Százér a fekvőtámasz

Hundred push ups

Bizonyára ismét törően új vagyok, hogy ezt a forradalmi testedző gyakorlatot elemzem egy blogbejegyzésben, de megunva kicsit az évek óta húzódó kénevalamitcsinálniatestemmel nyűglődést, hirtelen felindulásból becsatlakoztam Shamalthoz a fekvőtámaszozásban – bár végül más-más tempóban és időközönként csináljuk.

A program roppant egyszerű: hetekre, napokra a napokon belül pedig szettekre van bontva. A teljes edzés hat hétig tart, egy héten három napon kell naponta legalább öt szettet megcsinálni. A legelején egy kvázi szintfelmérő erőpróba segít behatárolni az ember képességeit, a szettek nehézsége ennek eredménye alapján dőlhet el.

Ami nagyon tetszik, hogy egyáltalán nem terhelő. Két szett között mindig legalább egypercnyi szünetet kell tartani, így különösen könnyűnek tűnik, és ahogyan a napok múlásával folyamatosan nehezednek a gyakorlatok, nem igazán érezni a tényleges terhelést. Az első nap az összesen 15 fekvőtámasz ugyanannyira tűnt nehéznek mint a harmadikon a 68.

Nem tudom mennyire lesz látványos, ez annyira talán nem is érdekel, mivel jól esik a kis extra rendszer és testedzés esténként, sokkal jobban alszom utána (pedig amúgy sem vagyok rossz alvó), még kevésbé vagyok fáradékony és még sorolhatnám.

Jelenleg az első héten vagyok túl, majd a végén még mindenképpen írok róla. 🙂

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2022

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.