Tinder, a társkereső

Nagyjából két éve van a fejemben egy gondolat, miszerint olyan társkeresőt kellene csinálni, ami eldobja a szokásos hülyeségeket. Hogy adj meg magadról végtelen infót, meg aztán fizess 75 forintot, hogy megnézd a következő képet. És csinálni egy olyan appet, ami a téged érdeklő dolgokat összeszedi Facebookról, és egyébként csak annyi az ismerkedés, hogy fotó alapján tetszik vagy nem tetszik, ha pedig mindkettőtöknek bejön a másik, akkor mehet a beszélgetés. Meg mondjuk szól, hogy kik vannak a közeledben.

Na, pontosan erről szól a Tinder. Okos emberek találták ki, egyelőre teljesen ingyenes, és az talán kicsit túlzás, amit az oldalon állítanak, hogy jobb itt megismerni új embereket, mint a való életben, de azért valljuk be: sokan szeretnek neten ismerkedni, még ha nem is igazán merik ezt bevallani.

És persze vitatkozhatunk azon, hogy mennyire gáz a jelenség, nevezetesen az interneten való ismerkedés, de be kell látni: 2014 van, szó szerint a vécére sem megyünk okostelefon nélkül, az a sok-sok ember, aki élőben nehezebben oldódik vagy csendesebb, nagyon sokszor kényelmesebbnek tartja az onlájn kommunikációt.

Meg aztán, most őszintén: hol ismerkedjen az ember? A könyvtár alkalmas lenne, ha lehetne beszélgetni; szórakozóhelyen ritkábban talál az ember társat, mint inkább szórakozópartnert az adott estére; munkahelyen és iskolában lehet, ha az ember szeret házi nyúlra lőni, de elég sokan nincsenek oda érte; a legszebb lányokat meg a buszon szoktuk látni, de nem mindenki örül neki, ha két megálló között elkérik a telefonszámát.

Nem mondom, hogy jobb az interneten barátkozni, mert én jobban szeretek élőben találkozni és megismerni új arcokat, mindemellett viszont jó ötletnek tartom, hogy születnek ilyen alkalmazások, amik még ha nyomorult virtuális módon is, de közelebb hozzák az embereket.