Angolórák

Ezt most nem bírom kihagyni, persze semmi hasonló, csak eszembe jutott:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Szóval elkezdődtek az angolórák, és ezek, plusz a finnországi kalandok valahogy előhozták, hogy azért tizen-egynéhány éve tanulom ezt a rohadt nyelvet. Nem mondom hogy én vagyok a legjobban angolul beszélő ember, de tudok folyamatosan, csak néha-néha megakadva beszélni, megértem amit mondanak és nagyjából megy az írás is, bár abban mindig van egy tucatnyi apró hiba, amiket tudom hogy nem szabadna úgy csinálni, mégis sikerül.

Az órák jók, bár eleinte – és most ezt minden nagyzolást mellőzve – nem értettem, hogy ez tényleg ilyen könnyű, vagy csak bevezetés, de a tanárnőnk azt mondta, hogy a vizsgák könnyebbek kicsit, így most megnyugodtam hogy lesz nyelvvizsgám. (A legtöbb diploma egyébként a nyelvvizsga hiánya miatt kerül nem-kiadásra.)

Amit viszont nem értek, és tényleg nem megbántásból, hogy ha van egy előzetes szintfelmérő, akkor mért nem lehet ezt őszintén megcsinálni, mert azáltal hogy az ember bekerül a haladó csoportba, és meg sem tud szólalni, egyrészt magával, másrészt azokkal tol ki, akik tanulnának. Ha pedig nem tud beszélni, akkor nem értem, ez nem egy középiskolai óra, ki lett fizetve, ki kell használni a lehetőségeket. Általában ha a tanár kérdez valamit, várok pár másodpercet, akar-e valaki beszélgetni, és ha nem, válaszolok. Én ugyanis kifizettem még azt a nevetséges összeget is, és azért megyek oda, hogy nyelvet gyakoroljak-tanuljak. Tudnék jobb programot is az estékre.

Ha sikerül idén levizsgázni, amit nagyon remélek (informatikai szaknyelvi középszintű C-típusú vizsga), akkor a nyelvvizsgára félretett pénzből elkezdem tanulni az olaszt is. Abból egyelőre nem sürgetem a vizsgát, de kell egy második nyelv, és a németet utálom, az olasznak pedig több értelme is van (nekem).