Megállni tilos!

Hihetetlen, milyen kevés ember tud parkolni. Persze én sem vagyok a parkolás díszokleveles mestere, ráadásul nem is nagyon vezetek. Meg ha egy nőt látok próbálkozni tíz perce sikertelenül, azt is megértem végső soron, nem a sovinizmus és a nők nem tudnak vezetni hozzáállás miatt, hanem mert túl gyakran látok nőket, akik mindenesetre parkolni nem, vagy csak gyon nehezen tudnak.

Meg aztán a kedvenc szituációm, amikor az egyszerű, útburkolati jelzéssel ellátott, autókat hosszában egymás mellé sorakoztató parkolóban egy autó elfoglal három helyet, mert teker egyet a kormányon lendületből, ahogy megérkezik a Teszkóból, aztán kiszáll, pitty, majd otthagyja a francba. Ahol még vonal sincsen, az pedig maga a káosz. Akkora helyeket hagynak ki, hogy ha rendeződnének elférne még három Hummer is. Nem is beszélve a felelőtlen ajtónyitás és egyéb viselkedésformák okozta apró sérülésekről az autón.

De ami igazán meglepett, az a rendőrök parkolási hozzá-nem-értése. A helyi kapitányság mellett lakom, és hetente egyszer-kétszer pont kiszúrok egy parkolási kísérletet. Múltkor tíz percig próbált a fiatal őrmester úr beállni a királyi Škodával két másik autó közé – sikertelenül. Eközben feltartotta az amúgy sem csekély sort, de persze egyetlen közlekedő sem mert rádudálni, mert hát mégiscsak a rend éber őreiről volna szó.

Mondjuk ha belegondolok, hogy míg vezetni tanultam összesen négyszer parkoltam, akkor annyira mégsem lep meg, hogy tízből egy autós tudja normálisan lerakni a verdát.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.