Ismét feljött a dolog, hogy jól jönne a háztartásomba egy autó.
2009 januárjában írtam egy posztot arról, hogy »autóval vagy tömegközlekedéssel éri meg jobban utazni«, a számok változtak, de a mérleg a pénzügyi oldalt tekintve még mindig az autó oldalára billen, sokkal jobban megéri tömegközlekednem, pláne most, hogy csak a budapesti bérletre van szükségem, ráadásul úgy néz ki, hogy ezt még két évig diákkedvezménnyel vehetem igénybe.
Minek is lenne jó az autó?
Fáradtan beülünk és hazajövünk jellegű szituációkra nem. Ez hülyeség, kevésbé fárasztó ülni a villamoson és bambulni ki az ablakon, még állni is, mint a forgalomban figyelni és adott esetben idegeskedni. Ráadásul a tömegközlekedés közben lehet levelezni, telefonálni, akár még laptopot is nyomkodni (nem fordult még elő ilyen).
Az autónak két szituációban van létjogosultsága. Az első az utazás (értsd: nyaralás, pihenés, akármi), amikor igenis kényelmesebb és olcsóbb bepakolni mindent a csomagtartóba, aztán menni előre. A második a vásárlás. Hétvégén kifejezetten élvezném ha nem hat zacskóval a kezemben kéne végigvillamosoznom a fél várost, hanem szintén berámolnék az autóba, aztán gurulnék haza. Vagy ha el kell szaladni megvenni egy éjjeliszekrényt, ne kelljen körbeérdeklődni az ismerősöknél hogy ki tudna elgurítani, adott esetben ne kelljen beülni egy taxiba.
Az autót viszont csak ezek miatt fölösleges beszerezni. És ebben a témában sajnos sokszorosan a pénz beszél: maga az autó sem olcsó, a havi mindenképpen fizetendő költségek, amelyek függetlenek az utazások számától, aztán még jön a remek üzemanyagár és az esetleges javítási költségek, a drága parkolás, stb.
Biztos vagyok benne, hogy még tartósabb ideig nem lesz autóm, a dolog időről-időre mégis felüti a fejét, fel is írom magamnak, hogy előbb-utóbb erről komolyabban is el kell gondolkodni.
Sztyui
2011. június 22. — 23:56:03
Én is már gondolkodtam ezen, és teljesen igazad van, sajnos az autónak vannak plusz költségei is…:S
Nekem teljesen más célból kellene, hétvégi fotózásokra szoktam elkérni itthonról a kocsit fateréktól,mert sminkest,modellt,segédet,plusz ruhákat,fotós cuccot, sok állványt, ernyőket, meg mindent valahogy cipelni kell.Adott esetben kisszék, egy kis pokróc vagy ilyesmi is kell,szóval autó nélkül szinte esélytelen megoldani egy nagyobb horderejű kinti fotózást. Gondolkoztam,hogy jó lenne venni egy saját kocsit,hogy ne kelljen állandóan kunyerálni,meg sokszor foglalt is az az egy autó,és akkor meg lőttek minden szervezésnek.
Viszont sajnos az autót nem úgy veszi az ember,mint egy számítógépet,vagy egy fényképezőgépet,hogy gyűjt rá, aztán megveszi mondjuk 200-400ezerért(bőven elég lenne valami öreg használt kicsikocsi ennyiért) és használja,hanem sajnos annak plusz költségei vannak, és ezt havonta fizetni kell, plusz a benzin, stb-stb, és így már sajnos tényleg ott tartunk,hogy rohadtul nem éri meg. Ha csak megvenném a kocsit és használnám, mint a számítógépet,akkor még jó lenne, viszont a plusz költségek miatt nálam is esélytelen,hogy még jópár évig vegyek autót…:S
_alesi_
2011. június 22. — 23:56:27
Ismerős helyzet, nálunk is hasonló érvek.
Nyaralás: idehaza ott a busz, aránylag olcsó és elvisz bárhova. Messzebb meg egyértelműen a repülő a legjobb választás, pláne a fapados jegyárakkal. A környező országokba tényleg jól jönne az autó, de egyszer-kétszer meg tudja oldani az ember egy évben.
Vásárlás: Nagy dolgokhoz szükséges, de mi pl. három év alatt úgy bútoroztuk be a lakást, hogy évente max. kétszer kellett autót kölcsönkérni. Nagy bevásárlást soha nem tartunk, inkább apránként elosztjuk a hétre. Amúgy a legtöbb esetben az emberek nem vásárolnak annyit, hogy indokolt lenne autóba ülni.
Végül: az autós ismerőseim többsége tunya. Erdei túrákon fél óra menetelés után le lehet szűrni, hogy kik a gépjármű tulajdonosok és dohányosok.
gergo
2011. június 23. — 09:25:22
bármennyire is autóbuzi vagyok, itthon (aka. budapesten) jobban megéri tömegközlekedni, időben-pénzben egyaránt. arról nem is beszélve, hogy megvan a maga sajátos bája és élvezete a trolizásnak, a villamospótlózásnak és az éjszakaizásnak is:)
Marci
2011. június 23. — 09:47:59
[re=6064742]gergo[/re]: Ja, főleg amikor átverekeded magad a hajléktalan áradaton, aztán még a cigányok is megtalálnak. Feledhetetlen élmény.
gergő
2011. június 23. — 13:17:16
[re=6064743]Marci[/re]: ugyanígy betámadnak a pirosnál is az ablakmosók meg a fedélnélkült áruló szakállas pasas a lágymányosi pesti lehajtónál, akinek mindig lóg a cigi a szájából.
suexID
2011. június 23. — 15:01:57
[re=6064743]Marci[/re]: A norvégok megtalálnak a kocsiban is, sőt. Elédbaszódik lakó-pihenőben, burnoutolva a kereszteződésben, de utána még dudál-kürtöl, meg vascsövet lóbál az ablakon.
wing
2011. június 23. — 15:52:23
ahhoz képest, hogy én is autóbuzi volNÁK, pestre autó szerintem értelmetlen a dolog, inkább veszek bringát és elüttetem magam egy busszal. itthon bcsabán mindig kocsival járok, pesten viszont egyértelmű a tömegközcsy előnye egyes szakaszokon. kivéve persze talán budát, de az ott élők szerintem nem gondolkodnak azon, hogy kocsit vegyenek. (monnyuk én is ott lakom, de ez más kérdés). viszont bringával is kurvajó, nekem pl az egyetem fél óra se lenne, ha végiggurulnék a duna-parton. már csak bringa kell hozzá 😮
saxus
2011. június 23. — 22:37:23
[re=6064747]wing[/re]: [off][grammarnazi]Mi ez a volNAK? Az volnek…[/grammarnazi][/off]
—
Na igen, mindenki mondja, merthogy benzinkoltseg vs BKV/Volna/MAV jegy. Miert, a kocsi/vonat/busz ingyen van? Csunya kozgazdasz kifejezes, de azert nem hulyeseg TCO-ban gondolkodni.
Icarus
2011. június 24. — 00:35:43
Én a kettő között nem választok, inkább bringával közlekedek 🙂 Nekem rugalmas és kényelmes.
Igazán ha egy fokkal gyorsabb akarok lenni, akkor majd talán egy motorra fogok beruházni. Elkezdtem gondolkodni autón is, mivel már rég megvan a jogsi, de valahogy úgy vagyok vele, hogy majd ha családom lesz, addig nem venném igazán hasznát 🙂 Időben minimális különbségeket jelentene csak nekem, költségben meg hatalmas plusz kiadásokat, akkor meg minek…
wing
2011. június 24. — 08:42:21
[re=6064748]saxus[/re]: szimpla nyelvtantrollkodas, de direkt van kiemelve, hogy nehogy azt higgye valaki, hogy szandekos.
Karbonade
2011. július 04. — 00:42:02
Egy dolgot kifelejtettetek, a céges autót. Annak nincs közvetlen fenntartási költsége (indirekt persze van). Másik dolog: gyerekeket nem triviális óvodába vinni/hozni biciklivel és/vagy BKV-val, nem is beszélve a többi előnyéről. Szóval az autó egy idő után egyre inkább szükségletté válik, erre nagyon jól ráérzett mefi 🙂 Csak még nem tart ott, ahol átbillen a mérleg 🙂