Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy a hírlevél, mint olyan létezik-e még, használják-e, van-e egyáltalán valami értelme. A legtöbb híroldalnak van már RSS, Atom vagy valamilyen hasonló abrak lehetősége, és azért valjuk be, hogy a feedolvasás sokkal kényelmesebb és egyszerűbb dolog, mint kapni naponta ötven e-mailt aztán azokat folyton ellenőrizgetni, törölgetni és így tovább. Mióta megjelentek a jobbnál jobb webfelületű RSS-olvasók, amiket bárhonnan el tud érni az ember, azóta még szuperebb a helyzet. A körlevél mint ilyen meghalt véleményem szerint. Persze nem most, így hajnal egy óra után negyvenhét perccel. A levlisták még élnek, nagyjából jók is (a célra mindenképpen megfelelnek), bár azok helyett is vannak sokkal jobb megoldások.
Én úgy látom, hogy mostanában az e-mail kezd kimenni a divatból. Persze ez így túlzás, de ha jobban belegondol az ember, annyi helyettesítő eszköze van, mint égen a csillag. Pedig kár; az e-mail nagyon is jó dolog, lehetne jó dolgokra használni, csak ezt sokan már tényleg elfelejtették. Például fájlküldés. Ha valaki konstatálja, hogy nem tudok MSN-en fájlt fogadni, rögtön összeomlik, hogy most mi lesz. Ember, 2007 2008 van, feltöltöd valahová, elküldöd mailben, akármi. És még gyorsabb is.
eF`k3_
2008. január 05. — 01:54:02
nemreg kellett csinalnom egy oldalt amin pont ilyen hirlevel kuldes van csak. lenyegeben ilyen ismertetoket kuldenek ki.
Mefi
2008. január 05. — 02:02:34
[re=41803]eF`k3_[/re]: feliratkozott embereknek? 🙂
eF`k3_
2008. január 05. — 02:03:48
[re=41804]Mefi[/re]: igen. nem spamrendszer 😛
Mefi
2008. január 05. — 02:10:28
[re=41805]eF`k3_[/re]: oké, csak úgy hangzott elsőre. 🙂
imoGen
2008. január 05. — 11:53:02
Hat nem tudom, en ugy vagyok vele, hogy regebben nagyon sokat msneztem, mostanaban egyre kevesebb, inkabb e-maileket nezek, vagy max. gtalk, ott ugyis csak egy-ket ember van, nem az x+1 kontakt, akinek a 80 %-at nem is tudom, hogy minek vettem fel… Lehet nem vagyok trendi, de meg aktivan RSS olvasot sem hasznalok, csak a google readert probaltam ki. Az a helyzet, hogy mire en rad kattintok mondjuk egy nap egyszer, addigra ugyis irtal valami frisset. Ugyanez igaz a hiroldalakra is!
Levente
2008. január 05. — 15:29:34
Jó dolog az az email, ma is kaptam 600 spamet és kb 80 értelmes emailt, amiből 70 levlistára jött.
Mefi
2008. január 05. — 15:36:39
[re=41813]imoGen[/re]: igen, ez is teljsen jó megoldás, hiszen ha naponta egyszer kattint az ember, akkor – kis lemaradással, de – mindig megkapja az új inputot. 🙂
[re=41816]Levente[/re]: na igen, a spam még a jóság. Múltkor ürítettem a GMailt, valami kétezer-akármennyi volt.
axaard
2008. január 05. — 22:10:16
[re=41817]Mefi[/re]: 2000 akármennyi? Pedig a Gmail 30 napnál régebieket törli is autómatikusan… 60 spam naponta az jó… 😀
Mefi
2008. január 06. — 12:42:26
[re=41838]axaard[/re]: nemtom, nekem magától még nem törölt semmit.