Ma volt a hírös-neves kulcsjegyzet kúpértinói felebarátainknál. Az iOS 5 rengeteg újdonságot ígér, nekem személy szerint a Notification Center tetszik:
Azt figyeltem, hogy trükkösen csinálja az Apple a dolgait. Ismét az a tendencia mutatkozik, hogy nem új dolgot mutatnak, hanem egy nagyon is jól kitalált, bejáratott és kedvelt megoldást csinosítanak és fejlesztenek még jobbá, majd beépítik a rendszerbe. Ezt persze sokan próbálták már korábban, de nekik valahogy (a célközönséget tekintve) jobban sikerült. Gondolok itt például az iMessage nevű alkalmazásra. Régóta használok egy Textie nevű appot, a lényege hogy szintén iOS-felhasználóknak Wi-Fi-n vagy 3G-n lehet küldeni üzeneteket, képeket és azt azonnal megkapják. A nevetségesen magas költségű SMS így felesleges lesz idővel. Sőt, már olyan alkalmazás is van, amely Androidra és iOS között is működik.
Aztán ott van az iCloud. Csinálsz egy fotót az idióta macskádról, amint éppen magára rántja a fél karnist (nem valós élményből táplálkozom, szerencsére), majd ezt lemented a felhőbe, az meg szépen visszaszórja az összes készülékedre. Szintén nem spanyolviasz, valószínűleg mégis az egyik legkedveltebb szolgáltatás lesz, akárcsak a Time Machine.
Ami még nagyon szimpatikus, az az új hozzáállás, miszerint nem kell lennie számítógépnek a lakásban ahhoz, hogy az iOS-eszközöket működésre bírd, szinkronizáld és így tovább. Ez persze az iPad-vonalat igyekszik továbbvinni, egyszerű, nem számítógépnek tűnő eszközök, amik a legfontosabb feladatokat igényesen látják el. Nekem például az iPad azért lenne tuti, mert sokszor ha hazajövök napi 8-10 óra gépezésből, nem esik jól még négy-öt órát a gép előtt dögleni, ellenben a kanapén szívesen elnyomkodnám az iPad-et míg elolvasom a híreket, blogot írok és hasonlók.
Sok-sok-sok más új fícsör is van, ezeknek a listáját szerintem úgyis mindenki mindenhol elolvasta már, izgalmas lesz. Ami kicsit bánt, hogy az Apple rút módon kezeli a régi divájszokat, a 3GS-em például kezd viccesen lassú lenni, néha fényképezés közben nem reagál a gombnyomásra és nyolc-tíz másodpercig exponál
. Mindegy, végső soron érthető politika, még ha felhasználói szemmel idegesítő is.
Az OS X Lion már régóta húzódik, így végre jó volt látni hogy júliusban 30 dolláros felárért megvehető az ápdét, ez nem tudom hogy soknak számít-e, de rengeteg hasznos új szolgáltatása van a rendszernek, bízom benne hogy gyorsabb és hatékonyabb lesz, nem úgy mint az új iOS-verziók a régebbi eszközökön.
CsaZsu
2011. június 07. — 09:19:26
Én anno, amikor megvettem az iPad-om attól tartottam, hogy majd megunom idővel és kidobott pénz, merthogy… hát mit lehet rajta csinálni? Netezni…. Aztán nem így lett. Nagyon sokat használom, más dolgokra is, és ami itt gépen idegesítően hosszú olvasni, azt érdekes mód iPadon simán olvasom anélkül, hogy zavarna, hogy nincs nyomtatva… Szerezz be egyet 😉
Exe
2011. június 07. — 09:27:58
“Azt figyeltem, hogy trükkösen csinálja az Apple a dolgait. Ismét az a tendencia mutatkozik, hogy nem új dolgot mutatnak, hanem egy nagyon is jól kitalált, bejáratott és kedvelt megoldást csinosítanak és fejlesztenek még jobbá, majd beépítik a rendszerbe.”
Valahogy így? (:D): http://tinyurl.com/6xxxlc7
Mefi
2011. június 07. — 11:19:08
[re=6064566]CsaZsu[/re]: tervben van. :]
[re=6064567]Exe[/re]: ööö, nem, ez az androidosok újabb kisebbségi komplexusa, az SPB Home nevű szoftver kb. 2004 óta van Windows Mobile 6-ra, már abban volt ilyen funkció. 😀
smv
2011. június 08. — 19:31:32
A lockscreenen lévő cuccok engem a winmobilra emlékeztetnek, a lehúzható notification bar egyértelműen android, a cloud az meg zsír cucc.