Hihetetlen, milyen kevés ember tud parkolni. Persze én sem vagyok a parkolás díszokleveles mestere, ráadásul nem is nagyon vezetek. Meg ha egy nőt látok próbálkozni tíz perce sikertelenül, azt is megértem végső soron, nem a sovinizmus és a nők nem tudnak vezetni
hozzáállás miatt, hanem mert túl gyakran látok nőket, akik mindenesetre parkolni nem, vagy csak gyon nehezen tudnak.
Meg aztán a kedvenc szituációm, amikor az egyszerű, útburkolati jelzéssel ellátott, autókat hosszában egymás mellé sorakoztató parkolóban egy autó elfoglal három helyet, mert teker egyet a kormányon lendületből, ahogy megérkezik a Teszkóból, aztán kiszáll, pitty, majd otthagyja a francba. Ahol még vonal sincsen, az pedig maga a káosz. Akkora helyeket hagynak ki, hogy ha rendeződnének elférne még három Hummer is. Nem is beszélve a felelőtlen ajtónyitás és egyéb viselkedésformák okozta apró sérülésekről az autón.
De ami igazán meglepett, az a rendőrök parkolási hozzá-nem-értése. A helyi kapitányság mellett lakom, és hetente egyszer-kétszer pont kiszúrok egy parkolási kísérletet. Múltkor tíz percig próbált a fiatal őrmester úr beállni a királyi Škodával két másik autó közé – sikertelenül. Eközben feltartotta az amúgy sem csekély sort, de persze egyetlen közlekedő sem mert rádudálni, mert hát mégiscsak a rend éber őreiről volna szó.
Mondjuk ha belegondolok, hogy míg vezetni tanultam összesen négyszer parkoltam, akkor annyira mégsem lep meg, hogy tízből egy autós tudja normálisan lerakni a verdát.
Kokan
2009. április 17. — 16:47:18
Sosem szerettem a parkolást ( rutin pályán ), főleg a hátrafelé tolatásos verzióját, addig a napig, amíg az oktatónak valami dolga nem akadt. Majd engem egyedül hagyott az autóval, akkor sikerült megtanulnom, hogy kell rendesen parkolni : )
Sok helyzetben igen bosszantó volt, hogy megmondták, mit hogyan. Pedig magam is meg tudtam volna oldani ( igaz másképp ) a kreszt betartva. A parkolás pedig szerintem tipikus, olyan dolog, amire rá kell érezni … amíg az ember nyakán lógnak parancsolgatva addig nehéz.
shaark
2009. április 17. — 17:10:29
Első órán a rutin pályán az volt a feladatom, hogy álljak be a járdával párhuzamosan a kresz szabályait betartva (volt vagy egy 10 m-es járdaszakasz, akadály nélkül). Szépen rákanyaradok a járdára, megállok, oktatóm kinyitja az ajtót (járda felöli oldalon ült) és mondta, hogy nézzek ki. Kinéztem és volt vagy egy méter még a járdáig, de teljesen olyan érzés volt mintha már a szegélyen állnék 😀 Aztán megszoktam az autót és ment jól a parkirozás és azóta is mindenhova be tudtam állni, ahova akartam 😉
sylverdevil
2009. április 17. — 22:48:24
NÉGYSZER parkoltál míg vezetni tanultál? az borzasztó kevés szerintem, persze nyilván emberfüggő. Engem Szegeden a legképtelenebb helyekre is parkoltatott az oktatóm, gondoltam is szépeket, persze hasznos volt, de nagyban autófüggő tényleg. Totál mindegy, hogyan parkolsz az apró kis tanulóautóval, ha amúgy egy nagyobba ülsz alkalomadtán.
Vale
2009. április 18. — 05:38:10
Furcsa, nekem is mindent nagyon hangsúlyozott anno az oktató — kivéve a parkolást. Pedig megkockáztatom, hogy ez a legbonyolultabb művelet ha autóvezetésről van szó (egyeseknek mérhető hozzá a kézifékes indulás)
suexID
2009. április 18. — 09:28:53
Én egyébként lazán felemelném a jogosítványhoz jutás korhatárát 21 évre. Nem azért, mert szemétkedni akarok, de meg lehet nézni hány hülyegyerek és idióta liba kap 18. születésnapjára, érettségire autót. Beülnek, össze-vissza szerencsétlenkednek, megkapják a jogosítványt és utána mennek a forgalomba. De a parkolás…
Sok esetben nem is a tudás hiánya az, ami miatt nem parkolnak normálisan az emberek. Hanem inkább két okot látok: 1.) nemtörődömség 2.) félelem.
Igen, az emberek félnek parkolni, mert nem ismerik az autók dimenzióját, nem érzik a kocsi elejét, oldalát és hátulját. Megtanítják nekik, hogy ha “átnézel a Mercikereszten, akkor pont a járdaszegélyt kell látnod”, és ezek alapján tudnak sávot tartani (már ha tudnak), vagy esetlegesen beállni. De itt is vannak végletek persze. Nem is tudom mi a jobb, mikor valaki 3 helyet elfoglalva parkol, vagy aki az utolsó milliméterig centizgetve áll be a helyre.
Megfigyeltem azt is, hogy kiszálláskor anyuka kivágja az ajtót, csak úgy koppan a másik kocsi díszlécén az ajtó, és még csak oda sem néz, hogy milyen kárt csinált, hanem mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, becsapja az ajtót és tovalibben. Persze ezzel nem lehet olyan orbitális kárt okozni, de azért egy ajtót megcsináltatni vákumozással, és utána esetleg újrafényeztetni az 30-40 ezer forintos tétel még egy dzsunkaszervízben is.
Kokan
2009. április 18. — 10:10:03
[re=58951]suexID[/re]: Szerintem pedig a baj az, hogy hiába lesz valaki 18(, vagy akár 21) éves. Ez szinte semmilyen formában nem tükrözi az értelmi szintjét, és a felkészültségét a feladatra ( Van olyan, akinek én soha életében nem adnék jogosítványt ), sokkal jobb lenne, ha lenne egy életkor, meg mellette egy alkalmassági ( mondjuk elbeszélgetés ).
A másik dolog pedig, hogy meg kéne próbálni valahogy visszaszorítani a “pénzes” jogosítványokat ( konkrétan velem is közölték +40 000 és tuti meg lesz ). Sajnos. Ezért is vannak emberek a volán mögött, akikről nem tudni, hogy tud-e vezetni. Persze ő azt hiszi, miért adnának neki különben engedélyt ?
suexID
2009. április 18. — 10:19:40
[re=58954]Kokan[/re]: Ebben mondjuk igazad van, de nem csak bundázással szerezhet bárki jogosítványt, nagyban függ a vizsgabiztostól. Vannak, akik kötekednek, és vannak, akik meg mindent elnéznek. Az alkalmassági vizsgálattal egyébként teljesen egyetértek, buszvezetőknél, hivatásos sofőröknél például kötelező már most is a PÁV, ezt lelkifurdalás nélkül bevezetném személyautónál, sőt motornál is. Csak akkor mindenki háborogna, hogy még drágább lett a jogosítvány, meg körülményesebb, meg akkor netán nem lehetne össze-vissza csalni.
ZsuKov
2009. április 18. — 11:55:15
NYOMÁS! GYORSABB VAGY A VILLAMOSNÁL!
Mefi
2009. április 19. — 10:43:51
[re=58932]Kokan[/re]: az biztos, hogy nagyon idegesítő. Engem a “kötelező hátrafordulni kanyarodás előtt” idegesített roppantul, ugyanis hátul semmit nem lehetett látni, és ha hátrafordultam, csak elvesztettem egy pillanatra a látószöget. Azt mondta az oktató még akkor is forduljak meg ha nem nézek hátra, mert különben megbuktatnak vizsgán.
Itthon sajnos elmondható, hogy nem vezetni tanítanak meg, hanem hogy átmenj a vizsgákon.
[re=58933]shaark[/re]: ja, ilyen ajtónyitogatás nekem is volt. 😀
[re=58943]sylverdevil[/re]: négyszer, plusz kétszer a vizsgákon. Valóban nem túl sok.
[re=58946]Vale[/re]: te melyik cégnél tanultál?
[re=58951]suexID[/re]: na az ajtókivágás a kedvencem még. Érted én fél percet tökölök, nehogy hozzáérjen a másik autóhoz, más meg hanyagul rákúrja. És nem veszi észre, hogy ha már a sajátját nem kíméli, legalább a másét ne tegye tönkre. Egyébként parkoláskönnyítésnek kicsit olcsóbbá tehetnék azokat az eszközöket, amiket amcsiban előszeretettel használnak. Tolatóradarok, kamerák stb. Roppant kényelmes cucc egyébként is, csak hát kinek telik rá.
[re=58954]Kokan[/re]: teljesen jogos, a jogosítványhoz még a nyolc általános sem kell, ha egy X-et odaírsz a nevedhez, akkor már mehetsz.