Egyik kedvenc projektünk, a NoPlaza egyik szerkesztője küldte e-mailben az alábbi cikket:
– Az interneten növénytápszerként árult, a tavaszi megjelenése óta Magyarországon is villámkarriert befutott, jövő januártól tiltólistára kerülő mefedronra gondol?
– Igen, arra és a soron következőkre. Hiába tiltják be az egyiket, azonnal jön helyette egy másik. Angliában például, ahol idén februártól számít tiltott szernek a mefedron, rögvest megjelent a továbbfejlesztett legális változata Energy 1 néven. Ugyanaz a benzolgyűrű, csak a vegyészek átpakolják a fenilcsoportokat más szénatomokra. Ezeket a szereket a fiatalok bulikban, gyakran intravénásan használják, ugyanúgy, mint az illegális drogokat. És a szervezett bűnözők sem hülyék, miért is árulnának speedet meg metamfetamint, amikor az új cuccokkal nem bukhatnak le. Ráadásul ezek az anyagok tiszták, és ezáltal addiktívabbak is. Jönnek hozzám a tizenéve speedező és kokainozó emberek agársoványan, beesett szemekkel azzal, hogy őket, akik korábban sosem lettek igazán függők, most lenyomta a mefi. A nagy előnye a legalitásnak, hogy a matéria szabadon hozzáférhető, a mennyiségnövelés érdekében nem kell beütni, magyarán mindenféle más anyaggal hígítani. […]
– De hiszen a nemzeti jelentés szerint tele vannak az iskolák megelőző programokkal.
– Az a legnagyobb baj, hogy hiányoznak az előtanulmányok, melyik csoportot mivel lehet elérni. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy személyiségfejlesztő, szofisztikált indirekt programmal milyen osztályba állítok be. Meglehet, olyanba, ahol mindenki alszik, mert előző este szétszívta vagy szétmefizte magát.HVG HETILAP, 2010., 47. SZÁM
Szemelyácz János – A mai fiatalok szinte egyetlen közösségi élménye a szerhasználat
Szóval óvatosan ezentúl a Mefi kifejezéssel. ;]
_alesi_
2011. február 05. — 17:47:55
ha a barátnődnek nem gond, hogy mindenki a Mefit tolja, részünktől rendben. 🙂
dadikovi
2011. február 07. — 19:56:51
jaja, én is belebotlottam már egyszer ebbe a szóba, vmi nemtom milyen drognak a neve, nagyon vicces, mert sok helyen lehet hasonló értelemben olvasni 😀
Mefi
2011. február 08. — 22:22:50
[re=6063460]_alesi_[/re]: :D:D:D