Jókívánságok

Szokás szerint azzal kezdeném a bejegyzést, hogy megemlítem a »saját kis hagyományomat«, aminek keretein belül már évek óta fényképezem otthon a kis kék gömbdíszt, erről pedig 2015-ben sem feledkeztem meg.

A bejegyzésnél nem ez a cover fotó, úgyhogy itt villantom meg:

Merry Christmas 2015!

És hogy miért nem ez a cover fotó: 2015 abban a tekintetben is hozott újdonságokat, hogy idén ünneplünk először kettesben Ingriddel, ami egyben azt is jelenti, hogy ez az első év, amikor közösen is állítottunk fát. Természetesen nekünk is van tipikus első karácsonyos élményünk, ahogyan a macskák szétszedik a csomagolópapírt miközben Ingrid csomagol, én pedig egy kisbicskával próbálom a talpba igazítani a fenyőt.

Gyakorlatilag november óta szerezzük be a nekünk kedves, különböző stílusú és kinzetű díszeket, gondoltam ezekről is csinálok néhány fotót, akit érdekel, erre találja őket.

Apropó: a régi blogon mindig volt karácsonyi fejléckép, észrevettem, hogy itt az most kimaradt, de majd két bejgli között sort kerítek rá.

A szokásos jókívánságokkal zárom soraimat: mézeskalács, zserbó, töltött kápi, halászlé, sült hús, forralt bor, fenyőfával és talpával veszekedő apuka, mindig összeakadó világítós füzér, szétnyíló bejgli miatt kicsit morgó anyuka, gyerekzsongás és a fenyőfát döntögető háziállatok kergetése járja át a házat!

Mindenkinek békés, boldog, szép és meghitt karácsonyi ünnepeket kívánok!

2015. december 24., 14:30 — kiegészítés

Közben megcsináltam a fix fejlécképet is.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.