A remény rabjai

Egy hatalmas elmaradást sikerült pótolni a hétvégén: filmnézés után nyomkodtuk a tévét, és pont arra gondoltam, hogy milyen jó lenne a Magyar Televízión elkapni valami jó filmet, amit már nagyon régóta meg akarok nézni, legalább HD, meg úgy egyébként is. Aztán mit lát az ember, pont elkap egy ilyen filmet.

Mit is mondhatnék. Talán azt, hogy vannak filmek, amiket megnéz az ember, aztán jól szórakozik rajtuk, például: »A Vasember «. Aztán vannak filmek, amiken elgondolkodik az ember, ilyen lehet például a »Fekete hattyú«. Vannak olyan filmek is, amiket az ember soha sem felejt majd el, lásd »Benjamin Button különös életét«. És végül vannak A Filmek, mint mondjuk ez.

A történet (amelyben egyébként Stephen King munkája nyugszik) középpontjában egy nagymenő bankár áll, akit börtönbe zárnak gyilkosság vádjával, mondván hogy megölte feleségét illetve annak szeretőjét. Bekerül a Shawshank büntetés-végrehajtó létesítménybe, ahol természetesen át kell esnie a szokásos újoncokat érintő különféle kínszenvedéseken, kezdve attól hogy az első éjszaka rádöbben, tényleg itt van, nincs visszaút, folytatva a börtön mesés világával, amit ugye senkinek sem kell részletezni. Ekkor a negyvenes évek végén járunk.

Ami innen történik, azt egyrészt csak a főbb poénok elsütésével tudnám leírni, másrészt pedig nem is érdemes szavakban ismét összefoglalni, végig kell ülni a filmet, aztán utána töprengeni kicsit a dolgokról.

Egy dolog viszont nem kerülte el a figyelmemet: volt egy bizonyos sorozat nem is olyan régen, amit én nagyon szerettem, és e a sorozat bizony rengeteget merített a filmből, ezt fölösleges is lenne vitatni.

A remény rabjai ritka darab. Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy az egyik legjobb dolog, ami egy filmmel történhet. Az, amelyet egyszer mindenképpen látni kell. (Nem véletlenül áll az IMDb 250-es listájának élén.)