhunyt, egyszerűen nincs értelme. Bárki is lenne (vagy lesz) az új Joker, szinte biztosan érzem, hogy nem fog ilyen nagyot alakítani. És abban is biztos vagyok, hogy erre a Jokerre sokáig fogunk emlékezni. Ha tízpontos vonalzóm lenne, azt mondanám tíz pont. De mivel csak öt pont van, csak ötöt adok. Meg fogom még nézni, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem változik a véleményem. Még millió gondolat van bennem, millió sort tudnék róla írni, de felesleges. Ezt a filmet látni kell. És plusz öröm, hogy nem szinkronizálták, csak egy gyatra minőségű feliratot kúrtak alá. Nem a sorba akarok beállni, de ezt éreztem mialatt néztem, és miután kijöttem a moziból. Mindezt úgy, hogy tényleg úgy álltam hozzá, hogy ez egy gyenge B-kategóriás múvi lesz. És Batman-rajongó sem vagyok.

Értékelés: 5 pont (Zseniális alkotás.)

Valamelyik este a képvetítő szobakészülék (TV) elé vetődve volt szerencsém megnézni a Fiúk a lakókocsiparkból című másfél órás röhögésindikátort. Maga a film erősen „B” kategóriás és ezalatt főleg a színészek neveit értem, hiszen itthon nem annyira ismerős ez a gárda. Amerikában azonban hasonló néven már évek óta fut egy TV-széria (lehet bele kellene fektetni egy kis időt és felkutatni, honnan lehet beszerezni), így valószínűleg ott kicsit ismertebbek már az arcok.

Az alaptörténet szerint adott 3 totális idióta, akik egy lakókocsiparkban tengetik mindennapjaikat, és kisebb-nagyobb lopásokból tartják fenn magukat. Egy alkalommal a 3 agytröszt kitalálja, hogy nekik feltétlenül fel kell törniük egy ATM-et, ami nem túl meglepő módon kudarcba fullad (megint más kérdés, hogy ezen a kedves nézők be fognak rosálni), és a csapat tagjai sittre kerülnek. Aztán itt a csapat feje, Ricky megalapít egy hoki válogatottat (nem, nem maszturbálásról van szó, kedves mosolygó hölgyolvasók), ami arra ösztökéli, hogy benn maradjon a sitten, de innen kivágják. Miután az egész bagázs kikerül a hűvösről, terítékre kerül az évszázad balhéja, mégpedig, hogy aprópénzekből fognak meggazdagodni. A probléma csak az, hogy nem kéregetni akarnak és nem is italautomatát üzemeltetni.

Maga a film igazán fantasztikus, én konkrétan szétröhögtem az agyamat rajta. Az egész produkció ál-dokumentumfilmként mutatja be a fiúk életét, a rengeteg ökörség pedig szépen kiporciózva érkezik a nézők szemei elé. Ami még inkább szerethetővé teszi az egész mozit, az a szereplőgárda, akik közül nekem Bubbles (fent a képen) elcseszett figurája volt számomra a legszimpatikusabb, kicsit hajazott külső megjelenésben az úristen kukac menny pont hu néven futó örökbecsűben felbukkanó ruhatárosra.

Én azt gondolom, ha valaki nem ül le túl nagy igényekkel, csak szeretne egy jót rötyögni, akkor az értékelni fogja ezt a filmet, ami a nagy és hatalmas Amerikában Trailer Park Boys néven fut, és még saját honlapja is van.

Értékelés: 4 pont (Nem egy Adam Sandler film, de azért jól lehet rajta szórakozni.)

suexID

Egy ideje már itt figyelgetett a film, valami miatt sosem szántam rá magam, de ma gondoltam könnyed kis esti szórakozásnak jó lesz. Hát óriásit tévedtem. A film tömören és röviden százhúszpercnyi kínszenvedés. És nem azért, mert hülye pasi vagyok, aki nem értékeli a romantikus filmeket, mert ott van például a »Mindenképpen Talán«, ami egy teljesen szerethető, vicces, kedves és tényleg romantikus film. Ez viszont több sebből vérzik.

A sztori nagyjából annyi, hogy van egy házaspár, akik minden vita ellenére is imádják egymást, ám betegségben meghal a csávó, a csaj pedig értelemszerűen összetörik. Ám a legény hátrahagy neki egy rakat levelet, amit trükkös módon kap meg, és ami kicsit kimozdítja őt. Rögtön belevágnak a lecsóba, és ami az egész film közben nagyon zavart, hogy átláthatatlan és átgondolatlan az egész történet, pedig még kisebb szakaszokra is bontják évszakok szerint, és mégis.

Aztán jön még az, hogy egy romantikus filmben én szeretnék látni legalább egy szép nénit. Itt meg nem volt egyetlen igazán szép hölgy sem. A főszereplő Hilary Swanktől egyenesen a falat kapartam, Lisa Kudrow pedig üde színfolt volt, de őt sem a kiemelkedő szépségéért szeretjük, ugye, meg ahhoz keveset is szerepelt, hogy megtartsa a filmet úgymond. Biztos bennem van a hiba, de ha ilyesmi limonádét nézek, akkor jöjjenek az agyonplasztikázott, agyonmaszkírozott, agyonretusált szőke cicababák, gyönyörű lábakkal, meg formás mellekkel. Gondolom a csajok hasonló elvárásokkal rendelkeznek férfitéren.

Ha moziban néztem volna, biztos vagyok benne, hogy kimegyek úgy az előadás felénél, mert egyszerűen nem kötött le. Pedig vannak jó romantikus filmek, és én vevő vagyok a jó romantikus filmekre, még a csöpögésre is. Nem kellene törvényszerűnek lennie, hogy ami romantikus, az nem jó. Kidolgozatlan, összecsapott sztori; egy-két kivétellel gyenge szereplőgárda; és mindez két teljes órán keresztül. Nekem ennyi jött át, pedig egy ilyen sztoriból nem ennyinek kellene.

Rég éreztem már ilyen jól magam egy film után. Csak épp azzal van a gond, hogy nem a film miatt van ez, hanem mert végre vége a filmnek.

Értékelés: 1 pont (Ezt is csak Lisa Kudrow miatt, ha ő nem lett volna, biztos nem nézem végig.)

Tulajdonképpen sok mindent nem akarok leírni, mert mániákus tökéletesen összefoglalta a dolgokat. Én csak bólogatni tudok: rajongóként anno majdnem az összes részt láttam (tervezem is hogy újra végignézem), és X-akták mércével ez a film nevetséges volt. Egy jó X-akták epizód közben és után az embert legalább egyszer kirázza a hideg, engem meg nem rázott, vagy ha igen, az is csak a fagyasztott moziterem miatt. Mint középkategóriás sci-fi viszont nem volt olyan rossz.

Ami nem tetszett, hogy gyakorlatilag a történet nulla volt, tele zavaró logikai dolgokkal, amik nem igazán hibák, inkább csak az összecsapottság látszatát keltik. Például az egész alapsztori sántít: nem nézném ki az FBI-ból, hogy egy ügynökük megmentéséért feláldozzák másik x ügynök életét.

Valamint apró zavaró dolog, de lehagyták a főcímet. Az a főcím annyira zseniális volt, erre itt meg bevágják a fütyülős témát, és kiírják a címet, aztán csá. Értem én mit akartak vele, hogy mindenki tudja mire ül be, és csak egy kellemes kis emlékként megidézik a dallamot, amit magában fütyül a néző tovább, de nem jött át annyira.

Két dolog volt jó ebben a filmben: Duchovny és Anderson. Más nem.

A konklúzió tehát egyértelmű: mint X-akták, ez a film nagyon nagy bukta. Mint valami átlagos beülős-megnézős film viszont elmegy.

Értékelés: 3 pont (X-Akták mércével 0.)

Nem terveztem hogy megnézem ezt a filmet, de aztán ma hirtelen támadt ötlet után 14.59-kor még pont tudtunk három jegyet venni Balázzsal és Gigivel. Megmondom őszintén, pont azt kaptam a filmtől, amit vártam: semmit. Az előzetesben elsütötték ezt a jaj, a gonosz múmiák csalnak poén(nak szánt valami)t, ami előrevetítette, hogy egy lapos viccekkel teli idiótaság lesz.

Pedig az alaptörténet nem rossz: egy kínai császár aki legyőz minden ellenséget, kivéve a halált, keresi az örök élet kulcsát, és most, kétezer évvel később feltámad, hogy befejezze, amit elkezdett: leigázza ellenségeit és halhatatlanná váljék. Ehhez jönnek még az érdekes korok és helyszínek, mint például az 1940-es évek vagy mondjuk Sanghaj, amiket egész hangulatosra sikerült megoldani. Viszont két dologgal rontják le az összhatást, méghozzá durván: rendkívül gyenge vetítésekkel, mint például itt a fentebbi képen is, de vannak ennél sokkal gázosabbak is, és a már előbb említett egyáltalán nem vicces viccekkel. Volt persze egy-két jó, ami viszont nagyon jó volt, de a legtöbbnél összenéztünk, hogy ezt most ugye nem gondolták komolyan.

És volt még egy jelenet, ami felhúzott: egy nyíl kiszakítja főhősünk ingét, de néhány kameraváltás után az ing már ép és tiszta. Meg persze agyonvernek ötszáz zombimúmiaizét, de egy homokszem sincsen az arcukon. Nevetséges.

Aztán ott van még a színészek játéka is, ami szintén olyan erőltetett, mint valami bugyuta családi filmet néznél. Pedig ez kalandfilm lenne, és azért a Múmia első része sokkal jobb volt, bár tény, hogy akkor még kisebb voltam, és lehet, sőt biztos, hogy más szemmel néztem egy filmet. Majd újranézem egyszer.

És ehhez még hozzájön, hogy elhúzták 112 percig, pedig már a kilencvenedik percnél majdnem elaludtam. Nem tudom mikor értik már meg, hogy a jó akciófilm pörgős, és 90 percnél nem tart tovább. Vagy ha mégis, akkor valahogy úgy, hogy ne kezdjek rajta aludni.

A jó pont tehát, hogy van egy egész jó sztori, illetve néha látványos jelenetek és jó poénok, ezek arra elegendőek, hogy ne menj ki vetítés közben. Lehet, hogy eredeti nyelven a poénok jobban csattannak, mi sajnos szinkronosan néztük.

Értékelés: 2 pont (Kettő és három pont között vacilláltam, de ez sajnos csak kettő, mivel egy háromcsillagosat még újranéznék, ezt nem hiszem.)

Nem kerülgetem a forró kását: ez a film nem tetszett különösebben. Pedig két remek főszereplő, egy jól hangzó, sokat ígérő történet, de valahogy mégsem. Drámáról van szó, de az unalmasabbikról, pedig a történetet maximálisan átéreztem, mégis sokszor bambultam el a film közben, mert valahogy nem az jött át, aminek kellett volna, és nem az én hibámból.

A sztori nagyvonalakban: két ember találkozik egy kórházi szobában, az egyik tűz, a másik víz; az egyiké a kórház, a másik autószerelő. Szinte egyszerre tudják meg, hogy legjobb esetben is egy év van hátra az életükből, ezért készítenek egy listát, hogy haláluk előtt milyen vagány dolgokat akarnak kipróbálni. És kapásból itt jön egy elég csúnya baki: a film végefelé az egyik jelenetben az egyik sor vastagon kihúzásra kerül a listán, majd két perccel később megint látjuk a listát, ám az a sor nincs kihúzva. És ez apróságnak tűnhet, de nem az, hiszen a lista körül mozog az egész történet.

Továbbá az zavart még, hogy nagyon lassan bontakozott ki az egész, a végére meg nagyon gyorsan befejeződött. Így nekem egyrészt összecsapottnak tűnt, másrészt mint azt előbb is írtam, sokszor hagytak bambulós részeket, amikor azon agyalsz, hogy majd otthon takarítsd ki a vécét, pedig egy filmnek nem szabadna ilyen réseket hagynia.

Drámának gyenge, vígjátéknak erős, így besorolni is elég nehézkes. Nem mondom hogy egy rossz filmről van szó, de én kicsit többet vártam tőle.

Értékelés: 3 pont

Megmondom őszintén, már talán egy éve, hogy megvan ez a film, és ott árválkodik a DVD a polcon, de ma végül hirtelen felindulásból (mert egyébként másik film volt betervezve) beraktam a lejátszóba, és utólag belegondolva, egyáltalán nem bántam meg. Egy cseh-szlovák játékfilmről van szó, és bár ez elsőre kimondva komolytalannal tűnhet, de nem az. Teljesen más, mint egy amerikai produkció. Más a zene, más a fényképezés, más a rendezés, mások a szereplők. De vitán felül van olyan igényes, mintha Los Angelesből érkezett volna.

A történet alapja Bohumil Hrabal azonos című regénye (fel is írtam magamnak, hogy be kell szerezni), melyben dióhéjban Jan Díte meséli el életét. Kulcsszavakban: nők, finom ételek, drága italok, vendéglátás, gazdagok, szegények, világháború, hazafiasság és büszkeség. Van itt szó a cseh sörökről, a németekről, a csehek és a németek viszonyáról, van egynéhány fedetlen női test (az egyik jelenetben hat darab meztelen nőt számoltam) és az ember nyála összefut a szájában, olyan jóízűen esznek-isznak.

Nálam kapott egy plusz jópontot azért, mert hihetetlenül aprólékos a kidolgozás, néha már kicsit fárasztóan is, de egészen olyan apróságokra figyeltek, mint például egy üzlet ablaka (ez a kép többször megjelenik sokkal kisebb méretben, háttérben is). Talán másnak jelentéktelen, de engem megvesznek az ilyen apró odafigyelésekkel:

Az egészet még színesítik néhol jól sikerült, néhol kevésbé jól sikerült 3D-s animációkkal (a biliárdgolyókon konkrétan röhögtem, annyira primitív munka volt), vicces kameraállásokkal és zenével, valamint aranyos trükkfelvételekkel, mint például a némafilm-szerű jelenet az első percekben. A színészi játékról nem is beszélve. Nem gondoltam volna, hogy a csehek és a szlovákok ebben ennyire jók.

Azt hiszem nem írok nagy badarságot, ha azt mondom, hogy ez a csehek és a szlovákok »Forrest Gumpja«. Kellemes csalódás volt ez a majdnem kétórányi kis groteszk kaland, ami teljesen más a legtöbb filmnél. Nálam ez egy ötpontos alkotás volt, bátran ajánlom azoknak, akik szeretik az ilyenfajta alkotásokat, és kíváncsi vagyok a könyvre is.

Értékelés: 5 pont

Igazság szerint ez a film nem lenne rossz. Egyáltalán nem rossz, de azt sem mondanám rá, hogy jó. Nekem a legnagyobb problémám az volt vele, hogy Will Smitht nem igazán bírtam komolyan venni, mint szuperhős. De ezzel nincs is gond, hiszen a film röhögést ígér, nem valami »Heroes-szerű« megváltást. És a film elején jön is a röhögés, aztán úgy az első tíz perc után belassul, és próbál átmenni világmegváltásba, meg nagy népnevelésbe, ami viszont nem igazán jön össze, az előbb említett okok miatt.

Ami még negatív pont nálam, hogy az egész hihetetlenül klisés, még az átlagosnál is sokkal-sokkal-sokkal klisésebb, az egész történet (már ha van ilyen) kikövetkeztethető nulla logikai érzékkel. A végén persze megtudjuk Hancock történetét, kapunk egy kis hepiendet, és kidobjuk a kukorica maradványait a kukába.

Nem mondom azt, hogy rossz film volt, mert ez a másfél óra nem sokat vett el az életemből, de kicsit bosszankodom, mert úgy érzem, hogy ez a film tényleg lehetett volna több-jobb. De nem lett.

Értékelés: 3 pont

2008 animációs filmje a Disney-Pixar produkciója, Wall-E!

Elképesztően aranyos film volt, szokásos kis népneveléssel, olyan témában, mely talán sosem volt olyan aktuális, mint most: vigyázzunk a Földre. Meg persze a szeretet, ami nagyon fontos dolog, és tényleg.

Az időtartam nagyon jó volt, nem voltak unalmas részek, nem üli az ember kockásra a fenekét, és az értelmesebb kisgyerek is pont kibírja ezt az időt (akit kifogtunk a moziban, az konkrétan nem volt értelmes, de hát így jártunk). Egyébként nem csak Johnny 5 jut eszébe az embernek, rengeteg más film-sorozat felé is voltak finom utalások, bár ezek sokszor inkább aranyosak voltak. A legjobban a felrepülő Szputnyik tetszett, nem is tudom miért.

Két dolog, amit sajnáltam. Az egyik, hogy az előzetesekben az igazán könnyfakasztó poénok 80%-át lelőtték, így sokszor már mosolyogtunk egy-egy jelenet kezdetekor (volt egy csávó aki ilyenkor mindig egy nagyon nyálcsurgatós mostfigyelj beszólással próbálta tartani az amúgy sem alacsony érdeklődési szintet).

Valamint. Egy hónappal csúszik az itthoni premier (június 25-én volt amcsi szomszédainknál, július 24 itthon), gondolom a szinkronizálás miatt. És érted, leszinkronizálták azt, hogy Vóóó-óóólííííí meg azt hogy Éééévaaa, és az egész egyrészt elvesztette azt a hátborzongatóan aranyos jellegét, másrészt olyan hülyén éreztem magam, nem tudom miért. Aki teheti (értsd: nem gyerekkel nézi) feliratosan nézze, az egészben kb. harminc mondat van.

Nem csalódtam benne, bár azért tartogathattak volna több olyan poént, amit az előzetesben ellőttek. Meg gondolom lesz egy Wall-E 2 bőrlehúzás, nem tudom.

Értékelés: 5 pont (Kár, hogy kevesebb poén volt, mint amire számítottam, így kissé felfelé kerekítve, de.)

Úgy volt, hogy megnézzük ma Balázzsal a Hancock című filmet, de arra nem értünk oda, így végül Wanted lett belőle. A tovább után igyekszem szpojlermentesen.

Megemlítem azt is (hadd örüljön Balázs), hogy a jegykezelő srác olyannyira tudta a szabályokat, hogy meghalt volna, ha nem köt bele a félliteres kólásüvegembe, amit aztán végül úgy is becsempésztem. Értem én hogy szabályok, de majd ha tűrhető áron és nem csak egyféle agyonvizezett-agyonjegezett kólát lehet kapni a büfében (és amúgy is jéghideg a terem), akkor ott fogom megvenni, lehúzós senkik. Hihetetlen milyen taplók dolgoznak egyébként is a mozikban, ha lenne pénzem, mennék VIP-terembe.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Mindenekelőtt: szeretnék kérvényt benyújtani, hogy egyik film címe se legyen lefordítva. Ugyanis itt van az In Bruges című film, amit sikeresen Erőszakiknak fordítottak. Ezzel az a baj, hogy a címre ránézve valami vígjátékot vár az ember, és tény ami tény, hogy lehet jócskán röhögni is, de a végére pont nem a röhögés lesz a legjellemzőbb.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Igazából nem kedvelem a romantikus filmeket, nagyon kevés volt, ami tényleg tetszett. Nem azért mert mert hülye pasi vagyok, hanem mert nem, vagy csak nagyon kevés olyat találtam, ami másfél-két óráig odaragaszt a képernyő elé, és a végén azt mondom, hogy megérte leülni elé. Mindegyik az átlagosnál is jobban sablonos, megrágott-kiköpött-újramegrágott poénokkal, ugyanolyan karakterekkel, ugyanolyan helyzetekkel és ugyanolyan befejezéssel meg zenékkel.

És szerintem a Mindenképpen Talán című film készítői is pontosan így éreztek, ezért csináltak egy nagyon is jó romantikus filmet. Persze itt is vannak sablonok (hol nincsenek?) de valahogy az összhatás miatt (a főcím, a zene, a helyszínek, a szereplők, a téma kivitelezése) egyszerűen ha észre is veszed a sablonokat, még csak legyinteni sem legyintesz. Lehet rajta röhögni, lehet rajta sírni, lehet rajta elgondolkodni, és szerintem korhatár nélkül megtekinthető.

Ami pláne tetszett, hogy teljesen más volt a befejezés, mint amire számítottam, bár azért voltak jelenetek, amik eléggé előrevetítették az események alakulását, a végén mégis máshogy történtek a dolgok, mint ahogyan számítottam rájuk.

Kellemes csalódás volt ez a film. Romantikus vígjáték, mint olyan, és ebben nagyon ott van.

Értékelés: 4 pont (Kategóriáján belül remek alkotás.

Megmondom őszintén, gőzöm sem volt miről szól ez a film, olyannyira nem, hogy azt sem tudom röhögni vagy sírni fogok-e közben. Viszont nem bántam meg, hogy megnéztem. Már az első percekben tudtam, hogy tetszeni fog. Nem tudom megmagyarázni miért, egyszerűen elkapott, és mind a 119 percig odaragasztott a képernyő elé. Nem mondom, hogy remek-, mester-, netán alapmű, de mindenképpen megnézős.

Tilda Swintont pedig most látom harmadszorra. A »Narnia-filmekben« ő volt a gonosz királyné, és azt a szerepet is jól hozta, itt viszont még jobban a munkám-az-első-hiéna-vagyok nőszemélyt. Le a kalappal előtte. George Clooney szintén remek választás volt, nem is igazán tudnék mást elképzelni erre a szerepre. És még két sorozatban látható ismerőst is kiszúrtam.

Egyszer mindenképpen ajánlott megnézni ezt a filmet.

Értékelés: 4 pont

Hát nem igazán tudom. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de nincs is meg az az érzés, hogy ez a film lesz az, amit havonta megnézek újra. Azt sem mondanám, hogy rossz volt, azt sem, hogy kiemelkedően jó. Inkább közepes, szó szerint. Ami legjobban zavart, hogy kicsit gyengének éreztem a sztorit. Egy ilyen filmtől azt várná az ember, hogy valami elgondolkodtató rejtély legyen a végén, vagy valami hűha effekt, de itt semmi ilyesmi nem volt.

Mondjuk sokat dobott rajta a sok poén, illetve Shia LaBeouf (szép neve van, mi?) szereplése, akitől én kicsit tartottam, de fölösleges volt.

Úgy mondanám hogy fanatikusoknak kötelező, de akiknek az eddigi részek nem jöttek be, sokat ezzel sem fognak veszíteni.

Értékelés: 3 pont (Nem volt rossz, de nem is ájultam el tőle.)

Hát nem igazán tudom. Nem mondanám, hogy végig szakadtam rajta a röhögéstől, azt pedig pláne nem, hogy elgondolkodtatott, mert olyan közhelyes filmről van szó, hogy azt öröm nézni. A végén valahogy mégsem úgy álltam fel, hogy kár azért száz-akárhány percért, tehát végső soron tetszett.

Hogy miért? Két dolog miatt: Meryl Streep és Anne Hathaway. Előbbinek annyira jól áll a szerep, és annyira jól játszott, hogy egyszerűen nem lehet mást mondani, mint hogy fantasztikus. Utóbbi pedig még jól is néz ki (mármint Streep se csúnya, csak értitek, na).

Viszont ezt a rút kiskacsából gyönyörű hattyú sztorit nem igazán értettem, a Neveletlen hercegnőben még csak-csak elment, de hogy ugyanaz a karakter, ugyanazt a szerepet kapja, egy teljesen másik filmben, hát nem tudom. Jó választás volt persze, csak érdekes.

Kap rá egy négyest, mert azon túl, hogy semmi különös nem történik benne, és nem röhögöd szét az agyad, egyáltalán nem rossz film, a fentebb említett dolgok miatt.

Értékelés: 4 pont

Van egy címe, az egyszer biztos. Szóval gondoltam, hogy ha a második rész, a »Caspian herceg« megvolt, és még tetszett is, akkor legyen már meg az első is, úgyhogy kikölcsönöztem a DVD-t, és megnéztem ami rajta vagyon.

A filmnek van egy titka: jól kell hozzáállni. A jelszó még mindig ugyanaz: családi film. Ha húszévesen gáz családi és/vagy mesefilmeket nézni, akkor Mefi gáz, és ezt büszkén vállalja. Már nem azért, de van ezekben a filmekben valami bájos, amit nagyon szeretek. Leginkább az elpusztíthatatlan gyermeki ártatlanság, amit néha egyáltalán nem haszontalan felidézni. Ez persze így nyálasan hangzik, de tényleg így van, aki szerint nem, azzal nem értek egyet.

Engem leginkább azért vett meg ez, mert imádom az ilyen misztikus dolgokat, amikor nagyon-nagyon régen történt valami, és most tudjuk meg szép lassan a következményeit. A Narnia valami ilyesmi, megfűszerezve mindenféle varázslénnyel (ezekért mondjuk annyira nem vagyok oda).

Két dolog nincs meg, ami a folytatásban megvolt, és kiemelten tetszett: látványos grafikai megoldások és sok kacagás. Előbbiből volt azért, de amikor álltak a srácok, és szinte látszódott mögöttük a greenscreen technológia ékes bizonyítéka, a zöld vászon, valamint hogy ventilátorokkal fújják a hajukat, na akkor már majdnem könyörögtem, hogy ezt ne. De szerencsére csak egy-két ilyen volt, az állatokra igyekeztek figyelni. Poénból meg szimplán kevesebb volt; a folytatásban még azon is hangosan röhögtem a teremben, amikor hozták szegény egeret hordágyon, bár mentségemre szóljon, hogy nem vettem észre, csak azt hallottam, hogy jönnek skótdudát fújva.

Ami sokkal jobban tetszett a következő részhez képest, hogy kevesebb volt a logikai hiba, kevesebbszer mosolyogtam el, hogy peeersze, és kevesebbszer gondoltam arra, hogy ez mennyire erőltetett. Ami kevésbé, az a kicsit suta befejezés, bár ez amiatt van, mert érezhetően a nézőre bízzák kicsit, hadd gondolkodjék. És a folytatás egyébként is várható volt, így utólag azt mondom, mindkét részre. (Szerintem lesz harmadik is.)

Összefoglalva: egész estét betöltő, beszélő állatos, gonoszkirálynős és jóságoskirályos családi film. A könyvet tényleg el fogom olvasni.

Értékelés: 4 pont

Nos, úgy látszik ez ilyen nyerős időszak, múltkor a »Nintendo Wii«, most meg a Plastik Media jóvoltából két mozijegy a Narnia krónikái második részének premier előtti vetítésére, melyre kommunista jóbarátommal, Zsukov elvtárssal mentünk el.

Megmondom őszintén, a Harry Pottert leszámítva nem igazán jön be ez a tündék-orkok-manók-kentaurok téma, nem is igazán vártam sokat ettől a filmtől, arra számítottam, hogy majd jól kiröhögjük, a végén meg leoltjuk. És ekkor jött a pofon, ugyanis a film akármilyen meglepő, de kifejezetten jó. Persze vannak benne nagyon idióta jelenetek, és érezni, hogy eléggé kimerítették már ezt a témát (volt itt Hegylakó, Lost, Csillagkapu, Gyűrűk ura, Harry Potter meg ami kell), de ettől függetlenül igyekeztek mindent beleadni. A londoni jelenetnél például csurgott a nyálam, imádom ugyanis az 1900-as éveket.

Aztán ott volt még a rengeteg állat, ami egyrészt vicces volt, másrészt hihetetlenül élethű, egyáltalán nem látszott rajta, hogy most épp egy számítógéppel megmunkált jószágot látunk. Meg aztán voltak törpék, pláne az egyik (képen a jobb legszélső) akinek olyan beszólásai voltak, hogy többször kellett sírva röhögni.

Nagy pirospont még a zene is, Zsuki szerint a Sziklának, szerintem utoljára a Harry Potternek volt ennyire jó zenéje. (Leginkább arra gondolok, mennyire illett a témához.)

Ha egy mondatban akarom összefoglalni: ez egy családi film. Beülhetsz rá a barátnőddel, beülhetsz rá a szüleiddel, beülhetsz rá a kistesóiddal is, garantált, hogy mindenki jól érzi majd magát. Nem lesz a legnagyobb kedvencem, de sokkal több, mint amire számítottam. A néhány logikai bakit leszámítva kifejezetten jól összerakott film volt. Tervezem az első rész megnézését, sőt akár a könyv elolvasását is. Viszont a szinkron félig jó, félig rossz: az idősebbek és az állatok hangjai (például Józsa Imre) mondanom sem kell, hogy zseniálisak, viszont a fiataloknak néhol eléggé erőltetett volt a szöveg.

Kellemes csalódás volt, tényleg.

Értékelés: 4 pont (Kelleme csalódás.)

Már előre látom, hogy ezt a filmet nagyon-nagyon le fogjá(to)k szólni, pedig 85 percnyi sírvaröhögést garantál. Egyrészt remekül megfogták a mostanában divatos képregény-adaptációk gyenge pontjait, és tökéletesen kifigurázták; másrészt ami nekem nagyon tetszett, hogy a poénok eléggé naprakészek, alkalmazkodnak 2008-hoz, a webkettőhöz és a gíkmániához. Volt itt YouTube, Google, Mac, Windows, iPod (iDrink! :D) és minden ilyen manapság trendi egyéb cucc. Leslie Nielsentől tartottam kicsit, nem igazán tudtam elképzelni, hogy így 2008-ban mit tud letenni az asztalra, de teljesen korrekt volt, mondhatni kellemes csalódás.

A sok-sok angol szóvicc miatt javallott felirattal, vagy eredeti nyelven nézni, mi is így tettük.

Értékelés: 4 pont (85 perc garantált nevetés, ha ismered a szituációkat.)

Hát skacok, az van, hogy ez a film egy mestermű, így vastagon szedve, meg még talán alá is húzva. Viszont ha megkérdeznék tőlem, hogy miért mestermű, nem tudnám úgy megfogalmazni, hogy tényleg éreztessem mennyire hatalmas alakotás.

Az egész film (mind a két és fél órája, nem gyenge) hátborzongató, elgondolkodtató, megrázó, vicces és drámai egyben. Egyszerűen nem tudom leírni, hogy mennyi mindent közvetít. Ami még rátett nagy lapátokkal nálam, az Daniel Day-Lewis és Paul Dano játéka (érdekes hogy ugyanez volt a keresztnevük a filmben is), valamint a zene, ami bátor húzás volt, de nekem nagyon bejött. Mondjuk azt egyáltalán nem bánom, hogy nem moziban néztem, mert eléggé hosszúra sikeredett, de érdekes, hogy egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy hosszú volna a film. Vasárnap esti kikapcsolódásnak viszont tökéletes volt. Meg egyébként is. Megérdemelte a két Oscar-díjat.

Értékelés: 5 pont (Kiváló alkotás, igazi mestermunka.)

– Vannak álmatlan éjszakái?
– Nem, de magával tartok egyet!

Gyerekek, ez egy olyan film, amit mindenkinek látni kell. Komolyan! Ehhez képest az összes képregény-adaptáció egy nagy kalap barna salakanyag. Cinikus beszólások, parasztvakító technológiai trükkök, akciódús harcjelenetek, és egy cseppnyi romantika, nem több.

Ami nagyon tetszett, hogy nem tökölnek, belevágnak az akció közepébe, majd amikor forró a pita(!), kiírják, hogy 36 órával korábban, sorozatoknál lehet gyakran találkozni ezzel. Aztán ottvoltak a cinikus beszólások. Féltem a szinkrontól, de szerintem egész korrekt lett, bár eredetiben is meg fogom nézni, többek között »Human véleménye miatt« is. És ami még nagyon-nagyon tetszett, az a zene. Az AC/DC és Ozzy Osbourne annyira idevágó, hogy azt lehetetlen szavakba önteni.

Egyetlen dolog jött be kevésbé, hogy a kütyükkel, trükkökkel kicsit túllőttek a célon, viszont ez azért nem feltétlen kontra, mivel sikerült elérni, hogy ezzel is pörgősebb volt a történet. A lyukasmarkú robot például fantasztikus volt. Kissé persze előjöttek itt is a klisék, de belefér.

Egyszerűen nem tudok mit mondani, teljesen megéri megnézni, sőt!

Értékelés: 5 pont (Az eddigi legjobb képregény-adaptáció amit láttam.)

Hát nem tudom, vegyesek az érzelmeim. Igazából egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a film rossz. De szerintem azt sem, hogy olyan kiemelkedően jó lenne. Az a baj szerintem, hogy nem olvastam Richard Matheson azonos című regényét, így hasonlítási alapom nincs, de leginkább a »Világok harca« jut az eszembe. Persze annál sokkal jobb volt.

A komputergrafikai effektek is eléggé vegyesek szerintem. A büdösszájú üvöltöző mutánsok elég középszerűek (lehet az eredeti terv mellett kellett volna maradni, miszerint agyonmaszkírozott színészek lettek volna, 3D-s szörnyűségek helyett). Az mondjuk mindenképpen jót tett a filmnek, hogy nem tizen-akárhány éve készült el, hanem csak most.

Ahogy olvasgattam, mindenkinek az eleje tetszett inkább, nekem pont az utolsó negyven perc jött be. A flashbackek kicsit összecsapottnak tűntek. Ami részben jó, részben rossz is, hogy nem igazán mondanak meg konkrétan semmit. Mindent apró jelenetekből, egy újságpapírból a hűtőn, egy híradós mondatból kell összerakni.

Összességében mondjuk kap egy gyenge négyest, de egyáltalán nem érzem kidbott időnek azt az egyóra-akárhány percet. Tényleg nem lehet azt mondani, hogy rossz volt, de azt sem, hogy olyan kiemelkedően jó lett volna.

Értékelés: 4 pont

Nos, először is: nehéz dolguk volt a készítőknek. A »Pillangó-hatás« szerény véleményem szerint egy remek film volt, én bátorkodtam alapműnek nevezni. És pontosan azért lett a folytatás förtelmes, amiért az első remek volt. Ugyanis míg Evan Treborn karaktere pont arról szólt, hogy rájön a pillangóhatás veszélyére, és önfeláldozó módon megmenti azokat, akiket szeret, addig Nick Larson erre túl későn jön rá. Persze valószínűleg ezt akarták bemutatni, de nem sikerült túl jól. Továbbá az egész történet roppant gyenge, klisés volt, bár az én szavam ilyen kérdésben nem igazán mérvadó; ritkán tud ugyanis meglepni egy film, nagyon ritkán.

A szinkron sem az igazi, ráadásul volt az előző résszel egy azonos szinkronhang, más karakterhez, aminek olyan spórolás-szaga volt. Valamint a meleg csávó szerintem az előző részben a börtönben volt fogoly, bár erről nem igazán találtam információt az IMDb-n (sem).

Kap két pontot, mert Erika Durance azért mégiscsak Erika Durance.

Értékelés: 2 pont (Két szódával – sem az igazi.)

A pillangóhatás kifejezés magába foglalja a kiindulási tényezők fontosságát a káoszelméletben. Az alapelv az, hogy egy dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését.

Wikipédia

Eszméletlenül durva film, mindenkinek ajánlom. Nagyjából egy hónapja halogattam a megnézését, de tegnap hirtelen felindulásból leültem elé (ezért is maradtam le a »Showder Klub« első feléről). Egyáltalán nem bántam meg.

Lévén nem egy mai (2004-es) filmről beszélünk, gondolom mindenki látta már, aki mégsem, annak nagyvonalban annyit, hogy egy srácról szól, aki hétéves kora óta naplót vezet, és egyszer, évekkel később rájön, hogy a naplóbejegyzések hangos felolvasásával újraélheti az adott pillanatot, ráadásul képes változtatni a jövőn. (Megjegyezném, hogy kipróbáltam, és nekem nem működött.)

Az egész film, nos nagyon drámai, de a nagyon helyett képzeljünk egy nyomdafestéket egyáltalán nem tűrő szót. Ami viszont eleinte furának tűnt, hogy vártam a nagy idővonal-váltást, ehhez képest a film első felében egyáltalán nincs ilyen, ellenben remekül felvezetik a sztorit. Ahogyan a végén visszatekergettem néhány jelenetre, összeállt, hogy miért kellett ennyire hosszú bevezetés: ugyanis minden egyes pillanatnak, minden egyes képkockának (szó szerint) nagyon fontos szerepe van a film folytatásában, a történet ezzel is hű a címhez.

Ez a film egy alapmű, mást nem tudok mondani. Megnézem majd a második részét is, nem tudom lesz-e csalódás. Viszont, a folytatásban van egy beágyazott YouTube-videó a rendezői változat befejezésével, ami még drámaibb, nem is értem végül miért nem ezt választották. (Apropó, az megvan, hogy YouTube-ék is ünnepi logót használnak? Google rulzik.)

Értékelés: 5 pont (Alapmű.)

Még nincs vége, olvasd tovább »

Namost, az a baj, hogy egyrészt nem igazán emlékszem a sorozat előző részeire, másrészt egyáltalán nem jön be ez a film. Az egyébként jó horrort, vagy pszichót megnézem szívesen, sőt, de az Alien-filmekkel mindig az volt a bajom, hogy két óra sötétben való kínszenvedés, és úgyis mindenki meghal a végén. Na, hát most ugyanez történt. Jött a csúnya rasztahajú lény, a nagy körmét erotikusan végighúzta valami hájtek cuccon, mire az összevissza villogott idegen karaktereket, és akkor jött a földre irtani a petéző csótányokat. Avagy nekem ez jött át.

Hrrrrrrrrrrrkrkrkrk.

Ami viszont tetszett, az a technika. Egyrészt a digitális változatot néztük (ezt úgy kell elképzelni, mintha HD lenne), meg egyébként is látszik, hogy a grafikusoknak magasabb volt a költségvetés, mint az íróknak. Merthogy sztori az nem sok van, néha kisüt a nap, egyébként végig sötétség, undorító nedvek, hörgés-krákogás, gyilkolás, és a végén egy jókora nagy csattanó, hogy azért biztosan megnézd a következő részt is.

Valamint amit megjegyeznék – itt is –, az a felirat. Elvileg szinkronosra ültünk be, de végül felirattal adták. Tulajdonképpen egy A/4-es lapra elfér az egész szövegkönyv, tehát kéthetes angoltudással bárki megnézheti a filmet. A lényeg, hogy olyan szinten virágnyelven volt a felirat, hogy az valami kanfasztikus. Tehát van egy ilyen mondat, hogy What the fuck is this? amit sikerült úgy fordítani, hogy Ez micsoda?. Nem kommentálnám.

Kap három pontot, mert a látvány azért vadóc volt, de ez a három pont egyáltalán nem mérvadó, rajongó ismerőseim szerint remek a film.

Értékelés: 3 pont

A filmnek lehetne akár az is a címe, hogy Az utca királyai – avagy mi történt Neóval miután megmentette az álomvilágot, Sucréval, miután meglógott, és mi lenne, ha House a bacilusok helyett a korrupt zsernyákokra vandászna. A filmben szinte csak ismerős színészek játszottak, ráadásul két általam favorizált sorozat ismertebb karaktere. Ezért alapból sokat vártam tőle.

Maga a film nagyon tetszett. Megmondom miért: akció. Már írtam ezt sokszor, ha akcióra várok, akkor nem elgondolkodtatás, nem szerelem, nem dráma kell, hanem robbanó autók, vér, pina, drog, alkohol, káromkodás, ütések, repülő fogak, pörgős sztori és persze egy kis humor. Mindennek megvan a maga helye, ezeknek például egy jó akciófilmben. Namost, itt a pörgős sztorit leszámítva minden megvolt. És ez is túlzás kicsit, ugyanis pörgősnek pörgős volt, de szerintem lazán lehetett volna 30-40 perccel rövidebb, ugyanis néhol nagyon belassult, amit hajnal egy körül már nehezen toleráltam. De vigasztalt a fejbe állított ásó, a bőrbe csapódó golyó, Neó, House, Sucre, a színészek általános remek munkája és az, hogy eredeti nyelven néztük meg (nem is tudom, mi lesz a sok káromkodásból, gondolom a szokásos anyabaszó»gazember »jelenség«).

It means you've got eyes like apostrophes, you dress white, talk black, and drive Jew.

Apropó színészek. Keanu Reeves még mindig egy olyan ember, akinek nem lehet a maszkja mögé látni. Nekem legalábbis nem sikerült. Ugyanúgy jól állt neki a forró fejű fiatal rendőr, aki egy száguldozó bombát szeretne hatástalanítani, mint a világmindenség megmentője, vagy éppen a teljesen kiégett zsernyák, aki félóránként küldi a kisvodkát befelé, pedig reggel karikás szemmel és hányással ébred.

Szintén négyes, mégpedig az idő miatt. Ha negyven perccel rövidebb lett volna, és annyival pörgősebb, akkor simán kedvenc lenne. Így viszont csak tetszett.

Értékelés: 4 pont

A Hipervándor eleinte érdekelt, igazi időutazó-teleporter-szkájenszfiksön-fanatikus lévén. Aztán megláttam a plakátját, miszerint a Mr. és Mrs. Smith valamint a »Bourne-trilógia« alkotóinak munkájáról van szó. Itt elkönyveltem, hogy nem sietek a megtekintésével; számomra mindkét film bukás volt. De akkor jött a sok-sok pozitív vélemény, ami miatt mégiscsak a megnézés felé húztam (igazából megnéztem volna, de nem moziban). Viszont az érdekesség, hogy a vélemények nagyon szélsőségesek: vagy agyondicsérik, vagy szidják mint a bokrot; átlagos minősítést nem nagyon hallottam.

Roland vagyok.

Szóval, vannak a vándorok, meg a paladinok (utóbbi egyébként nem a filmben fordul csak elő, az irodalomban és a történelemben ugyanúgy megtalálható, mint egynéhány játékban); előbbieknek megadatott a teleportálás tehetsége, míg utóbbiak arra esküdtek fel (irigységből ofkorsz), hogy kivégzik őket, mondván nem istenek ők, hogy ugrabugrálnak itt össze is, meg vissza is.

Ez a film sem váltja meg a világot: nem lesz akkora hájp körülötte, mint egy Star Wars vagy egy Mátrix körül anno (szerintem több ilyen film nem is igazán lesz, mint az a kettő). Ez is sablonos kicsit, akárcsak az összes ilyen, például a balhék legtöbbje a nő miatt van.

Ami viszont nagyon-nagyon tetszett (és ez a Bourne-trilógiánál is így volt): végre nem csak Ámérikában, hanem a világon mindenfelé játszódik a sztori. Mondjuk egy ilyen sztorinál ez követelmény. Valamint ez annyira nem is a film érdeme, de sokat számít, ezért megemlíteném, hogy – bár nem láttam az eredetit, de – remek volt a szinkron. Hamvas Dániel még mindig az egyik legjobb a szakmában.

Ami meglepett, hogy valamilyen sötét hangulatú tömény akcióval dúsított erősen kocka-kontent múvit vártam, és ehhez képest inkább a lazább, mondhatni viccesebb anyagot kaptam. Az első tíz-tizenöt perc kicsit vontatott, de utána beindul, a vége meg egy jókora cliffhanger, biztosan lesz folytatása. Kis jóindulattal ez is kap egy négyest.

Értékelés: 4 pont

Nem tudom, kicsit ódzkodtam tőle, mivel több rossz véleményt hallottam vele kapcsolatban, mint jót. Pontosan ezért volt kellemes meglepetés a film. Persze nem megváltó, de aki szerette Adam Sandler eddigi produkcióit, ezután sem fog csalódni. Valamint baráti társasággal való megtekintésre tökéletes.

A sztori körvonalakban: két egyébként teljesen különböző kolléga és barát; egy nőcsábász aki habzsolja az életet, valamint egy özvegy apa, két gyerekkel meg egy lusta és csúnya bejárónővel, valamint biztosítás nélkül. Itt jön a turpisság, ugyanis a biztosítás papírjait felesége halálakor nem intézte el, de a bürokratikus rendszernek hála, ha elvesz valakit, az gyorsabb, mintha kérvényt nyújtana be. Tehát kitalálja, hogy elveszi a legjobb barátját és egyben kollégáját. Ez mint alapötlet eléggé sántít, hozzáteszem.

Á hászuksszág olan mint ed köl.

Ami pozitívum, hogy a film végig igyekszik az egészséges határokon belül maradni, de mégis jócskán beleugranak a meleg-témába (értse mindenki ahogyan szeretné). Persze a végén itt is van nagy tanulság, konzekvencia meg minden ami kell. Nekem például Jessica Biel kellene, megmondom őszintén, ha ő nem lett volna, sokkal rosszabb lenne a véleményem.

Az egyetlen negatívum, hogy az egész teljesen sablonos volt, bár tény, hogy ehhez a melegtémához azért ennél sokkal óvatosabban szoktak nyúlni, mégis túl klisés volt az egész. Ez az egyetlen, ami szúrta kicsit a szememet.

Összeségében egy olyan filmről van szó, amit péntek este megnézel a barátnőddel, barátoddal, haveroddal, társaságban, röhögsz egy párat, és ennyi. Mint mondtam nem fog világot váltani, nem is ez a célja. És azért azt se felejtsük el, hogy egy ilyen műsor elkészítéséhez mindig nagyon-nagyon nagy bátorság kell, mert egy életre elkönyveli vele magát a stáb; vagy így, vagy úgy. Éppen ezért is kap rá egy erős négyest.

Értékelés: 4 pont

Bevallom, hogy bár alapfilmről beszélünk, még nem láttam. Illetve láttam, de hat- vagy hétéves lehettem akkor, és egyáltalán nem emlékeztem rá, valamint ez a film tipikusan az a kategória, amit máshogy értelmez az ember hat-, tíz-, húsz- és harmincévesen is.

A film fantasztikus. Tényleg. Robin Williams egyébként is a kedvenc ámérikái színészeim között szerepel, a legtöbb filmje jó volt, legyen szó vicces családi limonádéról, vagy vérkomoly drámáról, mint például ez a film.

Mai szemmel fura volt látni a filmben bemutatott világot, pláne nekem, bár azt hiszem nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom: nem tudtam volna elviselni.

Tényleg alapmű, ha valaki még nem látta, pótolja!

Értékelés: 5 pont (Alapmű.)

Skullyval sikerült megnézni ezt a filmet. Mindenekelőtt két dolog: Tom Hanks márpedig jó színész, Julia Robertsen pedig meglátszik, hogy a negyedik x is megvolt neki, de ettől függetlenül még mindig remekül tartja magát.

A film pedig egyszerűen remek volt. Egyrészt lehet rajta rengeteget röhögni, nem olyan könnypotyogósan, a burkolt, finom poénok jellemzőbbek inkább. Valamint remekül sikerült megfogni a történetet is. Az egész fényét pedig a kiváló színészi játékok, és a hiányos vagy helyenként minden öltözéket nélkülöző hölgyemények emelték. Szóval nem szaporítom a szót, a lényeg hogy megéri megnézni.

Értékelés: 4 pont (Ajánlott.)

Te Tibi, hozzad már ide a lakkbenzint!

Ez a kiragadott mondat így egymagában annyira nem vicces, annak viszont aki, megnézi, vagy már esetleg korábban látta a Macerás ügyek című magyar filmdrámát, annál inkább. Tegnap egészen véletlenül kapcsoltam a Filmmúzeumra (egyike azon tévécsatornáknak, amik kifejezetten jók, nem mellesleg), és ezt a művészi(?) darabot adták. Kicsit elvont, jó kis magyar rögvalóság, jó poénok, egész korrekt játék, és nem utolsó sorban jópofa sztori. Biztos az elvetemült ízlésem teszi, de nekem bejött, simán újranézős.

Értékelés: 4 pont

…a Matrix Reloadedben volt; zene, mozgás, színek, hangok, itt minden ütött:

Most biztosan sokan be fognak szólni, és sokan megint rámszólnak, hogy hát velem van a baj, de ennnyire tré akciófilmet én már régen láttam, pedig úgy ültem le elé, hogy nem lehet rossz. Kezdeném a pozitív dolgokkal: remek zene, európai országok helyszínnek. És itt ennyi. Az egész film unalmas. 120 perces, ebből nyolcvan percig semmi nem történik, semmi. Komolyan, kétszer kellett kimennem, mert ha nem csinálok valamit, elalszom. És most ezt nem képletesen, hanem teljesen komolyan gondolom. Egyszer már majdnem aludtam, mikor berúgta valaki az üveget, aztán összerázkódtam, és a verekedős jelenetig jó volt. És most akkor mit mondjak? Hogy kevés volt az akció, és buta vagyok, mert nekem golyózápor meg verekdés kell? Nem vagyok buta, de az akció erről szól. Vagy hogy kevés volt az elgondolkodtató jelenet? Oké, egy akcióban ne ezt keressem, de mégis. Szóval egyáltalán nem nagy durranás. Az autós-üldözős jelenet pedig tré (bár kétlem, hogy a Matrix Reloadedban látható jelenetet felülmúlhatja akármelyik hasonló jelenet; na ott megmutatták hogy kell ezt csinálni, zene, kamera, minden ütött). Ami még nagyon nagy probléma (egyéni szociális persze), hogy rettenet volt a magyar szinkron, még rátett egy lapáttal a szenvedésre.

Amilyen sokat ígért ez a film, akkora csalódás volt számomra. Örülök, hogy nem moziban néztem, nem lett volna jól elköltött forint. Lehet hogy a másik két rész (A Bourne-csapda; A Bourne-ultimátum) jobb, de ez nagyon gyenge volt, kétes, hogy megnézem-e a többit.

Értékelés: 1 pont (Ezt is csak azért, mert a helyszín jó volt.)

Főzni mindenki tud. És tényleg. Arról nem is beszélve, hogy ezek az animációs filmek egyre durvábbak. Olyan komputergrafika volt a filmben, hogy az államat a szőnyeg alatt kellett keresgélnem, és ez nem vicc. Szóval azért a Disney az Disney, na. Másrészt: én még ennyire gusztusos rajzolt ételeket nem láttam, hát frankón jól esett a vacsora a film után. A sztori a szokásos családi vagy inkább gyerekeket megcélzó, de azért a felnőtteknek is figyelmeztető jellegű összetartás-szeretet-őszinteség rizsa, de hát ezt is várjuk egy ilyen alkotástól. Tényleg nagyon aranyos lett a L'ecsó, egész jó szinkronnal, ráadásként.

Két dolog viszont eszembe jutott a filmmel kapcsolatban: milyen rég láttam olyan igazi klasszikus rajzfilmet (mint amilyen ennek a filmnek a végén is látható volt), valamint mikor csinálnak már egy ilyen grafikai kivitelezésű vígjátékot, krimit, akármit. Tehát nem gyermekfilmet, hanem egy hagyományos, esetleg korhatáros filmet, rajzolva. Kevés ilyen van.

Értékelés: 5 pont

Ez a film fantasztikus. Nagybetűkkel. Komolyan, rég láttam már ilyen jó filmet, ami nem a csúcsszuper effektekre izmozik, hanem a szép megjelenésre, és elgondolkodtató történetre. Remek színészi alakításokkal; nekem például nagyon bejött Rachel Hurd-Wood, mind kinézetileg, mind színészileg. Aztán ottvannak az olyan kis nevek, mint Dustin Hoffman meg Alan Rickman ugye, mondanom sem kell. És a főszereplő csóka, ez a Ben Whishaw sem volt rossz választás. Külön puszi a fényképezésért, hát ezek a színek ezek megraktak engem, komolyan. És Párizs is valami hihetetlenül durvára sikeredett. Az egyetlen negatívum, hogy kicsit talán hosszú volt a bevezetés, ám annál durvább a vége.

A könyvet még nem olvastam, de mindenképpen el szeretném, ennél rosszabb nem lehet, sőt.

Értékelés: 5 pont (Ha nem is naponta kétszer, de kötelező darab.)

Sok mindent nem lehet erről a filmről elmondani; egyszer megnézhető amerikai limonádé, olyasféle, ami este megy a tévében, aztán elalvás előtt odakapcsolja az ember. Néhány jó beszólással, vicces dolgokkal, és kész.

Értékelés: 4 pont (Egyszer megnézhető.)

Három film volt betervezve moziünneplés céljából (többre energia- és időhiány miatt nem nyílt lehetőség), és a harmadik film két cím közül került választásra: a L'ecsó és ez. Mint azt a cím mutatja, utóbbi nyert – sajnos. Sírvaröhöős mozit kerestünk, cserébe egy középszerű családi limonádét kaptunk. A baj nem a filmmel, hanem a tálalással van. Mint vígjáték, 1/5, mint családi film 2,5/5, mégpedig azért, mert a poénokat (már azt a keveset amin lehet röhögni) kisgyerekek nem értik (legalábbis a háttérből jövő Apu ezen most mi volt a vicc? És ezen mért röhögnek? jellegű felszólalásokból erre a következtetésre jutottam.

És ezzel egyidőben két akkora tahó ült előttem, hogy azon gondolkodtam, mivel tudnék velük kicseszni (fizikai erőszakot nem akartam alkalmazni, lévén két fejjel kisebb voltam náluk, de azért na). Tehát, már az sem oké, hogy valaki felteszi a lábát az előtte lévő ülésre, a lábát, amivel más AIDS-cel fertőzött köpetébe lépett, az ülésre, ahová egy ártatlan mozinéző pedig a fejét tenné, de az, hogy még a cipőt/zoknit/szandált is levették (értsd: mezítláb), az már szerintem a pofátlanság legteteje.

Értékelés: 1 pont (Nem sokat vesztesz, ha kihagyod az életedből.)

Én megmondom őszintén, szeretem Simpsonékat. Tipikus bugyuta amerikai sorozat, amelyen vagy nagyon röhög az ember, vagy egyáltalán nem szereti, és nem érti, hogy mit lehet benne kedvelni, sőt mi több: mit lehet ezen röhögni – köztes állapot nincs. És persze a végén itt is tanulság, heppiend, családiösszetartás-mindenek-előtt és a szokásos, ahogyan az egy amcsi filmhez illik.

Simpsonék filmjét elég sokan leszólták, vagy ha nem is leszólták, azt mondták, nem az a film, amin fetrengsz a röhögéstől. Pedig az, mégpedig a legnagyobb mértékben, de ismét kiemelném: azoknak, akiknek A Simpson család mint sorozat bejött-bejön. Persze a történet nagy részét a karakterek ismerete, a visszatérő poénrészletek dobják meg leginkább, de akinek ez a műfaj, mint olyan bejön, annak ez a film nagyon be fog. Nekem legalábbis a bejött, akárcsak a »Harmadik Shrek«, ez is sírva röhögős, bár ki tudja, amilyen eltérő ízlésem van. ;]

Értékelés: 5 pont (Fanoknak kötelező.)

Moziünneplésünk első áldozata egyébként a gusztustalan és vicces ogre legújabb kalandjai, Harmadik Shrek kódnéven futó film volt. Mert animációs filmek rulzanak.

Az első és második rész nekem annyira nem jött be, tetszett, nem mondom, hogy nem tetszett, de nem volt az a sírva röhögős kategória, így a harmadik résztől sem sokat vártam, ám kellemesen csalódtam: a Harmadik Shrek testesíti tökéletes kétórányi szórakozást, miközben nem tudod melyik oldalról fogjad rekeszizmodat, és persze a végén szokásos heppiend-levonjuk-a-tanulságot fílinget is megkapod. 350 birodalmi váltót abszolút megért, de ezen kívül is tényleg bejött, mindenkinek ajánlom, abszolút nem érezni azt, hogy még egyszer megpróbálták lehúzni a rókabőrt (még ha ez is történt). Rég volt olyan, hogy két perc után le kellett vennem a szemüvegemet, mert tényleg patakokban hullottak a könnyeim a röhögéstől. (Például: éneklő békák a temetésen, és hasonlók.)

Értékelés: 4 pont (Szerintem az eddigi legjobb Shrek-rész.)

Tegnapról mára áthajló éjfélkor (kemény félórányi késéssel) megnéztük az új Harry Potter filmet. Hát nem tudom, vegyesek az érzelmeim, hogy úgy mondjam.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

This is Sparta!

Elöljáróban annyit leszögeznék, hogy (bizonyos korábban említett okok miatt) történelmileg teljesen tájékozatlan vagyok, valamint nálam nem ez volt az év legjobban várt filmje, és nem remegtem az izgalomtól, hogy végre megnézhetem. Ettől függetlenül tetszett, meg is mondom miért.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

ÓMG. Hát jah, azt azért gondoltam, hogy Vajnáék nem valami kis egyszerű magyar filmet fognak csinálni, de végső soron amit csináltak, az megér egy misét. Kapásból az ötlet: nyúljunk hozzá '56-hoz! Jogos, ez tudtommal nem volt eddig megfilmesítve (de ha meg is volt, nem volt ekkora visszhangja, mint ennek a filmnek). És ha már lúd, akkor legyen jó kövér az a lúd! Na, ezek valahogy nem kicsit jöttek össze. Aki nem akarja végigolvasni, mert még nem látta, annak csak annyit, hogy hamar pótolja be!

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Megnéztem tegnap a Fűrész harmadik részét is. Elsőre talán annyit tudnék mondani, hogy blöh. Másodikra még annyit, hogy Jigsaw (aliasz Kirakós) hangja frankón jobb eredetiben. Harmadikra meg annyit, hogy sikerült a lehető legtöbb vért, kiszaggatott húst, beleket meg egyéb finomságokat belerakni a filmbe, valahogy szakítva az előző két rész hagyományaival. Leginkább az utolsó harminc-negyven perc volt a legjobb.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Végre egy film amiben azon kívül, hogy fetrengeni lehet a röhögéstől, van valami lényeges mondanivaló, valami tartalom, nem csak az idióta poén. Hasonló ez kicsit, mint a Rumlis vakáció.

Bár nem értem, hogy az amerikai filmekben, a családoknál miért alapvető konfliktus, hogy valaki rengeteget dolgozik; nem hiszem, hogy a Macit az asztalon, a plazmatévét a falon, meg a két-három terepjárót (mert ugye mindig terepjáró, vagy valami böszme állat kell) a Jézuska hozza.

Értékelés: 4 pont, kellemes kikapcsolódás

Alapmű. Ennek a végén (is) könnyeztem, pedig már az utolsó húsz percben tudtam, hogy mi lesz, de egy ilyen filmre, ilyen zenével nem tudok mást mondani, csak hogy alapmű. Egyebet nem akarok írni, aki eddig nem nézte meg, tényleg pótolja be.

Értékelés: 5 pont (Alapmű.)

Sikerült megszereznem a Vissza a jövőbe trilógiát, szélesvásznú változatban, magyar szinkronnal. És igen, lehet lehülyézni, de ez az egyik kedvenc filmem. Mert izgalmas, mert vicces, mert szerintem eléggé jól bemutatja mindhárom kor jellegzetességeit (kivéve a jövőt, mert ez mai szemmel kicsit bugyutának tűnik, de akkor, '85-ben egyáltalán nem; viszont sok dolog van benne, ami manapság tényleg úgy, vagy hasonlóan néz ki, ahogyan ott ábrázolták), és mert azon ritka filmek közé tartozik, ahol a magyar szinkron talán még jobb is, mint az eredeti.

Még múltkor (dzsízösz, most gondolok bele, hogy az a múltkor majdnem négy éve volt, pont a gólyatábor előtt) vettem föl tévéből, de annyiszor néztem már meg, hogy az egyébként is rongyos szalag még rongyosabbá vált; tele van hibákkal, ugrál, a hang néha mélyebb, néha magasabb stb. Viszont most megvan – tökéletes kép- és hangminőségben, reklámok nélkül, mindenféle logók nélkül.

Értékelés: 5 pont (Bár elfogult vagyok, egyik kedvenc filmem ez.

Nem sokat vártam ettől a filmtől, mert rengetegen leszólták, de kellemesen csalódtam; teljesen aranyos vasárnapi kis családi film, Disney módra, bár helyenként unalmas, ezt el kell ismerni.

Értékelés: 4 pont

Ezt a filmet nem véletlen hagytam a legvégére. A medve meg a szarvas nagyon kemény, nem egy Shrek-figura egyik sem, de simán lehet fetrengeni a röhögéstől, olyan poénokat lenyomnak. A hódokról nem is beszélve. Most a poénokat nem lőném le, de aki szeretne egyóra és húszpercnyi önfeledt szórakozást, az nézze ezt meg.

Értékelés: 4 pont

Ez meg nem egy nagy durranás. Nem mondom, a grafikája nagyon ott van (de hülyén hangzik ez egy filmnél), még talán a sztori is, de valami zavart benne, nem tudom mi. És biztos hogy nem a korosztály, mert ezek a filmek szerintem minden korosztálynak bejönnek. Egyszer megnézhető, kis mese, ettől függetlenül.

Az öreg viszont nagyon nagy tag, ha ő nem lett volna, akkor az egész film értéke egy nagy nullára hasonlítana.

Értékelés: 3 pont

Mivel nem lehet csak sorozatokat nézni, ezért az elmúlt pár napban megtekintettem néhány filmet. Ilyen volt például a Túl a sövényen, ami egy remek animációs film, a műfaj kedvelőinek egyértelműen jó. Én pedig a műfaj kedvelői közé tartozom, még így, tizen-akárhány évesen is szeretek mesét nézni.

A sztoriban van szokás szerint egy gonosz, egy szemét, aki kihasznál mindenkit, de a végén megbánja persze, egy idióta, egy bölcs, egy vicces és egy nagyon komor, és persze imitt-amott eldugott népoktatás, hogy az erdőben élő állatok, meg a természet fontos dolog, és tényleg. A legjobb alak a teknős, a borz és a mókus, bár a Jégkorszakban az ősmókus mindent visz, nehéz jobbat csinálni nála.

Értékelés: 4 pont

Hát nem tudom. Anno moziban láttam az előzetest, és sokkal de sokkal többet vártam ettől a filmtől. Nem úgy értem, hogy látvány, sokkal inkább mondanivaló terén. A lényeg átjött így is, csak szenvedés volt az egész film. Végig a komcsi (ez különben tényleg az) edző üvöltözését, talpnyalását és szemétkedéseit láthatjuk, közben néhány jelenet big sziti lájf Amerikában, enyhe magyaros kiejtéssel, és felirattal, gondolom a fíling kedvéért.

Lehetett volna jobb is, na.

Értékelés: 3 pont

Sármos, elegáns, női szíveket megdobogtató férfiú, izmos test, vagány autó megspékelve mindenféle extrákkal, kütyük tömkelege, és vodkamartini, felrázva, nem keverve. Na ezek azok a dolgok, amiket el lehet felejteni, ha a Casino Royale-t megnézed.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ha nem szeretnétek kétórányi unalomtól való szenvedést, akkor ne nézzétek meg. Komolyan, ebben a filmben semmi ijesztő, semmi elgondolkodtató, semmi látványos, egyszerűen semmi. Még talán egy könnycseppet is elmorozsoltam a szememben, mikor (végre) vége lett. Két óra kínszenvedés, játszottam volna inkább smv-vel, jobban jártam volna.

Értékelés: 1 pont (Katasztrofális)

Kicsit beteg, nagyon sötét, helyenként tűrhető poénokkal turbózott film, egyszer nézhető, de semmi extra.

Értékelés: 3 pont

Elképesztően groteszk, zenés jelenetekkel és csodás grafikával tarkított animációs film. Szerintem abszolút nyertes, olyan film, amit egyszer minimum illik megnézni.

Értékelés: 5 pont

Mások a filmről

• Shamalt
• kukac7
• smv

Tűrhető akciófilm, néha jó poénokkal és a szokásos akcióeffektekkel. Az elejét nagyon elhúzták, a végét meg összecsapták. Bruce Willisnek pedig nem áll jól a bajusz, ezt el kell ismerni.

Értékelés: 3 pont

Mások a filmről

• Haszprus

Azt hiszem, filmen rég röhögtem ennyit. Tipikus amerikai vígjáték, mely megkockáztatom, hogy Robin Williams fergeteges alkotása – aminél talán csak Mikó István alkotása a fergetegesebb – nélkül fabatkát sem érne. Egyszer muszáj megnézni, kétórányi garantált nevetés. (A magyar cím egyébként bámulatos humorérzékről tanúskodik, ugyanis az eredeti cím RV (azaz recreational vehicle).)

Értékelés: 4 pont

Műfaját tekintve elvileg ez egy horrorfilm, de maradjunk inkább a thrillernél, pláne, ha a Fűrészre azt mondták, hogy thriller. A sztori kicsit sablonos: 1974-ben egy csávó lemészárolja az egész családját, majd azzal védekezik, hogy hát őt a hangok biztatták. Sok évvel később aztán egy tök cuki család költözik oda (ahol mit ad Isten történt már tragédia: az apuka meghalt, a gyerekek meg nem igazán szeretik az új apucit, aki persze nem is apuci), mondván egy ilyen ház jócskán megéri a pénzét. A történelem pedig megismétli önmagát: a jóembert megszállja az ördög. Az ő szenvedését kísérhetjük figyelemmel. Persze a vége hepiend. Mondhatom nagyszerű, de tényleg.

Nem mondom, hogy rossz volt, mert el nem kapcsoltam, de azért azt sem mondanám, hogy a kedvenc filmem lesz.

Értékelés: 3 pont

A múltkor volt ez a film a Viasat 3-on, gondoltam megnézem. Nos, Gérard Depardieu jó színész – annak ellenére, hogy a franciákat nem szeretjük –, és ebben a filmjében (is) jól alakított. A film természetesen Amerika meghódításáról szól, és a középpontban Kolumbusz Kristóf áll; az ő szemszögéből kerül bemutatásra a történet.

Értékelés: 4 pont

Megnéztem a Fűrész második részét. Tetszett, én mondom, tetszett. Kezdjük ott, hogy még mindig horror maradt, és nálam a horror nem azt jelenti, hogy vér, vér, véééér. Persze, ez is kell, de az igazi horror az, amikor a végén azt mondja a néző, hogy hmm, ebben van valami elgondolkodtató. És van benne fordulat, izgalom, a végén pedig tényleg meglepődik az ember, nem mosolyog, hogy hehe, én megmondtam, hogy ez lesz.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Zoltán gyere, ez megcsinálja!

Ma megnéztem a Horrora akadva negyedik epizódját. Mielőtt bezárnátok a böngészőt, kitörölnétek az RSS-olvasóból, és elmennétek fogat mosni, szeretném leszögezni, hogy nem akartam, de Tigi letöltötte, és akkor már miért ne alapon. Az első rész elment, mert fiatal voltam, és röhögtem. A másodikban volt egy-két jó poén (kicsi kacsó, ugye), a harmadik pedig egyszerűen katasztrofális volt. A negyedik valahol középúton az első és a harmadik között.

Azért elmondható, hogy ennek már volt valami picike sztorija, még akkor is, ha a végét eléggé sikerült összecsapni. A poénok egész tűrhetőek, egy-kettőn még röhögtem is. Az IMDb-n 5,1 pontot kapott a 10-ből, nálam hármat az ötből (mert a Világok harca nagyon nem tetszett).

Értékelés: 3 pont

Megmondom őszintén, kicsit ódzkodtam a A keresztapa második részétől, ugyanis aminek az első része nagyon jó, annak általában a folytatása katasztrofális. És meglepő módon, itt ez egyáltalán nem mondható el, sőt.

A film bemutatja Al Pacino (alias Don Michael Corleone), a hatalmas maffiavezér jelenlegi életét és tevékenységeit, valamint édesapja, Vito Corleone hazáját és történetét. Az egész filmben van valami zavaró, ami leginkább az első rész egyik mondatára emlékeztet: That's my family Kay, it's not me., és ez pontosan így van, de ez igazából csak a harmadik részben bontakozik majd ki.

Az IMDb-n kilenc pontot kapott a tízből, én viszont ötöt adok az ötből.

Értékelés: 5 pont

Megnéztem a The Godfather című alapműnek nevezett film első részét (kövezzetek, de én még nem láttam). Eredeti nyelven, angolul néztem. Nem, nem azért mert profi vagyok angolból, hanem mert a szinkronos változat csak 2.0 hangzásban, ráadásul tényleg rossz szinkronhangokkal (Al Pacinonak például olyan mély hangja van szinkronizálva, hogy az már túlzás), valamint Marlon Brando érces hangját egyszerűen nem éri meg elrontani.

Az IMDb-n 9,1 pontot kapott a tízből, nálam ötöt az ötből, teljesen helyén van. A színészek tökéletesen szerepelnek (Al Pacinot külön érdemes megfigyelni, amikor lelövi apja gyilkosainak megbízóját, valamint a korrupt rendőrt), a zene – mint azt már említettem – fantasztikus, a hangulat szintén.

Kapcsolódó

• The Godfather a mefiblogon

Értékelés: 5 pont (Tényleg alapmű.)

Megdöbbenten konstatálom, hogy a címben szereplő Agatha Christie regényről nem írtam, pedig a nyáron volt szerencsém elolvasni. Sebaj, majd pótolom.

Ellenben megnéztem tegnap a filmet, mely 2005-ben készült, természetesen David Suchet főszereplésével (én személy szerint nem is tudok más színészt elképezelni Hercule Poirot szerepében). A film szerintem kielégítő volt, bár a hirtelen fordulatok nem leptek meg annyira mert – a neveket leszámítva, sajnos pocsék a névmemóriám – mindenre emlékeztem. Az IMDb-n 7,9 pontott kapott a 10-ből, ez szerintem teljesen korrekt, így az én mércém szerint négy pontot kap az ötből.

Értékelés: 4 pont

Stephen King bácsi könyve alapján készült, nagyon régi és véleményem szerint nagyon rémes film. Arról szól, hogy van egy néni, meg van neki gyereke, és van egy nagy bernáthegyi, aki aranyos, és a gyerek szereti, de a néni fél tőle. Aztán elmennek kocsikázni, közben a kutya bemegy valami erdőféleségbe és veszett lesz, megöl egy részeg embert. Miközben haladnak, a kocsi lerobban, és megtámadja őket a kutya, innentől katasztrofális szenvedés az egész film: a gyerek sír, az anyja pánikol, a kutya meg hörög – mindez nagyjából egy órán keresztül, két reklámmal. Aztán a gyerek nem kap levegőt a melegben, az anyja fogja, kiugrik a kocsiból és egy baseballütővel leteríti a kutyát, majd egy fegyverrel megpróbálja lelőni, de az nem megy neki, úgyhogy gyorsan beviszi a gyereket. Mikor kezd éledezni, megjelenik a kutya, akit halált megvető bátorsággal lelő, bejön férj és egyben apa, megölelik egymást, és itt a vége.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ezen sorok írásakor vetítik a Fantômas című francia-olasz filmvígjátékot. Megmondom őszintén, hogy imádom ezeket a régi filmeket, bár mai szemmel nézve egy-két trükk elég mókásnak tűnik (például a jó öreg vetítős-effekt). A Louis de Fun?s szereplésével készült, és úgy általában a régebbi filmeket egyébként mindig szerettem.

Megjegyzendő, hogy az egésznek van egy kis Hangyák a gatyában mellékíze. A sztori is hasonló: van a kanos fiatal srác, aki menne Horvátországba csajozni a haverokkal, de mivel megbukik történelemből, apja Balatonra küldi az ismerős szállodájába, ahol találkozik az internetről ismert vetkőzős nénivel. Be is akarja cserkészni, jól, de nem veszi észre, hogy a csajt nem érdekli, a szálló tulajának lányát viszont annál jobban. Egyszer megnézhető magyar limonádé, néhány jó poénnal, ha úgy nézem, viszont másik aspektusból, a magyar filmipar málna-díjasa.

Az SG.hu cikkével viszont egyetértek:

[...] amikor lekerül a melltartó és elővillan az előzetesben is mutogatott cici, a jó érzésű empatikus készséggel megáldott férfiember első gondolata nem a testi bájak konstatálása, hanem egy, a színésznőnek adandó gesztikulációs tanfolyam-utalvány és egy kiadós transzfúzió körül forog.

Értékelés: 3 pont, mert röhögtem párszor

Fokozott izgalommal ültünk le megnézni ezt a filmet, mert a sok kritika és a könyv elolvasása után kíváncsiak voltunk. Az én személyes véleményemet írom le, és aki még nem látta a filmet, annak szólok, hogy esetleg lelőhetek néhány poént, tehát ne feltétlenül olvassa tovább…

Még nincs vége, olvasd tovább »

Tény, hogy a Forrest Gump nem egy mai film, (akár csak a 12 majom), de KKK jelzésű, azaz klasszikus, kihagyhatatlan és kötelező. Most nyomják a TV2-n, aki még nem látta, mindenképpen nézze meg.

Régi filmek rulez, a mostani filmek (értsd: 2003 után) egyszerűen förtelmesek, tízből három jön be, ami szemben a tíz per kilences arányt nézve szörnyű. Jó, én válogatós vagyok, de akkor is, az egy év alatt megnézett filmekből mennyi tetszett nektek?

Értékelés: 5 pont (Alapmű.)

A 12 majom nem egy mai film, ez tény. Viszont ismert színészeket (mint például Bruce Willis, vagy Brad Pritt) vonultat föl, és bár Brad Pritt nem a kedvencem, tény, hogy jól játszik, és igazából az eddigi munkái is, amiket láttam, bejöttek.

A film egyébként pont nekem való: van benne időutazás, technika, rejtélyek, akció és persze az elmaradhatatlan csókjelenetek. Amikor először néztem, az első negyed órán fetrengtem a röhögéstől, annyira elvont. Aztán jön egy pont, amitől az egész film hangulata megváltozik, és onnantól inkább komor figyelemmel és feszült izgalommal követi az ember.

Nagyon bejövős, csak ajánlani tudom, a TV2-n hétfőn vetítik, érdemes belenézni.

Értékelés: 5 pont

Szánalmas poénok, förtelmes zene, összefüggéstelen és idióta történet, az utóbbi idők legrosszabb magyar filmje (a Csak szex és más semmi című remeket (még) nem láttam) – ezek jellemzik a Magyar vándort. Nagyjából negyed órát bírtam. Aki eddig nem nézte meg, nem marad le semmiről, ha kihagyja, ebben szinte olyan biztos vagyok, mint abban, hogy holnap nem lesz iskola.

Értékelés: 0 pont

Bár már karácsonykor láttam, vacsora közben megnéztem a Némó nyomábant. Kellemes kis családi animációs filmről van szó. A legjobb az egészben a teknősök és a pelikánok megmozdulásai voltak, hasonlóan, mint a Jégkorszakban a mogyoró-mentőakció.

Az IMDb-n is 8 pontot kapott, én négyet adnék neki az ötből, kedves családi film, a grafikája pedig egyszerűen lenyűgöző.

Értékelés: 4 pont

Becsinálsz a nevetéstől, hírdeti az előzetese a 2003-as francia vígjátknak, és őszintén szólva, nem állt távol az igazságtól. Fergeteges poénok, tökéletes színészi munka, és az elmaradhatatlan Mikó István magyar hangja. Bár az IMDB értékelése szerint csak 4,5 pontot (ami a 162 szavazatból nem rossz); ez felróható annak, hogy elég nehézkes megtalálni, mivel franciául kevesen tudnak. Nagyon jó, biztos, hogy megszerzem.

Értékelés: 4 pont

Ez az a film, amit mindenképpen meg kell nézni, alapmű. Egy erősen rasszista srácról szól, aki emberölés miatt börtönbe kerül, és rájön, hogy a világ nem csak feketéből és fehérből áll. Elgondolkodtató, átérzős, komoly, de helyenként megröhögtető. Csak ajánlani tudom. Az IMDB értékelése szerint, csak 8.5 pontot kapott, én viszont tízet adnék rá.

Értékelés: 5 pont

Jegyeket, bérleteket, órákat, ékszereket és egyéb értékeket! Komoly film ez, én mondom. A szegény áldozatot szedik össze (vagy legalábbis ami maradt belőle), közben a mentős valami finom kaja elkészítését ecseteli, az ellenőrök meg köpködik a szotyit. Vad világ ez a metró, nagyon vad és a film tökéletesen visszaadja.

Értékelés: 4 pont

Lennék mondjuk metró, vonat vagy villamosvezető. Villamost már vezettem, nagyon buli, csak nyáron a 40°C-os melegben kicsit kényelmetlen. A metró viszont nagyon automatikus; nézzetek meg egy metróvezetőt, legtöbbször olvas.

De régen írtam hagyományos klaviatúráról bejegyzést.

Tudom, hogy nem mai (2003-as) film, de tegnap véletlenül megnéztem a retekklubon. Lényegében hasonló a véleményem, mint a Csillagok Háborúja esetében: amilyen jól sikerültek az első epizódok, olyan trére jött össze az utolsó. Mert pár éve ezekben a filmekben az tetszett, hogy Dejó a technika, wow, repül és csillog..., de manapság ez már szinte követelmény egy ilyen filmtől.

A történet elég vontatott, eleinte semmi nem történik, aztán ott csurog a robot szerkezete, és villog a nagy piros szeme. Nekem kicsit sutának tűnt, az utolsó tíz perc volt, ami tetszett.

Értékelés: 3 pont

Értékelés: 5 pont

Volt szerencsénk megnézni Szabó István legújabb filmjét, a Rokonokat. Meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett. Olvastam a könyvet is, és teljesen visszaadja annak világát, hangulatát és szereplőit. A zene egyszerűen remek volt, jobbat nem is lehetett volna ehhez a filmhez készíteni, a kor jellegzetességeit pedig tökéletesen megelevenítették. Különösképpen kiemelném Eperjes Károly (Kardics bácsi) és Tóth Ildikó (Lina) előadását, mert az összes szereplő közül ők emlékeztettek leginkább a könyv alapján elképzelt eredetijükre. Bár nem értem, hogy esett a választás Csányi Sándorra, mint Kopjáss István, de kellemesen csalódtam, pedig nemtudtam elképzeln i más szerepben, mint egy lecsúszott ellenőr.

Az egész filmből egy negatívumot emelnék ki, az apróbb bakikat (például, hogy olyan dizájnos és modern kerítést még eddig nem láttam, mint amilyet a filmben) leszámítva, és ez a film befejezése. Kicsit módosítottak a történeten, és az utolsó öt perc eléggé embertelenre sikeredett. Kap kerek 4 pontot az ötből, mert tényleg jó volt, ajánlom mindenkinek.

Értékelés: 4 pont

Elég gyengének találtam ezt a filmet, valamint elég unalmasnak és vontatottnak. Átlag negyedóránként megeresztett valaki egy vérfagyasztó sikolyt, vagy egy ismeretlen eredetű hang muzsikált, amit leginkább az olyan körhintákhoz tudnék hasonlítani, amiket nem olajoztak meg egy jó ideje.

A legjobban az zavart, hogy míg a borítón azt írták, hogy visszamegyünk a múltba, és megtudjuk hogyan lesz a visszahúzódó és szerény diáklányból vérszomjas gyilkos, addig én csak annyit tudtam meg, hogy szegény lányt a tulajdon apja megszabadítja a fejétől, és belehajítja egy kútba. Mondjuk kap kemény két pontot az ötből, mert a sikolyok jók voltak. ;]

Értékelés: 5 pont

Nem vagyok hívő, bár meg vagyok keresztelve. Ettől függetlenül már kiváncsi voltam erre a filmre.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Végre egy jó kis vérfagyasztós film, ami nem szokásos vonalakat követi. Kicsit már uncsi, hogy mindig ugyanaz az alapsztori. Van egy nő, meg egy ember aki vele van, de a végén kiderül persze, hogy ő a gyilkos.

És akkor nem is beszéltem a szokásos baromságokról, mint pl. az, hogy az emberkék mindig a lakáson belül menekülnek, bezárkóznak, aztán persze rájönnek, hogy hoppá bazmeg a házból kéne kimenni…

No és ekkor jön a képbe a Fűrész c. film, ami fogja magát, és egyszerűen egy új vonalat követ. Kicsit idegölő film, ha belegondol az ember, hogy ez tényleg megtörténhet, akár vele, akár holnap stb. Nézzétek meg, megéri.

Értékelés: 4 pont

Még nincs vége, olvasd tovább »

Egy izgalmas, és szintén elgondolkodtató krimi Al Pacino és Robbin Williams főszereplésében.

Érdekes, nem is gondoltam volna, hogy Robin Williams ilyen jót alakít egy krimiben. Legtöbbször családi filmekben, vagy vígjátékokban láttam, és meglepődtem, hogy mennyire jól alakította az elmebeteg gyilkos szerepét. A film tökéletesen kihangsúlyozza, hogy ami a legfontosabb, azt a legkönnyebb elvenni: az emberi élet. És tényleg. Gondoljunk bele, milyen könnyű végezni egy emberrel. Egy mozdulat. Egy pillanat az egész, és kioltottunk egy emberi életet. Szerintem a legtöbb bűnöző, sokszor a lelkiismerete elől menekül.

Más. Elkészült a statisztika is. Rá lehet kattintani, és meg lehet nézni, ki vezet a respektlistán. ;)

Bár nem mai film (2002), csak ajánlani tudom. Elgondolkodtató, megborzongató, kicsit véres, kicsit vicces. Mindent egyesít, amit egy psycho filmtől elvártam.

Mielőtt meghalsz, látod. Kíváncsian várom, hogy miről fog szólni a második része, mert amikor az első résznél megkapod a választ a kérdésekre, és tetszik a film, akkor a további részek szoktak förtelmesek lenni. De nagyon.

Értékelés: 5 pont

Mivel a mai napot egyöntetűen DVD-zéssel töltöttük, ezért kb. öt film témájú bejegyzésre lehet számítani.

Ez a film a rettenet határait súrolja, de nem olyan értelemben mint ahogyan azt kéne tennie. Nem ajánlom senkinek, unalmas, értelmetlen, és hiányzik belőle a film fajtájának egyik jellegzetessége, hogy elgondolkodtató legyen.

Értékelés: 2 pont

Megnéztem, és meglepődtem. A harmadik rész sem volt éppen egy kellemes hangulatú film, de ez (helyenként) kifejezetten megrázó volt.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Izgalmas, elgondolkodtató és vérfagyasztó krimi. Ebből sem maradhat el -természetesen csak módjával - a megszokott csókjelenet, és a tipikus úgy van vége, hogy várod a következőt effekt.

A filmben kifejezetten tetszett a színészi alakítás. Jó dolog, amikor minden porcikájával átérzi az ember a filmet, várja a mozdulatot, egy apró koppanásra összerezdül.

A hangok meg remekek voltak. A síri csendben kitűnő volt, ahogy finomat letették a boros üveget pl. Ajánlom mindenkinek, jó film(ek , bár a többi részét nem láttam még.).

Értékelés: 5 pont