Facebook nem érteni internet

Van itt három, egymástól látszólag független sztori, amik együtt mégis kicsit felhúzzák a felhasználó jobb szemöldökét.

Sztori #1: a Facebook megváltoztatta azon biztonsági beállítás lehetőségét, hogy a keresőben név vagy e-mail-cím szerinti ne lehessen megtalálni az adott felhasználót. Szerintem rémes nagy botorság ezen felháborodni: minden mást be lehet úgy állítani, hogy habár kidobja a kereső az adatlapot, semmi, de tényleg semmi nem látszik rajta az ismeretlen füleknek.

Sztori #2: iPhone-ra viszonylag hamar kiadták az iOS 7 kompatibilis, újratervezett megjelenésű Facebook mobil alkalmazást, viszont rengeteg benne a bug, nagyon sokszor lép ki és lassú is. Ezen még túltennénk magunkat, viszont a Messengerből már nem jött a frissített változat.

Sztori #3: az új mobil appben nincsenek üzenetek, automatikusan átdob a Messenger alkalmazásba.

Vagyis, felborzolják a látogatók idegeit egy adatvédelmi változtatással, kiadnak egy frissített szoftvert, amelyben kevesebb szolgáltatás érhető el, de legalább az is rosszul, majd átirányítanak egy másik alkalmazásba, amelyre lassan két hónapja nem volt érdemi frissítés. Mindezt a Facebook, az internetek vezető vállalata, ahol valószínűleg annyi fejlesztői erőforrás van, ami nem szégyen.

(És értem én, hogy nagy cég, meg izé, én sem kétfős bandában dolgozom napi 8 órában, sőt, nekünk nincs is mobil alkalmazásunk, de a felhasználói táborunk nem is százcsillió elégedetlen júzer.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.