shopMaster

Múltkor a »tankönyvszoftver« ötletén felbuzdulva elkezdtem ügyeskedni, melynek eredménye egy teljesen más program lett, melyet a shopMaster névre kereszteltem (mert az angol cím trendi, és jobban hangzik mint mondjuk a román).

shopMaster

Az alkalmazás leginkább olyan kis- és középvállalkozásoknak készült-készül, akik nem szeretnének drága pénztárgép- és raktárkezelő-rendszerekbe beruházni, de szeretnék ha lenne egy egyszerű, bármilyen vason gyorsan és kényelmesen futó, nagyjából okos rendszerük. Erre való a shopMaster és a jövőben várhatóan megszülető testvérei is.

A kezelést igyekeztem úgy kialakítani, hogy minél kevesebb egerészéssel lehessen intézni a dolgokat (tehát ebből következően a kurzorgombok, az enter, az escape és a tabulátor azok a főbb gombok, amiket nyomkodni kell), mert például egy eladónak nincs ideje kattintgatni, amikor pörög az üzlet (ezt például el lehetne magyarázni annak is, aki a helyi dohányárunagyker raktárkezelőjét írta).

A shopMaster egyelőre Windows alá érhető el (igyekszem majd áttenni Linuxra is, méghozzá minél hamarabb, de semmit nem ígérhetek), mivel egyszer – amint azt büntetlenül megtehete – ez egy leendő pénzforrásom lesz, a forráskódot nem szeretném publikussá tenni.

Ami egyelőre ismert hibája: nemrég fedeztem fel, hogy hiányjelet (‘) nem lehet beadni (már ahova egyáltalán lehet betűket), az adatbázis miatt, ezt mihamarább orvosolni fogom.

Az adatbázis hibaüzenetei néha angolul jelennek meg, ezeket folyamatosan fordítom magyarra (de ha nem piszkálod az adatbázist, akkor nem hibázik az)

Amit mindenképpen tudni fog (az esetleges vevő óhajain túl természetesen): a nyomtatáson, és az általános szépítés-okosodás folyamaton túl igyekszem olyan kis, szalagos nyomtatókkal valamint vonalkód-olvasó eszközökkel kompatibilissá varázsolni, amelyeket kényelmesebben lehet használni, mint például egy hagyományos nyomtatót vagy egy billentyűt.

Le lehet tölteni, ki lehet próbálni a próbaváltozatot (amiben nem lehet módosítani a cégadatokat és új terméket felvinni), építő jellegű kritikát (értsd: ezdeszar, az nem) szívesen látok.

A szoftver legfontosabb komponense az SQLite nevű adatbázis-motor.

És igen, hülye vagyok, de én szeretek ilyenekkel babrálni.

Letöltés 516 kB
Innen: http://mefi.be/fel/shopmaster-1-0-b-demo.zip
Tükörszerverről: http://mefiblog.extra.hu/app/shopmaster-1-0-b-demo.zip
« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.