A csodálatos Pókember

Két dolog. Egyrészt ez egy lóbőr lehúzás, kár is másként gondolni rá. Ezt a gondolatot viszont nem árt félretenni, és emiatt nem érdemes nem beülni rá a moziba. Másrészt: szerintem a filmek, de főként igaz ez a különböző adaptációkra, mindig valaki másnak a szemüvegén keresztül mutatják az adott történetet. Éppen ezért egyáltalán nem tartom gáznak, ha készül többféle megoldás, és az egyik valakinek jobban tetszik a másiknál.

Nagyjából ugyanezt éreztem a 2002-es Pókember filmeknél is: az első rész nem volt rossz, de a másik kettő nem igazán jött be, és az első résszel is főként az volt a bajom, hogy habár hű az alapokhoz, mégis pont az a néhány dolog volt nagyon gáz, amin változtattak. Tényleg, nem a változtatással és az eredeti történettől való bátor elrugaszkodással volt a gond, hanem hogy az a Pókember sokkal kevésbé hasonlított a vagány és kicsit flegma sráchoz, akit a képregényből és a rajzfilmből lehetett ismerni.

Ellenben pontosan ezek a dolgok voltak nagyon rendben a mostani változatban, ahol végig azt éreztem, hogy egy igazi, hús-vér pókpofa van előttem, és nem csak ő, de rengeteg más karakter is mintha csak lemászott volna valamelyik képregénykockáról. Sokkal pörgősebb, sokkal valósághűbb, sokkal modernebb és sokkal viccesebb film volt ez, abszolút popcorn stílusban tálalva, ami valljuk be, egy talán popcornnak mondható képregénynél egyáltalán nem gáz.

Olyan apróságok kifejezetten tetszettek, hogy a hálót lövő képessége valójában itt is egy gép volt, amit részben ő fejlesztett ki; hogy a ruhája nem egy renderelt csillogó akármi volt, hanem valami latex búslakodó, amin azért sokkal inkább látszott, hogy egy ember van benne, nem egy számítógépes animáció.

Klassz film volt, itt-ott talán túl nagy volt a szünet két nagyon eseménydús jelenet között, illetve Emma Stone-t annyira nem tudtam azonosítani a szereppel, mindamellett, hogy általában kedvelem mint színészt.

Az előző széria védelmében azért szóljon még annyi, hogy az talán egy kicsit korán, a menő feldolgozások ideje előtt készült, amikor már kezdték a filmesek érezni, hogy ebben rengeteg potenciál van, de nem volt még meg az az áttörés, ami szerintem sikerült és ott volt egy »Vasembernél« néhány évvel később.