Samsung LE37C650

Pontosan ma »egy hete« foglalja el a tévéállványt életem első saját televíziókészüléke (a saját és az első alatt azt értem, hogy amit azon a pénzen vásároltam meg, amiért én dolgoztam meg, és izé, szóval értitek), a Samsung LE37C650 típusjelzésű, 94 centiméter képátlóval, 100 Hz-en rezgő FullHD felbontással, beépített DVB-T és -C, valamint MPEG-4 tunerrel rendelkező szépség.

Azt, hogy Samsung tévé lesz a tuti, már »egy ideje« tudom, viszont a hatos széria ezen darabjával csak decemberben találkoztam, de már akkor is feltűnt, hogy hihetetlenül zuhan az ára. Persze erre először gyanakodtam, de végül több helyen sikerült megnézni működés közben a dögöt, és instant szerelem volt, csak a víz kellett hozzá.

Samsung LE37C650

A Digi-féle digitális tévé (hahaha) vicces, van hét darab HD-csatorna a mezei előfizetésben (tehát semmi HD-csomag), ezek az atv, a m1, a m2, a Duna, a Music Channel, a National Geographic és a National Geographic Wild. Néha azért beszaggat a kép, és meg-megakad, de ez gondolom a fos kábelnek köszönhető, meg annak hogy amikor behozták a lakásba a kábelt, sikerült fölöslegesen tíz métert letekerni, de persze úgy, hogy a tévé végéig már nem ér el, ezért kicsit meg kellett toldani. Mondjuk ritkán tévézem műsorszórás szerint, így nem zavar. A műsorújság és minden egyéb funkció is működik, szóval laza.

Az USB Play fantasztikus cucc, bedugja az ember a pendrájvot rajta az AVI vagy MKV állományokkal, és ezekhez még a feliratot is be tudja olvasni. Azt nem tudom, hogy NTFS-t tud-e olvasni, mert ha igen, akkor gyakorlatilag bármilyen USB-s merevlemezt rá lehet dugni, és még médiaboxot sem kell vásárolni. A sorozatok még 720p-ben is zseniálisan néznek ki, ha lesz időm végre filmet nézni, megfuttatjuk a lovakat valami 1080p tartalommal is. A 100Hz-ről már inkább nem is beszélek.

Ami non-plusz-ultra, hogy a tévén van ethernet-csatlakozási lehetőség, így elvileg hálózaton is látja a megosztott tartalmakat, de ha jól értelmeztem ezt csak a Samsung PC Share nevű szoftverrel lehet összehozni – nem tudom, nem próbáltam még.

A tévére amúgy három évnyi garanciát adtak, így három évig biztosan nem cserélem le, illetve csak nem ugrik akkorát a technológia, hogy csurgatnám a nyálam valamire.

Nagyon jó vétel, ajánlom, különösen a 220volt nevű üzletet, ahol egyrészt jelenleg a legolcsóbban lehet megvenni, másrészt segítőkészek és udvariasak.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.