A házunkban a negyedik emeleten lakókkal pusztán néhány problémám van. Az egyik, hogy rengetegszer este tíz után porszívóznak, mosnak és űznek egyéb, nem éppen halk elfoglaltságokat. Erről nagyjából »pont két éve« írtam, amúgy. Én is sokat dolgozom, én is szoktam vasárnap ötkor porszívózni, én is későn érek haza, de amikor pénteken hajnali háromkor arra ébredek, hogy éktelen dörömbölés, üvöltözés és kutyaugatás zajlik a felettem lévő lakásban, akkor nem vagyok vidám.
A másik problémám, hogy az ott lakók valamilyen VIP-részlegnek gondolják magukat, és ennek okán például a közgyűlésen ugyan »ők hisztiztek leginkább« a betörések megakadályozására szolgáló rács építése és a folyosók lezárása ellen, most mégis csak a negyediken van csudijó, vadonatúj ajtókkal lezárva a folyosó.
És a legrosszabb, a kisgyerekek. Aranyosak, kedvesek, de amikor reggel hét harminckor rohangálnak, trappolnak és üvöltöznek a folyosón, mert az anyjuk nem képes rájuk szólni, hogy maradjanak nyugton, és az egész ház zeng, akkor biztosan én vagyok a házsártos öregember, de kedvem lenne kikiabálni nekik valami nem túl illendőt. Pedig mostanában akkortájt indulok el itthonról, még csak nem is arra kelek. És egyáltalán nem olyan kicsi, általános iskolás gyerekekről beszélünk.
A fogyatékos, (tényleg az, itt volt egy vessző, fontos!) feleségét ütlegelő szomszédról már nem is beszélve.
Szóval nem a normális társasházi hangzavarral van a problémám, sokkal inkább a szélsőséges, nagyon késő este és nagyon kora reggel való zajongással, amiket például kisgyerekek okoznak. De biztosan aberrált vagyok, amiért rám szóltak kiskoromban, hogy ne zajongjak a folyosón, mert mások is laknak a házban.
Egon
2013. március 20. — 09:05:34
Ez a társasházi élet, legjobb, hogy nálam a szomszédban levő lányok non-stop zenét hallgatnak, hanem ott kezdődnek a gondok, hogy nem halkan. Már-már megszoktam és néha észre se veszem, de ha jönnek a haverok és néha fel-fel nevetünk kicsit hangosabban akkor már is kapom, hogy hangosak voltunk ésatöbbi ésatöbbi.
Felettem reggel fél 7-től este van amikor este 10-ig rohangál a kis kölyök, a földön matchbox-ozik nem kellemes azt hallgatni, hogy épp feletted játszik. Legjobb, hogy szomszéd épület alatt levő pincébe karate terem van és volt már nem egyszer példa rá, hogy nem csak hallom a rúgásokat, hanem érzem is az ágyon 🙁
v150r
2013. március 20. — 09:21:47
Nálunk nyáron lehetetlen reggel 7-nél tovább aludni, mert ha éppen nem rohangálnak üvöltve a gyerkőcök a folyosón, akkor kiül az ablakba a legdebilebb, és a házi dobszerkóját (edények) püföli. Mert azt ott kell, ugye.
De azt sem értem, hogy nekem miért nem okoz semmiféle gondot odafigyelni egy csöppet – még akkor sem, ha éjjel érkezem haza. Tehát, pl., hogy nem zörgök a kulccsal, nem csapom be az ajtót, ha kopogós cipőben vagyok, akkor igyekszem minél halkabban közlekedni, s hasonlók. Ja, meg a kedvencem, hogy nem röhögök fel, mikor elhaladok egy nyitott ablak előtt, hát bazz, ezek már felértek néhány kisebb szívrohammal.
Szóval abszolút átérzem, de tényleg nem értem, hogy emberek egyszerűen hogy nem képesek odafigyelni a másikra. S ha szólsz nekik, akkor te vagy a közellenség…
Szakmári Miklós
2013. március 21. — 23:22:34
“Szóval abszolút átérzem, de tényleg nem értem, hogy emberek egyszerűen hogy nem képesek odafigyelni a másikra. S ha szólsz nekik, akkor te vagy a közellenség… ”
Vannak ilyen emberek.
És mindig a primitívebbek a hangosak.
Anya
2013. március 23. — 12:52:13
Én ezért akartam kertes házba költözni, illetve ameddig Pesten laktunk ezért választottam a legfelső emeletet. Mefit és 2 tesóját úgy neveltem, hogy soha senki nem vette észre, hogy 3 gyerek lakik a lakásban.
A folyosót nem használtuk játékra, arra ott volt a játszótér :))
Ezért nyugodt szívvel pofáztam a primitív bunkó lakóknak.
Amikor panelban laktunk, az alattunk lévő család unokája vasárnap reggel 6-kor élvezettel huzogatta a kiasautóját a radiátoron, nagyija meg a konyhában üvöltette a szokol rádiót. Na ennyit az együttélés szabályairól