A »Skyafall« elég magasra tette a lécet, így esélyes volt, hogy az új résznek nehéz lesz azt felülmúlnia. Nem is tetszett annyira, mint a közvetlen elődje vagy mondjuk a »Casino Royale« néhány évvel ezelőtt.
A folytatásban szpojlerezek mintha nem lenne holnap, én szóltam!
Rögtön leszögezem: a Spectre alapvetően nem rossz film, nekem szerintem sokkal inkább azzal van a problémám, hogy az egész “univerzumot” töviről-hegyire ismerem, olvastam az összes könyvet, láttam az összes filmet és ezekkel együtt nekem nem illeszkedett jól abba az új irányba, amit Craiggel elkezdtek még a Casino Royale-ban. Meg aztán abba a hibába is beleestem, hogy túl lelkesen vártam az előadást.
Próbáltak nagyot robbantani, így nyilván visszanyúltak a klasszikus ellenséghez. Már amikor bejelentették, hogy Christph Waltz lesz az új főgonosz, akkor gyanakodtam, hogy Ernst Stravo Blofeld karakterét veszik elő; a regényekben és a régi filmekben is ő volt a Spectre vezére, a korábbi színészei miatt gyakorlatilag a hasonló témájú alkotások főgonoszának meghatározó alakjává vált (az egész Austin Powers sorozat ezt üli meg). Aztán, amikor a film háromnegyedénél megjelent a fehér macska, már biztos voltam benne, nagyjából pont azelőtt, hogy bemutatkozott.
Mindamellett, hogy imádom Christoph Waltz-ot, ebben a szerepben egyáltalán nem éreztem. Értettem, miért őt választották, elvégre most ő mindenki kedvenc gonosz figurája, de pontosan az a kémia hiányzott, ami megvolt Javier Bardemmel Silva karakterében (és amúgy ami megvolt bármelyik másik szerepben, amit Waltz alakított). Hozta a kötelezőt, de azt a kicsi pluszt nem kaptam meg.
Ami nagyon tetszett, hogy a történet végig a klasszikus Bond-film sémára épült: két nő, mindkettő azonnal beleszeret; hatalmas főgonosz valami világvége eldugott helyen; menekülni kell M és úgy általában az egész hivatal elől, mert a 007-es épp valami rossz fát tett a tűzre; a poénkodások Q-val és persze az, hogy minden kis jelenetben valahogy visszautaltak valamelyik korábbi filmre. Ezen mintha azt is látni vélném, hogy koncepció szerint jöttek a részek, nem csak úgy haladt a történet, ahogy sikerült neki. (Kicsit még a »Quantum csendjét« is feljavította, pedig az tényleg egy rosszul sikerült darab volt.)
Aztán megint valami, ami nem tetszett: a szerelmi szál. Nem hagytak neki időt, hogy tényleg kibontakozzon, így az egész egyszerűen hiteltelen volt. Amúgy is végig azt éreztem, hogy nem jól játszanak az idővel: túl hosszú volt, túl sok jelenet volt feleslegesen elnagyolt és szájbarágós, a lényeges és izgalmasabb dolgok pedig túl pörgősnek, már-már összecsapottnak éreztem.
Összességében úgy jöttem ki a moziból, hogy egy vasárnap délutáni kanapén dögledezős filmnek nem rossz a Spectre, de tuti nem ülnék be a moziba többször is megnézni, és mint rajongót, egyáltalán nem nyűgözött le.
Eredeti cím: | Spectre |
Műfaj: | akció |
Időtartam: | 142 perc |
Megjelenés éve: | 2015 |
Rendezte: | Sam Mendes |
Főszereplők: | Daniel Craig, Ralph Fiennes, Christoph Waltz, Monica Belucci, Léa Seydoux, Ben Whishaw |
Mefi hozzászólásai
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"