Itthon is megjelent a külföldön már sok helyen látott, menet közben vonalkód-csipogtatós vásárlási módszer. Elsőként, ahogyan korábban az »önkiszolgáló kasszát«, úgy ezt is a TESCO hozta be: Budapesten egyelőre csak a Fogarasi úti áruházukban lehet kipróbálni, ezen kívül Budaörsön és még néhány nagyobb városban lehet vele találkozni.
De még előtte: ez nem egy fizetett poszt, csupán két hete én is kipróbáltam a kütyüs megoldást, és annyira szimpatikus volt, illetve többen kérdezték, hogy mi is ez, gondoltam leírom.
A dolog célja: időt takaríthatsz meg. Sokat. Ráadásul kicsit tudatosabban is vásárolsz, mert a kütyü folyamatosan mutatja, mennyi a végösszeg és hogy amit éppen beraktál, mennyibe kerül.
Na, de mi is ez? A lényeg: kapsz egy vonalkód olvasót, belerakod a zacskót a kosaradba, és ahogy mész-mendegélsz az áruházban, lecsipogod a termékeket, majd berakod a csomagodba. A végén odasétálsz az önkiszolgáló kasszához, beolvasod az ott lévő vonalkódot, és a pénztárgép szinkronizálja a kütyüvel, hogy miket vettél, a végén pedig csak fizetned kell.
Szúrópróba-szerű ellenőrzés (pl. az önkiszolgáló kassza megnézi a csomagod súlyát) előfordulhat, illetve mivel Magyarországon vagyunk, a kütyükre időközben lopásgátló is került (de legyünk jóindulatúak, valaki biztosan elfelejtette visszatenni kifelé menet).
Miért jó ez, azon túl, hogy már menet közben rosszul lehetsz a vásárlásod végösszegétől? Mert nem kell a kasszánál újra kipakolnod majd vissza a kosárba, folyamatosan rámolsz, amit aztán egy mozdulattal kiviszel az áruházból. Arra is kiváló, hogy ha valaminek pont nem találod az árát, a kütyü azonnal kiírja, ha beolvasta a termék vonalkódját.
Semmilyen regisztráció nem kell hozzá, lehet TESCO Club-kártyával és anélkül is használni. Újaknak nagyon előzékenyen segítenek az áruház bejáratánál. Ha valaki nem szereti a kütyüt, letöltheti a mobil alkalmazást is, ami ugyanezen az elven működik, csak ott az okostelefon kamerája olvassa a vonalkódot.
A kosárra fel is szereltek egy praktikus tartót, ahol mindig kéznél van a vonalkód-olvasó:
Nagyjából ennyi. Eddig kétszer vásároltam vele, és a sorbanállás ellen ez sem véd, különösen így karácsony előtt néhány nappal, de a fölösleges ki-bepakolás miatt tényleg sokkal kényelmesebbnek tűnik.
Meg aztán, valljuk be: aki kütyümániás, annak már a készülék használata is végtelen örömöket okozhat!
Mefi hozzászólásai
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"