A Millenárison rendezett kiállítás egyébként csinos weboldalán ezzel csinálnak kedvet: “3000 négyzetméternyi területen merülhetsz el az űrutazás lélegzetelállító történetében, miközben saját bőrödön tapasztalhatod meg, hogy milyen érzés asztronautának lenni”.

Ami elég jól hangzik, a fotók alapján is izgalmasnak tűnik a kiállítás, az űrutazás pedig elég sok ember fantáziáját mozgatja, és a két-háromezer forint körüli jegyek nem is olyan vészesek.

Mi hétfőn este hatkor néztük, két órát ajánlanak, ennyi idő alatt jócskán lehet végezni, és hétfő este nem igazán voltak sokan.

A belépődíj idősávokra van bontva, ezért bizonyos órákban 2900 Ft, bizonyos órákban 3600 Ft és így tovább.

Ha 1999 lenne, esetleg 2000, akkor ez a kiállítás 10/10-es hiperventillálós élmény lenne. 2016-ban viszont néhány fából, műanyagból és papírból készült gagyi makett, koszos és letaposott padlőszönyegre rakva, SD-felbontású feliratos videókkal és IKEA-lámpákkal gyengén megvilágított pixeles plakátokkal nem igazán tudom, milyen élménynek számít.

Elsőre azt gondoltam, a gyerekek még csak-csak élvezik majd, de mindegyikük unottan nézegette, hogy ez voltaképpen egy olyan kiállítás, amin végigrohannak öt perc alatt, semmit nem lehet megnyomni, és gyakorlatilag a Közlekedési Múzeum lebontás előtti állapotában is ezerszer izgalmasabb volt, pedig aki volt ott a vége felé, tudja, hogy arra is ráfért már a felújítás.

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on

Tárlatvezetés nincsen, a helyiségben koromsötét van, konkrétan volt olyan kiállított darab, amibe csak úgy lehetett belátni, ha bevilágítottál, de a minden második sarokra kihelyezett LG televíziók reklámfalai nyilván végtelen fényerővel világítanak, és azokon legalább tűéles 4K videók vannak a világűrről, persze semmilyen formában nem kapcsolódva a kiállítás témájához, csak úgy parasztvakításnak, hogy tudd, milyen tévét vegyél.

Az interaktív rész kimerül négy kiállítási területben:

  • lehet valami táblagépes játékkal játszani, de az öt gépből egy működött,
  • lehet valami manuális forgatómasinába beülni, amit egy ember pörget további 500 Ft-ért,
  • lehet egy ingyenesen letölthető repülőgép-szimulátorral játszani nagy tévén, szintén 500 Ft-ért,
  • van egy szakafander, amibe bele lehet lépni hátulról, és fantasztikus fotókat lehet készíteni a belébújt emberről.

Ezeket leszámítva viszont túlnyomórészt a gagyi a legjobb kifejezés, ami eszembe jutott. És nem a hisztis kisgyerek szintjén akarom bántani, csak tényleg furcsa, mert nagyon sok ilyen nemzetközi vándorkiállítást láttam már az elmúlt évek során, és pont az űrkutatást bemutató volt a leggyengébb, amiről amúgy szinte csak érdekes dolgokat lehetne mutatni.

A legnagyobb probléma mégis az volt, hogy habár elvileg az űrkutatás “lélegzetelállító” történelmét ismerhetjük meg, szinte csak félinfók, félmondatok és koncepcionális összevisszaságot láthatunk, elejtve egy-két szovjet technológia, túlnyomórészt viszont egy gyengébb NASA promó.

Igazából még azt sem tudnám megmondani, kinek ajánlom ezt a kiállítást. Ha benne vagy ebben a témában, akkor kb. többet láttál és tudsz, mint amit itt fogsz. Ha érdekel az űrutazás, de nem mozogsz benne otthonosan, egy kétórás dokumentumfilmmel és kis wiki olvasgatással sokkal-sokkal többet láthatsz.

Talán ha akarsz tolni egy szelfit a kirakott szkafanderben, akkor imádni fogod, de azért 2900 forintot ez talán annyira nem ér meg.

Pozitívumként azért kiemelném, hogy a kiállítás egész területén szabadon lehet fényképezni, ez viszont egy olyan dolog, amit nagyon ritkán tapasztalok. A fényviszonyok eléggé megnehezítik a dolgot, de azért lőttem pár képet:

Gateway to Space - Nemzetközi Űrkiállítás

, , ,