Én is tudom, hogy béna szokás, de minden januárban magamtól jövök

Ma van az utolsó nap. Persze mehettem volna előbb is, de ez most így jött ki. Hatodik kerület, Szófia utca 7. Amikor megérkezem, épp telefonálok, benézek és látom, hogy zsúfolásig tele van a korábban szebb napokat látott üzlethelyiség-szerű terem. Befejezem a hívást, bemegyek, és leülök a hetvenes éveket idéző székek egyikére. Az a fajta, ami egy ormótlan vasszerkezetben foglal keretbe négy-öt ülést. Mint egy orvosi váróterem, csak itt a fertőtlenítő helyett a fáradt, hipós vízzel felmosott linóleum szomorkás illata bizsergeti a gyanútlan szimatoló orrát, a háttérben ingerült pecsét-csattanásokkal törve meg a csendet.

Gyorsan bele is merülök a telefonom képernyőjébe, majd utánam bejön a ceremoniális-jellegű kelletlen kötelesség újabb önkéntes elszenvedője. Ekkor megjelenik egy udvarias, amolyan biztonságiőr-forma figura, kezében azzal fajta retró sorszámtömbbel, amit általános iskolai bulikon a tombolához használtak. Az utánam érkező sorszámot is kap. Én nem kaptam. Odanézek, az őr kiszúr engem: elnézést, ön előbb jött, ez az ön sorszáma, mondja. Megkapom a tizenhetest. Közben nézem és azon agyalok, hogy ezeket mindig összekentem az általános iskolai bulikon a zsúrkenyérre rakott téliszalámi-pirosarany-uborka kombóval. Meg aztán sose nyertem. A következő a kilences.

Egy idős néni közben izgul, hogy hamarosan lejár a parkolóóra, nem emlékszik mennyit dobott. Hívja a férjét, de az “hogy szopná ki, pont most nem veszi fel, minek ennek telefon”. Egy idős bácsinak rendkívül felkészülten és udvarisan segít a biztonságiőr, hogy ha nem tud bankkártyával fizetni, ezt a sárga csekket fel tudja adni, a sarkon van egy pósta, ha befizette, hozza vissza és meg is lesznek.

A sor közben meglepően gyorsan halad, nem telik el tíz perc, és már szólítják is a bűvös tizenhetest. Forgalmi, személyi, lakcímkártya. Én is tudom, hogy béna szokás, de minden januárban magamtól jövök. Aláírok egy nyilatkozatot, hogy nincs súlyadó vagy parkolási birságból származó elmaradásom. Mindeközben az ügyintéző rendkívül gyorsan püföli a klaviatúrát. Egyszerre olyan unottan, mint aki tudja, hogy már csak másfél óra, és vége ennek az egésznek, jövőre 2021. januárjáig el lehet felejteni; de egyben olyan hévvel is üti a gombokat, mintha az a szegény tasztatúra lenne a globális koronavírus fertőzések okozója.

Én eközben nézem ezt a helyiséget. Régen talán orvosi rendelő lehetett. Vagy valami üzlet. Kicsit kopott festés, a háttérben egy óriási térképen Terézváros utcái. Az ezeréves telefoncsatlakozó mellett félig odabuherálva egy UTP-aljzat. Integrált kormányzati ügyintézési informatikai rendszer kiépítése, volt valami ilyen plakát régen. Na, itt is biztos az volt. Az asztalokat mintha a Terror házából menekítették volna át. Az ügyintéző molyol kicsit, megköszöni a türelmemet, fizetek a kártyával és két perc múlva egy kék színű matricával távozom. Elköszönünk, és ahogy megyek ki, az jár a fejemben, hogy volt valami európai város, ahol az autód forgalmi engedélyét egy mobil alkalmazásban kezelheted, még csak személyes ügyintézésre sincs szükség. Talán Amszterdam volt, de már nem emlékszem.

Ez a fantasztikus kis történet a parkolási matrica, vagy ahogyan hivatalosan illik nevezni, lakossági várakozási hozzájárulás megújításának történetét meséli. Nem az ötvenes években játszódik, hanem 2020-ban. A folyamat tényleg nagyon gyors volt, úgy, hogy az utolsó nap kb. utolsó órájában érkeztem. De a 12 perces menetidő alatt azon gondolkodtam: mi értelme ennek az egésznek?

A szabály – pár kivételtől eltekintve – viszonylag egyszerű: ha az adott kerületben laksz, 1920 Ft-ért néhány utcát leszámítva bárhol ingyen parkolhatsz.

Logikus is, nem? Még a több utcás szabály is, hiszen a belvárosban sokszor trükkös parkolóhelyet találni. Hogy ezért fizetni kell egy jelképes összeget? Teljesen oké. Hogy ezt évente jóvá kell hagyni, meg kell újítani? Szintén valid dolognak tűnik. Hogy ezért el kell menni egy csak erre a célra berendezett külön helyszínre, ahol 6 ember azon dolgozik, hogy az egész hatodik kerület kapjon egy kis matricát, amit felragaszt a szélvédőre? Hát, ez a világ legkevésbé hatékony és legfeleslegesebb rendszere. Hat ember annyi értelmesebb, fontosabb dolgot csinálhatna.

Egy ideális világban ez a folyamat – az előbb is említett néhány kivételtől eltekintve – így nézne ki:

1. Január 1-jén egy rendszer automatikusan ellenőrizné, hogy azok a járművek, amiknek az előző évben volt parkolási engedélyük, most is forgalomban vannak-e, a tulajdonosuk továbbra is a kerületben lakik.
2. Ha igen, akkor a súlyadó mellé (amit ugyanúgy az adott hely Polgármesteri Hivatalának fizetsz) kiállítana a számlára egy tételt: “Lakossági várakozási hozzájárulás 2020-as évre, 1920 Ft, érvényes 2021. január 31-ig.”
3. Kapnál egy levelet, amiben ezt szépen leírják, és azt is, hogy ha nem élsz a lehetőséggel, akkor egyszerűen ne fizesd ki ezt a tételt, de akkor nem fogsz ingyen parkolni.
4. Befizeted a súlyadóval együtt, a rendszerben jóváhagyásra kerül.
5. A parkolóellenőr rendszám alapján látja, hogy valós-e az engedély.
   1. Ha ez túl sok munka, ám legyen, postázzanak neked egy matricát a befizetés után.

Hat ember rögtön tud valami teljesen értelmes másik feladaton dolgozni, a hatodik kerület összes autósát nem rángatják be a Szófia utca 7-ben kialakított ideiglenes irodába, és az egész folyamatról egyébként mint autós nem is kell tudnod semmit.

Persze, tudom, ezek nem ilyen egyszerű dolgok. Már csak azon gondolkodom, hogy mikor lesz az az év, amikor már ezek egyszerű dolgok lesznek, vagy amikor valakinek megfogalmazódik az a komoly igény, hogy az ilyen felesleges, sok munkát és nagyon kevés eredményt generáló feladatokat tűzzel-vassal kell irtani.