Kocka vagyok!

Megmutatván mekkora kocka vagyok, rögtön koncert után írnék egy röpke bejegyzést. Helyesírási hibákért előre is elnézést. Nem, nem részeg vagyok, hanem fáradt, és bedugult a fülem, amit három óráig egy kétszáz wattos hangszóró előtt való álldogálás okozott.

A nagy Ő-ről, fenét. Szóval róla csak annyit, hogy ivott, ami nem baj. Sokat ivott, ami szintén nem baj. De részeg volt, mint a segg, és ezt a szintet nagyjából fél óra alatt érte el. Rühellem a részeg nőket, gusztustalanok. Pláne egy 17 éves példány. No nehogy azt higgyétek ám, hogy szerelmi csalódás ért. Ugyan, már megszoktam. Ha bejön valaki(értsd: megfelelt a kritériumoknak), akkor tuti, hogy foglalt, vagy tíz évig nem akar barátot. Ha nem foglalt, akkor tuti, hogy bunkó, vagy részeges. Ha egyik sem, akkor összejövök vele, és két hét után dob, mert épp olyanja van. Ajánlott zene: Brigád – Barátnős vágyaim, majd bepodkesztelem, csak meg kell szerezni. Na mindegy, majd adok fel egy hirdetést, ami valahogy így fog hangazni:

17 éves, nem dohányzó, alkohollal és kábítószerrel nem élő fiatalember keresi hasonló korú párját. Elvárások nincsenek, csak a fent említettek. Számítógép ismerete 25%, abszolút kockaság 50%-os előnyt jelent.

Na, ne itt nézelődjetek, menjetek aludni. Eszem egy adag sajtos csipszet, mert egészséges életmód rulez. Jah igen, és ahogy Koppány mondta: Showbert Norbikát azért tüntették ki, mert fogyasztja a népet. Minket tüntessenek ki azért, mert NÖVESZTJÜK A HASATOKAT!

Gyengébbek kedvéért: Rómeó Vérzik – Növesztem a hasasm

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.