Ha rövidre akarom zárni a kérdést: tetszett a film. Ha ennél egy morzsával hosszabbat mondanék: nem volt rossz, de tökéletes sem. A még hosszabb verziót pedig igyekszem szpojlerektől mentesen összefoglalni.
Próbáltam magam a lehető legtávolabb tartani a Csillagok háborújának új epizódjától. Persze az utóbbi időben ezt kifejezetten nehéz volt megtenni: a premier hetén gyakorlatilag a csapból is a midikloriánok folytak, a premier napján így inkább meg sem nyitottam a Facebook-Twitter-Tumblr-Feedly négyest. Péntek este úgy ültem be a moziba, hogy egy dolgot szeretnék: jól érezni magam. Azt is tudtam, mit nem: azt az élményt, amit az első három rész (a fiatalabb trilógia) kaptam.
A Baljós árnyak még csak-csak méltó visszatérés volt, de A klónok támadása és A sith-ek bosszúja olyannyira unalmasak, semmilyenek és giccsesek voltak, hogy a harmadik rész címére most az imént konkrétan rá kellett keresnem. Oké, egyértelmű, hogy a régi trilógiánál tapasztalt varázslatos érzést és látványvilág által okozott eufóriát egyetlen új (Star Wars) film sem tudja felidézni, de az első három rész (és főként a II. és a III.) az idegesítő történetvezetésével, gagyi párbeszédeivel, semmitmondó romantikus gügyögésével és a tökéletesen unalmasra renderelt CGI-jelenetekkel nekem egyszerűen még a kikapcsolódást sem hagyta.
A Csillagok háborúja rajongók között két tábor létezik szerintem: az egyik, aki látta a filmeket és imádja, a másik pedig, akinek mutatsz egy űrhajót, és megmondja, hogy mi a típusa, ki gyártotta, hol használják és mik az érdekes tudnivalók azzal kapcsolatosan. A film szerintem tetszeni fog de legalábbis nem okoz nagy csalódást az első tábor tagjainak, míg sokan lesznek a második táborból, akik nagyot fognak csalódni, mivel a Disney elég sok dolgot átalakított a hivatalosnak számító regény formájú folytatásokhoz képest.
Nem szabad elfelejteni, hogy habár nem tudom bizonyítani az állításomat, de meggyőződésem, hogy a második tábor tagjainak semelyik változat nem tetszett volna. (Ha belegondolok, hogy a Vissza a jövőbe trilógiát folytatnák, egyszerűen nem tudom elképzelni, mit kéne belőle kihozni, hogy tényleg nagyon kedveljem.) Az új Star Wars pedig főként tényleg csak egy dologról szól: a számokról. Legtöbb néző, legtöbb pénz, legtöbb ez és legtöbb amaz. Itt pedig ha vágni kell, egyértelműen a nagyon komoly rajongók érdekei fognak sérülni.
Ciki vagy nem, nálam BB-8 karaktere nagyban vitte a filmet
Nagyon kedvelem a droidokat, gyerekkoromban mindig akartam valami hasonlót magamnak, és a legtöbb efféle filmben azonnal megfognak. Az eredeti trilógiában tulajdonképpen R2D2 volt az egyik kedvenc karakterem. BB-8-en már az előzetesben lehetett látni, hogy minden benne lesz, ami anno a C3PO-R2D2 párosban, és ami fontos eleme is a Csillagok háborúja filmeknek. Aláírom, a cukiságot kicsit túltolták, de sok más túltolás volt, ami zavaróbban hatott, mint BB-8 gurigázása. Jól kitalált, ötletesen korszerűsített R2D2 karaktert kapunk BB-8-tel, aminek a cukisága tényleg határtalan.
Összességében nekem a főbb karakterek is tetszettek. A “bratyizást” és az örömködést kicsit szintén sikerült túltolni, néha már-már sziruposnak éreztem, de van potenciál az új szereplőkben, hamar megkedveltem őket, és minden kiszámíthatóságuk ellenére is jól betöltötték a szerepüket. Finn talán a leggyengébb láncszem a többiek között, de Rey-ben, Snoakban és Kylo Renben tényleg van potenciál.
Utóbbinak éreztem a hibáit, de ezeket inkább annak tudtam be, hogy egy fiatal karakterről van szó, aki még nem tud határozott és átgondolt döntéseket hozni, így inkább a tettvágy és a düh vezérli. Azt persze nem tudtuk meg, miért ilyen szörnyen dühös, és miért állt át a sötét oldalra, de azért valamit hagyni kell a következő két részre is. A furcsa svájcibicska fénykardja elsőre tényleg inkább viccesnek tűnt a képeken, de akció közben már egyáltalán nem éreztem ezt, és az is tetszett, hogy teljesen máshogy izzott, mint a többi kard, benne volt a a fiatalos düh és agresszió, amit végig érezni lehetett Kylo Renen is.
Sokat markol, keveset fog
Amit viszont mindenképpen a rossz oldalra kell írni a filmmel kapcsolatban, az a történet kapkodós, rendkívül gyors tempója. Nem baj, ha valami pörög, értem én, hogy a Disney egy eladható, gyerekeknek sem unalmas terméket akart, de sokszor éreztem, hogy már annyira sok dolog történik, hogy még át sem értékeltem az egyik jelenetet, mire benne vagyok a következő közepében.
És ha már történet: nem volt rossz történet, de bátran lehetne mondani, hogy igazából nem is volt. A régi részek forgatókönyveit és karaktereit itt-ott átírták, megigazították és bumm, így lett Az ébredő Erő.
Kellett, jó volt és tetszett, hogy a régiek is kaptak helyet, az viszont már kevésbé, hogy az egész filmbe dézsával öntötték a direktnél direktebb utalásokat, és sokszor éreztem, hogy nem is egy új részt, hanem valamilyen rajongók által készített újragondolt remake-et nézek. Ez annyira nem is feltétlenül baj, de egy kicsit több kreativitás lehet nem ártott volna.
Aztán ott van még az a bizonyos jelenet az Első Renddel, ami már néhány képkocka alapján látszódott, hogy valamelyik Harmadik Birodalom korabeli Hitler-beszédet próbálja utánozni, és ha nem esett volna ez le, akkor a végén a rohamosztagosok még egy nagy karlendítést is csináltak. Ez a jelenet volt talán a legkínosabb.
A befejezésnél felütötte fejét egy hasonló filmeknél nekem érzésre gyakran előforduló hiba: olyan érzésem volt, amikor annyi mindent akartak beleönteni, hogy az utolsó tíz percnél vették észre, hogy mindjárt vége a műsoridőnek, gyorsan valami konlúzió-szerűség sem ártana. És ezt nem az utolsó tíz percnél kezdtem érezni, hanem nagyjából a felénél.
És azért logikai hibákból, szükségtelen jelenetekből is jutott pár, de ezek is túlnyomórészt a fent ecsetelt kapkodás eredményei.
Ha ennél sokkal nagyobb rajongó lennék, biztosan én is baljósabban (értitek) nyilatkoznék a filmről, de hogy teljesen őszinte legyek: beültem a moziba, jó volt hallani ahogy sokan lelkesen tapsoltak, jó volt látni a sárga betűket John Williams híres nyitányára, jó volt látni BB-8-et, jó volt látni Han Solót és úgy általában véve ki tudott kapcsolni annyira a film, hogy ne foglalkozzak a zavaró hibáival.
Az egyetlen aggályom, hogy a történet rengeteg kérdést dobott fel, amit ha a folytatásban jól és kicsit átgondoltabban válaszolnak meg, akkor összességében nagyon fasza trilógia lesz, de ha zavar támad az erőben, és három különböző rendező három különböző dolgot akar bemutatni, annak csak csalódás lesz a vége.
Eredeti cím: | Star Wars: The Force Awakens | |
Műfaj: | akció, kaland, fantasy, sci-fi | |
Időtartam: | 135 perc | |
Megjelenés éve: | 2015 | |
Rendezte: | J.J. Abrams | |
Főszereplők: | Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaa |
Mefi hozzászólásai
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"