Én kis naiv

A mai étkezésem az imént elköltött vacsorát leszámítva a délelőtt tíz óra tájban villamoson ülve elfogyasztott négy darab túrós-vaníliás falatka volt, melyek egyenes a Deák téren fellelhető Princess pékség egyik nagyteljesítményű villanyüzemű sütőjéből egy nejlonkesztyűt viselő fiatalember és egy hasonló adottságokkal rendelkező hölgyemény közreműködésével kerültek hozzám pontosan egy darab Károly Róbertet ábrázoló piszkos papírlapért, minek a helyére pár hét múlva a Lánchíd mintával ellátott nehéz »fémtallér« lép. Ez egy kellően hosszú mondat, furcsa is, hogy ilyet le tudok írni, és még trükkösen el is térítem a még figyelő olvasó gondolatait az eredeti témáról.

A mai első étkezésemkor ugyanis naivan azt gondoltam, hogy este hazaérek, és három hatalmas szendvics, fél húsz dekagramm cseresznye és két nektarin elfogyasztása után eldőlök, és alszom mint a tej, reggelig méghozzá.

Számításaimat két nyomorult húzta számításba. Az egyik azért, mert nem tud előzni, és balesetet okoz az M3-as autópályán, a másik pedig azért, mert nem tudja tartani a kellő követési távolságot, és ugyanazt teszi ugyanazon a helyen, húsz perc eltéréssel. Komolyan, mi a kénköves arcára élvezett kishableány redvás pikkelymaradványáért nem lehet normálisan közlekedni az autópályán?

Ráadásul hulla fáradt vagyok, de az elmúlt két áttanult éjszakának legalább megvolt az eredménye; az ETR-ben olvasható Megjelent, vizsgázott Gy-5 feliratnak még életemben nem örültem ennyire.

És akkor még egyszer ellövöm utoljára a poént, hogy a javán már túl vagyok.