Apa, kezdődik!

Volt anno egy Szabadság híd felújítási projekt. Ígérgették, hogy majd így meg úgy készen lesz az időben, hiszen nagyon fontos, hogy készen legyen, mert hát a belvárosi közlekedés egyik lényeges alkotóeleme és a többi maszlag. Aztán egyszercsak szépen csendben jelezték, hogy az egész csúszni fog, nem is keveset. Ezt többször megismételték, végül a villamosközlekedésnek átadták, de az autósoknak csak sokkal később. Az egész biznisz legjobb tudomásom szerint azért csúszott, mert gond volt a díszkivilágítás beüzemelésével. Megint más kérdés, hogy mért nem lehet átadni ettől függetlenül egy hidat. (Tegyük hozzá, a díszkivilágítás pedig katasztrofális lett, hiába a kiváló technika.)

Aztán most azt mondták az okosok: fel kell újítani ezt a Margit (aki nem normális, hanem híd, automatikus tárgyesettel), mert hát olyan öreg szegény, és úgyis van 21 milliárd forint aminek nincs éppen helye, pláne ha abból hatot áll a’ zunió. Mivel a Margit híd már egy fokkal komolyabb közlekedési eleme Budapestnek, így gondolná az átlagember, hogy tényleg időben el fog készülni.

Persze tévesen, most ugyanis bejelentették, hogy a mélyen tisztelt főmérnök úr az egész mindenséget újraszámolja, mert a munkálatok közben azt fedezték fel, hogy a híd sokkal rosszabb állapotban van mint gondolták.

Mélyen tisztelt főmérnök úr, what? Meglepő hogy hány éves a híd vagy az a meglepő hogy milyen terhelése van? Vagy nem látta a szabad szemével hogy az egészet már kívülről eszi a rozsda meg a húgy?

Látom én előre, hogy ez az egész is heteket-hónapokat fog késni, az egész várost ismételten megbénítva.

Egy nálam okosabb ember mondta nemrég, hogy ebben az országban semmi nem készül el időben. Vannak nagyon okos menedzserek akik mindent tudnak és többméternyi leporellóval rohangálnak, közben meg az egész munka úszik az árral. Nevetséges.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.