Társasház, én így szeretlek

A házunkban a negyedik emeleten lakókkal pusztán néhány problémám van. Az egyik, hogy rengetegszer este tíz után porszívóznak, mosnak és űznek egyéb, nem éppen halk elfoglaltságokat. Erről nagyjából »pont két éve« írtam, amúgy. Én is sokat dolgozom, én is szoktam vasárnap ötkor porszívózni, én is későn érek haza, de amikor pénteken hajnali háromkor arra ébredek, hogy éktelen dörömbölés, üvöltözés és kutyaugatás zajlik a felettem lévő lakásban, akkor nem vagyok vidám.

A másik problémám, hogy az ott lakók valamilyen VIP-részlegnek gondolják magukat, és ennek okán például a közgyűlésen ugyan »ők hisztiztek leginkább« a betörések megakadályozására szolgáló rács építése és a folyosók lezárása ellen, most mégis csak a negyediken van csudijó, vadonatúj ajtókkal lezárva a folyosó.

És a legrosszabb, a kisgyerekek. Aranyosak, kedvesek, de amikor reggel hét harminckor rohangálnak, trappolnak és üvöltöznek a folyosón, mert az anyjuk nem képes rájuk szólni, hogy maradjanak nyugton, és az egész ház zeng, akkor biztosan én vagyok a házsártos öregember, de kedvem lenne kikiabálni nekik valami nem túl illendőt. Pedig mostanában akkortájt indulok el itthonról, még csak nem is arra kelek. És egyáltalán nem olyan kicsi, általános iskolás gyerekekről beszélünk.

A fogyatékos, (tényleg az, itt volt egy vessző, fontos!) feleségét ütlegelő szomszédról már nem is beszélve.

Szóval nem a normális társasházi hangzavarral van a problémám, sokkal inkább a szélsőséges, nagyon késő este és nagyon kora reggel való zajongással, amiket például kisgyerekek okoznak. De biztosan aberrált vagyok, amiért rám szóltak kiskoromban, hogy ne zajongjak a folyosón, mert mások is laknak a házban.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2020

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.