Lehet megszűnik a József Attila színház

Ezt most olvastam:

Megszűnhet önálló intézményként működni a József Attila Színház, amelynek társulatát feloszlatják; a teátrum dolgozóival csütörtökön Méhes László igazgató ismertette Csomós Miklós főpolgármester-helyettes erről szóló levelét.

Index

Nem mondom hogy hetente jártam a József Attila Színházba, sőt még havonta sem, de ettől függetlenül sokszor voltam ott ahhoz, hogy ne érdekeljen az esetleges megszüntetése. Azt pedig kicsit undorítónak tartom, hogy hasznosítási pályázatot ír ki az önkormányzat az épületre. Ráadásul a József Attila Színházban nem is voltak olyan húzósak az árak, azt hiszem öt-hatszáz forintért már viszonylag jó helyeken lehetett csücsülni, ami biztos sokakat csábított be. És arra is emlékszem, hogy mikor legutoljára voltunk, két héttel előadás előtt kellett jegyet venni, mert teltház volt minden darabra.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.