Szamurájkardos leszámolás Salgótarjánban

Ilyenkor azért annyira örülök, hogy elköltöztem Salgótarjánból, és annyira nem örülök, hogy vannak még ott emberek, akiket fontosnak tartok:

Véres leszámolás történt hétfőn este Salgótarján belvárosában. Ismeretlen tettes egy szamurájkarddal hasította szét egy férfi fejét, egy nő kezét pedig – a Független Hírügynökség értesülése szerint – levágta a Pécskő úti élelmiszerbolt előtt.

A férfit – akiről úgy hírlik, hogy biztonsági őr – nyílt koponyával szállították kórházba. A bolt előtt hatalmas vértócsa és hajcsomó található.

Index

Hihetetlen, milyen emberek élnek egyébként, különösen, hogy ez csak egy apró morzsája a hasonló eseteknek, szerte a világból.

Kapcsolódó apró kis történet: egyszer vártam valakit a helyközi buszállomáson (helyiek parasztelosztóként ismerik), ahol általában elég nagy forgalom szokott lenni. Békésen olvasgattam, mikor a hatalmas dik-more-elvágomatorkod kombóra kaptam fel a fejem, és valaki egy nem kis méretű késsel üldözött egy másik valakit. A késes egyén véletlenül belémjött, hát mit ne mondjak, az a bizonyos is megállt bennem. Persze nem engem akart bántani, de ha épp rosszul jön ki a dolog, teljesen véletlenül kinyírnak olvasás közben, pedig senkinek a barátnőjét nem akartam elcsábítani.

De majd veszek én is egy szamurájkardot, és ha valaki rámászik a barátnőmre, levágom a fejét, úgy tűnik ez a legjobb megoldás manapság.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.